A Fidesz kampányát ma már „harmadvonalbeli” csapat viszi, amely Orbán Viktort egy post-truth világba tolta bele – mondja Zárug Péter Farkas politológus. Szerinte Szabó százados interjúja megmutatta, hogy igenis létezik politikai atombomba: Szabó Bence arcot adott annak az évek óta növekvő elégedetlenségnek, amely abból fakad, hogy az állam gépezetét a hatalom megtartásának szolgálatába állították. A Választás ’26 Benyó Ritával adásában szó esik az országjárás kockázatairól, a Moszkva és Brüsszel közötti választásról, valamint arról is, kinek a felelőssége, hogy a kampány végjátéka ne forduljon át erőszakba.
Bővebben >>>Munkatársunk megnézhetett egy gyalogsági kiképzést és egy front mögött működő drónműhelyt. Az egyiken gyilkos szovjet aknák ellen készítenek fel, a másikban napról napra fejlődő technikát tesztelnek. Riport a kelet-ukrajnai harkivi és a pokrovszki front mögül, Orbán Viktornak szánt üzenettel.
Bővebben >>>Beszervezés, megfélemlítés, hamis vád, koncepciós eljárás: a magyar állam ezeket az eszközöket vetette be egy 19 éves fiúval szemben, aki csak önkéntesként segítette a Tiszát. Ki védi meg az állampolgárokat? Miben bízhatnak a választók? És meglepő-e még bárkinek, hogy Szijjártó Péter forródróton van az orosz külüggyel? Erről beszélgettünk Magyari Péterrel és Stumpf Andrással a Választás ’26 Benyó Ritával új adásában.
Bővebben >>>Az Orbán-kormány 2015 és 2022 között sokat tett azért, hogy a Transzmasholding nevű orosz óriásvállalat jól keressen Magyarországon. Ők újították fel a 3-as metró szerelvényeit, és szerezték meg Szalay-Bobrovniczky Kristóffal együtt a dunakeszi vagongyárat. A Transzmasholding tulajdonos-elnökéről most kiderült, hogy egy politikai gyilkosságokra és egyéb külföldi műveletekre létrehozott privát titkosszolgálatot finanszíroz, amit Putyin egykori KGB-s kollégája felügyel.
Bővebben >>>Ha Orbán Viktort kifütyülik egy kampányrendezvényen, az nem hoz, hanem visz szavazatot – ezért óriási kockázat, hogy a miniszterelnök most személyesen megy a választók közé – mondják állandó elemzőink a Választás ’26 podcast legújabb adásában. László Róbert (Political Capital) és Bódi Mátyás (Választási földrajz) arról beszéltek, hogy kockázatos lépés, a miniszterelnök kilép abból a védett politikai térből, amelyben az elmúlt években szerepelt. Ha a kampányban olyan képek jelennek meg, ahol kifütyülik vagy nyílt tiltakozással találkozik, az könnyen gyengítheti. Az elemzők szerint egy „normális demokráciában” a kampány már szinte eldőltnek tűnne – a magyar politikai rendszerben azonban még mindig bármi megtörténhet a választásig.
Bővebben >>>Elindult a Válasz Online belpolitikai kibeszélő sorozata: a Választás ’26 legújabb adásában Benyó Rita, Magyari Péter és Stumpf András azt próbálják kibogozni, mi van Zelenszkij botrányos mondatai, az ukrán aranykonvoj lefoglalása és az orosz beavatkozásról szóló hírek mögött. A beszélgetésből kirajzolódik: a kampány egyik kulcsa nem az, hogy mi igaz a fenyegetésekből, hanem az, hogy a Fidesz képes-e újra elhitetni, hogy csak ő tudja az országot megvédeni egy általa felnagyított veszélytől. Tisza viszont átfordíthatja arra a kampányt, hogy Orbán az igazi kockázat.
Bővebben >>>Catherine Belton brit újságíró az egyik legjobb ismerője és magyarázója Putyin rendszerének. Szerinte ha kitart Ukrajna európai támogatása, akkor a gazdasági összeomlástól rettegő Oroszország leállítja a háborút. Putyin KGB-s módszerrel szédíti Trumpot és ugrasztja egymás ellen az európaiakat. Titkosszolgálati fekete kasszáról, olajról, merényletekről és a magyar kormány szerepéről is beszél interjúnkban.
Bővebben >>>Az ezer forintos benzin jelenleg közgazdaságilag irreális, ez csak a veszélyérzet mint politikai termék fenntartását szolgálja. A Választás ’26 adásában Magyari Péter kollégánk és Bíró-Nagy András politológus, a Policy Solutions igazgatója is arról beszél: a kormány jellemzően olyan veszélyekkel riogat, amelyeknek nincs azonnali, kontrollálhatatlan valós alapja, így később el tudja játszani, hogy meg is védte tőlük az országot. A podcastban beszélünk arról is, hogy miért az ukránokból és nem az oroszokból teremtett ellenséget Orbán, hogyan vált érinthetetlen szent tehénné a rezsicsökkentés, és hogy hogyan omladozik a miniszterelnök külpolitikai kártyavára.
Bővebben >>>Egy szlovák meg egy olasz. Az egyik mély meggyőződésből, a másik meg pénzért, de mégis: mindketten az orosz hadsereg zsoldosai lettek. Lapunk a magyar sajtóban elsőként kapott lehetőséget arra, hogy a táborban hosszabban beszélhessen velük. A nagyléptékű orosz agresszió kezdetének negyedik évfordulóján exkluzív riport valahonnan Nyugat-Ukrajnából.
Bővebben >>>Egyszerre szakad rá a magyar kormányra az összes konfliktus, amit maga körül generált. Szijjártó Péter mai bejelentésével a magyar kormány megtiltotta, hogy a Mol dízelt adjon el Ukrajnába, mert nem érkezik onnan nyersolaj. Horvátország vonakodik átengedni az orosz olajat a Mol finomítói felé, és elkezdte húzni az időt. Közben a horvát miniszter gúnyos posztokban élcelődik a magyar kormányon. A kereskedelmi ügyek Magyarország körül tisztán politikaiak lettek. Tankolni azért egyelőre lehet.
Bővebben >>>Milyen jövőkép látszik a kanadai miniszterelnök és az amerikai elnök davosi beszédéből? És Volodimir Zelenszkijéből, aki szintén felszólalt Svájcban? Lehet-e még mélyebben a magyar–ukrán viszony? Mennyire vehető komolyan a magyar kormánypropaganda legújabb mumusa, a Politicón megszellőztetett 5 pontos terv Ukrajna EU-csatlakozására? Ezekről beszélget a HetiVálasz februári szerkesztőségi külpolitikai adásában Ablonczy Bálint, Magyari Péter és Vörös Szabolcs.
Bővebben >>>Munkatársunk az orosz határ közelében húzódó Szumi megyei frontvonalon járt, ahol egy havas erdő mélyén tevékenykedő ukrán tüzéregységhez gyalogolt ki, és láthatta, amint a nyugati sajtóban eddig sosem fotózott haditechnika egy orosz gyalogsági rajt iktat ki. Exkluzív riport az egyre fáradtabban, de továbbra is hősiesen védekező országból, amely Orbán Viktor szerint „az ellenségünk”.
Bővebben >>>Ki tagadhatja, hogy jobb világban élnénk, ha „Vancouvertől Vlagyivosztokig” legalább a legerősebb államok mind a politikai szabadságjogokat tiszteletben tartó demokráciák lennének? Ukrajnától Amerikáig ennek az ellenkezőjét látjuk: mintha Orwell jóslata válna valóra a világot felosztó három óriáshatalomról, amelyek váltakozó felállásban küzdenek egymással. Szerencsére ez a végkifejlet egyáltalán nem elkerülhetetlen: Trump még áldás is lehet Európa számára, politikája pedig már néhány éves távlatban is folytathatatlan. Jeszenszky Géza volt külügyminiszter írása a nemzetközi erőpolitika kilátásairól, ami a Válasz Online nagy világrend-vitájához is kapcsolódik.
Bővebben >>>Putyin egy füst alatt megoldja a nemzetiségi problémát? Vagy csak figyel, hogy olyanok hulljanak el, akikért a többségi, orosz társadalom szerint nem kár? Tényleg vérszomjasak és kegyetlenek a burjátok?
Bővebben >>>Mit adhatnak az oroszok a határon túli magyaroknak többet annál, amit a „hanyatló Nyugat,” az EU és a nemzetközi egyezmények adtak? S főként: mi köti a kormánypártokat Oroszországhoz, amiért feláldozták a határon túli magyarokat? Pecze Zoltán nyugalmazott nagykövet első kérdése költői, a másodikra viszont valóban nem tudjuk a választ.
Bővebben >>>