Az 1930-ban épített egykori menedékház a Normafa ikonikus épülete, de elsősorban a fekvése és a funkciója miatt. A Szabó Levente és Bartha András tervei szerint elkészült felújítás műemlékhez illő gondossággal őrizte meg az időközben vendéglővé alakult épület értékeit, az érzékeny bővítés pedig váratlanul erős kortárs építészeti élményt kínál a fák árnyékában. Tökéletes megoldás született ezen a kiemelt, Budapest identitását meghatározó helyen, amit még jobban értékelhetünk, ha összevetjük a szintén nemrég átadott Szaniszló-réti Engesztelő kápolna esetlenségével.

Törvény lett a lapunk által márciusban megszellőztetett tervezetből, amely lehetővé teszi az állami kastélyok ingyenes magánkézbe adását. Az ötletgazda Lázár János azt állítja, mindössze az a célja, hogy néhány tőkeerős magyar nagyvállalat, például a Mol, a Richter és az OTP „örökbe fogadjon” egy-egy épületet. A jogszabály szövege azonban továbbra sem csak erről szól – hogy miért, azt legfeljebb találgatni lehet. A vállalati kastélyok ötlete mindenesetre egy késő Kádár-kori elképzelést melegít fel, ami annak idején megbukott.

Szépen fényképezett, a néző figyelmét mindvégig lekötő kosztümös dráma lett Koltai Lajos Semmelweis-filmje. A nagy orvosi felfedezés körülményeit és Semmelweis mániákus elhivatottságát, nyomozását összességében hitelesen mutatja meg, a bécsi közeg ábrázolása azonban félrecsúszik. A mostanában készülő történelmi filmekhez hasonlóan a Semmelweis is „nyugaton bántják a magyart” naív világmegfejtésére épül fel, pedig a valódi történelmi helyzet ennél sokkal összetettebb és érdekesebb volt. Kritika.

Különleges képet mutatott be sajtónak a Kieselbach Galéria: az egyik leghíresebb magyar festmény, a Kalitkás nő első változatát. A sokáig lappangó, kivételes szépségű festmény egyszer már volt rövid ideig kiállításon Magyarországon, de aztán újra eltűnt egy nyugat-európai műgyűjteményben. Most egy hétig a nagyközönség is láthatja.

A Brück & Sohn képeslapok eddig is ismertek voltak, de most a Fortepannak köszönhetően a magyar közönség az eredeti, részletgazdag fényképekkel is megismerkedhet. A Magyar Nemzeti Galériában látható kiállításon az is kiderül, milyen hosszú út vezetett a fotótól a nyomdai úton előállított képeslapig.

Két fiatal építész, Major Zoltán és Müllner Péter olyan gondossággal állították helyre a cserépváraljai modern templomot, ahogy eddig szinte csak középkori műemlékeket volt szokás. A Média Építészeti Díjának idei nyertese megmutatja, hogy az 1960-as évek modernje ma már ugyanúgy történeti építészetnek számít, mint a régebbi koroké, és hogy a magyar vidéken rengeteg hasonló, kevesek által értékelt csoda rejtőzik.

A Nemzeti Múzeum főigazgatójának menesztése üzenet mindenkinek: az önérzetet és az autonómiát a hatalom nem viseli el senkitől. Még a fideszesektől sem: ebben a szisztémában lassan kizárólag csinovnyikoknak terem babér.

Az év egyik legjelentősebb kiállítása a Szépművészeti Múzeum Renoir-tárlata, ahova világhírű művek érkeztek. A kiállítás az elmúlt évek legdrágább magyarországi műkincsvásárlásának a hátterét is megmutatja: a kései főművek közé tartó Fekvő akt most először látható együtt másik két párdarabjával, miközben azt a bensőséges családi világot is megismerhetjük, amelyben a Renoir feleségének unokahúgát ábrázoló festmény megszületett.

Lázár János a Mol felhőkarcolóját tájsebnek tartotta, de Mészáros Lőrinc bankjának székháza bizonyára gyöngysor lesz a főváros nyakán.

A Szépművészeti rekonstrukciója tizenöt éve egy részben hasonló indíttatású tervvel indult, és végül egész más lett belőle – szerencsére. Zsuppán András véleménycikke.

Több mint húsz évig volt Budapest szégyenfoltja a Balettintézetként is ismert, gazdagon díszített volt MÁV-bérpalota az Operaházzal szemben. Az 1990-es években botrányos körülmények közt privatizált épületet egy időben Orbán Viktor miniszterelnök vissza akarta államosítani, de végül a katari tulajdonos alakította luxusszállodává. A házat megtépázta a történelem, de az érzékeny, visszafogott felújításnak köszönhetően most újra átélhető, milyen eredeti, izgalmas épület Lechner Ödön korai, francia reneszánsz jellegű főműve.

Jelentős részben közpénzből épült fel a Tiborcz-kör és Szepesi Richárd karibi koloniális stílusú hotelkomplexuma Szántódon, mégis nehéz felfedezni hol jelenik meg ebben a beruházásban a közérdek. Megnéztük a BalaLandot, amely megtörte azt a tabut, hogy Siófok után eddig nem álltak közvetlenül a parton a látképet romboló, túlméretezett épületek. A déli part legszebb kilátású strandján még az sem egyértelmű, hogy bemehet-e a vízbe, aki nem szállóvendég.

Hosszú hányattatás vár a Hadtörténeti Múzeumra, amit azért költöztettek ki Kapisztrán téri épületéből, mert Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter mindenképpen a Budai Várba akart költözni. A múzeumot csendben bezárták, azóta szétszórt telephelyeken, időszakos kiállításokkal működik, és a jelek szerint hosszabb időre Székesfehérvárra kerülhet. A vidékre költöztetés ellentétes az alapítói szándékkal, valamint a múzeum érdekeivel is. Ilyen banális okból még nem nagyon tettek tönkre fontos nemzeti kulturális intézményt.

Végigjártuk a bezárásra ítélt Balassagyarmat–Ipolytarnóc vasútvonalat, ahol július 31-én, azaz ma indult volna újra a forgalom egy nagyobb pályajavítás után. Megtehettük volna, hogy utolsó kör-cikket írunk a kilenc vonal valamelyikéről, ahol az utolsó hétvégén is jártak a kis piros motorvonatok, de ennek a szakasznak az ügyét tanulságosabbnak gondoljuk. Lázár János döntésével ugyanis szétfoszlik az évtizedes álom, hogy egyszer újra vasút közlekedhet Nógrád szlovákiai és magyar része között. Pedig a sínek megvannak és a vonal egy részére még fenntartási kötelezettsége is van a magyar államnak egy nemzetközi szerződés miatt. A kormány azonban a közöny sok évtizedes hagyományát követi: egyszerűen sorsára hagyja a trianoni határ miatt a peremre szorult régiót.

Tegnap megtartották az Ipolydamásdot Helembával összekötő új híd átadási ünnepségét. Ezzel a Dunakanyar legjobban hiányzó, hosszú ideje várt átkelője vált átjárhatóvá. A Károly Róbert híd legalább fél éve készen volt, gyalogosok és kerékpárosok használták is, de a szlovák oldali adminisztráció elhúzódása miatt a forgalom előtt eddig nem nyitották meg. Az Ipoly pótlásra váró hidjai közül szimbolikusan és közlekedési szempontból is a helembai volt a legfontosabb.