Karibi kaland Bartók Bélával – nálunk hallgathatja meg először a PASO különleges új lemezét!
Éppen húsz éve alakultak, hogy magyarként autentikus jamaicai ska-zenét játsszanak, aztán gyorsan nemzetközi hírük lett. Friss lemezük viszont már magyar népdalokra épül. Ha hozzávesszük, hogy mindez egy Bartók-fanatikus amerikai producer hatására alakult így, máris nagyon izgalmas a történet. A Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO) frontemberével nem csupán ezt a találkozást és a ska- valamint reggae-történetet beszéltük át, Tóth Kristóf jóvoltából Heritage című lemezük premierje is a Válasz Online-on van. Konkrétan itt és most: a cikk végén található lemezborítóra kattintva a hivatalos megjelenés előtt meghallgathatják a különleges albumot. Érdemes így tenni már csak azért is, mert ez az alkotás olyan helyekre is elviheti a magyar népzenét, ahol eddig még a létezéséről sem tudtak. Kettő az egyben: interjú és premier a Válasz Online-on!
– Mi bajuk Hunniával?
– Semmi. A Pannonia egyszerűen jobban hangzott. De nem is ez volt az első ötlet, amikor 20 éve zenekarnevet választottunk. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, a New York Ska-Jazz Ensemble és a Rotterdam Ska-Jazz Foundation mintájára lettünk volna Budapest Allstars Ska Orchestra. Csak hát a BASO név kiejtve… Hát…. Inkább elvetettük. A PASO nem csupán jól hangzik, de spanyolul még értelme is van: lépést jelent. Nem tudom, ez hozzájárult-e, mindenesetre elég nagy közép-amerikai rajongótáborunk van.
– Tényleg létezett itthon ska-kultúra húsz éve, és a legjobbak gyűltek össze ebben a zenekarban, vagy a műfajhoz tartozó arcoskodás az allstars megnevezés?
– Létező zenekarokból jöttek a tagok, de az arcoskodás is stimmel – reméltük, hogy önbeteljesítő jóslat lesz ez az allstars. Hogy a nemzetközi porondon mi leszünk azok, akiket a magyar ska zenével azonosítanak majd.
– Bejött.
– Szerencsére igen, elég gyorsan így lett.
– Hogy került az élére egy zenekarnak akkor, közgazdászhallgatóként?
– Tényleg nem készültem zenésznek, viszont hatalmas ska-rajongó voltam. Mivel itthon nem nagyon voltak ska-koncertek, sokat utaztam külföldre. Elkezdtem megismerkedni zenészekkel, interjúkat készíteni… A kiadók már küldtek nekem lemezt egy idő után. A külföldi ska-zenekarok ideszervezésében is elkezdtem mozgolódni.
– Ez eddig egy zenei újságíró vagy koncertszervező karrierkezdete, nem egy frontemberé.
– Annyi történt, hogy mivel nagyon tetszett nekem a jamaicai dialektus, igyekeztem elsajátítatni, aztán a zenekarban, ahol éppen doboltam, az utolsó számra mindig kijöttem a dobok mögül szövegelni. Ezt látta egy zenész, aki éppen benne volt a PASO alapításában és szólt a többieknek, hogy ismer egy ilyen srácot. Lementem a próbájukra. Működött. Akkor persze még több énekes volt, idővel maradtam egyedül a frontemberi szerepben. Egyébként volt némi hagyománya itthon a ska zenének – ha nem is az eredeti, jamaicai változatnak, amely az ’50-es évek végén indult útjára. Magyarországra először a 2 tone-irányzat jutott el a ’70-es évek végén: a Madness, a Bad Manners zenekarokkal fémjelzett angol vonal. A ’90-es évek vége felé volt aztán egy újabb nagy ska-hullám: az MTV-ska időszaka. Olyan előadókkal, mint mondjuk a No Doubt. Ezeket persze a puristák már nem is tekintik ska-nak, annyira mainstream popzene. A mi célkitűzésünk éppen az volt, hogy mivel itthon ilyen nincs, játsszunk tradicionális, autentikus jamaicai ska-t.
– A ’80-asokban nem reggae-bandák voltak a hazaiak? Tényleg ska-t játszottak?
– Annyira, hogy még a Ladánybene 27 is ska-bandaként indult, csak később álltak át reggae-re.
– Ha minden igaz, a műfajok kialakulásának sorrendje az őshazában is ez volt. Előbb volt a gyors ska, az lassult be később reggae-vé.
– Pontosan. Jamaicába az ötvenes években a rádióadásokon keresztül beszivárgott az amerikai jazz és a rhythm and blues. Az italboltok elé kitettek hangfalakat, azokon szóltak ezek a slágerek, az emberek meg táncoltak. Egy idő után a kocsmatulajok zenekarokat béreltek föl, akik a saját képükre formálták az amerikai zenét – nem tudjuk, hogy esztétikai okokból tették-e, vagy egyszerűen így tudták eljátszani, mindenesetre így alakult ki a jamaicai ska. A Skatalites zenekart fontos még említeni, amelynek tagjai közül a legtöbben egy árvaház növendékei voltak, zeneórákon kezdtek jazzt játszani a saját szájízük szerint – ők lettek aztán a legfontosabb kísérőzenekara a ska előadóknak és kezdtek aztán saját ska-dalokat írni a ’60-as években. Elképesztő sikerük lett.
’62-ben a ska már Jamaica népzenéje: az akkori világkiállításra is ska-előadót küldtek. Abban az évben lett független az ország, a hurráoptimizmus időszaka volt ez, a ska könnyed, táncolható, vidám hangulata tökéletes aláfestése volt annak a kornak.
– Reggae ekkor még nem is létezett?
– Messze nem. Az majd csak az évtized végén jelenik meg.
– Bob Marley addigra annyit szívott, hogy belassult, aztán vele a zene is? Így történt?
– Nem egészen, de az igaz, hogy ő is ska-előadóként kezdte. A ska után a rocksteady stílus következett ’66 és ’68 között. Szerelmes reggae, de gyorsabb – nagyjából így lehetne leírni. A korai reggae egy évre rá született meg: ez már lassabb, de még funk-hatások vannak a ritmizálásban. Ezt nevezik skinhead-reggae-nek is.
– Hogy jönnek a rasta hajhoz a kopaszok?
– Úgy, hogy sok jamaicai ment át Angliába, bevándorlóként pedig azokban a munkásnegyedekben laktak, ahol az angol munkásifjak is – a skinheadek. Másfélék voltak persze, mint ma: a szélsőjobbos eszmék akkor még nem voltak jelen a kopaszok között. Elkezdtek járni mindenesetre a jamaicaiak bulijaira, együtt táncoltak, szórakoztak, így alakult ki a korai reggae. 1969-ben történt ez, s egyfajta ellenkultúrája lettek az akkor fénykorát élő hippizmusnak.
– Füvet szív a rasta is meg a hippi is. Miféle ellentét volt köztük?
– Osztályellentét. A gyárak és munkásnegyedek világa egészen más volt, mint a középosztálybeliek virágos boldogsága. A lassú, egyszerű ritmusképletű reggae mindenesetre csak ez után alakult ki – a hetvenes évekre lett „készen”, megint csak Jamaicában. Ez viszont már nem csupán vidám tánczene volt: az előzményeknek köszönhetően megjelentek a társadalmi témák és a rasta vallás is nagy hatást gyakorolt rá.
– Az tényleg vallás?
– Az. Ha rasta vagy, Hailé Szelasszié etióp császárt tartod Isten földi megtestesülésének, megváltónak – akkor is, ha egyébként katonai diktátor volt. A háttér: onnan hurcoltak sok rabszolgát Jamaicára, a ’30-as években pedig megjelent a visszavágyódás, azaz a brit fennhatóság elutasítása. Ebből következett, hogy inkább az etióp császárnak esküdjenek hűséget a jamaicaiak mint a brit uralkodónak. Ez, a fekete tudat és büszkeség keveredett a kereszténységből származó hitvilággal, így alakult ki a rasta vallás.
– Fehér emberként akkor nem is lehet rasta?
– Ezt úgy szokták feloldani, hogy mivel az emberiség egészének bölcsője Afrika, így aztán bárki visszavágyódhat oda… De nem vagyok rasta hívő. Nem kell annak lenni ahhoz, hogy ska-t és reggae-t játsszon az ember. A jamaicai előadók között is kevés van, aki betart minden előírást. Mondjuk egyszer egy fesztiválon Jamaicán belecsöppentem egy nagy rasta istentiszteletbe. Hajnalban álltam ott a színpad előtt és ahogy kelt fel a nap, hirtelen leesett, hogy a helyi Vidám Vasárnapon vagyok. Egy szertartáson. Izgalmas volt.
– A PASO a jókedvű ska-val indult, de reggae-t is játszik, amely stílus – amint említette – abszolút alkalmas a társadalmi kérdések boncolgatására. Ez nem vonzotta?
– Dehogynem. Csináltuk is, rögtön az elejétől. A legelső demónkon is volt reggae-dal, amely arról szólt: megengedték, hogy négyévente voksolj, megengedték, ha tetszik valami, tapsolj…
– Ez még a Gyurcsány-korszakban született?
– Igen. A System Connection című dalunk is akkor íródott még, amely ugye arról szól, hogy a társadalom minden szintjén elszívja az erőforrásokat a korrupció. Kár, hogy nem lett mára idejétmúlt. Sajnos még sokkal aktuálisabb is, mint akkor volt.
– A magyar zene is elég korán beszivárgott már a PASO zenéjébe, ami abszolút nem autentikus. Az hogy történt?
– Úgy, hogy sok munkával egészen jól megközelítettük eredeti célkitűzésünket, hogy autentikus ska-t játsszunk. 2005-ben, amikor az Illés-feldolgozáslemezen szerepeltünk, arra már jöttek olyan reakciók, hogy megtévesztésig jamaicai a megszólalásunk. A Ne gondold-ot játszottuk fel, de a később a turnén több dalt is, például a Szemétdombot – na, az is elég aktuális ma. Mindegy. Ekkorra már elég nagy sikerünk lett tehát, turnézni is jártunk Nyugat-Európába. Ott aztán láttuk, hogy ilyen azért, amit mi csinálunk, van a nemzetközi porondon. Éreztük: kell valami, hogy igazán sajátos legyen a karaktere. Volt egy mellékprojektünk, először abba hoztuk be a hegedűt, aztán a PASO-ba is. Nekünk nagyon tetszett és a külföldi közönségnek is. Így hozzá tudtunk adni egy speciális, magyar ízt a karibi zenéhez.
– Tehát már 2007-ben beledolgozták a ska-ba a magyar népzenét. Mi különleges van akkor a most megjelenő Heritage-lemezben?
– Az, hogy ezúttal a másik irányból közelítünk. Nem a ska-t fűszerezzük magyar hatásokkal,
most minden dal alapja egy konkrét, létező magyar népdal. Ezekhez próbáltunk olyan ska- és reggae-hangszerelést készíteni, amelyek jól működnek együtt.
Nem mindig egyszerű ám ez: volt is olyan dal, amelyet visszaadtunk. Mondtuk a zenei producernek, hogy ez nagyon kínos lenne, inkább ne.
– Merthogy a producer, Victor Rice amerikai. Nem érti a szövegeket, az volt a gond?
– Ez még kiküszöbölhető lett volna, hiszen vannak dalok a lemezen, amelyeket instrumentálisan készítettünk el, holott eredetileg van szövegük. Inkább az volt a gond, hogy a nagyon könnyed dalok alá a ska nagyon könnyed zenéjét tenni már-már bóvliba vitte volna a dolgot. Márpedig nem szerettünk volna „Klasszikusok diszkóritmusban”-jellegű lemezt készíteni.
– Egyáltalán mi köze az amerikai producernek Bartókhoz, a magyar népzenéhez?
– Victor Amerikában, zenei tanulmányai alatt lett Bartók-rajongó, New York-ban ismerkedett meg Bartók gyűjtéseivel is, s már akkor elhatározta, hogy szeretne magyar népzenés lemezt készíteni. Mi 2006 körül találkoztunk, addigra ő már ismert producere volt a ska-világnak. Amikor hat-nyolc évvel korábban az egyik zenekarával itt turnézott basszusgitárosként, maradt a koncertjük után még két hetet Magyarországon, csak hogy azokon az utcákon sétálhasson, ahol Bartók is sétált. Igazi fanatikus. Több mint 15 éve terveztük tehát a most megjelenő lemezt. Victor a Magyar népzenei antológia IV. részét szereti a legjobban, arról javasolt dalokat, de szabad kezet kaptunk mi is, úgyhogy végül nagyjából fele-fele arányban jöttek az ötletek.
– Neten dobták össze a lemezt vagy élőben is találkoztak?
– Az ötleteket a covid alatt neten küldözgettük, de tavaly Victor jött és teljes egészében felügyelte a próbafolyamatot és a felvételt is. Amely abban is különleges, hogy ezúttal a hegedű mellett olyan autentikus népi hangszerek is megszólalnak, mint mondjuk a tekerőlant, a cimbalom, a hosszúfurulya. És van népi ének is!
– Önnek viszont így szinte semmi dolga.
– Valóban: csak három dalban szerepelek a nyolcból.
– A május 19-i lemezbemutatón, a Müpában is csak hergeli majd a népet, mint a PASO Schuster Lórija?
– Azért nem, hiszen a koncertnek úgy a felét adja majd az új lemez. Lesz módom kiélni magam most is.
– Victor Rice-nak van akkora neve a ska-világban, hogy a lemez hírét vigye a magyar népzenének olyan közegben is, amely eddig nem ismerte?
– Ebben a közegben ő tényleg elismert szakember. És nem is csak ebben. Mivel a 2001-es New York-i terrortámadások után São Paulóba költözött, a latin zenében is megkérdőjelezhetetlenné vált: két latin Grammy tulajdonosa. Szóval van esély, hogy olyan helyeken is megismerik így a magyar népzenét, ahol eddig nem is hallottak róla.
***
ÉS AKKOR A PREMIER… A LEMEZT AZ ALÁBBI BORÍTÓRA KATTINTVA HALLGATHATJA MEG!
Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
