Itt a Lázár-terv: már nyáron ingyen vihető bármelyik állami kastély – Válasz Online
 

Itt a Lázár-terv: már nyáron ingyen vihető bármelyik állami kastély

Zsuppán András
| 2023.05.30. | sztori

Megjelent az Építési és Közlekedési Minisztérium oldalán annak a törvénynek a tervezete, amely lehetővé teszi az állami kastélyvagyon szétosztogatását. A jogszabályból kikerült az a melléklet, amely nevesítette a felújított kastélyokat, de ez csak annyit jelent, hogy ingyenesen magánkézbe vagy tartós vagyonkezelésbe adható bármelyik műemlék, amely Lázár tárcája alá tartozik.

hirdetes

Elsőként a Válasz Online számolt be arról március végén, hogy mire készül Lázár János minisztériuma. Arra, hogy az elmúlt években közpénzből mintaszerűen felújított és idegenforgalmi látványosságnak berendezett kastélyokat, kúriákat teljesen ingyenesen magánkézbe vagy tartós vagyonkezelésbe adja. A példátlan szabadrablást előkészítendő a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. az edelényi és a péceli kastélyt már idén tavasszal bezárta, az iszkaszentgyörgyi kastélynak pedig gyorsan kitették a bérlőjét, így arra is lakat került.

Később arról is beszámoltunk, hogy Lázár János azzal a Kóka Jánoshoz illő érvvel védte meg a magánosítás ötletét, hogy „a magyar állam nem jó gazdája a műemlék épületeknek; […] a jó gazda gondossága csak a magánkézben vagy egyházi tulajdonban lévő műemlékeknél érvényesül, az államiaknál nem.” A miniszter arról is beszélt, hogy elsősorban a nagy magyar vállalatokra és az egyházakra gondolt tulajdonosként vagy fenntartóként.

A minisztérium oldalán megjelent törvénytervezetet június 2-ig lehet véleményezni, és amennyiben az Országgyűlés elfogadja, július elsején hatályba is lép. Vagyis az állami kastélyvagyon szétosztogatása már akár a nyár folyamán megkezdődhet.

A Válasz Online által korábban bemutatott korábbi szövegváltozathoz képest a végleges jogszabálytervezet kevés érdemi eltérést mutat. Továbbra is lehetőséget ad arra, hogy

bármely természetes személy vagy jogi személy kérelmet nyújtson be a miniszterhez ingyenes tulajdonba adásra vagy vagyonkezelésre.

Tulajdonképpen bárki kérhet egy kastélyt, aki vállalja annak a fenntartását. A törvénytervezet meghatározta a korábban kipontozva hagyott időtartamot is, ameddig az ingyenesen átadott kastélyra elidegenítési és terhelési tilalom vonatkozik: 99 év. Amennyiben ez alatt az idő alatt a tulajdonszerző jogutód nélkül megszűnik vagy meghal, esetleg súlyos szerződésszegést követ el, az ingatlan visszaszáll az államra, amely elővásárlási joggal is rendelkezik. Hasonló szabályok vonatkoznak a vagyonkezelésre is, amely ugyancsak 99 évre szól.

Jelentős különbség, hogy az általunk bemutatott korábbi tervezetnek még volt olyan melléklete, amely nevesítette az igényelhető kastélyokat. A NÖF által vagyonkezelt ötven műemlékből az elmúlt években felújított tizenkét különösen értékes, jó állapotú épületet tartalmazta a jegyzék. A végleges jogszabálytervezetnek nincs ilyen melléklete, hanem általában a miniszter irányítása alatt álló költségvetési szerv vagy gazdasági társaság által vagyonkezelt kastélyokra vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy a nagy vagyonszétosztogatás körét még szélesebbre nyitották:

a NÖF bármely kastélya szabadon elvihető, amennyiben akad rá érdeklődő.

Lázár János megszólalásaiban többször hangsúlyozta, hogy a magánszereplőknek átadott épületeket nem zárják be a nagyközönség előtt, azok továbbra is látogathatók maradnak. Valójában azonban a törvénytervezet ezt csak részben garantálja. A vagyonkezelőnek vagy új tulajdonosnak valóban vállalnia kell, hogy a jó gazda gondosságával karbantartja, üzemelteti, fenntartja, szükség esetén felújítja a műemléket, és ezt az MNV Zrt. az állam részéről ellenőrizheti is. Vonatkozik egy passzus arra is, hogy az ingatlanhoz tartozó parkot 10 és 19 óra között az év minden napján ingyenesen nyitva kell tartani.

Ami magukat az épületeket illeti,

a törvénytervezet csak azon házak esetében biztosítja a további látogathatóságot, amelyekben a vagyonátadás napján közgyűjtemény működik.

A használaton kívüli műemlékekre ez értelemszerűen nem igaz, tehát a törvénytervezet szerint már most is két tucat olyan kastély van, amelyet úgy passzolhat el Lázár János, hogy az új gazdának sosem kell beengednie a népet az államtól ingyen kapott kastélyába. A jelenleg látogatható, felújított kastélyok többsége (például Dég, Nádasdladány, Majk, Tata, Füzérradvány, Bajna) viszont közérdekű muzeális kiállítóhely besorolással rendelkezik, ezek tehát alapesetben megtekinthetők maradnának (az aktuális jogállás a MuzeumStat oldalon ellenőrizhető). Már amennyiben a vagyonátadás napján a státusuk még mindig fennáll: semmi nem gátolja ugyanis a kormányt abban, hogy a besorolást még a vagyonátadás előtt törölje. A törvény ezen felül csak annyit ír elő, hogy az új tulajdonosnak emléktábla elhelyezésével kell megemlékeznie az épület történelmi múltjáról.

A törvénytervezet a korábbi szövegváltozathoz képest foglalkozik az uniós támogatások problémájával, hiszen a Nemzeti Kastély- és Várprogramban felújításokra elköltött 55 milliárd forint jelentős része uniós forrásból származott, és ezekhez különféle vállalások, fenntartási kötelezettségek társultak. Az új tulajdonosok/vagyonkezelők ezeket átvállalják, de az ilyen épületek esetében Lázár miniszternek előzetesen ki kell kérnie az átadásról szóló döntés előtt az uniós forrásokért felelős miniszter, vagyis Navracsics Tibor véleményét. A tervezet tisztázza kastélyokban található múzeumi javak helyzetét: a közgyűjteményi alapleltárban szereplő műtárgyak továbbra is az épületekben maradnának, de ezek nem kerülnének magántulajdonba, hanem vagyonkezelői szerződést kötne rájuk az új fenntartó (a többi ingóság, például a kifejezetten a kastélyokba vásárolt bútorok, festmények az épületekkel együtt cserélhetnek gazdát). A jogszabálytervezet már nem garantálná, hogy az új gazda az első tíz évben jogosult marad ugyanannyi költségvetési támogatásra, mint az állami fenntartás utolsó évében az épületre fordított összeg volt, de lehetővé teszi az első tíz évben költségvetési támogatás folyósítását.

Hogy végső soron hány épületet és milyen formában fognak magánszereplők kiigényelni, és ezek közül mit tartanak majd nyitva és mit hasznosítanak másként, ez vélhetően Lázár Jánossal folytatott egyedi alkuk során fog eldőlni.

A törvény fő célkitűzése, hogy a miniszter bárkinek adhasson egy kastélyt, akinek akar. Az tehát, hogy mennyi marad meg köztulajdonban és látogathatóan a magyar történelem kivételesen értékes helyszínei közül, a törvény várható elfogadása után végső soron kizárólag Lázár János belátásán múlik.

*

Az edelényi L’Huillier-Coburg-kastélyt a NÖF-től a megyéhez kerül át (fotó: MTI / Vajda János)

Az edelényi L’Huillier-Coburg-kastély sorsa viszont rendeződni látszik, és a magánosítási tervek sem érintik: az épület átkerül a NÖF-től a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei önkormányzat fenntartásába. Ezt Molnár Oszkár, a város polgármestere jelentette be Demeter Zoltán országgyűlési képviselővel és Oláh Zsanettel, a NÖF ügyvezetőjével folytatott tárgyalása után május 31-én. Demeter és Molnár a kastély egy hónappal ezelőtti bezárása óta lobbiztak azért, hogy a környék legfontosabb idegenforgalmi látnivalójának számító műemlék újra megtekinthető legyen; a bejelentés szerint az Edelényi Kastélysziget az átadás-átvételi aktus lezajlását követően válik újra látogathatóvá.

Az edelényi kastély bezárása kapcsán korábban L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója is megszólalt. Amikor a helyszínre látogatva az épületet bezárva találta, nyilvános Facebook-posztban írta ki, hogy a bezárt kapu előtt gyülekező érdeklődőket látva „erősen szégyenkeztem, hiszen 7 éve magam voltam a Nemzeti Kastélyprogramot irányító államtitkár.”

Az edelényi egyike az ország legnagyobb barokk kastélyépületeinek, ezért soha nem látszott valószínűnek, hogy a NÖF ingatlanjai közül pont erre lehetne magánüzemeltetőt találni. A vármegyei önkormányzatnak történő átadása ugyanakkor újabb jele annak, hogy hosszabb távon a NÖF egészének jövője kérdéses.


Nyitókép: a bajnai Sándor-kastély (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

#Edelény#kastély#Lázár János#NER#NÖF