Bizonytalan maradt a Hunyadiak eredete – válasz a Magyarságkutató eredményeire

Fehér Tibor – Németh Endre
| 2022.12.09. | Kult

Igenis vannak értékei a Magyarságkutató Intézet genetikai vizsgálatainak, a Hunyadiak után való kutatásnak is – állítják vendégszerzőink. Ez az érték pedig: a nyers adat. Csakhogy az archeogenetikának csupán a többi tudománnyal együtt van értelme, ha érvényes következtetéseket akarunk levonni. Fehér Tibor és Németh Endre felvetik: vizsgálni kellene a család délszláv eredetének lehetőségét.

hirdetes

Az emlékezet Mátyás királyt – államalapító István királyunk mellett – a legnépszerűbb uralkodóként őrizte meg, de apja, Hunyadi János is kitüntetett szereplője történelmünknek: nándorfehérvári diadala közel 70 évvel csökkentette a török megszállás idejét. Nem csoda hát, hogy sokakat érdekel a Hunyadi család származása, akik látszólag a teljes ismeretlenségből dobbantottak a történelem főszínpadára. Az sem meglepő, hogy számos párhuzamos elmélet fut a Hunyadiak eredetével kapcsolatban. A táborok megoszlanak a román, kun, magyar, délszláv eredet között. Mások Luxemburgi Zsigmond király törvénytelen gyermekének tartják Hunyadi Jánost.

Ezt a kérdést dönthette volna el a Magyarságkutató Intézet nemrég publikált genetikai eredménye a Hunyadiakról. Kutatási eredményük azonban vihart kavart. Megint vihart kavart. Mi lehet az oka a történeti genetika, azon belül is a Magyarságkutató Intézet vonatkozó eredményei visszatérően megosztó hatásúak? A válasz nagyon egyszerű. Az, hogy az adat nem azonos az információval.

Hunyadi János síremlékének felirata a gyulafehérvári székesegyházban. A reneszánsz síremlék az 1658-as tatárdúlás óta üres, a hadvezér csontjai nem maradtak fenn, a Székesfehérváron eltemetett Mátyásnak pedig a síremléke is hiányzik. A családból egyedül Corvin János és fia sírja maradt épen a horvátországi Lepoglavában (fotó: Terbócs Attila / Wikimedia Commons)

Adatok kontra információ, avagy a történeti genetika nehézségei

Kulcskérdés a történeti genetikai kutatásokban, hogy az adatból hogyan lesz információ. Ehhez azt kell megértenünk, hogy a történeti genetikai kutatások valójában három kutatási rétegen ívelnek át. Ezek a rétegek merőben különböző tudást képviselnek. És ami még fontosabb: eltérő látásmóddal párosulnak. A kutatási rétegek integrációja távolról sem magától értetődő feladat. Az utolsó szakember, akiről elhittük, hogy mind a 3 kutatási rétegben otthonosan mozgott, az Luigi Luca Cavalli-Sforza, a történeti genetika atyja volt. Az első – Bálint Csanád és Raskó István vezette – magyar történeti genetikai kutatócsoport is az integrációs nehézségek miatt bomlott föl.

Csak két példát említünk meg, amely rámutat az érintett tudományágak képviselőinek látásmódja közötti eltérésre. A korai történelem adat- és információszegény. A genetika adatgazdag. A példáknak súlya van a korai történelmet kutatók előtt. Egy példa akár döntő is lehet a vitás történeti kérdés megítélésében. Adatgazdag környezetben egy példa értéke minimális. Legfeljebb a modellalkotás előszobája lehet. A történészek a városok, utak, háborúk szemszögéből néznek a folyamatokra. A genetikai tér azonban olyan világra épül, amelynek alapszerkezetét még a kis közösségek, a bejárhatatlan távolságok, a folyóvölgyek, a nemzetségi szervezetek, a vándorlás, a vadászó-gyűjtögető életforma alakította ki.

És végül azért is nehéz a történeti genetika feladata, mert mindannyian a XX. század foglyai vagyunk. A tömeges népirtások, kitelepítések, világháborúk, a városiasodás, a soha nem látott mobilitás nézőpontjából a történeti genetika csak a káosz tudománya lehet. Pedig nem az. A csak apai ágon öröklődő Y-kromoszóma vonalakat vizsgálva nemritkán felsejlik a történelem előtti idők nemzetségi szervezete. Nem azért, mintha a génjeinkbe lenne írva a férfiak fontossága, vagy akár csak a társadalmak szociális szerkezete és házasodási szokásai. Egyszerűen azért, mert a korai harcos és vadászó csoportokban a férfiaknak meghatározó szerepe volt a túlélésben, a társadalom szerveződésében. Szerencsésebb korokban a nők bölcsessége és integráló képessége jobban érvényesült.

A történeti genetika nem a történelem vagy a régészet segédtudománya. Nem is alkalmas hagyományos értelemben vett történeti kérdések megválaszolására. Migrációs, demográfiai és családfakutatási kérdések vizsgálatára azonban kifejezetten erős eszköztárral rendelkezik. Ha például egy marker rendre a magyar vándorlás ismert szálláshelyein fordul elő szinte kizárólag, akkor az mindenképpen elgondolkodtató. Aztán ha ezt a markert még a honfoglaló magyarság génállományában is megtaláljuk, akkor azt kell mondanunk, hogy van olyan biológiai szál, ami illeszkedik a magyar vándorlás régészetileg azonosított útvonalára, szálláshelyekkel és elágazásokkal együtt.

Tehát minden áltudományos állítás ellenére vannak olyan speciális markerek, amelyek mai földrajzi előfordulásai feltűnően korrelálnak a korábbi magyar szállásterületekkel. Ez a gyakorlatban azért lehetséges, mert a korai magyar közösségben élt egy vagy több leszármazás tekintetében rendkívül sikeres ősapa. A speciális markerek valójában ezekben a sikeres ősapákban keletkezett mutációk, amelyek tovább éltek az utódokban. A valószínűsített nemzetségi szervezetek eleinte felerősítették ezeknek az ősapáknak a hatását. A későbbi keveredések pedig jelentősen tompították ugyan, de nem tüntették el teljesen.

Kutatási rétegek a történeti genetikában

De térjünk most vissza a már említett három tudományos rétegre!

1. Az első lépésben a laboratóriumok szürkén zizegő gépei kinyerik az adatsorokat az élő vagy elhunyt emberekből. (Általában vérből, nyálból, illetve csontokból.) Az élőktől beleegyezés szükséges és vaskos titoktartás védi őket. A halottakat senki nem kérdezi meg. Valójában nem tudjuk, hogy szeretnének-e DNS mintát adni az izgága utókornak vagy inkább békében pihennének tovább. Mindenesetre a kinyert adatok tisztán karakter- vagy számsorozatok. Csak annyiban van közük az öröklődéshez, hogy ezek a sorozatok az öröklődés szabályai alapján adódnak tovább nemzedékről nemzedékre. A méréseket tehát ideális estben biológusok végzik.

2. Ezen sorozatok alapján azután matematikai módszerekkel, szoftveres úton feltárják a vizsgált emberek biológiai kapcsolatait, a kapcsolatok szerkezetét. Az adatok elemzéséhez, más adatbázisokkal való összevetéséhez adatbányászati és bioinformatikai tudás szükséges. Ez az a réteg, ahol logikus gondolkodású, úgynevezett amatőr kutatók nem egyszer kerülnek előtérbe, fontos tendenciák, tájékozódási pontok észrevételével.

3. Végül pedig a biológiai kapcsolatokból megpróbálnak történeti következtetéseket levonni, optimális esetben történész, régész, nyelvész szakemberek bevonásával.

Magyarok keleten és nyugaton

Például olyanokat, hogy az Árpádok (apai vonalú) ősei 4000 évvel ezelőtt Afganisztánban éltek. Ez lehet, hogy így van. De ez jelenleg egy légüres térben lebegő állítás. Semmilyen társtudomány eredményéhez (történelem, néprajz, antropológia, régészet, nyelvészet) nem illeszkedik. Az pedig egyértelműen csúsztatás, amikor az Árpádok genetikai eredetét úgy népszerűsíti a Magyarságkutató Intézet videója, hogy Afganisztánból jöttünk. Sokáig egyfajta szabadságharc folyt a honfoglalókért. A Magyarságkutató ellenében. El akarták venni a honfoglaló magyar törzsszövetség egyik nyelvét. A magyar nyelvet. Az anyanyelvünket. A honfoglalók már nem tudták megvédeni magukat. Ezért kellett kiállni értük. Nekünk. Ma élő magyaroknak.

Örkény István sem találhatott volna ki groteszkebb történetet. Egy magát Magyarságkutatónak nevező intézet hatalmas költségvetéssel azon dolgozott éveken keresztül, hogy bebizonyítsa, a honfoglaló magyar törzsszövetségben nem voltak magyarok. Ez az első pillanattól kezdve reménytelen küzdelem, a honfoglalók teljes eltörökösítése, szerencsére megbukott. Megbukott, mert az igazságot – különösen a mai, gyors decentralizált információáramlásra épülő világban – nem lehet tartósan elfedni.

A Magyarságkutató vezetői azon a sajtótájékoztatón, ahol 2022. április 13-án bejelentették, Corvin János és családja csontjaiból meghatározták a Hunyadi család származását. Középen Kásler Miklós miniszter, Horváth-Lugossy Gábor főigazgató, jobbról Neparáczki Endre, az archeogenetikai kutatócsoport igazgatója (fotó: MTI/Kovács Tamás)

Mára már a Magyarságkutató Intézet kutatói is megváltoztatták álláspontjukat. Egy valóban kiváló cikkben elismerték, hogy a honfoglaló magyar törzsszövetségben magyarok is voltak. Nem kizárólag, természetesen. Azt talán soha nem tudjuk meg, hogy a kelet-európai sztyeppén zajló vándorlás és a honfoglalás küzdelmeiben hogyan izzott föl az idő. Valószínűleg örök rejtély marad a nyelvi kölcsönhatások dinamikája a törzsszövetség különböző etnikumai között. Csak az biztos, hogy ezek a kölcsönhatások igen intenzívek lehettek.

Azért, hogy kicsit jobban megérezzük a honfoglalók teljesítményét, nézzük meg a távolságokat. Magna Hungaria messzebb van, mint London. A Waze szerint Magna Hungaria autóval 40 órára van. München 6 órányira. És nem autóval jöttek a honfoglalók. Hanem lovon, szekéren, gyalog. Csecsemőkkel, aggokkal. Úttalan utakon. Más népek szállásterületein keresztül. Esőben, szélben, fagyban és forróságban.

A honfoglalók teljesítményét még jobban felértékeli, hogy úgy néz ki: jelentős magyar csoportok maradtak Magna Hungáriában. Akikre beteljesedett a herderi jóslat. Beolvadtak a baskírokba és a volgai tatárokba. Ez a beolvadás, úgy tűnik, békésen zajlott. Ahogy az onogur-bolgárok is békében olvadtak be a magyarságba. A baskírok és a keleten maradt magyarok egyfajta szimbiózisban élhettek. Ezért lesznek egyszer – remélem – a baskírok és tatárok a nyugati magyarok barátai. És pontosan ugyanezért lehetnének jó barátaink a szlovákok is. Hiszen jórészt ugyanabból az emberanyagból gyúrt össze minket a történelem.

Korábban elsősorban a genetikával foglalkozó szakemberek valószínűsítették, hogy nemcsak egy töredék maradt Magna Hungáriában, legutóbb azonban a téma egyik legeredetibb történész kutatója, Sudár Balázs értékelte át az egyik legfontosabb iszlám forrást. Eszerint az nem a honfoglaló magyarokról, hanem egy Magna Hungáriában maradt erős magyar közösségről szól. Így már jobban érthetővé válik Julianus tudósítása is.

„Lóban, fegyverben bővelkednek s a hadakozásokban nagyon vitézek. A régiek hagyományaiból tudják, hogy azok a magyarok tőlük származtak, de hogy (most) hol laknak, nem tudták. A tatár nemzet szomszédos velük. Mikor ezek a tatárok hadakoztak velük, nem tudták leverni őket az ütközetben, sőt az első csatában (a magyarok) verték meg azokat.”  

A háborút azonban elvesztették. Eltűntek. Mint erdőben a vadnyom. A politikai döntéseknek súlyos következménye lehet.

Corvin János koponyájának kiemelése a lepoglavai sírból a genetikai vizsgálatok elvégzéséhez (fotó: Magyarságkutató Intézet)

A Hunyadiak

Térjünk most vissza a Hunyadiakról szóló tanulmányra. Jordán Ferenc erősen kritikai élű cikkében jogosan állapítja meg, hogy a tanulmány bosszantóan semmitmondó. A Hunyadiak európaiságát ugyanis idáig se kérdőjelezte meg senki. Ugyanakkor a tanulmány komoly értéke a nyers adat, és ennek értékelésével is érdemes foglalkozni olyan viták helyett, hogy melyik folyóirat mennyire értékes, vagy hogy politikai célzatú prekoncepció vagy egyszerű tájékozatlanság miatt nem adták meg a cikkben a Hunyadi-vonal legközelebbi apai ági rokonait.

Ezért hát jöjjön az, hogy mi mit gondolunk a Hunyadiak eredetéről a közölt adatok alapján. A nyers adatok (Y-STR) alapján a Hunyadiak két olyan rendkívül ritka, kulcsfontosságú jellemzővel rendelkeznek, amellyel csak néhány mai férfival osztoznak. Ennek a férfi csoportnak a közös ősapja nagyjából a 12. és 13. század fordulóján élt, 6-7 generációval Hunyadi János előtt élt.

A genetikai adatok történeti interpretációjánál nagyon fontos látnunk, hogy milyen idősíkról beszélünk. A „Hunyadi-vonal” 6000 évvel ezelőtt újkőkori földműves, 2500 évvel ezelőtt trák, néhány generációval a család történelmi szerepvállalása előtt viszont délszláv környezetben élt. A közeli találatok a nyilvánosan hozzáférhető adatbázisokban jórészt boszniai horvát és bolgár etnikai háttérrel rendelkeznek, bár előfordul néhány görög és román minta is. A korábban publikált tudományos adatokban ezen kívül találunk montenegróiakat és szerbeket is. Azaz tökéletesen hihető, hogy a Hunyadiak Románián keresztül húzódtak föl északra, Magyarországra. Talán a török hódítással is összefüggésben.


A Hunyadi-vonalhoz genetikailag legközelebb álló Family Tree DNA mintaadók legkorábbi ismert apai ági őseinek földrajzi előfordulása

Nem szeretnénk eltévedni a különböző tudományos rétegek labirintusában, ezért csak gondolatébresztőként dobunk be néhány ötletet a társtudományok számára, amelyek a Hunyadiak délszláv eredetét megerősíthetik és így – legalábbis szerintünk – vizsgálatra érdemesek lehetnek.

A szerbek például annyira magukénak érzik a Hunyadiakat, hogy az egyik szerb mondakörben Hunyadi János egyenesen a szerb lovagirály, Lázárevics István szerb uralkodó törvénytelen fiaként szerepel. Hunyadi János apja neve: Serbe fia Vajk. Nos, a Vojk bolgárul katonát, a Vuk szerbül farkast jelent, és a Vuk egyben ősi szerb személynév is. A Serbe név egyaránt értelmezhető a szerb eredetre vagy a bolgár Sherba helynévre való utalásként.

A címertan dzsungelében jártas kutatók pedig a bolgár Aszen uralkodócsalád címerén látható oroszlán és a Hunyadi-címerben látható oroszlán közötti hasonlóság jelentőségét értékelhetnék. A hasonlóság persze lehet, hogy csak formai, de mindenképpen meglepő. Különösen az, ha figyelembe vesszük, hogy a cári család több generációval Hunyadi előtt apai ágon elvileg kihalt.

Balra Hunyadi János, jobbra a bolgár Aszen-ház címere

Természetesen nincs új a nap alatt. Dr Réthy László már 1883-ban oklevelek alapján arra a következtetésre jut, hogy a Hunyadiak délszláv eredetűek voltak. Réthy nem kevesebbet állít, minthogy Mátyás király bolgár királyok leszármazottja volt, és ősei „a Balkán felől bevándorló néptöredékek vezetői, vajdái voltak, s több délszláv és albán fejedelmi családdal rokonságban álltak”.

Harmadsorban – minden ellenkező híresztelés ellenére – a történeti genetika nem a megosztás tudománya. A Zrínyi család, Petőfi és most a Hunyadiak azt jelzik, hogy a szomszédos népek gyermekei nem egyszerűen osztoztak a történelmünkben. Sokszor egyenesen a magyar kultúra legkiválóbb védelmezői és formálói voltak. A délszlávok esetében azonban nem egyszerű személyi összefonódásról van szó. A délszlávok és a magyarok évszázadokon át sorsközösségben éltek. Együtt szenvedtek, sokszor együtt is harcoltak az oszmán törökök ellen. Keletközép-Európa egyik legnagyobb történelmi kihívásával szemben. Ezek a tények egyszer talán új impulzust adhatnak szomszédságpolitikánknak.

Negyedszer: éppen elég nagy baj, hogy a szomszédban háború zajlik. Általában is, de most különösen törekednünk kell a békés viszonyokra, a korrekt hozzáállásra. A Magyarságkutató Intézet a kutatási folyamat első rétegében, a mérésekben rendre kiemelkedő teljesítményt nyújt. Egyértelmű, hogy olyan felbontásban mérnek megbízhatóan, amely már lehetővé teszi a genetikai adatok történeti interpretációját. (Egy több mint tízezer éve élt ősapa vagy ősanya leszármazottainak aránya egy adott populációban meglehetősen csekély információértéket képvisel.) Az is egyértelmű, hogy a sajátos interpretációk ellenére az Árpádok eredetéről szóló kutatásaik történelmi jelentőségűek. És az is, hogy legutóbbi, magyar őstörténeti vonatkozású tanulmányuk szintén kiemelkedő minőséget képvisel.

Azt se felejtsük el, hogy a Hunyadi-kutatás elsődleges célja Mátyás király földi maradványainak azonosítása volt a török hadsereg által feldúlt székesfehérvári királysírokban. Ez a kutatási eredmény ezt lehetővé teszi.

Corvin János fakoporsóján jól olvasható a herceg neve, a lepoglavai sír a többi Hunyadi-temetkezéssel ellentétben érintetlen maradt (fotó: Magyarságkutató Intézet)

Mi az irány?

A történeti genetika posztmodern jelenség. Abban az értelemben legalábbis, hogy az adatgyűjtés kiszabadult az akadémiai intézmények falai közül. Ma már bárki elkészítheti genetikai profilját az erre szakosodott cégeken keresztül. Ezek az adatok nagyban hozzájárulnak a történeti genetika fejlődéséhez. Arra is van példa, hogy az adatok gyűjtésében és értelmezésében, a tudományos intézményeken kívül álló, úgynevezett „amatőr” kutatók is sikeresen vesznek részt. Jelen cikk egyik szerzője is olyan „amatőr” projektet indított, amelyben a publikus minták alapján megpróbálja jobban feltérképezni a „Hunyadi-csoport szerkezetét”. Az érdeklődők jelentkezését a Family Tree DNA projekt oldalán található e-mail címen várjuk. A honlap eredmények oldalán láthatók a Hunyadiakhoz legközelebb álló személyek adatai is.

Az eddigi eredmények alapján lehetségesnek tűnő hipotézisek tesztelhetők. Lazarevics István, valamint apja és nagyapja temetkezési helye ismert. Veliko Tarnovóban számos Aszen-cár nyugszik. Szerb és bolgár kutatókkal együttműködve ezeket is lehetne tesztelni. Az eredmények önmagukban is értékesek lennének az adott uralkodócsalád eredetére nézve. Függetlenül attól, hogy esetleges Hunyadi-kapcsolatuk beigazolódik-e.

Szintén érdemes lenne elindulni több horvát és bosnyák báni/hercegi család DNS-eredményeinek feltárása irányába, Romániában pedig a Basarabok tesztelése tehetne pontot azok vlach vagy kun származásának témájára. Kulturális felsőbbrendűség vagy a különbözőségek hangsúlyozása helyett a szomszédokkal való együttműködés vezethet oda, hogy a Kárpátok láncaitól délre és keletre elhelyezkedő népek vérzivataros történelmi folyamatait végre nemzeti mítoszok helyett természettudományos pontossággal újraértékelhessük. Ehhez azonban politikai bátorság és tudományos igényesség kell. A kutatási folyamat minden résztvevője részéről.


Nyitókép: Corvin János koponyájának tudományos vizsgálata (fotó: Magyarságkutató Intézet)

Ez a cikk nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

hirdetés

#archeogenetika#Hunyadi#Magyarságkutató Intézet#történelem