Babiczky Tibor költő igencsak különleges helyzetben van: a „megveszekedett orbánista, a kormányt 110 százalékig támogató” Demeter Szilárd vezette Petőfi Irodalmi Múzeumhoz (PIM) tartozó Digitális Irodalmi Akadémiának dolgozik, közben tagja a PIM-et bojkottálókat is tömörítő Szépírók Társaságának.
Bővebben >>>A Fonó-díjjal minap kitüntetett zenész szerint a románok, bolgárok is jobban ismerik is használják saját zenéjüket, mint mi, magyarok. Interjúnkból az is kiderül: nem minden szempontból volt szerencsés a rendszerváltó népi író és politikus unokájának lenni – hát még ugyanazzal a névvel.
Bővebben >>>„A rendszerváltáskor bolondult csak meg mindenki a barátaim közül, már aki a politika felé ment”, mondja Novák Ferenc, akinek asztalánál egykor együtt ültek a népiek és az urbánusok. Monstre születésnapi interjú a legendás koreográfussal, amiben szó esik az 1940-es erdélyi magyar bevonulástól a táncházmozgalom elindításáig mindenről, még az SZFE ügyéről is.
Bővebben >>>A Toldit szószedettel tanuló lányai példáját idézve történész vendégszerzőnk úgy véli, teljesen felesleges elvárni tőlük, hogy a megélt élmény eleven frissességével érezzék és értsék azt a világot, amiben ő még könnyedén elboldogult. Mégsincs vége a világnak: paradox módon a hagyomány körüli perpatvar nagyon is mélyen magyar hagyomány.
Bővebben >>>„Valakinek ki kell mondania, hogy ez nagyon rossz irány. Ilyet nem szabad csinálni” – mondja A pozsonyi csata című magyarságkutatós animációról a nyolcvanadik évében járó legendás rajzfilmes, aki először beszél betegségéről, amelyről még ő sem látja, küzdést vagy reménytelen küszködést hoz majd a számára. Nagyinterjú.
Bővebben >>>„A jóság keresése a dráma fő célja, s erről a jóságról beszélt majdnem elcsukló hangon kedves vendégünk” – Papp István történész egy húsz évvel ezelőtti beszélgetéssel idézi fel a hozzá hasonlóan mezőtúri származású Börcsök Enikő személyiségét.
Bővebben >>>Olyan kultúraépítőket mutatunk fel, akik COVID-körülmények között is egyedülállóan sikeresek maradtak. Már-már hungarikummá tették a városi séta műfaját, s közben ezekkel – a számunkra is irányadó – szavakkal dobálóznak: hagyomány, örökség, közösség, kreativitás, teljesítmény, organikus fejlődés.
Bővebben >>>A kormánysajtóban nemzetietlennek beállított egyetemen, mint most kiderül, bizony népdalokat oktatnak. Sőt, a Bibliát is olvastatják a hallgatókkal. A folyton leballiberálisozott intézmény egyik vezetője ráadásul most azt is közli: Gyurcsány Ferenc rendkívül kártékony, s régen távoznia kellett volna a közéletből.
Bővebben >>>A színikritikus szerint a színház nem a Hamlettől, de még filmadaptációktól sem lesz parazita, a politika viszont lehetetlenné teszi az értelmes vitát is.
Bővebben >>>A kultúrharc közepette éppen magáról a kultúráról szokás megfeledkezni, márpedig a magyar (kő)színházi világ a Fidesz és a fideszes nyomulás nélkül is válságba jutott – írja a Válasz Online-nak küldött esszéjében Nényei Pál.
Bővebben >>>Ami ott az elmúlt huszonöt évben történt, nagyon közel van ahhoz, amire azt mondhatjuk: nemzeti maximum.
Bővebben >>>Ha kimarad még egy évad, vége a magyar színháznak – mondja Mucsi Zoltán a vírushelyzet fokozódását látva, az országszerte Kapaként ismert színművészt azonban nem csupán az a helyzet keseríti el.
Bővebben >>>Létezik-e független sajtó? Erdélyi szocializációja motiválja-e a lépéseit? Hogyan képzeli el a magyar könnyűzene jövőjét? Tud-e nemet mondani Orbán Viktornak? Csúfos lesz-e a saját bukása, és milyen kritikákat kap a saját táborán belül? A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója minderre válaszol. Akik kérdezik: Stumpf András és Vörös Szabolcs.
Bővebben >>>Bródy János a Demeter Szilárd-jelenséget elemzi, Szörényi Levente pedig mesél a hatalom másik fontos emberéről, aki arra kérte: írja át az István, a királyt, mert nem tetszik neki Koppány figurája. Páros interjú könnyűzenéről és közállapotokról.
Bővebben >>>25 milliárd könnyűzenére!
Bővebben >>>