Borbás Barna – Oldal 13 – Válasz Online
 

Mit ad(ott) nekünk Brüsszel? EU-s kibeszélőre hívtuk Magyarország volt uniós biztosát abból az alkalomból, hogy az állam- és kormányfők péntek és kedd között lezavarták minden idők egyik legnehezebbnek ígérkező EU-s költségvetési vitáját. A HetiVálasz, a Válasz Online hetente jelentkező podcastadásának vendége Navracsics Tibor.

Bővebben >>>

Helyzetbe került egy csoport a magyar közéletben, amely a tudományos ismeretek hiányát agresszivitással pótolja, ténykedésének eredménye pedig közvetve tekintélyes kutatóműhelyek szétverése lehet – mondja a Válasz Online-nak Hermann Róbert történész.

Bővebben >>>

Lapunk napi gyakorlatához képest rendhagyó, személyes felütésű írás következik. Kollégánk szobrászművész édesapja és gyerekkorától magával hozott érzései nyomán ír az utóbbi idők eldurvult emlékművitáiról. Következtetés: az atavisztikusnak tűnő „szobornyomor” valójában emberi lényegünkből mutat meg valamit. Nem is keveset. Esszé mítoszokról, ember és szobor konfliktusáról és a tévesen vélt változtathatatlanságról.

Bővebben >>>

Az Index veszélyjelzője elkésett, a csapdahelyzet felállításában pedig a magyar kormányzati erőközponton kívül a Facebooknak és a Google-nek is oroszlánrésze van – derül ki adásunkból. Podcastunk vendége a Media1 szaklap főszerkesztője.

Bővebben >>>

A még mindig mindent átható amerikai rasszizmus vezet olyan tragédiákhoz, mint George Flyod halála? Erről nyitunk vitát podcasunkban, a HetiVálaszban. Vendégünk Sárosi Péter jogvédő és Sztankóczy András, a Válasz Online munkatársa. A kedélyes nyitókép ne tévesszen meg senkit, kemény vita következik!

Bővebben >>>

A politika önkorrekciója, átlépés az ideológiai árkokon, széles szakmai együttműködés – a mai magyar állapotok között fehérholló-ritkaságú jelenségek sokasodnak az úgynevezett turulügy legújabb fordulatában. Teljes háttér és hármas interjú.

Bővebben >>>

Az író, irodalomtörténész liberális alapállásról fogalmazott meg erőteljes kritikát a Black Lives Matter romboló-fosztogató tagozata ellen, kiváltva sok baloldali olvasója nemtetszését. Erről is kérdezzük. Itt a HetiVálasz, a Válasz Online podcastjának új adása.

Bővebben >>>

A következő 100 év elé programot adó írásunkkal zárul a Válasz Online Trianon-sorozata. A történelmi alternatívák, a hatalmi-nagypolitikai helyzetelemzés és a személyes emlékezet után azt nézzük meg, miért elsősorban egyéni-közösségi szinteken dől el a kárpát-medencei magyar közeljövő. Öt lépés a Trianon-sebek gyógyításáért és a szélesebb haza belakásáért.

Bővebben >>>

Nemrég távozott a Jobbikból, de nem kötött ki sem a Mi hazánkban, sem a Fidesz környékén. És állítása szerint nem is fog. Mi történik a Jobbikban? Mennyi tere van egy független országgyűlési képviselőnek, aki nem akar beállni az O1G-kórusba? A HetiVálasz, a Válasz Online podcastjának vendége Bencsik János.

Bővebben >>>

Mi történik, ha nem írjuk alá a békediktátumot? És ha a Monarchia megnyeri a háborút? Műsor a „Mi lett volna, ha?” kérdés körül. Podcastunk vendégei Ablonczy Balázs és Révész Tamás történészek, kiindulópontunk pedig az Ismeretlen Trianon című új kötet.

Bővebben >>>

A járvány visszaszorul, de megosztóbb ügy lesz, mint valaha. A Válasz Online elmúlt két hónapjának összegző elemzése a magyar járványhelyzet fordulatának hetében.

Bővebben >>>

A SOTE kedden publikált eredményei többezres mintán csupán két COVID-19 fertőzöttet találtak idehaza. Váratlan, megdöbbentő kutatási eredmény? Megúsztuk, itt a vége? Sőt: nem is volt járvány? A HetiVálasz, a Válasz Online podcastjának új adásában Müller Viktor elméleti biológust kérdezzük.

Bővebben >>>

Baritz Laura közgazdászt, Domonkos-rendi szerzetesnőt, Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapátot és Patsch Ferenc jezsuita szerzetest, a Római Gergely Egyetem oktatóját kértük helyzetelemző és jövőfürkésző beszélgetésre.

Bővebben >>>

Kutatások nem igazolják, hogy az idősek után a csecsemőké lenne a járvány legveszélyeztetettebb csoportja, a kisbabáknál észlelt súlyosabb szövődményekről szóló kínai tanulmány pedig módszertani hibán alapul – derül ki a Válasz Online összeállításából.

Bővebben >>>

Különleges páros beszélgetés következik: Duda Ernő virológust és Rácz Lajos környezettörténészt hívtuk Skype-interjúra, hogy jobban értsük, mi történik velünk és mik ennek a járványnak a legnagyobb tanulságai.

Bővebben >>>