Hitelesség helyett törökös díszlet – egy budavári torony sokadik változata – Válasz Online
 

Hitelesség helyett törökös díszlet – egy budavári torony sokadik változata

Zsuppán András
| 2023.07.27. | Kult

Megújult a Budai Vár egy részlete, a Csikós-udvar északnyugati sarkán álló, Karakas budai pasáról elnevezett torony. Csak egy torony, de benne van az egész vári probléma: olyan sok alakváltozást élt meg az elmúlt másfél évszázadban, hogy a történetén keresztül megérthető, a Budai Várban szinte semmi nem az, aminek látszik. Minden egyes elem összetett elvi és gyakorlati problémák elé állítja azokat, akik az épületegyüttes újabb, nagyszabású átalakulásáról döntenek. Tökéletes megoldás ezúttal nem született.

hirdetes

Karakas Mehmed budai pasa volt a 17. század elején, egészen pontosan 1618. május 6-tól 1621 februárjának közepéig, kevesebb, mint három évig. Viszonylag sokat tudunk róla, fennmaradt több hozzá intézett szultáni parancs, valamint Ludwig von Molarth császári követ neki címzett levelei, amelyekből kiderül: alapvetően békés, de feszült időszakban igazgatta a magyarországi oszmán hódoltság legfontosabb vilajetét. A tizenötéves háborút lezáró békét mindkét fél meg akarta őrizni, de a két birodalom határterületén rengeteg nyugtalanító probléma adódott: az utazó kereskedőket kirabló haramiák, magyar falvakat sanyargató török szpáhik, török területeken erőszakoskodó magyar végvári katonák, jogtalanul létesített palánkerődök. Budai pasának lenni még a békésebb időkben is nehéz diplomáciai és adminisztrátori feladat volt.

Karakas Mehmedet főleg Vác ügye zavarta: a várost a békeszerződés a Magyar Királyságnak ítélte, de nyugtalanítóan közel esett Budához. A váci vitézek állítólag lovakat hajtottak el Pest alól, állatokat raboltak, pásztorokat gyilkoltak meg, sőt Óbuda közelében hatvan embert összekaszaboltak. A pasa saját székhelye sem tűnt egészen biztonságosnak, ameddig Vác keresztény kézen volt, és Karakas Mehmed, aki korábban Aleppóban és Ruméliában szolgált pasaként, előtte meg Kanizsán, elhatározta, hogy ezt a problémát mindenképpen megoldja. Erre végül az adott alkalmat, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem hadat indított a Habsburgok ellen, és 1619-ben Vác őrsége átállt Bethlen oldalára. A zavaros helyzetben Vácot mindkét fél, a Habsburgok és Bethlen is titokban odaígérte a szultánnak támogatásért cserébe, de Karakas nem bízott Bethlenben: Konstantinápolyba küldött követeit Budán feltartóztatta, és Vácot 1620 november 4-én csellel elfoglalta. Ebből aztán jó nagy diplomáciai botrány lett. A szultán mosta kezeit, és mindenért az önfejű pasát okolta, akit látszólag meg is büntetett – tisztségéből felmentették, és áthelyezték Lengyelországba, ahol a törökök éppen háborúskodtak. Vácot persze a törökök nem adták vissza, és könnyen lehet, hogy mindez csak színjáték volt, mindenesetre Karakas Mehmed rosszul járt: fél évvel később, 1621. szeptember 15-én Chocim ostrománál elesett.

Karakas pasa tornya az új kávézó teraszával a Csikós-udvar felől (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)

A török kor kutatóin kívül erre az epizódra és Karakas Mehmed pasára ma már nem emlékezne senki, ha nem épít egy ágyúbástyát a Budai Vár nyugati oldalának védelmére, amely még ma is áll, és a Nemzeti Hauszmann Program keretében nemrég helyreállították. A Csikós-udvar északnyugati sarkában, az újjáépített Lovarda mögött álló toronyban kávézó és mosdó kapott helyet. A Csikós-udvar átalakulásáról részletesen beszámoltunk, amikor az évtizedekig elhanyagolt területet 2021 őszén átadták, de a torony megújítása egészen mostanáig elhúzódott. És tegyük hozzá: az a torony, ahol mostantól oszmán török atmoszférát idéző térben megihatjuk a kávénkat, valóban ugyanott áll, mint Karakas Mehmed pasa tornya, de alig-alig tekinthető azonosnak vele. Története mint cseppben a tenger mutatja, milyen nehéz hitelességről beszélni a Budai Vár nagy része esetében, és

mennyire összetett problémákat rejt az épületegyüttes minden egyes, látszólag magától értetődő darabkája.

Karakas pasa tornya, ahogy a mostani átépítés előtt festett, nem látszott jelentős műemléki értéknek. Az építmény kőből épült ugyan, de formaképzése a felső emeleten sorakozó, álló téglalap formájú ablakokkal, és a megemelt tető eresze alá rejtett ablaksorral világossá tette, hogy nem valódi török emléket látunk, hanem valamiféle modern idézetet. Az övpárkány feletti felső rész kifejezetten kínos, esztétikailag elavult elem volt a Budai Vár összképében, olyan, mint egy 90-es évekbeli újgazdag nyaraló saroktornya.

A zavart fokozta, hogy a Palota út irányából a toronyhoz az egyik oldalról az Ybl-féle díszes, vöröstéglás 19. század végi támfal csatlakozott, a másik oldalról viszont egy modern lépcső a 20. század közepére jellemző sima kőfelületekkel. Teljesen érthető, hogy a Csikós-udvar megújítása után ezt az elemet sem akarták változatlanul hagyni, de nem volt egyértelmű, hogy mit kellene kezdeni vele. Egyáltalán mi ez a török pasáról elnevezett, modern torony, és hogyan jutott ebbe a bizonytalan állapotba?

Karakas pasa tornya 2015-ben, a legutóbbi átépítés előtt a Palota út felől az Ybl-féle támfallal és a modern lépcsővel (fotó: Wikimedia Commons / Globetrotter19)

A Budai Vár nyugati oldalának udvarai, rámpái, teraszai és támfalai nehezen áttekinthető rendszert alkotnak, amelyben több történelmi korszak rétegződik egymásra, és egyik térszervezési logika – sem az 1890-es évekig fennálló középkori eredetű, sem az Ybl-Hauszmann-féle – nem érvényesül maradéktalanul. A 20. és a 21. század különböző beavatkozásai folytán hibrid állapot keletkezett, amely nem tekinthető semelyik előző korszak maradéktalan helyreállításának. Anélkül, hogy a részletekbe belemennénk, érdemes vetni egy pillantást Kuczogi Zsuzsanna rajzára, aki egymásra vetítette a középkori meg az Ybl-Hauszmann-féle palota alaprajzát:

A középkori és a modern palota egymásra vetített alaprajza a cikkben előforduló néhány elem kiemelésével (az eredetit rajzolta: Kuczogi Zsuzsanna)

A rajz nem tartalmazza a Csikós-udvar meghatározó épületeit, az elmúlt években a semmiből újjáépített Lovardát, a Főőrséget és a középkori Hosszú falat ismét eltakaró Hauszmann-féle rámpaművet, de jól láttatja a Karakas pasa tornyának nevezett építmény eredeti kontextusát. Az ismertebb Buzogány-torony északi párdarabja ez az Újvilág kertnek nevezett terasz alsó zárófalának északi végpontján. A teraszt a magasabb várplatótól az említett hosszú, támpilléres fal választotta el, amely egészen 1890-ig a Vár nyugati oldali látképének meghatározó eleme volt. Mindebből ma már alig látszik valami, miután Ybl az alsó terasz és a Hosszú fal középső szakaszát elbontotta, hogy helyet csináljon a hatalmas alépítményre támaszkodó krisztinavárosi bővítésnek (ez a mai F épület, vagyis az Országos Széchényi Könyvtár). A török korban a falszoros rövid keresztfallal leválasztott középső és déli szakaszát egész kis városnegyed foglalta el, aminek még saját dzsámija is volt; a települést Jeni mahallénak, új külvárosnak nevezték, ami arra utal, hogy csak a török hódítás után keletkezett. Bizonyára szedett-vedett, keleties, zsúfolt negyed lehetett.

Magát a fal- és teraszrendszert még a magyar királyok idejéből örökölték meg a törökök. A vár nyugati oldalát mutató ábrázolásokon, például Erhard Schön Buda 1541-es metszetén az alsó terasz (vagyis az Újvilág) két sarkán egy-egy magas, karcsú, hengeres torony emelkedik. A Buzogány-tornyot pont ilyennek rekonstruálták az 1950-es években, és a másik Zsigmond-kori torony is hasonló lehetett Karakas pasa átépítése előtt. Ennek a 15. századi hengeres toronynak az alsó része (pontosabban az alsó részének egy darabja) ma is megvan; a szabálytalan kövekből rakott eredeti falszakasz közelebbről nézve megkülönböztethető a modern ráépítésektől. A mai toronynak ez az egyetlen kézzelfogható, anyagában eredeti műemléki értéke.

A középkori torony maradéka a modern ráépítések mellett és alatt a felvezető modern lépcső felőli oldalon (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)

A magas, karcsú középkori tornyok a 17. századra hadászatilag elavultak az ágyúk megjelenése miatt, ezért építették át a törökök mindkettőt korszerűbb, alacsonyabb ágyúbástyává. A Buda 1686-os visszafoglalását mutató Hallart-Wening-féle metszeten már ebben a formában látszanak. Az északi torony alsó része jól láthatóan hengeres, a felső sokszög alakú, tető nincs rajta, de lehet, hogy azt az ostrom vitte el, hiszen a Jeni mahalle házai és dzsámija is elég viharvertnek tűnnek a nagy ágyúzás után. Ez már egyértelműen Karakas pasa tornya.

A tornyot Buda előző, 1684-es – még sikertelen – ostroma idején egyiptomi őrség védte, a török történetírók beszámolnak egy Mehmed nevű tizenhárom éves fiú hőstettéről, aki innen kötélen leereszkedve elrontotta az ostromlók hadigépezetét. A védőknek robbantással mégis sikerült ledönteniük a falat egy szakaszon, de az egyiptomiak egy éjszaka alatt kijavították a rést.

Karakas pasa tornya az 1686-os ostromot mutató Hallart-Wening-féle metszeten, a falszorosban a Jeni mahalle, vagyis az Újvilág külváros ágyúzástól összedőlt házai és dzsámija láthatók

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az oszmán ágyútorony egykori képét pontosan ismerjük annak ellenére, hogy a 19. század végén lebontották. Több hiteles képi ábrázolás, sőt két korai fénykép is fennmaradt róla. Abban is biztosak lehetünk, hogy maguk a törökök is Karakas pasa tornyának nevezték, sőt tulajdonképpen a hiteles elnevezés miatt tudjuk, hogy a szóban forgó pasa építette 1620 körül. Ezt az információt a Luigi Ferdinando Marsigli olasz földrajztudósnak köszönhetjük, akinek sokáig hiányzó szobra nemrég került vissza a Főőrség épülete mellé, a Bonfini-kertnek nevezett kis teraszra. A kalandos életű Marsigli fontos szerepet játszott Budavár (és Magyarország) történetében, egyszerre volt a Habsburgok hírszerzője, hadmérnöke, diplomatája és térképésze, aki részt vett mindkét ostromban, és az 1686-os győzelem után kimentette a középkori palota romjai közül Mátyás király könyvtárának megmaradt köteteit.

A tudós humanista azonban másfajta régiségeket és információkat is gyűjtött a romba dőlt, égő házakkal és utcákon heverő hullákkal teli Budán. Hagyatékát a szülővárosában, Bolognában általa létrehozott tudományos intézet őrizte meg, köztük két páratlanul izgalmas, török feliratos térképet, melyek közvetlenül az ostrom után, 1686 szeptemberében készültek Budáról. E térképek jelentőségét az adja, hogy hitelesen mutatják a következő években nagyrészt lerombolt török kori várost, és felirataik megőrizték az egyes helyek korabeli elnevezéseit is. Marsigli Budára vonatkozó dokumentumait a magyar közönség azután ismerte meg, hogy Veress Endre történész a főváros megbízásából 1901-ben átnézte az iratokat a bolognai egyetemi könyvtárban, és a térképekről fényképfelvételt készíttetett. Ő azt feltételezte, hogy Marsigli néhány túlélő törököt vehetett maga mellé, és tőlük kérdezte meg, mit hogy hívnak; kommunikálni bizonyára tudott velük, mert alig két évvel korábban kilenc hónapot töltött török fogságban.

Marsigli egyik Budáról felvett török térképének részlete (1686), a jobb felső sarokban a Karakas pasa kuleszi

A helyrajzilag pontos térképeken jól felismerhető a torony, amit az arab betűs felirat Karakas pasa kuleszi, a latin betűs térkép Caracas culasi néven azonosít. A következő kétszáz évben szinte semmit nem változott, eredeti formájáról két festmény, két fotográfia és egy felmérési rajz is tájékoztatást ad, az utóbbi közvetlenül a bontás előtt készült. Időrendben így következnek ezek a képi ábrázolások:

Kilátás a Budai Várból Krisztinavárosra, ismeretlen festő látképe az 1840-es évekből, az előtérben az Újvilág kert faraktárként használt terasza és Karakas pasa tornya (forrás: Wikimedia Commons / BTM Kiscelli Múzeum)
A két fotográfia a torony bontás előtti állapotáról, az első kép a mai Váralja utca és a Sarló utca sarkáról felnézve mutatja a tornyot, közvetlenül alatta falazott kerítéssel övezett kerttel (fotó: BTM Kiscelli Múzeum), a másik kép északról készült, és jól látszik rajta az egyik befalazott, szamárhátíves falmélyedés (forrás: Horler Miklós: Budapest műemlékei I.)
Felmérési rajz a toronyról közvetlenül a bontása előtt és a két felső szint alaprajza; jobbra Lux Kálmán rekonstrukciós rajzai, amelyek a Hauszmann-féle felmérés és a fotók alapján készültek, a rajz az egyik fényképen látható, lőréses falat is ábrázolja (forrás: Lux Kálmán: A budai várpalota Mátyás király korában, 1920)

A fenti sorozatból kimaradt a másik festmény, aminek fekete-fehér felvételét a toronyról 1973-ban cikket író Molnár József közölte a Műemlékvédelem című lapban. A romantikus látképet Brocky Károly, a Nagy-Britanniában szép karriert befutó magyar festő készítette még a szabadságharc előtt, és északról mutatja a tornyot két szamárhátíves falmélyedéssel. A korabeli nyomdatechnika miatt a felvétel rossz minőségű, és Molnár nem mondja meg, hogy Brocky „kevéssé ismert és méltányolt festményére” hol talált rá. A Kiscelli Múzeumban őrzött másik látkép (lásd fent) arról tanúskodik, hogy az Újvilág kert terasza 19. században elég félreeső helye volt a Várnak, afféle gazdasági udvarként használták, ahol fát tároltak, és a toronyhoz is hozzátapasztottak egy fából összetákolt viskót.

A Váralja és a Sarló utcának nevezett, felfutó kis köz sarkáról készült fényképfelvétel a Váralja 1880 körül még vidékies környezetét is megmutatja: a kövezetlen sikátor egyik oldalán meszelt falú parasztház, a másikon kerítéssel övezett kert terül el, az alacsony, meszelt kőkerítés közvetlenül a torony aljához kapcsolódik. Az északi oldalt mutató másik felvételen kivehető a két szamárhátíves falmélyedés közül az egyik – a mostani helyreállításnál ez a kép lehetett az egyik forrás.

A fényképek és a felmérési rajzok láttán az ember elszomorodik, mert látszik rajtuk, hogy a torony az oszmán hadi építészet jelentős hazai alkotása volt,

ódon, romantikus műemlék, aminek lebontása mai szemmel kifejezetten barbár cselekedet.

Az 1880-as években, amikor Ybl Miklós tervezni kezdte a Királyi Palota bővítését, a műemlékek megítélése még nem volt ilyen egyértelmű, történeti értéküket felismerték, de simán feláldozták őket, ha útjában álltak a haladásnak. A haladás ebben az esetben egy kocsival és hintóval is kényelmesen járható, szerpentines feljárót jelentett a Vár nyugati oldalán, amelynek utolsó, egyenes szakasza pont ott vezetett keresztül, ahol a torony és a kapcsolódó falak álltak.

A toronyról szóló cikkekben rendre visszaköszön, hogy 1884-ben bontották el az új út kedvéért, de ez túl korai dátumnak tűnik. Hauszmann Alajos, aki Ybl 1891-ben bekövetkezett halála után átvette a Királyi Palota építését, könyvében határozottan állítja, hogy az építkezés 1890. május 1-én kezdődött. A Vasárnapi Ujság egy 1893-ban megjelent cikke szerint a munkálatok 1888 tavaszán indultak. „S mi lehetett más az első munka, mint rombolás? Mintegy ezer munkás csákánya kezdte döngetni az ódon falakat a délnyugati szögletbástyától kezdve” – írja a tudósítás.

Karakas pasa bástyája a kapcsolódó falrendszerrel együtt tehát az 1880-as évek végén tűnt el, és az egész környék elrendezése annyira megváltozott, hogy a vár 1945 előtti felvételein a helyét sem lehet beazonosítani az autóút alatt. Ybl ugyanis a régi fal vonalától kijjebb díszes támfalat épített a rámpa töltésének, amely több emelet magasan indult a krisztinavárosi szárny sarkánál, és lassan lejtett egészen a József főherceg palotája alatti kocsifordulóig, ahol elfogyott. Ennek a támfalnak a fele ma is megvan a palota és az időközben újjáépített torony között. Senki nem tudhatta, hogy az útburkolat alatt a lebontott torony alsó része azért megmaradt.

A torony hűlt helye a palota felvezető útja alatt egy 1930-as légifelvétel részletén; az U-alakú, belső udvaros épület a kocsiút középső szakasza mellett az Új Istálló, amely most sem épült vissza (fotó: Fortepan 22679 / Zainkó Géza)

Miután a palotaegyüttest romba döntötte az 1945-ös ostrom, a helyreállításhoz hozzálátó régészek és építészek nagy lehetőségnek tartották, hogy a sérült kertek, támfalak, utak alól felszínre lehet hozni a középkor eltemetett emlékeit. És bár manapság a háború utáni rekonstrukció minden elemét bírálni szokás, ebben igazuk volt: akkor negyven-ötven éves, csekélyebb értékű építményeket bontottak el azért, hogy sokkal becsesebb maradványokat felszínre hozzanak. Ez a munka mindenekelőtt a déli oldalon volt sikeres, ahol az új környezetalakítás és a romok rekonstrukciója olyan vonzó összképet teremtett, hogy még a Hauszmann Programban sem bírálták felül. (Jelenleg is zajlik a déli középkori kertek felfrissítése, elkészült a Buzogány-torony és a Nagy-rondella helyreállítása, mindkettő Gerő László 1950-es évekbeli koncepciója szerint.)

A nyugati oldalon is hasonló elveket követtek, de itt kétségtelenül értékesebb épületek, a Királyi Lovarda és a Főőrség estek áldozatul annak a szándéknak, hogy legalább ahol lehet, visszaállítsák az Ybl-Hauszmann előtti terepviszonyokat. Lebontották az U-alakú Új Istálló épületét, a Hosszú falat takaró Hauszmann-rámpát, az Ybl-féle felvezető utat azonban nem, mert az közlekedési szempontból továbbra is praktikusnak látszott. Éppen ezért az Ybl-támfal magasabbik fele is megmaradt. Annak érdekében, hogy mégis megmutassák az erődrendszer középkori formáját, döntést hoztak Karakas pasa tornyának rekonstrukciójáról a feltárt eredeti alapokon, valamint az Újvilág kapcsolódó lőréses alsó zárófalát is helyreállították egy darabon. A torony már felbukkan a palotaegyüttes kívánt állapotát bemutató úgynevezett harmadik modellen 1952-ben; az építkezés a hengeres alsó rész visszafalazásával 1953-ban kezdődött.

A nyugati oldal erősen kompromisszumos megoldás volt. A Google Maps néhány évvel ezelőtti – a Lovarda visszaépítése előtti – állapotokat mutató felvételén látszik, hogy miért:

A középkori erődrendszer 1950-es években kiszabadított és helyreállított részei a mostani visszaépítések előtt; a megtalált alapokon felhúzott torony pozíciója más, mint az eredetié, mert belesüpped a megtartott Ybl-támfalba

A fenti képen jól látszik, hogy létrejött egy új falszoros az Ybl-támfal és a felmagasított középkori alsó zárófal között. Ennek a terasznak, ami a régi felvezető út ereszkedését követve lejt Karakas pasa tornya felé, nincs semmilyen régebbi történeti előzménye, valójában két eltérő korszak rétegződik itt egymásra. (Ebből lett a mostani felújítás nyomán a Török kert.) A fotó két másik alapvető tényt is nagyon jól szemléltet: Karakas pasa újjáépített tornya elrekeszti az egykori felvezető utat (mármint annak az eredeti vonalán, ezért az 1960-as években feljebb alakítottak ki egy új autóutat); valamint hogy a torony ma „belefullad” az előtte álló Ybl-támfalba, pont a saroktorony jellege nem érzékelhető.

Ha van Ybl-támfal, a torony nem tud olyan lenni, mint azokon a festői régi fotókon.

A Karakas pasa-torony 20. század közepi rekonstrukciója nem sikerült olyan jól, mint a kissé korábban elkészült Buzogány-toronyé vagy a Nagy-rondelláé. Ebben a megváltozott műemlékes felfogás játszott döntő szerepet. Zolnay László, a vári helyreállítások egyik irányítója könyvében beszámol róla, hogy 1962. április 5-én a Vári Konzultatív Bizottság felülvizsgálta a korábbi terveket, és a torony hiteles, fényképeken alapuló visszaépítése helyett utasította a tervezőt, hogy a félkész építményt sátortető nélkül, emeletén modern ablaksorral fejezze be. A festői régi ágyúbástya helyett száraz, modern hatású torony született, ami a fényképek tanúsága szerint 1963-ban el is készült.

A torony Kádár-kori állapota két fotón: az 1967-es Főfotó kép részletén és Molnár József 1973-as felvételén; látszik, hogy a torony formája alapvetően hiteles rekonstrukció (alul hengeres, az övpárkány fölött tizenkétszög alakú), de a tető hiánya, a modern ablakok és a megváltozott kontextus történelmietlen összhatást eredményezett (forrás: Fortepan 207521 / Főfotó; Molnár József / Műemlékvédelem)

A megoldást Czagány István, aki a Várral ebben az időben foglalkozó legjobb ízlésű szakember volt, egyértelműen kudarcnak minősítette. „A tudományos megbízhatóság hiánya szembeötlőbb a Karakas pasa-tornyának visszaállításánál”, állapította meg. „Kár, hogy a Karakas pasa tornyát – amelyet 1876-ban a Műemlékek Országos Bizottsága nem tudott a lebontástól megvédeni – az újjáépítés sem adta vissza hiteles formában városunknak, így a múlt század hibáját napjaink jóval fejlettebb műemlék-szemléletének nem sikerült korrigálnia”, írta lemondóan (Művészettörténeti Értesítő 1967/3).

Elégedetlen volt Gerő László is, aki joggal állapította meg, hogy a bontás előtti hiteles fényképek és a feltárási eredmények alapján bőven lett volna adat a hiteles visszaépítéshez, ennek a tervei is elkészültek, „mégis, a műemléki kiegészítés határozottabb megmutatásának elve alapján, az eredeti kisebb ablaknyílások helyett csak nagyobb nyílásokkal készített, tető nélküli újabb terv nyert hozzájárulást”, írta 1967-es beszámolójában. Zolnay könyvéből tudjuk, hogy lehetett volna az eredmény sokkal rosszabb is: a bizottság kavicsbetonból készült emeletet javasolt, de ezt a tervező a régi részektől annyira elütő anyagnak tartotta, hogy sikerült a döntéshozókat meggyőznie a kő használatáról, igaz, kompromisszumként belement abba, hogy a fal azonos méretű, szabályos blokkokból álljon. Majdnem a visegrádi Salamon-torony kiegészítéséhez hasonló brutalista betonépítmény született a Várban.

A helyzetet tovább rontotta, hogy a torony 1997-ben tetőráépítést kapott, a sátortető alá rejtett ablaksorral, amikor átalakították az OSZK irodái számára. Hasonló megoldást már Zolnay is tervezett 1976-76-ban arra hivatkozva, hogy a lapostető beázik. Ezzel érte el a torony az esztétikai és hitelességi mélypontot. A környezetalakítás anyagi okokból sosem készült el, a nevét is elveszített Csikós-udvar egy idő után elhanyagolt parkolóvá változott.

Az 1950-es években létrejött alsó terasz az Ybl-támfal és a rekonstruált középkori alsó zárófal között, a háttérben a kissé ferdén álló Lovardával. Ezt az előzmény nélküli, korábban sosem létezett teraszt most Török kert néven parkosították. Hangulatos az összkép, bár tulajdonképpen semmi nem eredeti, amit látunk (kivéve a háttérben a krisztinavárosi szárnyat): korábbi korok emlékei, rekonstrukciós idézetei rétegződnek egymásra (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)

Mit lehetett kezdeni ezzel a megörökölt, rossz döntések nyomán előállt helyzettel? Tulajdonképpen az sem lett volna meglepő, ha a tornyot a Hauszmann Programban az eredeti alapokig visszabontják, bár az Ybl-féle felvezető utat még ebben az esetben sem lehetett volna helyreállítani: a szomszédos Lovarda ugyanis nem pontosan az eredeti helyén, hanem ahhoz képest ferde szögben épült vissza. Ennek az a magyarázata, hogy a korábban kiásott mélygarázs gödre nem számolt a Lovardával, aminek viszont rá kellett ülnie annak a falaira. Valószínűleg ez a banális hiba mentette meg a Karakas pasa-tornyot: ha már a historizáló területalakítás szimmetriája eleve nem volt visszaállítható, a tornyot is érdemes volt megtartani.

A Potzner Ferenc és Makay András tervezte újabb felújítás kettős célt szolgált: egyrészt megnyitotta a tornyot – története során először – a látogatók előtt azzal, hogy kávézót és mosdót alakított ki benne, másrészt megpróbálta enyhíteni az 1963-as rekonstrukció bántóan modern jellegét.

Pasha Café a torony felső emeletén: története során először a torony látogatható, nyilvános funkciót tölt be (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)
A kávézó fő látványossága a tizenkétszögű teret lefedő, nyitott fedélszék: a modern mérnöki szerkezet szépsége jól érvényesül a letisztult, egyszerű enteriőrben (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)

A leglátványosabb változás, hogy a sátortető ráül a falkoronára, eltűnt a 90-es évekbeli magasítás. Noha az eredeti zsindelytető helyett az új tető modern anyagokból készült, ez kifejezetten kedvező; közelebb vitte a tornyot az eredeti képéhez. Belül, a kávézó terében a szabadon hagyott, nyitott fedélszék nagyon vonzó látványt nyújt, jól érvényesül a különös, tizenkétszög alakú tér szépsége, és a belsőépítészeti kialakítás is igényes.

A tervezők másik lényeges döntése az volt, hogy a modern hatású, 1963-as ablaksort megszüntették, és helyette új nyílásokat nyitottak a tornyon. Ráadásul mindjárt háromfélét. Sajnos, a következetesség ezen a ponton csődöt mondott, az új nyílások között ugyanis van olyan, ami az eredetieket idézi, és még több, ami nem.

A zűrzavar egyik oka, hogy a modern torony belső szerkezete eltér a török koritól. Mindkettőnek két szintje van, de nem ugyanúgy.

Az eredeti, 1890 körül lebontott torony alsó, hengeres része tömör vagy földdel megtöltött volt, az övpárkány fölötti török kori rész pedig tizenkétszögű, és belül két szintre oszlott.

A felmérési rajzokon látszik, hogy az alsó szinten lehettek az ágyúállások, míg a szintén síkmennyezetes, de a vékonyabb fal miatt valamivel tágasabb felső szinten volt bizonyára az őrség szobája. A két szintet a 2,66 m vastag falban elrejtett lépcső kötötte össze. A torony bejárata az alsó szinten nyílt az Újvilág teraszról, nagyjából ugyanott, mint most, a kapcsolódó kortinafal melletti zugban (a fal mellvédjére lépcső vezetett fel a tornyon kívül). Az alsó szinten három ágyúállás volt, kettő északra nézett, egy délre, ezek lehettek a régi képeken is megfigyelhető szamárhátíves falmélyedések, a felső szinten viszont két négyzetes ablak és egy sor keskeny lőrés látszik a fotókon. (A felmérési rajz és a fényképek között van némi eltérés, ebben Lux Kálmán 1920-as rekonstrukciós rajza igyekezett rendet vágni, nyilvánvalóan a fotóknak kell hitelt adni ott, ahol ellentmondás van.)

A mai torony szintbeosztása egész más: alsó szintje, ahova a kávézótérből lépcső vezet le, az övpárkány alá nyúlik, és innen egy kijáratot is nyitottak a Török kertnek elnevezett teraszra. Ez értelemszerűen nem létezett régen, hiszen maga a terasz sem létezett, ahogy korábban írtuk, ez csak az 1950-es években keletkezett, a török időkben a lőréses fal volt a Budai Vár külső fala, a torony pedig jobban kiugrott. Ma viszont logikus, hogy itt kijárat legyen a kert felé, hiszen a kávézó kirakhat néhány asztalt a vendégeknek, és a torony ennek köszönhetően összeköti a kissé alacsonyabban lévő Török kertet a Csikós-udvarral. A torony mai alsó emeletén kapott helyet a mosdó, a személyzeti öltöző, egy pult és a kiszolgáló gépészeti terek.

A torony kapott egy új alsó bejáratot a Török kert irányába, ez természetesen eredetileg nem létezett, hiszen a török korban ez a várfalon kívüli terület volt, és maga a terasz sem volt itt (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)

A Török kertbe rózsákat, fügét és birsalmát ültettek, közepén csempés, mór stílusú csobogót helyeztek el. Nagyon hangulatos, kellemes zuga lett ez a Várnak, még akkor is, ha tisztán 21. századi hangulati elem.

Ami a torony nyílásait illeti, a tervezők a felső szinten négy török jellegű, szamárhátíves ablakot nyitottak, valamint nyolc kis négyzetes ablakot, míg az alsó szinten hat kis négyzetes ablakot és egy hatalmas ablakot az övpárkány alatt, amit viszont befóliáztak, hogy kívülről kevésbé látszódjon. Az utóbbi talán arra utal, hogy érezték: ez a nagy nyílás tényleg nagyon modern és zavaró, semmi keresnivalója nincs a tornyon, el kellene valahogy rejteni. (Elképzelhető, hogy a nyílás később átalakul ajtóvá, ugyanis a Hauszmann Program korábban közölt olyan látványtervet, amely szerint visszaépítik az Ybl-támfal hiányzó, alsó szakaszát a torony után; ebben az esetben a torony melletti modern lépcsőt lebontják, és a torony alsó szintje a nyíláson keresztül átjárhatóvá válik a 19. századi feljáró út vonalában. Ha valóban ez a szándék, ez mindenképpen a torony túlzott szétszabdalása, ráadásul az Ybl-támfal folytatása kitakarná a torony középkori falszakaszát, ami a lépcsőről most jól látszik.)

A szórtan elhelyezett kisablakok esetében az lehetett a remény, hogy jobban beleolvadnak a falba, szinte láthatatlanok lesznek. Kétségtelenül jobbak a korábbi modern ablaksornál, de ennél már csak az lenne a jobb, ha egyáltalán nem lennének: valójában egy vártorony belsejében nem lehet ésszerű elvárás a sok természetes fény, egy védelmi célú építménynek a zártság a lényege. A szamárhátíves ablakoknak láttuk, hogy van történeti előzménye, de nem ennyi volt belőlük (hanem eggyel kevesebb), nem ezen a szinten voltak (hanem az alsón, közvetlenül az övpárkány fölött) és nem néztek ki úgy, mint a mecset- vagy palotaablakok (kérdés, hogy mennyire voltak egyáltalán nyitottak).

Az új, szamárhátíves ablakoknak van ugyan történelmi előzménye, de sosem néztek ki ilyen mecsetablakként; a befóliázott nagy nyílásra az övpárkány alatt nincs mentség (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)

Valójában Karakas pasa tornyával azt kellett volna tenni, amit Gerő és Czagány is javasolt az 1960-as években: legalább kívülről visszaállítani a lebontása előtti nyílásrendszerét, és ezzel a hiteles megjelenését. Mivel a torony egész felső része rekonstrukció, a belső tér ettől még lehetett volna teljesen modern. Az építmény, új sokadik alakváltozata azonban megtévesztő a laikus látogatónak, akitől természetesen nem várható el, hogy tudja, milyen bonyolult előzmények után jutott el a torony a jelenlegi formájáig. Ahogy gyanútlanul közelít hozzá, a historizáló palota teraszának szélén egy oszmán bástyatornyot lát, amin díszes ablakok nyílnak, és egy díszkert simul hozzá.

Olyasmi ez, ami ebben a formában sosem létezett, leginkább azt mondhatnánk, posztmodern fantázia a török pasák Budájáról.

A múlt tévedéseit új füllentések váltották fel, bár kétségtelenül csinosabb eredménnyel. Karakas pasa tornya szélsőséges példa, de mutatja, hogy a Budai Várban a hitelesség már-már értelmezhetetlen fogalom. Minden szegletében a múlt – erősen vitatható – rekonstrukciós idézetei rétegződnek egymásra. A beavatkozásoknál márpedig arra kellene törekedni, hogy ez a hitelességi deficit ne növekedjen tovább. Ez most nem sikerült.


Nyitókép: Karakas pasa tornya a Palota út felől az átépítés után (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

hirdetés

Kilátás a rekonstruált Lovardára Karakas pasa tornyának egyik új, keleties ablakából (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)
#Budai Vár#Nemzeti Hauszmann Program#örökségvédelem#történelem