Önjelölt megmondók, csalódott dúvadak – a NER kulturális forradalmának mérlege

·2022.06.20

Egyre több intézmény, egyre átláthatatlanabb pénzosztás, a kezdeti nekibuzdulás után a valóban dúvad kultúrharcosok visszaszorulása. Így fest a kulturális forradalom négy év után, amikor is a kormányfő meghirdette azt. Kiderült: valódi teljesítményt kizárólag a nem kultúrharcosan dolgozó potentátok tudtak felmutatni. A minisztériumi kultúrkassza tartalmát ráadásul eltüntette az eredetileg bűvész előző kulturális államtitkár, Fekete Péter – bár jövőre több pénz van a költségvetésben kultúrára, idén forrásaink szerint 28 százalékos megszorításra is számíthatnak a szereplők. Az új kultuszminiszter Csák János egyik kitüntetett feladata ráadásul értesüléseink szerint nem is annyira kulturális: sokkal inkább a Fudan Magyarországra hozatala. Háttér.

„Kulturális korszakba kellene ágyaznunk a politikai rendszert” – négy évvel ezelőtt, harmadik kétharmados kormányzásának megkezdésekor e célt tűzte ki Orbán Viktor az akkori tusnádfürdői találkozón. A miniszterelnök akkor úgy utalt a Magyarországon folyó kultúrharcra, mint „napjaink legizgalmasabb vitájára”, ami „érthető és jól is van így”, egyúttal „új szellemi és kulturális megközelítés” szükségességéről beszélt lelkes hallgatóságának. Egyszerűbben szólva: meghirdette a kultúrharc ciklusát. Sokan és joggal tartottak attól, hogy a kormányfői kürtszóra a sajtó beszántásához hasonló totális úthenger indul majd meg a kultúrában is, s négy év elteltével majd már csak az udvari művészetnek terem babér. Ma már jól látszik, hogy nem ez történt: bár kultúrharcos kísérletekben nem volt hiány, azok rendre kudarcot vallottak, ráadásul az egységesítés sem ment úgy, ahogy a sajtó esetében a KESMA életre hívásával. Ehelyett inkább új, egymással konkuráló erőközpontok jöttek létre – teljesítményt pedig azok tudtak-tudnak felmutatni, amelyek nem politikai propagandában utaznak.

Persze minden attól függ, mit értünk kultúrán: ha olyan tágan értelmezzük a fogalmat, ahogy Orbán Viktor a már idézett beszédben, akkor éppen, hogy politikai propagandában kell utazni a kultúra megváltoztatásához. A miniszterelnök ugyanis így jelölte ki a kulturális célokat: megvédeni a keresztény kultúrát, elutasítani a multikultit, megvédeni a hagyományos családmodellt, elutasítani a bevándorlást, plusz minden gyermeknek joga van egy apához és egy anyához. Orbán szerint egy korszak több mint a politikai rendszer: kulturális és szellemi közeg, hangulat, ízlésvilág, viselkedési mód.

Ez a változás kétségkívül bekövetkezett az elmúlt ciklusban, amit mutat a negyedik kétharmad is, ám akkor az elmúlt évek legnagyobb hatású kultúrpolitikusát úgy hívják: Rogán Antal. Az új jobbos fordulatban alighanem neki és az általa vezényelt konkrét politikai propagandának van a legnagyobb szerepe – ahogy azt Demeter Szilárd tétova egyetértése mellett Gulyás Márton is megemlítette a Partizán egyik műsorában a minap.

Ami a szűkebben értelmezett kultúrpolitikát illeti, az viszont irány nélküli kultúrharcos nekibuzdulások és visszahőkölések története volt az elmúlt négy évben.

2018-ban rögvest ádáz harc indult: elsőként a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) vezetéséért – az akkor miniszteri rangban a kultúra felügyeletével is megbízott Kásler Miklós ezotérjobbos köre (Raffay Ernő, Szakács Árpád, Takaró Mihály) elég erősek lettek ahhoz, hogy kiebrudalják az igazgatói székből az általuk a „libernyákok” kiszolgálásával vádolt Prőhle Gergelyt – ám elfogadható, rátermett jelöltet igen jellemző módon már nem tudtak kiállítani helyette. Így esett Orbán Viktor választása Demeter Szilárdra, aki nyilvánosan bár rendre felmondja a miniszterelnök „világok harca”-megközelítését a nemzeti kultúra védelméről, multikultiról, stb., ám a PIM-et nem verte szét, a szakmai munka folytatódott. Demeter ráadásul új kulturális erőközpontot tudott kiépíteni: a Magyar Kultúráért Alapítványt (MKA) tavaly hozta létre a kormány a vezetésével, iszonyatos ingatlanvagyont és forrást biztosítva egy afféle kiszervezett kulturális minisztérium számára (mínusz színház-, filmügyek). Látványos teljesítményt az óriási portfólióval bíró Demeter-istálló ráadásul ott tudott elérni, ahol a politikai kultúrafelfogást láthatóan sutba dobta: a Hajógyár elnevezésű csatorna és honlap például teljesen politikamentesen foglalkozik a magyar könnyűzenével, hiánypótló életműinterjúkkal jelentkezik bármilyen szimpátiával bíró, fontos szereplő esetében.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója közös sajtótájékoztatót tart a Petőfi-emlékév alkalmából 2022. március 11-én (fotó: MTI/Soós Lajos)

Mindez ki is váltotta az alsójobb haragját: Szakács Árpád nekirongyolt azóta Demeternek is – és kipörgött a rendszerből. Az e kör által alapított Magyarságkutató Intézet sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – bár meg azért nem szüntetik, s értesüléseink szerint ott vigasztalódhat majd a miniszteri székből kibukott Kásler Miklós is, az intézmény súlya és költségvetése várhatóan jelentősen csökken majd ebben a ciklusban.

Ez persze nem meglepő: a költségvetés általánosságban is csökkenni fog. Az új miniszter, a kultúráért és innovációért felelős Csák János tudomásunk szerint intézményvezetők előtt egyenesen arról beszélt, hogy 28 százalékkal kevesebb forrásra számíthat az ágazat a jövőben. Hogy ez pontos adat-e, s hogy mely területeket érint majd kiemelten, egyelőre hiába kérdeztük Csáktól.

A kultúrszcénában mindenesetre nagy a cirkusz: mindenki az abból a világból érkezett, s most szintén a cirkuszba visszatérő eddigi kulturális államtitkárra mutogat. Fekete Péter ugyanis több forrásunk szerint is üres kasszát hagyott maga mögött, ami a tao-támogatások pótlására szolgáló összeget illeti – fesztiválok, intézmények működése kerülhet így veszélybe. Fekete persze nem volt önálló entitás – az eredetileg bűvész államtitkár a Nemzeti Színházat vezető és a színházügyeket vivő Vidnyánszky Attila meghosszabított kezeként tüntette el a summát – csak sajnos a jelenlegi gazdasági helyzetben a „van másik”-trükk nem működik. Nincs másik húszmilliárd, amit csak úgy elő lehetne húzni a kalapból. Talán nem véletlen, hogy a megszorítások hírére értesüléseink szerint Vidnyánszky közölte Csákkal: hajlandó lemondani arról a 7 milliárdról, amelyet a jövőre esedékes, általa megálmodott színházi olimpiára kapott. S bár a Déryné Programon keresztül a színházügyek feje továbbra is Vidnyánszky marad, jóval kisebb erővel bír, mint négy éve. Nem is csoda: tevékenysége ez idő alatt a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) dicstelen elfoglalásával, a tao-rendszer szétverésével, majd az így elérhetővé vált milliárdok átláthatatlan rendszerben, „saját” államtitkára által a saját intézményei felé fordításával írható le. Épp az volt a módszer, amellyel a Nemzeti Kulturális Alapot (NKA) szokták vádolni ezek a szereplők: hogy a bent ülők egymásnak osztogatják a forrást. Damoklész kardja régóta lebeg a kulturális alap fölött, legutóbb, két évvel ezelőtt Orbán Viktor az utolsó pillanatban szólt oda, hogy mégis maradjon meg – egy törvénytervezet szövegében már benne volt a megszüntetése.

Költségvetési finanszírozás, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pályázatai, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) pénzei, tao-kompenzációs minisztériumi pályázatok, plusz a szintén előző ciklusban felállt Nemzeti Kulturális Tanács (NKT) döntései: nemhogy rendet vágni nem sikerült a kultúrafinanszírozásban az elmúlt négy évben, de az újabb párhuzamos struktúráknak köszönhetően azt sem lehet tudni, mely intézményhez mennyi állami támogatás áramlik pontosan, s a summa hogyan hasznosul. Ilyen felmérés ugyanis nem készült – a Századvég műhelyeiben, Demeter Szilárdék megbízásából most először igen, de annak eredményéről még nincs pontos képünk.

Nem csoda, ha ilyen szétszabdalt körülmények között feltűnnek magukat képességesnek mutató szereplők, akik irányt szabnának a kulturális életnek. Így tett például Szabó László, aki bár így is az álláshalmozás nagymestere (saját kommunikációs cége vezetése mellett a Vidnyánszky-féle Magyar Teátrumi Társaság titkára, a Magyar Paralimpiai Bizottság vezetője, elnökli továbbá a Sakkszövetséget és a Zenei Menedzserek Egyesületét, plusz producerként musicaleket visz színpadra és az Erkel Színház „átvételére” is készülhet), nagyívű cikket publikált és egy sor interjút adott arról, milyen irányt kellene szabni a kultúrának végre. „A világ legjobb dolga magyarnak lenni” – szerinte e köré a mondat köré kellene szervezni a kulturális finanszírozást. Ami ezt tükrözi, kapna közpénzt, ami nem, nem. Szabó tehát egyszerű képletet vázolt 13 pontban.

Bár sokan a Vidnyánszky-kör utóvédharcát vélték látni Szabó ilyen irányú aktivitása mögött, vélhetőleg nem ez a helyzet, inkább a váltás légüres terét kitölteni akaró egyéni mozgást látunk.

Orbán Viktor miniszterelnök a Néprajzi Múzeum új, városligeti épületének átadásán 2022. május 22-én, jobbról Kemecsi Lajos fõigazgató (fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

A miniszterelnök ugyanis kedveli a nagy kultúrvizionáriusokat, rendre ki is emeli őket: Szőcs Géza és Fekete György halála óta azonban keletkezett némi piaci rés ezen a területen. Orbán pedig már 2009-es kötcsei beszédében úgy fogalmazott: „a létezés magyar minősége többek között abból ered, hogy rendelkezünk egy saját, csak ránk jellemző látásmóddal, ahogyan leírjuk, megértjük, érzékeljük és kifejezzük a körülöttünk lévő világot”. Idén májusban, a Néprajzi Múzeum átadóján pedig azt mondta: „Magyarnak lenni jó, a magyarság olyan mint az anyajegy: letörölhetetlen”. Orbánabbnak lenni Orbánnál: ez a stratégia akár működhetne is a miniszterelnöknél ezzel a „világ legjobb dolga magyarnak lenni”-szlogennel, más kultúrpotentátok azonban könnyedén legyintenek csak. Mondván: ez már nagyon túl van tolva, a kijelentés nem is igaz, ráadásul ilyenformán kirekesztő, ami aligha jönne jól az uniós pénzekért ácsingózó, az Európai Néppárttal újra közös hangot kereső miniszterelnöknek. (Akinek a szájából értesüléseink szerint Fidesz-elnökségin még az is elhangzott, hogy a Martonyi János, Navracsics Tibor és Prőhle Gergely nevével fémjelzett klasszikus konzervatív, néppárti vonal embereit jobban meg kell becsülni a jövőben.) Igazán rosszmájú kultúrpotentátok még azt is hozzáteszik: Szabó László sakkszövetségi elnökként inkább azt intézze el, hogy a legjobbjaink egyike, Rapport Richárd ne román színekben akarjon indulni. Mielőtt még az új kultúrharc főideológusa szeretne lenni.

Olyanból ráadásul akad azért most is: Schmidt Máriának hívják az illetőt. A civilben milliárdos ingatlanmágnás nem csupán a Terror Háza Múzeum, a XX. Század Intézet, valamint a XXI. Század Intézet főigazgatója, de istállója révén hatással bír a kultúrpolitikára is. Az új kultuszminiszter kabinetfőnöke például Lánczi Tamás lesz. Az a Lánczi Tamás, akit 11 évvel ezelőtt a most ismét miniszter Navracsics Tibor hirtelen kirúgott. (Rossz nyelvek szerint Navracsicshoz közeli, kiemelt pozícióját inkább a saját, mint a miniszter – pláne a köz – érdekében kamatoztatta.) Lánczi mindenesetre a Schmidt-univerzumban kötött ki: öt évvel ezelőtt együtt vonult be az örökös főigazgató asszony által átvett Figyelő szerkesztőbizottságába L. Simon Lászlóval. Csák János pedig első nyilvános szereplésekor a Nemzeti Múzeumban szövetségesének nevezte az intézményt ma vezető L. Simont. Aki kinevezésekor külön megemlítette Schmidtet, mint akinek köszöni a támogatást. Lánczi az újonnan felállt kormány több tagjában is meglepetést keltő kinevezése értelmezhető tehát akár az új miniszter Schmidt Mária felé nyújtott békejobbjaként is – aminek alighanem lenne értelme. Az eddigi tapasztalatok szerint ugyanis aki bajszot akaszt a Terror Háza úrnőjével, az húzza a rövidebbet: emlékezetes Lázár János esete, aki többek között a Sorsok Háza ügyében kelt birokra – aztán négy évig, mostani visszatéréséig parkolópályán volt. Igaz, ennek azért más okai is voltak, a Sorsok Háza pedig máig nem nyílt meg, szóval azt a csatát Schmidt sem győzelemmel zárta. Mindketten vesztettek a szembenálláson.

Azóta se nyílt meg: Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija, Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum és a XX. Század Intézet fõigazgatója, Fürjes Balázs, Budapest és a fõvárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter a Sorsok Házáról tartott sajtótájékoztatón 2018. szeptember 7-én (fotó: MTI Fotó: Mohai Balázs)

A Schmidt-istálló egyik fő lovászmestere, a jobboldali bolsevizmus és a kulturális térfoglalás kisideológusa mindenesetre még a már említett, feladatokkal és pénzzel kitömött Magyar Kultúráért Alapítvány kuratóriumában is helyet kapott. Békés Márton a Kommentár főszerkesztőjeként ráadásul maga közölte Szabó László írását is – akinek egyébként szintén van leágazása Schmidt Máriához a Terror Háza egyes rendezvényeinek szervezőjeként. Lehet persze, hogy Lánczi kinevezésének megfejtése egyszerűbb, személyesebb: Csák János együtt ült a Corvinus Egyetem kuratóriumában a tavalyig ott rektoroskodó Lánczi Andrással, Lánczi Tamás apjával. Megkérdeztük erről a minisztert is, aki egyelőre nem válaszolt, ahogy arra sem, L. Simon ambícióját, hogy a közgyűjtemények országos ura legyen, támogatja-e. Az sem tiszta még, mi lesz a Nemzeti Kulturális Tanács szerepe a jövőben – forrásaink szerint az MMA-t és a Tanácsot is elnöklő Vashegyi György pozíciója mindenesetre nem erősödött.

A gigantikus kulturális beruházások időszaka sem az előttünk álló ciklus lesz: a Demeter Szilárd-féle MKA Hajógyári-szigetre tervezett építkezésére 2024-ig biztosan nem lesz forrás, s még az eddig kétségtelen teljesítményt felmutató szereplők sem tudják, mennyi az annyi. Így például Baán László Liget-projektben dolgozó munkatársai sem, akik lassan megszokják már, hogy átláthatatlanul, egy-egy salátatörvényben dönt a kormány arról, kapnak-e újabb forrást. Az új Nemzeti Galéria megépítése mindenesetre legalább három évet venne igénybe, így aligha készül el ebben a ciklusban. Ez a ligetvédőknek kedves hír, azonban hozzá kell tenni: ha rossz helyen is, de

jól látható új kulturális érték nem a szájhősködésből, hanem Baán cseppet sem kultúrharcos megközelítéséből következett a NER időszakában.

A Magyar Zene Háza épülete és kiállítása, a Néprajzi Múzeum landmark-épülete minden jogos kritika ellenére is kiemelkedik a fideszes kultúrmezőnyből, ahogy a Szépművészeti Múzeum kiállításai is, amilyen most éppen a Bosch-tárlat. A Millenium Házában ma megnyíló NEO Kortárs Művészeti Tér sem ideologikus magyarságerőltetésben utazik: William Kentridge-dzsel indítanak, s a cél az, hogy a top nemzetközi kortárs művészetet hozzák el Magyarországra.

Baán azonban nem ambicionál országos, nagy pozíciókat, elég neki, ha a Ligetet saját elképzelései szerint alakíthatja. A többi erős ember sem szeretett volna beülni kulturális államtitkárnak: Káel Csaba viszi a filmügyeket, Vidnyánszky a színházat, Demeter Szilárd inkább a MKA hatékonyabbá tételével van elfoglalva, irodalomtól könnyűzenéig visz mindent, ami kultúra és máshoz nem tartozik, plusz a Mol kulturális alapítványában is bent ül. (Könnyűzenében mondjuk a fesztiválpiac nem az ő hatásköre – azt Guller Zoltán eddigi turizmusvezér tarthatja a markában. Azaz rajta keresztül a Rogán-kabinetfőnök Nagy Ádám – ők álltak az olyan kampányszagú projektek mögött is, mint a milliárdokért leszervezett Hacacáré-program. A fideszes településekre ingyenkoncert célja nyilvánvaló volt ősszel, a feladat tehát kevésbé kulturális, sokkal inkább politikai. És gazdasági: kitömni pénzzel az Antenna Hungáriát és a baráti cégeket.)

Aki mégis kinézte magának a kulturális államtitkár pozícióját, az meg nem kapta meg. Pedig Latorcai Csaba a Kásler-minisztérium közigazgatási államtitkáraként másfél tucat státuszt kreált az államtitkár alá. Az erős emberek, intézményvezetők mégis elérték, hogy ne ő ülhessen a kényelmes székbe. „Túl KDNP-s volt ehhez” – fogalmaz érdeklődésünkre egyikük. A kulturális államtitkári székbe tehát egy nagy visszatérő, Hoppál Péter került, amely pozíció elvileg fontos, hiszen az államtitkár átláthatatlanul, az erős emberek kéréseit meghallgatva, de gyakorlatilag pofára osztogathatja az egykori kultúrtao-tízmilliárdokat. Csakhogy a kassza, mint már említettük, üres – ami pillanatnyilag mérsékli e pozíció súlyát. Igaz, a kulturális költségvetés jövőre emelkedik: 85 milliárd forinttal többet terveztek be az idei 488 milliárdnál – elképzelhető tehát, hogy a szcénát érintő, lapunkhoz eljutott megszorítós hírek csupán az idei évre vonatkoznak.

Hogy pontosan miért esett a választás Hoppálra, az sem egyértelmű, Csák János miniszteri kinevezése viszont szinte kézenfekvő volt. Egyrészt: mindenki szereti, nincsenek ellenségei. Régen van a kormányfő környezetében, ráadásul kétségkívül kultúrember: adott ki könyvet, hetilapot (a nyomtatott Heti Válasz aranykora arra az időszakra tehető, amikor Csák volt a lap tulajdonosa – még a Gyurcsány-korszakban). Fordítóként is jegyzik, ráadásul épp az a nagyot álmodó, víziókkal rendelkező karakter, amelyet a kormányfő amúgy is nagyon kedvel. (Főleg, ha az illetőnek valódi bekötöttsége csak hozzá van.) Hogy Csáknak lenne-e kedve kultúrával foglalatoskodni, aligha kérdéses. Az már inkább, ez lesz-e a fő feladata.

Értesüléseink szerint nem feltétlenül: inkább a Fudan egyetem Magyarországra hozatalát várja tőle a miniszterelnök

(a felsőoktatást is portfóliójában tudó Csákot e-mailben kérdeztük erről is, ha választ kapunk, cikkünket frissítjük). A kínai intézmény minősége, presztízse vitán felüli, a magyar adófizetők pénzéből idehozni viszont leginkább a kínaiaknak tett politikai gesztusként értelmezhető (még akkor is, ha egyébként nem is az ő kérésük volt a Fudan Budapestre hozatala). A Fudan-projekt mint kiemelt megbízatás mindenesetre már csak azért sem látszik logikátlannak, mert az alapvetően közgazdász-üzletember Csák 2015 óta bent ült a Bank of China igazgatótanácsában, s nagy híve a miniszterelnök keleti nyitás politikájának – sőt, Kínának magának is. Olyannyira, hogy a kínai berendezkedést elemző, azt az identitásvesztett Nyugattal szemben példaként felmutató cikket is közölt tavaly.

Noha elvileg külügyi, külgazdasági kérdés is lehetne a Fudan, egyáltalán nem ez lenne az egyetlen terület, amelyet újraalakuló kormányában Orbán Viktor elcsatol a külügyminisztériumtól. Noha a Szijjártó Péter vezette tárca nevében benne maradt a külgazdaságra való utalás is, valójában még külügyminisztériumnak is alig nevezhető. Jól láthatóan szerepet kapott az államfő Novák Katalin – ő viszi a jó zsaru szerepét, ukrán színekbe öltözve, ha épp arra van szükség. Az uniós ügyekért Bóka János felel államtitkárként – csakhogy nem a külügyben, hanem Varga Judit alatt, az igazságügyi minisztériumban. Még a 2024 második felében esedékes soros magyar elnökség megszervezéséért is. (Bókát exkülügyes helyettes államtitkár is segíti ebben.) A külgazdasági akciókhoz elengedhetetlen Eximbank is kikerült Szijjártó felügyelete alól: az éppen Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter alatt landolt. Még fájóbb lehet Lavrov orosz külügyminiszter közeli barátjának, hogy az Információs Hivatal, a hírszerzés szintén máshol talált otthonra: az Szijjártótól Rogán Antalig röpült. (Miközben a katonai hírszerzést az új honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf megtarthatta.)

Nagy visszatérő: Hoppál Péter 2014 és 2018 között volt már egyszer kulturális államtitkár (fotó: MTI/Varga György)

Mások is bele-belecsipegetnek a külügy cseresznyéjébe: Navracsics Tibornak az EU-pénzeket kell hazahoznia (aligha a saját hibájából, de egyelőre nem áll jól), Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az „országmárkázásért” felelős kormánybiztossá lépett elő újonnan, Orbán Balázs pedig a miniszterelnök politikai igazgatójaként mostantól külpolitikai kérdésekben is hivatott tanácsot adni főnökének (ráadásul a Mathias Corvinus Collegium kuratóriumi tótumfaktumaként sokmilliárdnyi közpénzzel kitömve építgetheti a Fidesz nemzetközi kapcsolatrendszerét). „Helyesebb lenne Közép-Ázsia-, Afrika- Balkán- és Paks-ügyi minisztériumnak hívni, ami ebből maradt” – foglalja össze kormányzati forrásunk. Mindeközben a külügyminiszter kabinetfőnöke, az Újpest FC-től igazolt Gyarmati Eszter (akiről már korábban megírtuk, hogy élet-halál uraként közlekedik, beosztottjaitól a kabinetvezető kisasszony megszólítást elvárva) a tárca friss közigazgatási államtitkáraként elképesztő „vérengzést” vezényelt le: másfél tucat régi, hozzáértő külügyest tett lapátra az elmúlt hetekben.

Tálcán kínálva a munkaerőt a feladatokat amúgy is átszipkázó más minisztériumoknak. Így például Csák János minisztériumának, ahol a külügyből már korábban kiebrudalt Csaba Gábor lesz a külföldi kultúrintézetekért is felelős helyettes államtitkár. Merthogy azok is átkerülnek Szijjártóéktól a kulturális tárcához. Persze önmagukban unalmas, hivatali ügyeknek látszanak ezek, ám az intézetek története cseppben a tenger. Azt mutatja, milyen kevéssé valamely hangzatos koncepció, s mennyivel inkább a személyzeti politika határozza meg az intézmények helyzetét a NER-ben. Anno Navracsics Tibor alá kerültek ezek az akkor még Balassi Intézetnek nevezett külföldi kultúrintézetek, ám amikor a tárcavezető rövid időre külügyminiszter lett, vitte magával őket oda 2014-ben. Szijjártó Péter megörökölte az intézeteket, amelyeket 2016-ban be is tagozott a külügyminisztériumba, egy helyettes államtitkárság vezetése alá. Tavaly nevet váltottak, Liszt Ferencről nevezték el őket (összesen 26 ilyen intézet van a bolygó 24 országában), idén pedig, az egyébként a követségek és a kultúrintézetek kettős struktúrájának megszüntetésével kétségtelenül megtakarítást eredményező integráció után – újra szétkapják őket. A tartalmi ügyeket innentől kezdve Csák János tárcája felügyeli majd, az anyagiak viszont maradnak a külügynél. Magyarán: hogy milyen kiállítás lesz, arról a kultusztárca dönthet, ám hogy lesz-e szalvéta a megnyitó utáni fogadáson, arról Szijjártó csapata.  

„Lesz dinamikája ennek a kormánynak” – állítólag ez a mondat hagyta el Varga Judit miniszter száját a beiktatáson. Kétségkívül lesz. Békeidőben ráadásul mindig kapóra is jött ez a technika a miniszterelnöknek: a párhuzamos struktúrákban egymással versengő szereplők között mindig ő a döntőbíró. Hogy most, gazdasági bajok, nemzetközi elszigeteltség közepette is megéri-e a kamarillapolitikát előtérbe helyezni – eldől majd. Ahogy az is: időleges-e a dúvad kultúrharcosok visszaszorulása, a várhatóan egyre szűkülő erőforrásokért folytatott küzdelemben kapóra jön-e még az ideológiai köntös, amely eltakarja, hogy nincs pénz.


Nyitókép: Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatója a kinevezés átadásán, a Nemzeti Múzeum ünnepélyes állománygyűlésén, a Várkert Bazárban 2021. augusztus 30-án (fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

Kategória: Nagytotál