Zsuppán András – Oldal 2 – Válasz Online
 

Megnéztük Bécs legjelentősebb vasúti városrehabilitációs területeit, hogy ne csak látványterveken nézegessük, milyen is lehetne Rákosrendezőn egy korszerű urbanisztikai elvek szerint végrehajtott, zöld fejlesztés. Rengeteg ellopható ötletet, követendő mintát találtunk, de a nyugati példák sem mind tökéletesek – lélektelen, sivár, túlépített városrészek is keletkeztek.

Bővebben >>>

Még ezen a hétvégén látható a Magyar Nemzeti Galéria Galimbertik-kiállítása, amit kötelező megnéznie annak, aki érteni akarja, hogyan született meg a 20. század. Egy fiatal magyar festőházaspárról szól. Életművük nagyrészt elveszett, szinte mindent rosszul tudtunk róluk, de más körülmények között világszenzációk lehettek volna, mert úgy festettek, ahogy még a korabeli Párizsban is nagyon kevesen. Barki Gergely aprólékos munkával rakosgatta össze két elsüllyedt élet mozaikdarabkáit, és magyarázza el azt a világot, amelynek fiatal művészei szenvedélyesen keresték a festészetben a tiszta művészetet és az újdonságot.

Bővebben >>>

Lezárult a kastélymagánosítás első köre: nyolcból négy épület talál új gazdára Lázár János személyes döntése nyomán A bajnai kastélyt a Mol Új Európa Alapítvány, a nádasdladányit a Richter kapja meg, két kastélyt viszont az érintett önkormányzatok vehetnek át. Mindez még csak a nyitány: február második felében újabb húsz állami tulajdonú kastély átvételére írnak ki pályázatot.

Bővebben >>>

Nagyberuházások egész sorának csinálna helyet a kormány azon a sukorói partszakaszon, ahol 2009-ben a Gyurcsány-korszak egyik legnagyobb politikai-korrupciós botránya lejátszódott. És újra egyértelműen magánérdekek szolgálatába állítottak az állami szerveket.

Bővebben >>>

Meghátrált a kormány: megvásárolhatja a főváros Rákosrendező 85 hektárját. Ezzel végleg eldőlt, hogy a Fudan Egyetemhez hasonlóan dubaji jellegű felhőkarcolós negyed sem lesz Budapesten. A fordulat Orbán emirátusi látogatása után következett be, amiből arra következtethetünk, hogy az arab befektető hátrált ki. Ebben azonban könnyen szerepe lehet annak is, hogy a terület súlyos szennyezettségének még a mértéke sincs feltérképezve. Ez mostantól a fővárosi önkormányzat gondja.

Bővebben >>>

Több mint hatvan ember vett részt azon a hétvégi bejáráson, amit Kriska György biológus, az MTA doktora szervezett a Rákospalotai-láp védelmében. Az M0-ás töltése mellett elvarázsolt hangulatú vizes élőhely van két méter magas hódvárral, de lehet, hogy már nem sokáig: a Magyar Közút engedélyt kért a hódgát elbontására. Pedig a hódok elleni küzdelem nem old meg semmit.

Bővebben >>>

A Magyar Nemzeti Galéria biedermeier kiállítása csendes művészettörténeti forradalom: visszahozza a biedermeier művészet évtizedek óta alig használt fogalmát, és azt is megmutatja, mennyire szerethető és fontos ez a korszak, amikor Magyarországon megszületik a modern értelemben vett művészeti élet, és a festészet kiemelt témájává válik a családi élet, az otthon és a szabadidő. A szinte ismeretlen Balassa Ferenc nagyszerű önarcképe vagy Barabás Miklós évtizedes lappangás után előkerült Zöldfa-cégére önmagában is megérdemli a múzeumlátogatást.

Bővebben >>>

Kalifornia történetének legnagyobb városi tűzvésze a kulturális örökségben is súlyos pusztítást végzett. A legrosszabbat szerencsére sikerült elkerülni: a Getty Villa megmenekülésének sztorija mutatja, hogy mennyit számít kritikus helyzetben a megfelelő felkészültség. Hasonló módon azonban egész negyedeket megmenteni nem lehetett volna. A felelőtlen várospolitika vezetett oda, hogy százezrek építenek házat tűzveszélyes területeken.

Bővebben >>>

Kiderült, hogy a főváros egyik cége, a Budapesti Közművek Zrt. elővásárlási joggal rendelkezik, és ezzel a főpolgármester élni is kíván. Ha Magyarország jogállamként működne, ez megakadályozhatná az egész adásvételt, de a kormányzati reakció nyilvánvalóvá teszi, amit egyébként is sejteni lehet: semmi nem állhat a homályos hátterű ügylet útjába.

Bővebben >>>

Hazaárulásként kommentálta Karácsony Gergely főpolgármester a hírt, hogy az állam január 16-án aláírta az adásvételi szerződést Mohamed Alabbar emiratusi üzletember Eagle Hills nevű cégével. A 85 hektáros volt vasúti területen minden jel szerint Budapest léptékétől, hagyományaitól teljesen idegen, dubaji típusú városrész épülhet.

Bővebben >>>

A történelmi emlékművek nehéz műfajában példaértékű megoldás született: nem harsogó, viszont mélyen átgondolt és érzékeny emlékjelhálózat. Belesimul a városrész mindennapi életébe, az odafigyelni kész látogatót azonban megállítja, és belegondolásra készteti. 80 éve szabadult fel a budapesti gettó.

Bővebben >>>

A kutatás végre természettudományos tényeken alapuló válaszokat kínál a magyar őstörténet sokakat foglalkoztató alapkérdéseire: kik laktak a Kárpát-medencében? Mennyire formálta át a honfoglalók megjelenése a régió lakosságát? Létezik-e hun-avar-magyar folyamatosság? A válaszok bonyolultak, mert a tudomány is az, de mégis fontosak a magyar identitás szempontjából.

Bővebben >>>

Két valóban világhírű európai művészről derült ki idén, hogy a magyar királyok visegrádi építkezésein dolgoztak. Ennél jobban semmi nem mutatja Mátyás és a Jagellók Magyarországának egykori súlyát – alig néhány évtizeddel a teljes összeomlás előtt.

Bővebben >>>

Az 56-os forradalom ikonikus helyszíneként ismert Mária Terézia- (Kilián-) laktanya lehet a rendszerszintű gyakorlattá vált műemlékrombolás következő áldozata. A nyilvánosság elé kiállt műemlékes szakember, Bátonyi Péter feljelentést tett az ügyben, mivel állítja: Lánszki Regő építészeti államtitkár belenyúlt a hivatal szakmai munkájába, hogy segítséget nyújtson a saját testvére által jegyzett terv megvalósításához.

Bővebben >>>

Munkácsy kivételes jelenség a magyar festészetben: ő tényleg világhírű volt, nemcsak itthon gondolták ezt róla. A Szépművészeti Múzeum pazar kiállításon mutatja be ennek a világsikernek a történetét. Sikerült elhozni Budapestre a leghíresebb képek eddig soha nem látott előzményeit, és végre a gigantikus kései főmű, a Honfoglalás is elhagyta az Országházat. Ünnepi alkalom ez a karácsonyi múzeumlátogatáshoz, ahol kiderül az is, hogy mit jelentett a Munkácsy-brand.

Bővebben >>>