Így ocsúdjunk a COVID-ból: „Budapest legyen a séták városa!”

·2020.12.08

A Válasz Online általában elfogulatlanságra törekszik, interjúalanyainktól nem csak járványidőszakban tartjuk a legalább másfél méteres távolságot. „Akikre büszkék vagyunk” rovatot sem indítottunk még, de most nem bírjuk megállni: olyan kultúraépítőket mutatunk, akik COVID-körülmények között is egyedülállóan sikeresek maradtak. Már-már hungarikummá tették a városi séta műfaját, s közben ezekkel – a számunkra is irányadó – szavakkal dobálóznak: hagyomány, örökség, közösség, kreativitás, teljesítmény, organikus fejlődés. Itt a magyar sétaszervező triász.

Káldi Emese, ImagineBudapest (Veszprém, Pécs, Debrecen)

  • Cégalapítás: 2008
  • Méret: Tavaly 13 ezres közönséget „sétáltattak meg”, ez 650 meghirdetett programból jött össze. Mindemellett 300 privát megrendelést is teljesítettek.
  • Specialitás: Tematikus, élményszerű, szórakoztató, szolgáltató jellegű helytörténeti vezetések – örökségvédelmi, művészeti fókusszal, kiegészítő gasztro- és zenei programokkal. Káldi Emese – építész szülei révén – otthonról hozta az épített környezet értelmezésének „szükségszerűségét”. 

Merker Dávid: Hosszúlépés. Járunk?

  • Cégalapítás: 2013
  • Méret: Tavaly 17 ezren váltottak jegyet a programjaikra. Mintegy 8-900 sétát szerveznek évente, továbbá 100-200 magánalkalmat.
  • Specialitás: A 20. századi társadalmi traumákat, konfliktusokat dolgozzák fel sétáikon – Aczél Györgytől a nyilasgyilkosságokig. Szerveznek rom- és épületbejárásokat, illetve újabban – erős előadóművészeti kapcsolataikra építve – úgynevezett sétaszínházakat.

Csillag Zsófia, Budastep

  • Cégalapítás: 2015
  • Méret: Tavaly 3-4 ezer saját sétálójuk volt, emellett jelentősebb kulturális rendezvényekhez is csatlakoztak.
  • Specialitás: A Csillag család generációk óta idegenvezetéssel foglalkozik, emellett ők ápolják Molnár C. Pál – Zsófia dédapja – hagyatékát a gellérthegyi Ménesi úton. Az első tematikus sétáikat „a múzeum körüli holdudvarnak” szervezték, ebből nőtt ki a Budastep. Ma már városi játékokat is rendeznek. 

×××

– Vallják be, óriási mázlijuk volt!

Merker Dávid: Nem mázlinak mondanám, de tény: nem panaszkodni jöttünk.

– Miközben a színházakat, a mozikat, a kiállításokat, a fesztiválokat, a táncot idén lényegében kiütötte a COVID, önök becsatornázták a kultúrafogyasztókat, és „teltházzal” működtek a nyári-őszi időszakban. Csak a szigorú korlátozások novemberi bevezetésekor kellett leállniuk – a tél meg amúgy sem sétaszezon.

Káldi Emese: Mi is megdöbbentünk, hogy az emberek agyában minden korábbi rutint felülírt a biztonság szempontja. A kulturális-turisztikai választásaiknál pláne.

Csillag Zsófia: A szabadban akartak lenni – ott is olyan közegben, ahol tartható a másfélméteres távolság. A városi séta ilyen.

Merker: Nem vettük át teljesen a kultúra helyét, nem mások kárára növekedtünk, a járványhelyzet viszont kétségkívül új felelősséget rótt ránk: ott állt előttünk a kultúrára éhes közönség. A velünk kapcsolatban álló művészeknek pedig hirtelen lettek szabad kapacitásaik, a járvány megváltoztatta az életüket. Egyértelmű volt, hogy be kell vonnunk őket a sétáinkba.  

Káldi: Nem irgalmas szamaritánusként közelítettünk hozzájuk, inkább magunkban is, bennük is

tudatosítottuk, hogy a vírus hozta új helyzetben érdemes összekapaszkodnunk. Nemcsak a sétaszervezőknek és művészeknek, hanem éttermeseknek, pékeknek, akár nagyobb turisztikai vállalkozásoknak is.

– A Budai Várnegyedbe jöttünk sétainterjúzni. Rajtunk kívül egy lélek sincs sehol – így hétköznap délelőtt. Hogy érzik magukat?   

Csillag: Mi itt hárman bele vagyunk szerelmesedve ebbe a városba. Annyira, hogy engem az új, ismeretlen hangulataival, a mostani kongásával is le tud nyűgözni. El sem tudtam képzelni, hogy létezik ilyen csend és üresség Budapesten. Viszont idegenvezető vagyok, a felmenőim is azok voltak; egy idegenvezető pedig olyan turisták és zsongó közeg nélkül, mint egy pedagógus a diákjai nélkül.

Csillag Zsófia: „El sem tudtam képzelni, hogy létezik ilyen csend és üresség Budapesten.” Fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs

Káldi: Én szörnyen élem meg a mostani időszakot. A város ugyanis díszlet, és attól lesz valamilyen, hogy vannak benne emberek, érdeklődők. Mondjam líraibban? Egy város önmagában is lehet lenyűgöző, de akkor az igazi, ha a szemekben csillan meg a szépsége.

Merker: Igen, a város a találkozásokról, a közösségről szól, nem pedig a nem találkozásokról. Ha a közösség terei elvesznek, a városi lét értelme vész el.

– Egy éve még arról szólt minden, hogy az emberiség túlfogyasztja a turizmust, felzabálja a környezetét, a tereit. Most meg az üresség miatt együtt sír velünk az ég is.

Merker: Igen, és nagyon remélem, hogy a COVID után nem ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk tavasszal. Arany középút kellene ebben is.

– Szabadulóbuli lesz itt, nem arany középút meg visszafogottság!

Merker: Szinte biztos, hogy elképesztő életöröm lesz majd úrrá mindenkin. Száz éve, a spanyolnátha után is valami ilyesmi történt: jöttek az üvöltő húszas évek, a Roaring Twenties, a nagy Gatsby világa, mindenki élt, ahogy a csövön kifért. Arra viszont nem számítok, hogy visszaépül a fenntarthatatlan turizmus. Talán mindenki átérzi, miért nem működik, hogy a Seychelle-szigetekre járunk napozni, vagy egyetlen színielőadásért kiugrunk Londonba. Sokszor olcsóbban jutottunk el fapados járatokkal egy-egy nagyvárosba, mint taxival a reptérre.

Bízom benne, hogy a helyi vendéglátás és kultúrafogyasztás fog inkább megerősödni a következő években, így talán a turizmus személyességéből is visszanyerhető valami.

Káldi: Valóban óriási szerepe van az egyéni felelősségnek, a fenntarthatóság irányába mutató tudatos választásainknak. Ugyanakkor ez nem a spanyolnátha utáni idők világa. A turizmus iparág lett, óriási a jelentősége a nemzetgazdaságokban. Ennek megfelelően mindenütt kialakult a szektor állami, önkormányzati intézményrendszere – szabályozási lehetőségekkel, marketingeszközökkel. Már az is nagy dolog, ha a döntéshozói fejekben elindul – vagy talán már el is indult – valami a mostani járvány hatására, és például Budapest nem csupán a bulituristák fellegvára akar lenni. 

Merker: Egy város, pláne főváros esetében az a legfontosabb, hogy legyen önazonos. Nem turistagettókat, párhuzamos világokat kell építeni; a vendégek is autentikus élményekre várnak, ez pedig nem megy helyben élő, a köztereket otthonukként használó emberek nélkül. Ebben nagyon sokat segíthetnek a sétálók. Nem a sétaszervező cégek, hanem azok a tízezrek, akik tesznek azért, hogy megismerjék a környezetüket, megtanulták észrevenni a helyi értékeket – akár önszorgalomból, akár általunk.  

Merker Dávid: „Nem turistagettókat, párhuzamos világokat kell építeni.” Fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs

– Említették az államot, az önkormányzatokat. Önökkel már számolnak odafent a Nagy Turizmusfejlesztési Tervek összeállításakor – vagy inkább leszámolnak? 

Merker: Próbálok diplomatikusan fogalmazni: a tapasztalatainkat örömmel megosztjuk bárkivel, de a sétacégek egyelőre nemigen kerültek fel a döntéselőkészítők radarjára.

Káldi: A városi séták műfaja viszont kezd meghonosodni, a városfejlesztési projektekben már számolnak ezzel a lehetőséggel. Ráadásul sok olyan egyéni sétálónk van, aki aztán a cégét, az intézményét is beszervezi hozzánk, így aztán mégiscsak vannak önkormányzati, minisztériumi kapcsolataink. Csak alulról építkező formában. Lehet, hogy jobb is ez így.   

Csillag: Azért néhány önkormányzatnál már tudatosságról is beszélhetünk. Mind gyakrabban fordul elő, hogy sétasorozatot rendelnek tőlünk; arra kérnek, hogy minden hónapban, illetve ünnepekhez kapcsolódóan járjunk körül – fizikai értelemben is – egy-egy témát. Sokan kezdik érteni, hogy a kultúra, a helytörténet, a történelem élőbbé válik, maradandóbb élményt nyújt, ha kiszabadítjuk a „művházak”, a feszes megemlékezések világából.

Káldi: Bécs nemrég egy egész éven át a „séták városaként” azonosította magát. Ez persze felülről jövő városmarketing-ötlet volt, melyhez intézményrendszert is rendeltek – sétanagykövetekkel, sétabiztosokkal –, és egymást érték a várostörténeti, egészségügyi, óvodás-iskolás csoportoknak szervezett ilyen-olyan séták. És ennek mentén még az autóforgalmat is sikerült visszahúzniuk.

Csillag: Budapestből is bármikor lehetne „séták városát” csinálni – például 2021-ben így is ocsúdhatnánk a járványból. A fővárosunkat bőven alkalmassá teszik erre a hegyes-lapos-dunás és történelmi adottságai, ráadásul mára a sétákat segítő infrastruktúra is részben kialakult, illetve könnyen megszervezhető. Akkor most adtunk egy ötletet a döntéshozóknak.

Merker: Ráadásul itthon a sétáknak már létezik a közönsége, az egész mozgalom organikusan alakult ki, ezért stabil és fenntartható. Nem az történt, hogy volt valakinek egy kósza ötlete, mániája s mellé gigantikus lobbiereje, így aztán hirtelen ömleni kezdtek az állami milliárdok.

– Tulajdonképpen kikből áll az alapközönségük?

Káldi: Sokaknak talán meglepő, másoknak evidencia, hogy a törzsbázis tipikusan 35 fölötti, városi nőkből áll, olyanokból, akik egyébként is költenek kultúrára, színházra, koncertre. Rajtuk keresztül jutunk el aztán nagyobb tömegekhez.

– Létezik már olyan üzletileg is releváns kifejezés, hogy „sétapiac”? Ha igen: önök jelentős szereplők a magyar és a nemzetközi térben?

Merker: Persze. A Magyar Sétaszövetség tagjai, azaz a mi cégeink a hazai piac háromnegyedét lefedik. Az ImagineBudapest és a Hosszúlépés. Járunk? egyértelmű piacvezető, a Budastep pedig kiemelkedő szakmai minőséget képvisel a kezdetektől. Ám ennél lényegesebb, hogy világviszonylatban is szinte egyedülálló, ami sétafronton történik Budapesten.   

Káldi Emese: „A város díszlet, és attól lesz valamilyen, hogy vannak benne emberek.” Fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs

– Már-már hungarikum?

Csillag: Hívhatjuk annak is.

Az teszi egyedivé a „magyar sétálást”, hogy családi, önfenntartó vállalkozások főként helyben lakóknak szerveznek tematikus utcai programokat. Meg az, hogy az egyébként óvatosnak gondolt hazai közönség elképesztően nyitott a közterületi élmények kulturált formáira.

Káldi: Londonban például rengeteg sétaszervező cég van, viszont szinte mindegyik a külföldi turistákra optimalizálta a működését. Vannak tematikus sétáik, hozzánk hasonlóan történelmi-bűnügyi eseményeket is feldolgoznak – például Hasfelmetsző Jack nyomába erednek –, de a helyiek nem járnak ezekre az alkalmakra. Ugyanez igaz Prágára, Párizsra. Berlinben akadnak egész apró cégek, amelyek akár száz ottani polgárt is megmozgatnak egy hétvégén – nos, ez a mi közönségünkhöz képest elenyésző. A klasszikus helytörténeti programok külföldön meg inkább önkormányzati keretek között szerveződnek.

Merker: Tényleg az a helyzet, hogy állandóan figyeljük a nemzetközi trendeket, de még csak hasonló módon szerveződő sétapiacot sem látunk sehol. A mi tevékenységünk lényege ugyanis a közösségépítés; minden sétálóra úgy tekintünk, mint aki visszatér közénk. Létezik egyfajta sétálóidentitás: a közönségünk egy része büszke arra, hogy már akkor részese volt ennek a kulturális „jelenségnek”, amikor a többség még nem is hallott róla.

– Miért forrtak így hárman sétaszövetségbe – ahelyett, hogy lopkodnák egymás ötleteit és megpróbálnák monopolizálni a piacot?

Káldi: Minden szakmai szövetségnek vannak lobbicéljai, esetünkben például az, hogy a városi séták bekerüljenek a Magyar Turisztikai Ügynökség kommunikációs kampányaiba. De talán ennél is fontosabb, hogy mivel műfajt alapítottunk, a minőségbiztosítást is a kezünkbe kell venni, hogy mások ne élhessenek vissza a sétálni vágyók jóhiszeműségével. A leglényegesebb pedig, hogy nem lehet úgy közösségi portékát kínálni, hogy mi nem vagyunk közösségben egymással. Az is teljesen egyértelmű, hogy ez nem az a piac, ahol a vendég elszipkázásával lehet növekedni. Akit egyszer megnyertünk a városi sétának, jó eséllyel mindannyiunk vásárlójává válik.

hirdetés

Csillag: Bár önálló márkanevek alatt futnak a vállalkozásaink, a közönségünk visszamenőleg nyilván nem tudja elsorolni, melyik cégtől vette a jegyet egy-egy sétára. Legalábbis, amíg nem csalódik. Márpedig minden törekvésünk az, hogy mi hárman semmiképpen ne adjunk okot a csalódásra.  

Merker: A kis családi vállalkozások nagy előnye, hogy megteremthetik maguknak azt a világot, piacot, amelyben élni, működni szeretnének. Márpedig mi az együttműködésben, nem pedig a kiszorítósdiban érezzük komfortosan magunkat.

Mit bír el az utca? Az Imagine gasztroprogramokkal, udvarzenével keveri a helytörténetet, a Hosszúlépés utcaszínházat szervez, a Budastep pedig – a szabadulószobák mintájára – városi játékokkal csalogatja nagyérdeműt.

Merker: Szinte bármit elbír az utca. A köztérnek az a lényege, hogy közös. A város akkor jó, ha kint vagyunk ezeken a közös tereken, együtt fedezzük fel, lakjuk be.

Káldi: A sétákat nem egyszerűen kitaláljuk, hanem kikísérletezzük, teszteljük; történészek, művészettörténészek, tájépítészek és irodalmárok néha hónapokat dolgoznak egy-egy program tartalmán, tökéletesítésén. Mert majdnem mindent elbír az utca, de azért mindent el is lehet rontani. A gasztroalkalmaink például nyilván nem azt jelentik, hogy tele szájjal végigrohanunk tíz utcán, hanem felkeresünk olyan helyeket, ahol kifejezetten a mi kedvünkért kóstolókat készítenek. Kézműves pékségeket látogatunk, ahol a gyártási folyamat mellett a „városba ágyazódás” személyes történetei is megcsillannak, hasonlóan az édességtörténeti sétáinkhoz.

„Bele vagyunk szerelmesedve ebbe a városba.” Fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs

Csillag: A városi játékok ötletét valóban a népszerű szabadulószoba-programok ihlették. Mi találjuk ki például a nyomozós kerettörténeteket, és a szórakozásra, az izgalomra, az élményre építve rengeteg apró információt csepegtetünk a városról a résztvevőknek.

Merker: A színházi programjaink lényege, hogy az előadások díszlete nem mesterséges, hanem a város egy-egy meglévő zegzuga, amely méltón keretezi az adott szövegeket. Az egyik programunkat például Térey János-írások alapján állítottuk össze; Vecsei H. Miklós vezetésével megyünk végig a szerző által említett 1944–45-ös események svábhegyi helyszínein.

Azzal, hogy a hagyományos színházi háttérből kivisszük a darabokat az utcára, majdnem mindent esetlegessé teszünk. Nincs két ugyanolyan előadás, egyszer esik és fúj, másszor néma csönd van, napsütés, madárcsicsergés. Elképesztő ereje van ezeknek a jeleneteknek.

Meddig bírják séta, sétavezetés nélkül?

Merker: Már nem bírjuk. Ha vége a korlátozó intézkedéseknek, azonnal indulunk. Mindhárman.


Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs

Ez az interjú olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: Interjú