Élő Anita – Válasz Online
 

Közben a Válasz Online jogerősen megnyerte az Utolsó vérig – Bayerné újabb titokzatos plazmaüzlete című írásunk kapcsán a Vascular-csoport által ellenünk indított sajtópert. A cikk feltárta, hogy az OVSZ szerződések sorát kötötte azzal a cégcsoporttal, amely a nemzeti vérkincs részét képező plazmát korábban a világpiaci ár alatt vásárolhatta meg a magyar államtól.

Bővebben >>>

Nem sejtette senki, hogy egyszer majd a Fidesznek köszönhetően lehet eltávolítani rendszerük utolsó sarokköveit, pedig ez történik most. Orbán Viktor annyi vereséget szenvedett 2012–2013-ban az Alkotmánybíróságon, hogy lebontotta a jogállam legfontosabb védvonalait. A Tisza most ezt kihasználva akarja eltávolítani a köztársasági elnököt. Ám van némi kockázata annak, hogy patthelyzet alakul ki, még olyan abszurd állapot is előfordulhat, hogy egyszerre két köztársasági elnöke lesz Magyarországnak. Elhúzódó jogászkodásnál többet azonban Sulyok nem nagyon érhet el – és még ennek sem túl nagy az esélye.

Bővebben >>>

Felére csökkenteni a tüdőrák okozta halálozást, és nem egy új műtéti eljárás, nem milliókba kerülő gyógyszerek segítségével? 15 évvel ezelőtt ez történt – gombnyomásra. Elfogadták ugyanis a beltéri dohányzást tiltó törvényt, ami a középkorú férfiak ezreinek, tízezreinek életét mentette meg. Csakhogy erre rátelepedett a trafikmutyi, a ner első nagy látható jutalmazási-büntetési rendszere. Majd a nikotinfüggősségi biznisz taktikát váltott, és azóta sorozatosan nyeri az ütközeteket. Elrémisztő képek a cigarettásdobozokon? Közben a füstmentes nikotinfogyasztást még orvosi konferenciákon is népszerűsítik! Vendégünk Szócska Miklós, a törvényt beterjesztő korábbi egészségügyi államtitkár, és Bogos Krisztina, a rákhalálozási forradalmat bemutató új kutatás egyik szerzője, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatója. Az adás a Magyar Orvosi Kamarával partnerségben készült.

Bővebben >>>

Lázár János volt miniszter cégének ügye után itt egy másik társasházi kiszorítósdi, ahol az Orbán-kormányok alatt a magánérdekeltségeivel közel félmilliárd forintos állami támogatást fogadó orvos gondolta úgy, milyen jó magánklinika lenne egy lakóházból. Három veterán tulajdonos harcba szállt otthona védelméért, perre mentek, de kiderült, hiába nyernek, akkor is veszítenek. A perköltséget ráterhelik a közös költségükre.

Bővebben >>>

A kormány évi 500 milliárd forinttal szeretné növelni az egészségügy költségvetését. Hegedűs Zsolt miniszter olyan projektekre kezdett vadászni, amelyek hiányzó eljárásokat vezetnek be, és gyors eredménnyel kecsegtetnek. Tömegével léteznek olyan betegségek, amelyek a világban már gyógyíthatóak lennének, ám nálunk a pénzhiány miatt még mindig gyógyíthatatlannak számítanak. Mik ezek a technológiák? Például éren keresztül végzett sugárterápia, tűszúrással elölt daganatok. Deák Pál Ákos, a Semmelweis Egyetem docense és Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász arról beszél, hogy az elmúlt években nemhogy előre, de visszafelé haladtunk ezen a téren, és a pénzhiány miatt rengeteg szenvedést élnek meg a betegek. A Válasz Extra a Magyar Orvosi Kamarával partnerségben készül. 

Bővebben >>>

Miután lapunk feltárta, hogy a KSH a szegénységi mutatók közlése során olyan súlyos hibákat vétett, amely felvetheti az adatok manipulációjának lehetőségét, az adatokat – szakértők által vitatott módon – korrigálták. Csakhogy arra nem született válasz, hogyan torzulhattak a politikailag kényes adatok ilyen mennyiségben az Orbán-rezsimnek kedvező irányba. Ennek kivizsgálására szólítanak most fel.

Bővebben >>>

Óriási lendülettel építkeznek továbbra is Szombathely azbeszttel szennyezett oladi városrészén, miután az elmúlt hónapokban észlelhető intézkedés nem történt a rákkeltő anyaggal kapcsolatban. A csok határideje szorítja a családokat, ezért gombamód nőnek ki a házak ott, ahol korábban az egészségügyi határérték 300-szorosát mérték. Az önkormányzatok országszerte sóoldattal kezdték locsolni a területeket, pedig a szakértők szerint ez veszélyes lehet, mert az utcákon hiába csökkenhet a szálló por mennyisége, ha a lakásokban még nőhet is a szennyezettség a ragacsos anyag révén. Politikai játszmázás része lett több mint ezer ember sorsa, elmaradt a parlament Szombathelyre kihelyezett bizottsági ülése, mert a fideszes bizottsági elnök hívta össze.

Bővebben >>>

Ötszáz milliárd forint – ennyivel költene többet évente a Tisza-kormány az egészségügyre. Óriási összeg, de csak első ránézésre. Az utóbbi években ezermilliárdokat vontak ki a gyógyításból egy egyszerű trükkel: a GDP egyre kisebb arányát fordították erre a célra. A lakosság zsebből pótolt, de a súlyos betegségekre nem tud ellátást vásárolni a magánegészségügyben. Orosz Éva, az ELTE professzor emeritája új könyvében azt állítja: az egészségügyben félresiklott rendszerváltás történt, elvesztegettük a nagy lehetőségeket, amiért a lakosság súlyos árat fizetett.

Bővebben >>>

Miközben az állam százmilliárdokat költött a születésszám növelésére, maga a szülés veszteséget és feszültséget okoz az egészségügyben, és a nők tömegesen menekülnek a magánellátásba. 2025-ben a top 10 fővárosi szülészet közül kettő is fizetős volt. Létezhet szabad orvosválasztás a hálapénz visszavezetése nélkül? Ki fizetne ezért: a családok vagy az állam? És a szabad szülészválasztás után jönne a szabad sebészválasztás is? A Válasz Online nagy szülészeti tablója a társadalmi egyeztetés elindulása előtt.

Bővebben >>>

„Az egészségügyben nem pusztán kormányváltást, hanem rendszerváltást várnak az emberek” – indokolta lapunknak Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter, miért változik meg alapjaiban és cserél vezetőt valamennyi kulcsfontosságú kormányzati intézmény. A gyógyítás minőségének drámai romlását okozta, hogy az Orbán-rezsim sorra döntötte le az egészségügy „irányítótornyait”. Mindet újraépítik, és újakat, például minőségügyi hatóságot hoznak létre a gyógyítás színvonalának ellenőrzésére. Hat pontban mutatjuk be, hogy mi lesz az intézmények új funkciója és kik fogják vezetni ezeket, és hogy megroggyantásukkal milyen károkat okozott a leköszönő rendszer.

Bővebben >>>

A Fidesz rendszeresen a vidék pártjaként hivatkozott magára, és évek óta alternatív fővárost igyekezett kiépíteni Debrecenben. Április 12-én mégis sokkal nagyobb arányban veszített az országban, mint 2024-ben Budapesten az önkormányzati választásokon. A 106 egyéni körzetből a Fidesz csak tízet tudott megnyerni, azt is jobbára a periférián. Részint azért, mert ez már nem az a vidék, amit korábban meghódított. Öt pontba szedtük Magyarország átváltozásának okait.

Bővebben >>>

Huszár Ákos az Osztály hosszú árnyéka című kötetében szemléletesen mutatja be, miért a kékgalléros szakik dönthetik el az idei választásokat, és a rendszer szimbólumává váló stadionok hogyan képezik le a mai magyar társadalom szerkezetét. Ha meg szeretnénk érteni, mi zajlott az elmúlt években, legjobb, ha besurranunk egy stadion VIP bejáratán. Induljunk!

Bővebben >>>

A Kúria is jogszerűnek minősítette „A pénz a számládon a miénk” – magukra hagyta Mészáros Lőrinc bankja a csalók áldozatául esett ügyfeleket című cikkünk minden állítását, amely ellen a Mészáros-bank helyreigazítási kérelmet nyújtott be. A felülvizsgálati kérelem szerint a pénzintézetnek tűrnie kell a kritikát, akkor is, ha az erős. 

Bővebben >>>

A KSH tavaly ősszel a lapunkban megjelent tényfeltáró cikksorozatot követően korrigálta a szegénységi adatait. Most már azt is meg tudjuk mutatni, hogyan. Egy sor furcsaságra bukkantunk.

Bővebben >>>

A NER egyik első, valós következményekkel járó korrupciós ügyének egykori bírája képviseli ügyvédként az ukrán pénzszállítókat az ellenük folyó eljárásokban. Szerinte égbekiáltó igazságtalanság történt, a magyar hatóságok sorra szegték meg a jogszabályokat, a kormány olyan rendeletet hozott, a parlament pedig olyan törvényt, amelynek minden eleme sérti a magyar alkotmányt. Laczó Adrienn a politika elbulvárosodásának egyik jelét látja a pénzszállító ügyében. Exkluzív nagyinterjú.

Bővebben >>>

Nyugaton bevett gyakorlat, hogy a gyógyszerész is rendelhet gyógyszert, a jövőben nálunk is ez történik majd. Miért tiltakozik akkor a Magyar Orvosi Kamara, hiszen ez csökkentheti a háziorvosok terheit? Miért pont a diplomás gyógyszerészektől tartanak, amikor rengetegszer középfokú végzettségű asszisztens intézi a gyógyszerügyeket a rendelőkben. Szabó Erzsébet Gyöngyi, a MOK háziorvosi szakmai tagozatának ügyvivője vitázik Rékassy Balázs orvossal, egészségügyi szakmenedzserrel a patikák új szerepéről. Hozzá kell szoknunk, hogy ez csak az első lépés, a gyógyszerészek rövidesen oltani és szűrni is fognak. Normális ez? A Válasz Extra podcast a kamarával partnerségben készült.

Bővebben >>>

Akár háromszoros árkülönbség, vagy 30 ezer forintos differencia is előfordulhat egyes patikák között a vényköteles termékek árában. 2011 óta ugyanis ötezer tételnyi gyógyszer került ki a tb-finanszírozásból, miközben két év is eltelik anélkül, hogy új, innovatív készítmény kerülne be a támogatotti körbe. Az orvosok továbbra is rendelik ezeket a szereket, viszont támogatás nem jár melléjük, és onnantól nem vonatkozik rájuk a korábbi szigorú árszabályozás sem. Lopakodó és dupla áremelkedés zajlik tehát. Ez a folyamat magyarázhatja azt az ellentmondást, hogy a háztartások egyre nagyobb arányban nyomorodnak bele az egészségügyi kiadásokba, főként a patikai számlákba, miközben a gyógyszerek tb-támogatási szintje az egészségbiztosító kimutatásai szerint folyamatosan nő.

Bővebben >>>

Kutyakávéházak, babakocsiban tologatott négylábúak… a kutyák száma messze meghaladja a gyerekekét – ezer jel utal arra, hogy az utóbbi években az emberek egy részének megváltozott a kutyákhoz fűződő viszonya. A háttérben a társadalom elmagányosodása, a gyermektelenek és az egyedül élők egyre nagyobb aránya áll. De alternatívái-e a szőrös babaként tartott ölebek a gyermekvállalásnak?

Bővebben >>>