Budapest – Oldal 6 – Válasz Online
 

Píszí vagy nem píszí, de amikor egy falu iskolájának egyetlen első osztályába húsz gyereket íratnak be, és abból tizenkilenc a cigánytelepről érkezik, az sokkhelyzet, krízis, cezúra, „kész, vége, ennyi volt” hangulat. És éppen Bagon, a Galga-mentén, ahova úgy jártak a néptáncgyűjtők, mint Gyimesbe. Közel hetven éve alapított néptáncegyüttesük Kanadától Finnországig táncolta már el a híres […]

Bővebben >>>

Elképesztő videóban mutatta be a 444 nemrég, hogyan megy a mutyizás a parkolópénzekkel a kerületekben, s ha hiszik, ha nem: Tarlós Istvánnak sem tetszik a rendszer. A főpolgármester a Válasznak elárulja: a miniszterelnökkel kötött tavalyi megállapodásának eredetileg 16 pontja volt – ebből 15 teljesült, de a parkolás rendbetételét Orbán Viktor „nem tudta teljesíteni”. Az ugyanis […]

Bővebben >>>

A legtöbben onnan hallhattunk róla, hogy a Dob és a Rumbach Sebestyén utca sarkán emlékművet kapott, az újlipótvárosi Duna-rakpart pedig az ő nevét őrzi, azaz – mint minden rakpart-névadó – ő is embermentő volt a második világháborúban. Carl Lutz (1895–1975), Svájc budapesti alkonzulja a nagykövetsége által kibocsátott papírokkal több tízezer magyar zsidót mentett meg a […]

Bővebben >>>



Bővebben >>>

Előre szólunk, hogy ebből botrány lesz: ha valóban úgy épül meg az új Néprajzi Múzeum, ahogy az ingatlanszakma nemzetközi versenyén, az International Property Awardson győztes látványterveken szerepel, az emberek a város közepén akarnak majd búzatáblában feküdni, hemperegni a tetejét fedő park lankáin. A világbajnok középület-terv azt is megszólítja, aki érzéketlennek gondolja magát a modern építészet […]

Bővebben >>>