Nem nehéz elképzelni, mi történne, ha a George Floyd nyakán térdelő rendőrt nem ítélnék el szándékos emberölésért, és megúszná néhány évvel – márpedig ez nagyon könnyen megtörténhet. Utazás következik jog és igazság egyáltalán nem fekete-fehér világába.
Bővebben >>>Bródy János a Demeter Szilárd-jelenséget elemzi, Szörényi Levente pedig mesél a hatalom másik fontos emberéről, aki arra kérte: írja át az István, a királyt, mert nem tetszik neki Koppány figurája. Páros interjú könnyűzenéről és közállapotokról.
Bővebben >>>Egyetérthetünk ugyan azzal, hogy a foci művészet vagy kultúra, de nemzetközi szinten ehhez akkor is több kell, mint elhatározás. Elemzés.
Bővebben >>>„Ki törődik ilyenkor a bioszférával vagy az emberiséggel? Potomságok ezek, amikor végre kiderül, hogy a világ rasszistákból és antifasisztákból áll, és az is rasszista, aki az egészből szeretne valahogy kimaradni. Mert azt nem lehet.”
Bővebben >>>A Magyarországi Evangélikus Egyház tényfeltáró munkája, benne a Háló kötetek megjelentetésével azért folyik, hogy a magyar állambiztonság és az evangélikus egyház kapcsolatát dokumentálja.
Bővebben >>>Tényleg a szabadkőművesek felelősök Trianonért? Mit szól ahhoz, hogy Magyar Nemzet-publicisztikában vonják kétségbe magyarságát? Nagyinterjú.
Bővebben >>>Az építőiparban is napról napra népszerűbbek a „gyors” és „zöld” technológiák: a fejlesztések fókuszába az energiamegtakarítás, a környezetterhelés csökkentése vagy éppen az élőmunka hiánya ihlette megoldások kerültek. Ezek az elvek egy kevésbé látványos, ám annál fontosabb területen, a zsaluzás esetén is terítékre kerültek: számtalanszor újrahasználható műanyag zsaluhéjjal, akár 60%-kal gyorsabb zsaluzással. Az EUROSTAT friss adatai […]
Bővebben >>>Magyar rabszolgák is voltak, őket is eladták – nem is akárkik. Adott esetben olyan magyarok, akinek ma is szobra áll köztéren. Le kellene hát dönteni? Aligha. Nyáry Krisztián a Válasz Online-nak küldött izgalmas történelmi tényfeltárásával egyszer és mindenkorra érthetővé és átélhetővé teszi, mennyire nem fekete és fehér a valóság.
Bővebben >>>A „semmiből” lett a tíz leggazdagabb magyar egyike – ám nem a hatalom pakolta alá sem az első, sem a tizedik, sem a századik milliárdját. Azt mondja, vagyona meghatározó részét még életében jótékony célra fordítaná. Ki ez az ember?
Bővebben >>>A Bethesda Gyermekkórház sikertörténetéről írt riportunk szlovák nyelvű verziója.
Bővebben >>>Philippe de Villiers-t mindenki kinevette a kilencvenes években, amikor a határok leépítésétől világjárványt várt és a semmiből teremtette meg Franciaország egyik legnépszerűbb történelmi élményparkját. Portré egy pecsétgyűrűs kasszandráról.
Bővebben >>>Az új DK-s polgármester a kampányban írásban vállalta, hogy teljesíti a civilek követeléseit. László Imre ugyan jelentősen lefaragtatta a beruházó gigantomán terveit, de ígéretét nem volt képes betartani.
Bővebben >>>25 milliárd könnyűzenére!
Bővebben >>>Értesülésünk szerint az Index veszélyt jelző barométere hamarosan visszaállhat a „független” tartományba, vagyis a szerkesztőség csatát nyert. A jövő azonban bizonytalan. Vélemény.
Bővebben >>>Joe Biden gyakorlatilag eltűnt, ám a jelek szerint ez csak jót tesz neki. Merthogy nincs olyan elemzés, amely esélyt adna Trumpnak. Ezzel csak egy a bökkenő: pontosan így volt négy évvel ezelőtt is. Elemzés.
Bővebben >>>