Magyarságkutató Intézet – Válasz Online
 

Július elején váratlan fordulatot vett a két éve szunnyadni látszó pozsonyi csatás saga: „a Magyarságkutató Intézet semmilyen közösséget nem vállal a 2020-ban bemutatott alkotással” – közölték saját filmjükről. Ezzel nincs vége a meglepetéseknek. Demonstratív személycserék, konszolidációt szuggeráló beszélgetések övezik Kásler Miklós márciusban kezdődött főigazgatói munkáját.

Bővebben >>>

Az ELTE docensét azért hívtuk podcastunkba, mert több téma metszéspontjában segíthet tisztábban látni: társszerzője Az Árpádok országa című, kilenc hónap kényszercsúszás után megjelent nagyszabású kötetnek, anno megszólalt nálunk a székesfehérvári kiállítás botrányáról szóló cikkben, az Árpád-kor kutatójaként pedig segítheti azt az összezavarodott nézőt, aki végigküzdötte magát az Aranybulla-sorozaton. Műsorvezetők: Borbás Barna, Zsuppán András.

Bővebben >>>

Az Árpád-kori magyar történelemről egy csomagban hozzáférhető legteljesebb tudást tartalmazza a karácsony előtt pár nappal bemutatott reprezentatív kötet, amelyben kilenc hónap kényszercsúszás után napvilágot láttak a tavalyi székesfehérvári kiállítás katalógusából Kásler Miklós belenyúlása miatt eltávolított vagy önként kivonult történészek, régészek és más szakemberek írásai.

Bővebben >>>

Igenis vannak értékei a Magyarságkutató Intézet genetikai vizsgálatainak, a Hunyadiak után való kutatásnak is – állítják vendégszerzőink. Ez az érték pedig: a nyers adat. Csakhogy az archeogenetikának csupán a többi tudománnyal együtt van értelme, ha érvényes következtetéseket akarunk levonni. Fehér Tibor és Németh Endre felvetik: vizsgálni kellene a család délszláv eredetének lehetőségét.

Bővebben >>>

Lapunk jogerősen pert nyert az Emberi Erőforrások Minisztériuma ellen. Kásler Miklós (időközben megszüntetett) tárcája az Aranybulla-évfordulóra időzített Árpád-házi kiállításról szóló cikkünk után nyújtott be keresetet.

Bővebben >>>

Őstörténeti és genetikai vadhajtások nélkül, felbecsülhetetlen értékű műtárgyakkal, de több amatőr bakival és hiányzó történetekkel nyitott meg pénteken az eredeti szakmai csapattól a finish előtt három hónappal „einstandolt” székesfehérvári kiállítás, melynek botrányát elsőként a Válasz Online írta meg. Kritika a Királyok és szentek – Az Árpádok kora című tárlatról.

Bővebben >>>

Szabados György történész a lapunknak küldött válaszcikkben kifejti: „egy vagy több »hun« szál is vezethet a magyarság kialakulásába”, így a hunokat nem lehet „izolálni a magyar etnogenezistől”, a kettős honfoglalás pedig „valóban több helyütt bizonyít(hat)atlanul maradt”, de az elméletnek mégis „megvan a forrásfedezete”, mégpedig Szádeczky-Kardoss Samunál.

Bővebben >>>

A közbeszédben hasító „vadhajtások” ellenére nem szabad leírni a DNS-vizsgálatokat a korai magyar és más nomád népek vándorlásának kutatásában – írja lapunknak küldött cikkében Németh Endre populációgenetikai modelleken dolgozó matematikus-informatikus.

Bővebben >>>

Tudományosan érthetetlen változtatásokat hajtanak végre a Királyok és szentek című kiállításon – mondja a Válasz Online-nak adott nagyinterjúban Bálint Csanád Széchenyi-díjas régész, akadémikus. Az ELKH (azelőtt MTA) Régészeti Intézet korábbi igazgatója is aláírta a minap megjelent nyilatkozatot, mellyel a tudomány legmagasabb szintjéről ítélték el az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára időzített Árpád-koros kiállítás kurátorainak indoklás nélküli leváltását és a koncepció módosítását.

Bővebben >>>

Pénteken közöltük az érintett szakértők által közösen kiadott levelet, hétfő délelőtt pedig eljutott szerkesztőségünkbe a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományok Osztálya által elfogadott friss nyilatkozat. A közlésnek természetesen ismét helyt adunk.

Bővebben >>>

Az ügyben érintett tudósok péntek este küldték meg szerkesztőségünknek az alábbi, a döntéshozóknak szóló közös közleményt, melyet a sajtóban Válasz Online mellett csak a Demokrata kapott meg. A közlésnek természetesen azonnal helyt adunk.

Bővebben >>>

Ezek a tudósok áldozatot mutattak be a tudomány és a tisztesség oltárán – személyes áldozatot.

Bővebben >>>

Decemberben Kásler Miklós miniszter indoklás nélkül, azonnali hatállyal felmentette az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára időzített, a tervek szerint márciusban nyíló nagyszabású nemzetközi kiállítás kurátorait, és a teljes szakmai irányítást a Magyarságkutató Intézet kezébe helyezte – értesült a Válasz Online. A váratlan lépés láttán karácsony és újév között több mint tizenkét történész, régész és levéltáros szakította meg az együttműködést az 506 millió forintból megvalósuló, egy-egy látványosságot többek között a szentpétervári Ermitázsból és a Vatikánból kölcsönző tárlattal.

Bővebben >>>

Nem valamiféle nemzetellenes összeesküvés okozta, hogy a 19. század végén, a 20. század kezdetén kevés szó esett a pozsonyi csatáról, hanem éppenséggel a legszorosabban vett nemzeti elkötelezettség – fogalmaz B. Szabó János hadtörténész. Vendégszerzőnk egyúttal rámutat: a Magyarságkutató Intézet úgy kiált elhallgatást, hogy nem veszi észre: a magyar diadalt hozó 907-es ütközet helyszínét az adott […]

Bővebben >>>

Az államalapítás korának egyik korai temploma rejtőzik egy modern családi ház alatt, de már nem sokáig: az abasári Bolt tető kutatása fényt deríthet a korai magyar történelem egy kevéssé ismert korszakára.

Bővebben >>>