„Mintha csótányok lennénk egy atomháborúban” – exkluzív interjú Putyin legújabb ellenségével

·2021.05.07

Amitől tartottak, bekövetkezett: az orosz kormány április 23-án külföldi ügynökké minősítette őket. Innentől az is azzá válhat, aki nyilatkozik nekik, a folytatást tehát nem csak a – már most jelentkező – pénzügyi nehézségek teszik lehetetlenné. Ők azonban kitartanak, olvasói támogatással időt nyertek, bár, hogy pontosan merre induljanak, nem tudják. Eddig ugyanis azt csináltak, amit jónak gondoltak. A visszacsatolás pedig az őket olvasó tízmilliós tömegtől érkezett. A putyini vezetés most jutott el oda, hogy az ellenzék módszeres ellehetetlenítése után a legnagyobb független médiumot, a Meduzát is kinyírja. Ivan Kolpakov főszerkesztő a Válasz Online-nak adott interjúban elmeséli, miért ítélhette úgy a Kreml, hogy a portál veszélyes a hatalomra, s mivel jár, ha eddig meglévő kormányzati kapcsolataikat elvesztik.

Pedig ez volt az orosz média tündérmeséje. Sántító hasonlat, de valami olyasmi, mint az Index fojtogatásával létrejött 444 vagy Telex. Egy fontos különbséggel: őket tényleg tömegek olvasták kormánykörökből is, még a titkosszolgálatok is szóba álltak velük. Jobb hónapokban minden hatodik orosz internetező kattintott rájuk. Amikor Galina Timcsenko főszerkesztőt politikai okokból kirúgták a legnagyobb orosz hírportáltól, néhány kollégájával a rigai száműzetést választották, ahol saját médiavállalkozásba kezdtek. A lett fővárosra számottevő orosz kisebbsége és EU-s jogbiztonsága, valamint az anyaországhoz való közelsége miatt esett a választás. Az ott megalapított portál neve Meduza lett, inkább a görög mitológiai rémalakra, mint az állatra való utalásként. Egy biztos: fülbemászóan cseng. Hamar kiderült, hogy igény van egy olyan oldalra, amely áthidalja a szakadékot Putyin propagandabirodalma meg a moszkvai és pétervári értelmiség elefántcsonttornyai között. Ráadásul amellett, hogy jó, még szép is, a legjobb sztorijaik pedig angolul is olvashatók, hírlevelük közérthető összefoglalója az oroszországi hétköznapoknak. Timcsenko közben a napi munkából hátrébb húzódott, jelenleg a kiadóvállalatot irányítja, a főszerkesztő – egy rövid szünetet leszámítva – 2016 januárja óta Ivan Kolpakov. Egy adminisztratív szívatás azonban, hiába az EU ellenkezése, a tündérmeséből kelet-európai fabulát csinált. Alighanem happy end nélkül.

×××

– Mi volt a Meduza genezise?

– A kollégáim és én a legnagyobb független orosz online portálnál, a Lentánál dolgoztunk. Az oldal még ma is üzemel afféle túlvilági állapotban. 2014-ben beszámoltunk az ukrajnai eseményekről, mígnem pár nappal a Krím orosz annexiója előtt a Lenta tulajdonosa, Alekszandr Mamut hirtelen kirúgta Galina Timcsenko főszerkesztőt. Mint megtudtuk, egy Kremllel folyatott konzultáció után. Cenzúra volt, hiszen olyasvalaki lett az utódja, aki korábban az elnöki adminisztrációnak dolgozott. Ezzel lenullázták a hírrovatot. Senki nem akart az új vezetéssel együttműködni, hiszen a döntés politikai kontextusa mindannyiunk számára nyilvánvaló volt.

– A Lenta azonnal 180 fokot fordult?

– Pár hét alatt zajlott le. Egy megbeszélésekből, tanakodásból és alkoholfogyasztásból álló időszak után egy csapatnyi, a Lentától frissen kirúgott újságíró arra jutott, hogy folytatja, de bolondság lett volna egy új médiumot Oroszországban létrehozni, hiszen akkor már javában zajlott az orosz történelem legfurcsább eseménye, az Ukrajna ellen folytatott (információs) háború. Valódi újságíráshoz ez mérgező környezet volt, ezért döntöttünk úgy, hogy áthelyezzük a székhelyünket. Nincs ebben semmi új, a száműzetésben működő orosz újságírás a 19. század óta létezik. Az elején úgy voltunk vele, hogy a Meduza jó kalózhajó lesz nagyjából húsz embernek, Oroszországban dolgozó riporterünk is csak három volt, és soha nem álmodtunk arról, hogy megismételjük a Lenta sikerét. Végül mégis ez történt,

a Meduza a legnagyobb független szereplője lett az orosz médiapiacnak, és megváltoztatta magát az orosz nyelvű újságírást – formátumban, nyelvezetben, stilisztikában, technológiai megoldásokban.

Közben pedig vállalkozásként is sikeres lett, vonzotta az olvasókat és a hirdetőket, így pedig tényleg függetlenek és pártatlanok tudtunk lenni. A társadalom konzervatív és liberális feléről is éreztünk nyomást…

– … ami független újságíró számára a lehető legjobb.

– Így van. A sikered legfőbb ismérve, ha egyik politikai oldal sem kedvel.

– A külföldi ügynöközés előtt mekkora volt a Meduza?

– Hatvan ember dolgozott nálunk, az oldalnak pedig 12-18 millió egyedi látogatója volt havonta.

– Mennyire volt ez Galina Timcsenko sikere? 2018-ban a Politico az Európát formáló tíz legfontosabb személyiség közé rangsorolta.

– Személyisége, vezetése és elismertsége egyértelműen a siker alapja volt. Az általa sugárzott energia ugyancsak nagyot lökött a projekten, és sokat jelentett, amikor újra kellett kezdeni az életünket Lettországban.

Galina Timcsenko (Fotó: Andrejs Strokins)

– Milyen egy tipikus Meduza-olvasó?

– A legfontosabb meghatározója a kora. Az orosz nyelvű médiumok közül nekünk a legfiatalabb a táborunk, ami – lévén, hogy politikai sajtó vagyunk – önmagában újdonság. A Meduza azonnal népszerű lett a középiskolások körében, olvasóink többsége pedig ma is 45 év alatti. Ez azért van, mert egy olyan jól kinéző kortárs médiumot hoztunk létre, amelynek meggyőződése, hogy a dizájn és az alkalmazott technológiák ugyanolyan fontosak, mint a minőségi újságírás. Nálunk a dizájnerek és a fejlesztők egy asztalnál ülnek az újságírókkal, és együtt gyártanak tartalmat. Ez persze ma már alapvetés a nagy szerkesztőségekben, de 2014-ben nem volt az. Ugyancsak népszerűek vagyunk a nagyvárosok lakói körében – úgy, hogy a nagyvárosok egyharmada Oroszországon kívül fekszik.

– Politikai beállítottság?

– Az orosz fiatalok általánosságban ellenzéki gondolkodásúak, hiszen két évtizede ugyanazt a rezsimet látják. Az induláskor a Meduzát elkötelezett ellenzéki közeg olvasta, ellentétben a mai közönséggel – közben ugyanis nagyra nőttünk. Persze több a liberális olvasónk, mint a konzervatív, de az újságíróinknak mindenhol vannak forrásaik. A Kremlben is.

– Utóbbiak mennyit kockáztattak, ha önöknek nyilatkoznak?

– Április 23. előtt nem sokat. A Meduza az orosz médiavilágnak egy furcsa, de teljesen elfogadott szereplője volt, a média ellenőrzői pedig még örültek is, hogy nem Oroszországban vagyunk, mert így nem volt velünk feladatuk. Viszont máig olvasnak minket, Meduzát olvasni ugyanis jó.

– Pontosan mi történt április 23-án?

– Otthon voltam, mert nem éreztem jól magam, amikor jött egy push értesítés a Meduzától, amelyben az állt, hogy külföldi ügynöknek minősítették. „A francba, ez elég rossz” – gondoltam. Aztán jött egy üzenet Galinától a megfelelő emojival. Az Igazságügyi Minisztérium semmilyen dokumentumot nem küldött, mert nem is kell neki küldenie; egyszerűen ügynökké minősítenek, onnantól meg együtt kell ezzel élned. Volt aztán pár szerkesztőségi megbeszélés, hogy elemezzük a történteket, ám a múlt hetünk úgy kezdődött, hogy „ennyi volt”, hiszen ez olyan probléma, amit nem tudunk megszüntetni. Mint legrosszabb forgatókönyvre, próbáltunk már erre felkészülni, legalább lelkileg, de amikor tényleg bekövetkezik – az félelmetesebb, mint gondolnád.

Értekezlet a Meduza rigai szerkesztőségében a külföldiügynök-döntés után. (Fotó: Meduza/Szultan Szulejmanov)

– Milyen következményekkel járt a döntés?

– Háromféle problémával. Az első a pénz. Minden tartalmat – még a közösségi médiában is – meg kell jelölni azzal, hogy külföldi ügynökök vagyunk. Méghozzá kétszer akkora betűmérettel, mint az oldal alapértelmezettje, és a cikkek legtetején. A vállalkozások, főleg Oroszországban, nem szeretik a politikai ügyeket. Az államhoz kapcsolódó, meglehetősen kiterjedt hirdetői körünket már elvesztettük, a magánszektorból érkezők pedig már azt kérik, hogy töröljünk minden natív tartalmat. Katasztrófa: egy pillanat alatt padlóra küldték az üzleti modellünket. Maradtak persze páran, akik a körülmények ismeretében is hirdetnek, de ehhez hülyének kell lenni. A második probléma az újságírók által vállalt személyes kockázat. Ha ugyanis külföldi ügynöknek dolgozol, személyesen is azzá minősíthetnek. A céghez hasonlóan be kell számolnod a bevételeidről egy elég trükkös dokumentumban, amit elég könnyű elcseszni – következményként viszont pénzbüntetést, netán büntető eljárást a nyakadba kapni. Eközben az oldal fölött folyamatosan ott lebeg a veszély, hogy blokkolják Oroszországban. Az lenne az igazi halál. A harmadik probléma pedig maga az újságírás.

Ha külföldi ügynöknek minősítenek, az tulajdonképpen állami plecsni arról, hogy hazaáruló és az ellenség kollaboránsa vagy. Afféle mentális sárga csillag a kabátodon, amellyel elveszted a kormányközeli forrásaidat, nem beszélve az egyenruhás körökről, a szilovikokról.

Emiatt aztán a sztorik jelentős részét nem tudod megírni, a külföldi ügynökökről szóló törvény ugyanis még az interjúalanyokat is veszélyezteti. Most fordult elő először, hogy amikor Galinával kiálltunk a kollégák elé, nem voltak terveink. Annyit mondtunk, hogy „srácok, itt a vége”. A csapat viszont úgy döntött, hogy folytatjuk. Mintha csótányok lennénk egy atomháborúban.

– Van bármilyen eszközük a döntés ellen?

– Mehetünk bíróságra, de az már csak rituálé. Fontos, hogy hallassuk a hangunkat, hogy nem értünk egyet a döntéssel, de mindenki tisztában van azzal, hogy zéró esélyünk van változtatni rajta.

– Dmitrij Peszkov elnöki szóvivőt megkérdezték a Meduza-ügyről, de csak annyit mondott: „Egyetlen médium elvesztését nem fogjuk nagyon megérezni.” Gondolom, nem ért egyet.

– Rajongok Peszkovért. Nagy tehetsége van ahhoz, hogy bármilyen kérdést megválaszoljon, ráadásul viccesen. Nem haragszom rá. Mégis mit tudnék hozzáfűzni ahhoz, amikor valaki azt mondja, semmibe nem fog kerülni, ha elveszítünk egy olyan médiumot, amely az egész orosz médiapiacot átformálta? Az ő valóságukban a médiumok csak politikai fegyverek lehetnek, hatalmas költségvetéssel. Mint az RT. Elhiszik, hogy mögöttünk is van valami bábmester, aki eldönti, hogyan kell táncolnunk.

– Hogyan tovább? Elindult a támogatói kampányuk.

– Hatalmas támogatást érzünk a nekünk adományozó olvasóktól, ezzel nyertek számunkra egy kis időt. El is mondtuk nekik: „Ha támogattok, talán később halunk meg.” A Meduza nagyobb, mint a neki dolgozók és az alapítói, és több is, mint üzleti vállalkozás – noha elég jó volt pénzt keresni és azt a saját médiavállalkozásunkba forgatni. Örültem, hogy ehhez nem kellett pénzt kérni az emberektől, akik így támogathattak mondjuk nonprofit szervezeteket. Újra kell gondolni, mihez kezdünk, hiszen magánvállalkozásként jogod van azt tenni, amit akarsz, de így, hogy a támogatásukat kérjük, mindig és mindenben az emberekkel egy oldalon kell állnunk. Médiamenedzserként még nem tudom, mit is jelent ez.

– Egy héttel a minisztériumi döntés után írtak egy cikket, amelyben két forgatókönyvet sejtetnek a megbélyegzésük mögött. Az egyik szerint bosszút álltak önökön, amiért Lettországban orosz tévécsatornákat kapcsoltak le, a másik szerint pedig Putyin legszűkebb köre, az Orosz Biztonsági Tanács azon van, hogy „blokád alá vegye” a külföldi médiát. Melyik a valószínűbb?

– Sok körülmény játszott közre, nem tudunk egyetlen tényezőre rámutatni. A döntéshozóknak alighanem megvoltak a saját – bel- és külpolitikai – megfontolásai.

– Ki hozhatta a tényleges döntést? Valószínűleg nem valami igazságügy-minisztériumi apparatcsik.

– Mivel övék a tényleges hatalom, szerintem a Biztonsági Tanács.

– A titkára, Nyikolaj Patrusev?

– Talán nem az ő kezdeményezése volt, de elképzelhető, hogy bevonták a döntésbe.

Ivan Kolpakov: „Az ő valóságukban a médiumok csak politikai fegyverek lehetnek.” (Fotó: Jevgyenyij Feldman)

– Miért önöket pécézték ki, és nem mondjuk a határozottan ellenzéki Novaja Gazetát?

– Valószínűleg kevésbé befolyásosnak ítélik őket, ráadásul moszkvai központúak, ami több lehetőséget ad a megfélemlítésükre. Az olvasótáboruk idősebb, a rezsim számára pedig a fiatalok jelentik az igazi fenyegetést.

Külföldi médiumként a Meduzára úgy tekintenek, mint az Oroszország Anyácskára törő ellenség részére. Tényleg elhiszik, hogy mindenki el akarja pusztítani Oroszországot. Ez Putyin meggyőződése, és sok bizonyítékot talál rá.

– A Meduza elmeszelése a Navalnij-féle ellenzék indított kormányzati hadjárat része?

– Nehéz elválasztani tőle. A rezsim nyilvánvalóan eldöntötte, hogy lenullázza Navalnij szervezeteit. Már nemcsak aktivistákat, hanem újságírókat és ügyvédeket is letartóztatnak. Szó szerint naponta történik ilyesmi, a hatalom így sikerrel demoralizálja Navalnij támogatóit. Végignézve mindezt, nem állítanám, hogy a Meduza külföldi ügynökké nyilvánítása ettől elszigetelt eset.

– Apropó Navalnij: visszatekintve értelmetlennek tűnik a mérgezése utáni hazatérése. Önnek van arra magyarázata, miért jött mégis vissza?

– Nem tudott másképp dönteni. Saját maga határozott a sorsáról, hogy a lehető leghatározottabban fellép Putyinnal szemben. Márpedig a hazatérés a lehető legerősebb döntés volt. Ha Oroszországon kívül maradsz, mindent elvesztesz, az életben nem lehetsz többet meghatározó politikai szereplő. Ha viszont hazatérsz, marad némi esélyed túlélni – és ha túlélsz, győzni fogsz.


Nyitókép: Sputnik/Iliya Pitalev

Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink támogatása nélkül. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

hirdetés

Kategória: Interjú