Végre átadták a Dunakanyar régóta hiányzó hídját
Tegnap megtartották az Ipolydamásdot Helembával összekötő új híd átadási ünnepségét. Ezzel a Dunakanyar legjobban hiányzó, hosszú ideje várt átkelője vált átjárhatóvá. A Károly Róbert híd legalább fél éve készen volt, gyalogosok és kerékpárosok használták is, de a szlovák oldali adminisztráció elhúzódása miatt a forgalom előtt eddig nem nyitották meg. Az Ipoly pótlásra váró hidjai közül szimbolikusan és közlekedési szempontból is a helembai volt a legfontosabb.
A Károly Róbert királyról elnevezett híd átadásával végre könnyen megközelíthető a Dunakanyar Szlovákiához tartozó kisebb része, a Helembai-hegység és a lábánál megbúvó falvak, Helemba, Kovácspatak üdülőtelep és Garamkövesd. Nem ér véget a világ Szobnál, mint a második világháború óta eltelt évtizedekben, hanem egyenesen végigautózható az egész régió az északi parton is Párkányig. Szobnál eddig csak vasúti híd volt az Ipolyon, közúti egyáltalán nem: aki tovább akart menni a túloldalra, annak fel kellett mennie Letkésig, és az ottani hídon átkelve a Helembai-hegység túloldalán jutott el Garamkövesdig és Párkányig. Az Ipoly túlsó partján fekvő magyar község, Helemba világvégi zsákfalu volt, mától viszont a következő dunakanyari falu Szob után. (A vasút a megépítése óta mindig nyílegyenesen végigment a parton, de csak nemzetközi járatok közlekednek rajta, amelyek érthetően nem állnak meg Helembán; húsz évvel Schengen után nem sikerült megszervezni, hogy a Dunakanyarban közlekedő személyvonatok elmenjenek Párkányig. Helemba ilyen szempontból is teljesen leszakadt a régióról.)
A híd közlekedési jelentőségét az alábbi útvonaltervi térkép szemlélteti legjobban:
Jól látszik, hogy milyen nagy hurkot lehet levágni az új átkelővel. Szob és Párkány között 7 km-rel lett rövidebb az út, Ipolydamásdról viszont eddig 25 km-es kerülővel lehetett eljutni a folyó túloldalán lévő testvérfaluba, amellyel a damásdiakat szoros rokoni, baráti kapcsolatok fűzik össze. „Hogy is mondjam, Ipolydamásd és Helemba olyan sógor-koma falu, valaki onnan hozott asszonyt, vagy innen ment vőnek” – mesélte a két község hagyományos viszonyáról egy idős helembai bácsi egy néprajzi gyűjtés szerzőjének. A kapcsolat a szocializmus évtizedeiben meglazult, miután minden korábbinál keményebb határ ereszkedett le a két falu közé, és csak az elmúlt évtizedekben kezdett újraszövődni. A híd azonban nagyon hiányzott hozzá.
Damásd és Helemba barátságának szimbóluma a két falu által 1991 óta minden évben közösen megrendezett farsangi mulatság, amire a damásdiak Farsang Tóbiás, a helembaiak Mariska bábuját szokták elkészíteni, és a két égő kiszebábút közösen dobják az Ipolyba. Az ipolydamásdi-helembai maskarázás a mohácsi busójárás után talán a legszínesebb élő farsangi néphagyomány, ráadásul úgy maradt fenn egymástól függetlenül a folyó mindkét oldalán a szocializmus évtizedeiben, hogy a mohácsival ellentétben nem népszerűsítették, a falvak lakói saját kedvükre tartották meg a szokást. Az elmúlt húsz évben a közös ünnepséget úgy tudták megrendezni, hogy autóbusszal tették meg a nagy kerülőt a hegység körül, vagy csónakokon, időnként a befagyott folyón átgyalogolva jutottak át a szomszédba. Idén februárban a hivatalosan még át nem adott hídon tartották a mulatságot, ahogy ezentúl majd minden télen.
Az Ipoly torkolata fölé annyira egyértelműen kívánkozik egy közúti híd, hogy nyilvánvaló: az csak a trianoni határhúzás miatt nem épült meg a 20. században. Az Ipolyon a 19. század második felében készült térképek, például az 1886-os kataszteri térkép tanúsága szerint itt is fahíd állt, mint sok más szemközti község között: a sokat emlegetett első világháború előtti 47 híd többségét nem olyan masszív kőszerkezetként kell elképzelni, mint azt a remek reformkori hidat, amelynek maradványai tavaly tavasszal váratlanul előkerültek a szemétfeltöltés alól Ipolyhídvégen, ahol szintén egy új átkelő épül a két ország között (azt a szép kőhidat 1944 decemberében a németek robbantották fel). Az ipolydamásdi híd a legtöbb ipolyi átkelőhöz hasonlóan inkább egyszerű fahíd lehetett; az ilyen hidakat a folyó áradása vagy a jégzajlás rendszeresen elvitte, de a modern utak és a gépkocsi előtti korszakban megfelelő összeköttetést biztosítottak a völgy két oldala között.
Az ipolydamásdi hidat valamikor a 20. század elején komp váltotta fel, a Földrajzi Közleményekben 1914-ben megjelent cikkben már azt olvashatjuk, hogy „az Ipolyon (Helemba) pl., ahol nincs hajójárás, a folyón keresztbe feszített drótkötél mellett húzzák át a kompot”. A komp Trianon után határátkelővé vált, de az átjárás nem szűnt meg. Az Egri Népujság 1922-ben megjelent tudósítása a „Rabmagyarok földjéről” ilyen képet fest az akkor még vadonatúj határról: „A magyar oldalról kompon jut át az utas. A helembai oldalon két cseh finánc várja a járókelőket. Az Ipoly fövenyében paraszt leánykák mossák lábaikat.” A kompról egy fénykép is fennmaradt a Fortepan gyűjteményében, de már abból a korszakból, amikor újra az országon belüli közlekedést szolgálta, mivel az első bécsi döntés után Helemba visszakerült Magyarországhoz. Látszik, hogy tényleg nagyon egyszerű szerkezet volt, egy motorkerékpárt még bizonyára elbírt, autót nem nagyon.
Bár erről biztos adatot nem sikerült találni, úgy látszik, hogy a komp 1945-ben szűnhetett meg, amikor az Ipoly újra határfolyóvá vált. A két szocialista, elvileg baráti ország között alig maradt összeköttetés, a kisebb átkelőket mind felszámolták. Az Ipoly alsó folyása mentén csak a letkési hidat építették újjá 1954-ben, de rövid használat után azt is lezárták: három évtizeden át sehol nem lehetett átkelni a folyón, a két part teljesen elszakadt egymástól. Határátkelőhely a szocializmusban csak a 2-es országúton, Parassapusztánál volt. Ebből a sajátos helyzetből fakadt, hogy amikor a 20. század második felében kiépítették a modern autóúthálózatot mindkét oldalon, az Ipoly torkolata megmaradt átjárhatatlan akadálynak, és elválasztotta egymástól a Dunakanyar magyar és szlovák részét. Helemba zsákfalu lett, ahonnan nem vezetett tovább az út, a másik oldalon pedig Szob után a 12-es főút északnak kanyarodott, és a Duna-mentén elhagyva az Ipoly-völgy falvai felé vezetett tovább. Ha nincs Trianon vagy a két ország között jobb a viszony, az úthálózat nyilvánvalóan nem így épül ki.
A letkési híd értelmetlenül álldogált a folyó fölött, bár 1968-ban a baráti segítségnyújtás jegyében azért átkeltek rajta a magyar tankok. 1987-ben ideiglenes átkelőt nyitottak, de az állandó forgalom csak a rendszerváltás után, 1994-ben indulhatott meg. Ez még bőven Schengen előtt történt, ezért szabályos határállomás épült a magyar oldalra, amely ma már üresen áll; ahogy annyi helyen, itt sem sikerült lebontani, és az ország belépési pontját civilizáltabbá tenni.
A szocializmus végnapjaiban az ipolydamásdiak és helembaiak számára is egészen váratlanul híd épült a két község között a folyón, igaz, nem valódi közúti átkelő, hanem egy ideiglenes vasszerkezet. A 80 méter hosszú, tizenkét nyílású, acélcölöpökre támaszkodó hidat 1989-ben építette az Országos Vízügyi Beruházási Vállalat, és a nagymarosi vízlépcső építkezésének munkagép- és anyagszállítását szolgálta. Ormótlan szerkezet volt, és egyáltalán nem a két község lakóinak építették, a rendszerváltás után mégis kiharcolták, hogy ideiglenesen meg-megnyissák a gyalogosok előtt. Először 1990. december 25-én lehetett a túloldalra átsétálni, akkor még Csehszlovákiába. Sőt 1991-től Gosztonyi Jenő ipolydamásdi polgármester kezdeményezésére elkezdték a közös farsangokat is megtartani. Ilyenkor bárki átmehetett a hídon – a szlovák és a magyar határőrök és a vámosok figyelő tekintete mellett.
Gosztonyi fáradhatatlanul lobbizott azért, hogy az ideiglenes híd helyett épüljön egy valódi átkelő, már csak azért is, mert a „Barátság hidat” kétéves élettartamra tervezték, 1991. december 31-ig szólt a fennmaradási engedélye. A polgármester kilobbizta, hogy ne bontsák le, cserébe a két község vállalta, hogy a sűrűn levert cölöpök közül rendszeresen kitakarítják az uszadékfát, hordalékot, nehogy torlasz alakuljon ki, és a visszaduzzadt Ipoly elárassza az egész környéket. Ez tíz évig megóvta a hidat, de 2000-ben a jeges ár elvitte, félbetört roncsa egy darabig még ott állt a helyén, de aztán azt is lebontották. Mire megtörtént a két ország schengeni csatlakozása, már megint nem lehetett az Ipolyon átkelni.
Ipolydamásd már 2005-ben elkészíttette egy acélhíd engedélyezési tervét a folyóra, de erre nem jutott pénz. A hídverési projekt csak 2018-ra jutott célegyenesbe, amikor a két állam végre szerződést kötött a damásdi vár építtetőjéről, Károly Róbertről elnevezett híd közös, uniós forrásból finanszírozott megépítéséről, és letették az alapkövet. És most, öt évvel később végre tényleg át lehet hajtani rajta, és ezzel Szobtól pár percnyi közeleségbe került az elfelejtett dunakanyari falu, Helemba, amely főként különleges, löszfalba vájt pincéiről nevezetes: a házakkal vegyesen még ma is legalább száz pincét találunk a községben, a főutcán is ott sorakoznak, igaz, jórészt használaton kívül. A legrégebbiek háromszáz évesek, akad köztük olyan különleges járatrendszer, amelynek öt bejárata van. A borászkodást a faluban jelenleg inkább a felvidéki milliárdos, Világi Oszkár Slovnaft-vezérigazgató hipermodern, menő óriásborászata képviseli, amely egy-két éve épült a Helemba fölötti dombon, és az egész környék látképét uralja. A hídnyitás nagy nyertese valószínűleg a kovácspataki üdülőhelyen lévő, panorámateraszos Kék Hal étterem lesz, a Dunakanyar szlovák oldalának legjobb vendéglője, ahova mostantól sokkal több magyarországi vendég fog átugrani.
A híd építése kerékpáros szempontból is jelentős előrelépés, mivel ezzel az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút hiányzó szakaszát sikerült megvalósítani. A Duna menti kerékpárút mindkét országban nagyon népszerű, a magyar oldalon a Szob és Dunakeszi között dunakanyari szakasz az ország talán legnagyobb szabadidős forgalmat lebonyolító bicikliútja, amelyhez Szobnál a szintén népszerű Ipoly menti kerékpárút csatlakozik. Ennek Szob és Ipolydamásd közötti alsó szakaszát 2021-ben építették ki önálló útként, az új útszakasz pont a hídfőhöz fut be. A folytatást már építik tovább észak felé, az Ipolydamásdot övező árvízvédelmi töltés gátján vezetve fogja elkerülni a falut. A szlovák oldalon fantasztikus bringautak vannak a Duna mentén a gát tetején Komárom és Párkány között, teljesen sík terepen, gyönyörű természeti környezetben.
De ahogy az autósoknak, úgy a bringásoknak is hiányzott eddig az összeköttetés Párkány és Szob között. Sokan tudták ugyan, hogy a vasúti híd járdáján át lehet jutni a túloldalra kerékpárral, de ez azért elég kalandos vállalkozás volt, EuroVelo kerékpárútnak semmiképpen sem lehetett nevezni. Most az új hídon jó minőségű, európai szabványoknak megfelelő bringaút épült, vagyis az Ipoly mint természeti akadály megszűnt, de a szlovák oldalon a folytatás egyelőre kicsit zavaros (leaszfaltoztak gátszakaszokat Helemba és Párkány határában is, de kell még némi helyismeret a használatukhoz).
A helembaiak persze még nem tudják, mi szakadt rájuk. Az új híd óriási műtárgy, a tervezők biztosra mentek, és a legmagasabb lehetséges árvízszinttel kalkuláltak, ezért a hidat rendkívül magasra emelték. A magyar oldalon hosszú töltés vezet hozzá, a kapcsolódó infrastruktúra eléggé zárójelbe tette a damásdi rétek nevű természetvédelmi területet, a túloldalon pedig a helembai templom helyett mostantól az új híd uralja a panorámát. De nemcsak a táj változott nagyot: az új út révén az eddig zsákfalu Helemba hasonló helyzetbe került, mint Nagymaros, Kismaros vagy Verőce, vagyis a főutcáján vezet végig a Dunakanyar főútja. Ez a főutca pedig nagyon szűk, a legkeskenyebb szakaszán két kocsi is alig fér el rajta egymás mellett. Egy kisebb szakaszon most ugyan kiszélesítették, de a megnövekedett forgalom elvezetésére nem igazán alkalmas.
Noha a hagyomány és az Ipolydamásddal ápolt szoros kapcsolat a régi révhely mellett szólt, előrelátóbb és szerencsésebb lett volna, ha ezen a ponton csak egy kisebb gyalogos és kerékpáros híd épül, és a közútnak lejjebb, a vasúti hídhoz közel építenek hidat. Ezzel Helembát megóvhatták volna az átmenő forgalomtól, de a szlovák féltől jóval nagyobb anyagi áldozatot követelt volna, hiszen tulajdonképpen egy új utat is kellett volna építeni a falu alatt, a vasút mellett. Ez lett volna az igazán 21. századi fejlesztés – ami pedig megépült, az a 20. századi projekt, amit a maga idejében az államközi viszonyok miatt nem csináltak meg. Fanyalogni azonban nem érdemes, mert mégis csak nagy dolog ez: majd’ húsz évvel Schengen után a Dunakanyar végre újraegyesült egy határok nélküli, átjárható Európában.
Nyitókép: az új Károly Róbert híd Ipolydamásd és Helemba között (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt
