Örül, hogy megmarad a Wichmann-ház? Sajnos ettől még új bontási hullám fenyeget Budapesten

·2021.01.21

Az elmúlt hónapokban sorra jöttek a rossz hírek a főváros újabb értékes épületeit fenyegető bontásokról. A Wichmann és a budai Márványmenyasszony esetében a kormány az utolsó pillanatban közbelépett, és a két legendás vendéglátóhely valószínűleg megmaradhat. Az örökségvédelem azonban továbbra sem nyújt hatékony védelmet a város értékeinek.

Az elmúlt fél évben rossz idők jártak Budapest épített örökségére: sorra érkeztek a hírek a városképet meghatározó épületek bontásáról. A helyzet már-már a 2000-es évek második felének nagy bontási hullámát idézte, amikor a spekulatív tőke rázúdult a belső kerületekre, megtizedelte Belső-Erzsébetvárost, kiharapott egy jókora darabot Józsefváros közepéből, és máshol is sorra tüntette el azokat a régi házakat, amelyek nem voltak elég nagyok ahhoz, hogy a kiürítésük túl drága legyen. Ennek csak a 2008-as nagy gazdasági válság vetett végett, amikor az ingatlanlufi kipukkadt. A 2010-es években annak ellenére sem ismétlődött meg a folyamat, hogy az ingatlanfejlesztések újraindultak, a műemlékvédelem hagyományos intézményeit pedig a kormány megszüntette.

Jellemzőbb probléma lett, hogy a szakmai kontroll meggyengülésével megszaporodtak az érzéketlen, megerőszakoló-kibelező felújítások, elterjedt a házakból csak homlokzatokat megőrző fászádizmus. Néhány elrettentő példa az elmúlt évtizedből: Váci utca 54. – CBA-monstrum Pest egyik legrégebbi házának tetején (2013); Hercegprímás utca 5. és Nagymező utca 38. – luxushotelek teljes bontás után újraöntött homlokzatokkal (2013 és 2017); a szecessziós Mahart-ház kibelezése, ami ellen az UNESCO is tiltakozott (2019); a klasszicista Erkel utca 18. (2016), valamint a Margit utca 9. népi lakóház bontása egy-egy szörnyű lakótömb kedvéért (2017). A mérleg másik serpenyőjében azonban volt sok állami nagyberuházás, amelyben kiemelt műemlékeket mentettek meg vagy akár rekonstruáltak (még ha ez vitatott gyakorlat is), sorra újultak meg a főváros történelmi templomai, középületei és palotái. Az összkép nem volt sötét, inkább olyan gyakorlat alakult ki, hogy a „nagyon műemlékek” a korábbinál sokkal több gondoskodást kaptak, viszont a történelmi épületállomány szerényebb, hétköznapi része – vagyis a bérházak, ipari és közlekedési épületek, népi emlékek – kiszolgáltatottabbak lettek az intézményes védelem meggyengülése miatt.

Utóbbi folyamat csúcsosodott ki az elmúlt fél évben, és érte el a nyilvánosság ingerküszöbét azzal, hogy a város három emblematikus, régi vendéglátóhelyéből egyet eldózeroltak, két másikat pedig ez a veszély fenyegetett a kormány váratlan közbelépéséig.

Margitkert

Augusztusban bontották le a Margit utcai Margitkert éttermet, amely a város egyik legrégebbi folyamatosan működő vendéglátóhelye volt. A ház az egykori rózsadombi falu emlékét őrizte, amelynek lakói a 18. századtól a Bécs melletti Grinzinghez hasonlóan szőlőtermeléssel és borászkodással foglalkoztak, és a gazdák saját maguk árulták boraikat a házaikban. Ilyen italmérés volt az 1780-as évek óta működő Pejerli is, a Margitkert elődje, ahova a 20. század első évtizedeiben Krúdy, Aba-Novák, Márai, Zórád Ernő, Feszty Árpád és sok más ismert értelmiségi járt.

Sebhely a Margit utcában: itt az 1780-as években alapított Margitkert vendéglő (Fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

A Margit utca 15. számú ház már nem volt az eredeti, mivel az Észak-Budai Vendéglátó Vállalat 1966-ban a Pejerli épületét lebontotta, és egy évvel később kalocsai parasztházként építette újjá kerthelyiséges vendéglőnek és borozónak. A Margitkert a Kádár-kor népies szocialista vendéglátásának egyik reprezentatív helye volt, ahova a Budapestre látogató külföldi hírességeket mind elvitték, hogy cigányzene mellett kóstolják meg a „hagyományos magyar konyha” fogásait. Tony Curtistől François Mitterrand elnökön át Sandokanig (Kabir Bedi) mindenki megfordult itt, akire abban az időben sztárként vagy politikai okokból kiemelt vendégként tekintettek.

A Margitkert a rendszerváltás után hosszú ideig vegetált, ahogy a szocialista népiesség fölött egyre inkább eljárt az idő, végül tavaly a tulajdonosa meghirdette eladásra, de még vendéglőként: teljes bútorzattal, konyhaeszközökkel és tálaláshoz szükséges eszközökkel, valamint az egykori híres vendégek falakon sorakozó fényképeivel együtt.

Az új tulajdonos azonban inkább pontot tett a 240 éves történet végére: lebontotta a házat. Könnyen megtehette, mert nem állt sem országos, sem helyi védettség alatt. A II. kerületi önkormányzat tájékoztatása szerint a bontással ők is akkor szembesültek, amikor már megtörtént, mivel az engedélyező Fővárosi Kormányhivatalnak még tájékoztatási kötelezettsége sincs feléjük. A két házzal arrébb található Margit utca 9-hez hasonlóan erre a telekre is lakóház kerül, bár nyáron az első benyújtott terveket helyi építészeti-műszaki tervtanács átdolgozásra visszaküldte.

A rózsadombi falu emlékét még 1975-ben is őrző Margit utca, balra az 1966-ban újjáépített Margitkert vendéglő, jobbra a 13. számú népi ház (Fortepan 193304 / Kriss Géza)

A Margitkert bonthatósága egyértelműen az előző II. kerületi önkormányzat hibája, mert a házat rég helyi védelem alá kellett volna helyezni. Műemléki védelemre az 1966-os újjáépítés miatt nem volt alkalmas, de a helyi védelmet a vendéglátó funkció megszakítatlan folyamatossága és az utcakép védelme is bőven indokolta volna: az utca felé ugyanis majdnem ugyanazt a képet mutatta, mint a század elején készült fényképeken. Az 1960-as évek nem a múlt iránti érzékenységről szólt, de még az akkori újjáépítés is figyelembe vette, hogy a Margit utca népi lakóházakból álló sora a nagyváros kellős közepén, pár perc sétára a budai hídfőtől lényeges hangulati eleme (volt) a városképnek. A Margit utca 9. és az Margit utca 15. bontásával ez megszűnt, emlékét ma már csak egyetlen ház őrzi, a szintén teljesen védtelen és láthatóan fenyegetett állapotú szomszédos Margit utca 13. – ha ezt is lebontják, a rózsadombi falunak halvány nyoma sem marad.

A Wichmann

A Kazinczy utcai volt Wichmann kocsma épülete olyan ház, amitől egy várost szeretni lehet. Olyan ház, amelyhez várostörténeti legendák sokasága kapcsolódik, és amihez rengeteg embernek fűződik személyes emléke Wichmann Tamás kenuvilágbajnok nevezetes kocsmája miatt, amely 1987-től 2018-as bezárásáig az állandóságot képviselte a pesti bulinegyedben. Amikor a kocsma Szent Jupát néven megnyílt, még bulinegyed sem létezett, Belső-Erzsébetváros kopott és csöndes városrész volt omladozó öreg házakkal: a Wichmann volt az első fecske. Később tényleg nyarat csinált, és elindította az egész környék átalakulását. Wichmann Tamás maga is legendás figura volt sportolóként és kocsmatulajdonosként egyaránt, rántott húsos szendvicsének olyan rajongótábora volt, amilyenről Michelin csillagos helyek nem is álmodhatnak:

Súlyos betegsége, amelyről megrendítő őszinteséggel beszélt, és tavaly február 12-én bekövetkezett halála is része lett a közös történetnek, amiért ez a ház erős érzelmeket vált ki sok emberből.

De ha ez nem lenne elég, ott az emléktábla az épület falán:

„E helyen állt Schneider József kártyafestő műhelye, itt készült a magyar kártya 1836-ban, amely Tell Vilmos szabadságharcának felidézésével a játékos kedvű honpolgárok nemzeti öntudatát élesztgetve azóta is kézről kézre jár”. Állította a magyar kártyások nevében a Pató Pál Párt és a Magyar Talon Alapítvány 1996-ban.

A magyar kártya a reformkor idején valóban itt született meg, Schiller Tell Vilmos című drámájából vett svájci szabadságharcos figurákkal, megkerülve a Habsburg cenzúrát, ami a magyar felkelő hősöket valószínűleg nem nézte volna jó szemmel. A politikai üzenet azért így is átment, mert az 1849-es szabadságharc után másfél évtizedre betiltották.

A ház harmadik érdekessége a kapu ablakának kovácsoltvas díszrácsa, amelyen együtt látható a horogkereszt és a Dávid-csillag: a különös szimbólum a teozófia jelképe. A század elején rendkívül népszerű okkult vallásfilozófiai mozgalom pecsétjén ezeken kívül ott van még az örökkévalóságot jelképező uroborosz (saját farkába harapó kígyó), az óegyiptomi ankh-kereszt, az élet jele, valamint a hindu aum szimbólum, az Abszolút Igazság jele – utalásként azokra a hitekre, amelyekből Helena Blavatsky követői összevegyítették saját tanításaikat. A rácsot a Magyar Teozófiai Társaság készíttette, amelynek a ház 1907-től 1913-ig a székhelye volt, elég éles váltással azután, hogy az előző években Zierlichné Fischer Cecília más értelemben szintén legendás bordélyháza üzemelt az épületben.

Kazinczy utca 55., vagyis az egykori Wichmann kocsma a járvány miatt elcsendesedett bulinegyedben. Mindenki sajnálná. (Fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

A Wichmann-ház akkor is nagyon szeretetreméltó épület, ha mindezt nem tudjuk róla, csak Belső-Erzsébetvárosban sétálva belebotlunk: egyszintes családi ház a nagyváros közepén, ami kicsit kiugrik az utca vonalából, jelezve, hogy hajdan a Kazinczy utca még a mostaninál is keskenyebb volt. Van benne valami kedves titokzatosság, mintha az ablakai mögött egy másik, lassabb idő rejtőzne, és a furcsa szimbólumokkal teli kapun belépve visszaugorhatnánk Pest biedermeier régmúltjába.

A baj csak az, hogy a magyar műemlékvédelem hagyományainál fogva alkalmatlan arra, hogy egy ilyen épület védelmét biztosítsa.

A Wichmann lebontása fel sem merülhetne, ha a hazai örökségvédelem nem kizárólag építészeti alapon közelítené meg az érték fogalmát: ebből a szempontból ugyanis a Kazinczy utca 55. csak egy átlagos kis ház a 19. század elejéről, viszonylag egyszerű homlokzattal, ezért nem tartották a szakemberek védelemre érdemesnek, amikor a 2000-es évek második felében a környék legtöbb korai épületét műemlékké nyilvánították. A brit vagy az amerikai gyakorlatban teljesen elfogadott, hogy egy épület kultúrtörténeti jelentősége vagy a hozzá kötődő személyek és emlékek miatt legyen védett, nálunk azonban ez nagyon ritka.

Így állhatott elő a helyzet, hogy január 5-én a Falanszter blog megkongatta a vészharangot: a Wichmannt lebontják, és egy ötemeletes szálloda épül a helyére. Több cikk is megjelent arról, hogy NER-közeli építkezés készül (többek közt itt és itt), a Hír TV viszont meglepő módon azzal a címmel készített riportot az ügyről, hogy „Több száz éves épületeket bontanak le a balliberális vezetésű budapesti kerületben”, vagyis a veszteségért a Niedermüller Péter vezette ellenzéki önkormányzatot okolta. Ezzel szemben Bárdi Zsuzsanna alpolgármester (Momentum) a Facebookon azt írta, „2021 Magyarországa az a hely, ahol a jogaitól megfosztott önkormányzat semmit sem tehet egy nagy múltra visszatekintő műemlék megóvása érdekében”.

Előállt tehát az a helyzet, amikor mindkét oldal a másikat hibáztatta, miközben abban egyetértettek, hogy a Wichmannért nagy kár lenne. És láthatólag ezt a közvélemény is így látta.

Az épületet a korábbi bontási hullámoktól Wichmann Tamás óvta meg, aki az egész ház birtokosa volt, de betegsége miatt 2018-ban eladta a Rum Garden nevű projektcégnek. A kocsma helyére beköltözött egy jellegtelen pizzéria, a Rum Garden pedig 2019. december 23-án engedélyt kért szálloda építésére, amit 2020. augusztus 10-én a kormányhivatal illetékes osztályától meg is kapott.

A teozófia szimbólumával díszített kovácsoltvas rács a kapun (Fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

Miért nem védte meg a hatósági rendszer a Wichmannt?

A VII. kerületi önkormányzat a Válasz Online kérdésére azt mondta, hogy még az előző vezetés, a Vattamány Zsolt vezette fideszes önkormányzat döntött így, amikor nemcsak a településképi hozzájárulást adta meg a bontásra, hanem a 2018 évi szabályozási tervben kötelező elemként megjelölte az utcavonal kiegyenesítését, ami az előre ugró, meglévő épületet elmetszi. Ez gyakorlatilag önmagában is a régi ház halálra ítélését jelentette.

Az új vezetés a bontási szándékot érzékelve megpróbált lépni, és a Magyar Kulturális Örökség Alapítvány Szűcs Balázs alpolgármester támogatásával kérelmezte az épület egyedi védelembe vételét. „A Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkár (ennek a háttérintézménye a Lechner Ödön Tudásközpont) 2019. november 14-én kelt levele szerint a műemléki értékként történő nyilvántartásba vételi eljárása megindult. Az ehhez szükséges helyszíni szemlét az államtitkárság által felkért örökségvédelmi szakértők részvételével 2019. december 4-én tartották meg. Az itt készült jegyzőkönyv tanúsága szerint a szakértők a védelembe vételt nem tartották indokoltnak, de az eljárás lezárásáról, megszüntetéséről idáig hivatalos információt nem kaptunk” – írják.

Valószínűleg itt érhető tetten az, amiről korábban írtunk: az örökségvédelem túlzottan szűken gondolkodik az érték fogalmáról, kizárólag művészettörténeti szempontokat mérlegel (tegyük hozzá, hogy még azt is rosszul, mert korai volta miatt a ház mindenképpen védelemre érdemes).

A helyi védelem a mostani kerületvezetés szerint a konkrét esetben azért nem volt lehetséges, mert a már említett szabályozási terv kizárta, de mint megjegyzik, szeretnék „a jövőben a kulturális és épített örökség védelemét hatékonyabban megvalósítani”, ezért a tiltakozó civilekkel hosszú távú együttműködésről állapodtak meg.

Márványmenyasszony

A Wichmann bontásának hírével szinte egyszerre robbant, hogy bontanák a budai Márványmenyasszonyt is. A két ház esete sok tekintetben hasonló (mint ahogy a Margitkerté is): a Márvány utcai földszintes épület is inkább csak szerény méretével jelzi, hogy a városfejlődés korai időszakából maradt fenn, első ránézésre keveset mutat, viszont nagyon jelentős kultúrtörténeti emlékek fűződnek hozzá, és önmagában az is védelemre érdemesítené, hogy egyike Budapest legrégebbi vendéglátóhelyeinek.

Boros Gyula Márványmenyasszony étterme a híres kerthelyiséggel és az eredeti szoborral az 1900-as években kiadott képeslapon (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

A Margitkerthez hasonlóan a Márványmenyasszony elődje is egy parasztház borkimérése volt 1793-ban, mivel a rózsadombi faluhoz hasonlóan Krisztinaváros német gazdái is szőlészettel foglalkoztak. 1830-ban lett vendéglő, különös neve a kor egyik népszerű kalózos-elárult menyasszonyos romantikus operájára, Ferdinand Hérold Zampa, vagy a Márványmenyasszony című darabjára utal. A kísérteties márvány menyasszonyról később szobor is készült, a gesztenyefás udvaron állt, bár idővel ellopták, utóda máig a kerthelyiséget díszíti. A vendéglőről kapta nevét a Márvány utca. A hely a reformkorban annyira népszerű volt, hogy 1836-ban itt tartotta a lakodalmát gróf Széchenyi István Seilern Crescence-szal. A híres vendégek névsora ebben az esetben is impozáns: Ady Endre, Szigliget Ede, Móricz Zsigmond, Fedák Sári, Honthy Hanna és még sorolhatnánk.

A szocializmusban a Márványmenyasszony is turistaétteremmé alakult, habár a Margitkertnél alacsonyabb kategóriában, ide ugyanis a nagy társaságokat hozták az utazásszervező cégek. Sajnos az épület a rendszerváltás után átesett egy felújításon 1997-ben, ami az eredeti jellegét elrontotta, különösen a jobboldali szárny megjelenése kedvezőtlen, de teljesen azért nem formátlanodott el, és némi gondossággal helyreállítható lenne.

A Márványmenyasszonyra a jelenlegi tulajdonos kért decemberben részleges bontási engedélyt, miután novemberben a ház gazdát cserélt, és az étterem bezárt. Csány Éva főépítész a kerületi lap decemberi számában azt nyilatkozta, hogy az önkormányzat a bontást nem tudja megakadályozni, de igyekeznek meggyőzni a tulajdonost, hogy legalább az utcafrontot tartsa meg.

A Márványmenyasszony épülete: 1793 óta működik a vendéglő (Fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

Január 12-én V. Naszályi Márta polgármester a Facebookon arról tájékoztatta a kerület lakóit, hogy az épületet az önkormányzat nem menthette meg a maga egészében: „Sajnos az építéshatósági jogkörök teljes mértékben elkerültek az önkormányzatoktól, a kérdésben a kormányhivatal dönt, a helyi önkormányzat nem lát bele a folyamatokba. Ennek megfelelően, az építésiengedély-kérelemről későn értesültünk; akkor sem közvetlenül, hanem a kormányhivatalon keresztül. A kormányhivatalhoz eljuttatott kifogásaink alapján módosították a terveket és született az a döntés, hogy az utcafronti földszintes épület, amely a vendéglő emblematikus része, megmarad, csak a telek többi részére kaptak bontási engedélyt.”

Ez hasonló megoldást hozott volna, mint ami a Mester utca 29. számú (egyébként egyedileg védett műemlék) esetében éppen most történik: a földszintes kis házat, amely szecessziós húsboltjáról nevezetes, bekebelezi egy hatalmas új épület, és legfeljebb mementóként őrződik meg. A Márványmenyasszony esetében a valódi értéket az utcafront mellett az udvar és az éttermi funkció jelenti: ezek nélkül a ház megtartása szinte értelmetlen. A tulajdonos az éttermi funkció megőrzésére ígéretet tett, a legrégebbi épületrész, a pinceszakasz sorsáról azonban ekkor még vita volt.

A kapu fölött büszkén hirdetett 1793-as évszám, és a legutóbbi – nem túl szerencsés – újjáépítés 1997-es dátuma (Fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

Az önkormányzat ezúttal is alkalmazhatatlannak látta a helyi védelmet, mint jogi eszközt, mert úgy látták, hogy gyorsan és hatékonyan nem lehet vele megakadályozni a beruházó tervét. Kétségtelen, hogy ez így van, mivel a helyi védelem alá vonás egy folyamatban lévő engedélyezés esetén már súlyos problémákat vet fel. A helyi védelem azonban nagyon is hatékony eszköz lehetne az ilyen helyzetek megelőzésére, hiszen ha az épület már egy évtizede védett lenne, akkor fel sem merülhetne a bontás. A Wichmann és a Márványmenyasszony esetében is régi mulasztás következménye jelenlegi fenyegetettségük, mivel sejteni lehetett, hogy előbb-utóbb célkeresztbe kerülnek.

A Wichmann és a Márványmenyasszony ügyében január 16-án aztán váratlan fordulat történt:

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter elrendelte, hogy mindkét épület esetén indítsák el a műemlékvédelmi eljárást.

Ez azonnali haladékot jelent, mivel az eljárás befejezéséig, amit a Miniszterelnökség gyorsított ütemben fog lefolytatni, az ingatlanokon tilos bármilyen bontási vagy építési munkálatot végezni. És jelenthet végleges megoldást is, hiszen a két épület méltó az országos védelemre, ami tartósan biztosíthatja a fennmaradásukat, bár eltérő módon: a Márványmenyasszony esetében könnyen elképzelhető, hogy a védettség ugyanazt az eredményt hozza, mint az önkormányzat által letárgyalt kompromisszum, ugyanis láttuk, hogy sokszor egyedileg védett házak esetén is belemegy a hatóság abba, hogy csak az utcafront maradjon meg. A Wichmann esetében viszont a műemléki védelem esetén reménykedni lehet abban, hogy a kis ház ténylegesen megmarad, mert öt emelet ráhúzása már tényleg az örökségvédelem paródiája lenne. Nem mintha ne lenne erre is példa: hosszú huzavona után a Baross utca 40. számú romantikus, egyedileg védett ház pont így járt. Hét emeletet (!) kap a nyakába.

Egyszer megmentették, mégis lebontják: a Radetzky-laktanya (Fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

A két történet mindenesetre jól is végződhet, és a kormány közbelépése mindenképpen kedvező fordulat. Mégis van két ok, amiért ennek nehéz felhőtlenül örülni.

Az egyik, hogy a Wichmann, a Márványmenyasszony és a Margitkert példája is mutatja, mennyire védtelenek rendszerszinten a város megőrzésre méltó, emblematikus épületei. Az országos védelem még mindig a legjobb eszköz az értékek megőrzésére, de ami ebből kimarad, az szinte szabad préda, a kerületek eszköztelennek érzik magukat (noha nem egészen azok), a kormányhivatal építési hatóságként pedig nem foglalkozik örökségi szempontokkal.

Marad utolsó mentsvárként Gulyás miniszter ex machina, aki hol megérkezik, hol nem.

Ez egyébként a tulajdonosoknak sem jó, hiszen egy kiszámíthatóbb jogi környezetben, ha tudnák, hogy az épületet meg kell tartani el sem indítanák a bontási eljárást.

A másik intő példa a Bem téri Radetzky-laktanya ügye, amit egyszer már jól megvédett Gulyás Gergely elődje, Lázár János, amikor 2016-ban a HB Reavis nevű cég akarta lerombolni. A fordulatos történetet részletesen feldolgoztuk ebben a cikkben, amikor úgy látszott, hogy a 20. század különböző történelmi korszakaiban egyaránt jelentős szerepet játszott épületegyüttes megmenekül. A miniszter fellépése nyomán akkor a kormányhivatal sietett megállapítani, hogy a laktanya bontása az UNESCO világörökségi egyezménnyel is ellentétes. Lázár egy képviselői kérdésre adott válaszában azt mondta, az építtetőnek helyre kell állítania a laktanya eredeti állapotát.

A tulajdonos valóban védőtetőt húzott az épület megbontott része fölé, majd perre ment a magyar állammal, amit azonban jogerősen elvesztett.

A Radetzky-laktanyát, mint képeinken is látszik, éppen vadul bontják.

Egyszer megmenekült, még egyszer már nem fog. (Fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

Az épület ugyanis átkerült Wáberer György volt kormánybiztos, nagyvállalkozó érdekeltségébe, és tavaly augusztus 7-én a kormány a beruházást nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősítette, vagyis mentesítette szinte minden megkötés alól. A Radetzky-laktanya ügyében a halálos ítéletet az a Gulyás Gergely mondta ki, aki most a Wichmann és a Márványmenyasszony segítségére sietett. 2018 decemberében ugyanis levette a műemléki védelmet róla azzal sablonos indoklással, hogy az épület a műemlékké nyilvánítás szakmai ismérveinek a továbbiakban nem felel meg.

A Radetzky-laktanya telkén a neves 3H Építésziroda tervei szerint húznak fel új épületegyüttest, kétségtelenül sokkal jobb tervek alapján, mint ahogy az 2016-ban történt volna. A történelmi épületből azonban végül nagyon kevés marad meg, gyakorlatilag csak a Bem térre néző, helyreállított utcafront. Elvész a tömb közterületként való megnyitásának lehetősége, és már teljesen el is tűnt a klasszicista katonai élelmiszerraktár épületszárnya, amely Felső-Víziváros egyik legkorábbi épülete volt, és a maga nemében páratlan építészettörténeti emlék.

Remélhetőleg a két nevezetes vendéglátóhely megmentése azért ennél jobban sikerül.


Nyitókép: A Kazinczy utcai volt Wichmann kocsma; Vörös Szabolcs / Válasz Online

Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: Kult