Háborúk 2026-ban: kapcsold le az áramát, ne engedd hajózni az olaját!
2026-ban az energetikai létesítmények pusztítása vagy fenyegetése határozza meg a világ katonai konfliktusait. A Kuba elleni olajblokád, az orosz finomítókat és kikötőket lángba borító ukrán drónok, Kijev téli megfagyasztása és a Hormuzi-szoros körüli dráma mind az ellenség energiájának elvételéről szólnak. A tankönyvek szerint ebből világgazdasági válságnak kellene következnie. Szerencsére eddig mégsem következett.
Az emberiség hosszú évszázadokon át úgy háborúzott, hogy ha egy hadsereg nehezen bevehető erődítménybe ütközött, akkor kiéheztette a bent lévőket. Afrikában most is ez a taktika a legjellemzőbb: az etióp kormányerők így próbálták megtörni a tigréi felkelőket, ez megy a szudáni polgárháborúban és így terrorizálják a mali iszlamisták a nagyvárosokat.
A modern és nagy államok háborúi 2026-ban viszont inkább az energia megvonásáról szólnak. Akár az ukrán-orosz, akár az amerikai-iráni háborút nézzük, mostanra mindkettő fókuszába az energetikai kiszolgáltatottság került, még ha más-más módon is.
Kubát kikapcsolták
Mielőtt azonban rátérnénk e két háborúban az energetika jelentőségére, érdemes rápillantani arra az idei konfliktusra, ahol egyetlen lövés nélkül is megfigyelhető az energiára koncentráló háborús logika: Kuba esetére. Az idei év azzal kezdődött, hogy amerikai katonák a saját otthonában elfogták a venezuelai elnököt és Amerikába hurcolták. Ennek nyomán az USA vétójogot szerzett a venezuelai olajkereskedelem intézésében, és Washington első intézkedése az volt, hogy leállíttatta a Kubába menő szállítmányokat. Trump hamarosan teljes olajembargót rendelt el Kuba ellen, iszonyatos büntetővámokkal fenyegetve meg minden országot, amelynek cége olajat vinne a szigetre. Majd hadihajókat vonultatott fel Kuba körül, fizikailag is kikényszerítve a teljes blokádot.
Kuba a saját olajszükségletének 40 százalékát képes csak megtermelni, így a blokád eleve nagy nehézségeket okoz. Ezt azonban fokozza, hogy Kubában nemcsak a közlekedéshez kell az olaj, hanem
az ország áramát is jórészt olaj elégetésével állítják elő.
A kubai áram több mint 80 százaléka olajos erőművekből származott a blokád előtt. Úgyhogy most nemcsak a járműveknek nem jut elég üzemanyag, hanem áram sincs elég. Rendszeresek az országos, totális áramszünetek, csak a múlt héten kétszer maradt hosszú órákra teljesen áram nélkül az egész ország. A helyi időszakos leállások pedig már teljesen általánosak. Az amerikai kormány szerint katonai beavatkozás nélkül is hamarosan összeomlik a kubai rezsim, hiszen az ország lényegében már fél éve működésképtelen.
A hátországok rakétázása az áramról és az olajról szól
A 2022 februárja óta tartó nagy léptékű háborúban az oroszok kezdettől igyekeztek rombolni az ukrán energetikai infrastruktúrát, de ez brutális mértéket 2025-2026 telén vett. Addigra a moszkvai vezetés is kénytelen volt elfogadni, hogy a fronton teljes a patthelyzet, iszonyú véráldozatokkal is csak métereket tudnak haladni. Oroszország ezért arra is koncentrálni kezdett, hogy az ukrán hátországot elvágja az energiától. Ettől azt várhatták, hogy az ukrán lakosságnak elege lesz a háborúból, és arra kényszeríti a kormányát, hogy akár területek átadása árán is békét kössön. A másik cél az lehetett, hogy a rendkívül gyorsan fejlődő ukrán hadiipar termelését lassítsa.
Az ukrán áramellátás nagy részének a kiiktatása volt a leglátványosabb újítás, amit az oroszok a háborúban az elmúlt évben alkalmaztak.
2026 januárjára az ukrán áramtermelő kapacitás 70 százalékát megrongálták, a távfűtést biztosító hőerőműveknek pedig a 90 százaléka kapott találatot. 2010 óta ez volt a leghidegebb tél Ukrajnában, a főváros lakossága mínusz 20 fokban a januári napok felében áram és fűtés nélkül maradt. Emiatt 600 ezer ember hagyta el idén télen Kijevet. A szenvedés az ukránokat nem törte meg, de a következő tél sem ígérkezik könnyebbnek. Az oroszok most is folyamatosan rakétázzák és drónozzák az ukrán településeket, többek között Kijevet is, rendszeresen polgári célpontokat is. Ennek egyik értelme az ukrán légvédelem készleteinek apasztása: mire jön a tél, addigra ne tudjanak felhalmozni eszközöket, és nehezebben tudják védeni a még csak részlegesen helyreállított infrastruktúrát.
Ukrajna legfontosabb taktikai újítása szintén az energetikával függ össze: ez az orosz olajlétesítmények és tankerhajók rendszerszintű támadása, mélyen az orosz hátországban is. Ennek is kettős értelme van: egyrészt mostanra üzemanyaghiány alakult ki Oroszországban, ami a világ egyik legnagyobb olajtermelő országában hatalmas sorokhoz vezetett a benzinkutaknál és logisztikai káoszhoz a hatalmas ország szállítmányozásában. Ezzel az ukránok célja szintén a lakosság megtörése lehet. A másik cél a háború állami finanszírozásának nehezítése: az orosz olajexport jelentős csökkentésével annak ellenére is esik az orosz állam bevétele, hogy az iráni háború miatt idén felment a termék ára, így
a világ azt várta, hogy a Kreml jól keres majd az idén. Nem így történt.
Az ukrán rakéták és drónok annyira megrongálták az orosz finomítókat, hogy nyár közepére a kapacitás 40 százaléka kiesett, azaz ennyivel kevesebb benzin és dízel készül Oroszországban. Az exportot pedig kikötők, terminálok és vezetékek támadásával nehezítik az ukránok. Mostanra az orosz olajexport kapacitásának mintegy harmada esett ki e támadások nyomán. A legújabb fordulat pedig az, hogy az Azovi-tengeren orosz tankerhajókat, illetve az azokat kiszolgáló kisebb hajókat támadnak drónokkal. Csak az elmúlt két hétben 75 orosz hajót ért találat. Az ukránok nem felrobbantják az olajat szállító hajókat, amely súlyos környezeti kárt okozna a Fekete-tengeren is, hanem kisebb drónjaikkal igyekeznek a hajóhidat vagy a kormányművet megrongálni, és a megbénított tankeret elvontatására érkező hajókat is lövik.
Minden jel szerint az olajlétesítmények elleni ukrán támadások nagyobb gondot okoznak az orosz gazdaságnak, mint a nyugati olajszankciók. Miután az EU-s tagállamok többsége nem vett több orosz olajat, találtak új piacokat Indiában és Kínában. A globális ársapkát részint kijátszották az árnyékflottával. A kilőtt infrastruktúrában okozott károkat viszont nem lehet trükkökkel, kreativitással enyhíteni.
A szorongató szoros
Szemben az orosz-ukrán háborúval, az amerikai-iráni háborúban nem az energetikai infrastruktúrák megsemmisítésével, hanem az energiakereskedelem meghiúsításával próbálnak minél nagyobb károkat okozni egymásnak a felek. Ami Ukrajnában és Oroszországban felrobbant erőmű, lángoló olajtartály, kormányát vesztett hajó, az a Közel-Keleten hajókra irányított fegyverek képében jelenik meg.
Az iráni háborúnak is vannak igazi áldozatai és igazi bombázásai, de ahogy szárazföldi frontja sincs, úgy nem az ellenfél infrastruktúrájának teljes megsemmisítése, hanem a pénzének az elvétele a célja. Egyelőre jórészt fenyegetésekkel. Nem véletlen, hogy míg sem Moszkvában, sem Kijevben nem mondja egyik ország vezetése sem, hogy a háborút szinte már meg is nyerte, addig Washingtonban és Teheránban az ilyen nyilatkozatok hónapok óta mindennaposak. A közel-keleti háborúnak hiába van a libanoni hadszíntérrel együtt közel tízezer halálos áldozata már,
ebben a háborúban a fenyegetőzés legalább olyan fontos, mint a fegyverek tényleges használata.
Néhány hétig az USA és Izrael intenzíven bombázott, rakétázott és drónozott iráni célpontokat. Első körben katonai és politikai vezetőket lőttek ki, aztán pedig az iráni hadiipar létesítményeit, gyárakat, raktárakat és egyéb létesítményeket semmisítettek meg. Irán válaszul az amerikaiakkal szövetséges Öböl menti országokat és Izraelt rakétázta és drónozta, elsősorban szintén katonai célpontokat választva. Illetve olyan infrastruktúrára lőttek, amit a támadó fél hadseregei is használnak. Így érte többször is komoly csapás Kuvait nemzetközi repülőterét, amit a polgári lakosság mellett az amerikai légierő is használt.
A háború tavasz végén akkor látszott elmérgesedni, amikor már energetikai infrastruktúrára is lőttek. Irán megrongálta Katar legnagyobb LNG-t termelő létesítményét, míg az amerikaiak egy fontos olajkikötőt és termináljait bombázták, egy kis iráni szigeten a Perzsa-öbölben. A háború eszkalációja azzal fenyegetett, hogy a világ olajtermelésének mintegy ötödét biztosító térség létesítményei megsemmisülnek, ami sok évre globális áruhiányt, áremelkedést, inflációt és nem utolsó sorban a régió elszegényedését hozta volna. A legélesebben ez akkor fenyegetett, amikor Trump bejelentette, hogy a kőkorszakba bombázza Iránt, miközben Irán a térség országainak ivóvizet biztosító sótalanító üzemek kilövését ígérte az olajkutat felgyújtása mellett.
A háború egyelőre nem eszkalálódott idáig,
jelenleg a Hormuzi-szoros lezárása biztosítja a patthelyzetet.
Irán nem engedi ki az USA-val szövetséges olajmonarchiák hajóit a szoroson, rálő az engedélye nélkül közlekedőkre, komoly zavarokat okozva elsősorban Ázsia olaj- és gázellátásában. A kieső mennyiség némileg megemelte a világpiaci árakat is, inflációval fenyegetve a világot, bár ez a hatás közel sem lett annyira drámai, mint azt az elemzések többsége a háború kitörésekor jósolta. Érzékenyen érinti viszont az olajállamokat a bevételük elvesztése, és emiatt egyrészt nyomasztják az USA-t, hogy álljon le a támadásokkal, másrészt kevesebb pénzük van, hogy amerikai fegyvereket vásároljanak maguknak, ami jelentős tétele a költségvetéseiknek hosszú évek óta.
Válaszul viszont az USA ugyanezen a szoroson nem engedi ki az iráni hajókat, ami pedig Iránnak okoz súlyos bevételkiesést. Egy alkalommal az Indiai-óceánon is kilőttek egy iráni tankert, demonstrálva, hogy a blokádot Washingtonban is halálosan komolyan gondolják. Az elmúlt hetekben tárgyalások indultak a két fél között, azóta néha néhány napra megnyílt a szoros, de most hétvégére például újra lezárták, miután egy kereskedelmi hajót iráni támadás ért, mert nem pont azon az útvonalon haladt, amit az irániak engedélyeztek – és aminek kijelölését az USA egyébként nem fogadta el. A hajó elleni támadást az USA katonai létesítmények elleni légicsapásokkal torolta meg, amire válaszul Irán megint lőtte az amerikai hadseregnek bázist kínáló Öböl menti arab országokat. Sokadik hasonló kör volt ez néhány héten belül.
Az világosan látszik, hogy az energiakereskedelem blokádja minden felet jobban zavar ebben a konfliktusban, mint a háború közvetlen áldozatai. Irán elvesztette a teljes politikai és katonai vezetését a háború elején, a síita rezsim és a vele szorosan összefonódó forradalmi gárda mégis képes volt újraszervezni magát. Az USA pedig hiába ígérte a háború elején a rezsim megdöntését, belement a béketárgyalásokba még úgy is, hogy február 28. óta csak tizennyolc katonát vesztett és igazán súlyos károk a felszereléseit sem érték.
Az egyezkedést az energiakereskedelem elakadása kényszerítette ki, mindkét oldal részéről.
Amikor az USA a 250. születésnapját ünnepelve tűzijátékok és popkoncertek sorát szervezte, akkor Irán nagyvárosaiban Hámenei ajatollahot temették hónapokkal a halála után, szintén látványos körítéssel. A bulizás és a dühös gyász egyidőben szervezett, tévében közvetített tömegjeleneti jól mutatták a két hatalom közötti kulturális és hangulati különbséget, de azt is, hogy mindkettő képes erőt mutatni egy egymás ellen vívott háború szünetében.
Úgy tűnik, hogy amikor az amerikai kormányzat aggódik az olajár túlzott emelkedésétől és az így gerjedő inflációtól, akkor nyitottnak mutatkozik tárgyalni, és egészen nagyvonalú ígéreteket tesz Iránnak, például kilátásba helyezi az 1974 óta érvényben lévő szankciók visszavonását is. Ilyenkor megnyílik a szoros, esik az olaj ára. Aztán a tárgyalások hamar elakadnak, Irán azzal fenyegetőzik, hogy sosem adja át az atomfegyverhez finomított uránját, vagy kilátásba helyezi, hogy hatalmas díjat szed a Hormuzi-szoroson átmenő hajóktól. Ilyenkor újabb lövések dördülnek és a szoros ismét bezár.
Az egész konfliktus dinamikáját tehát az olaj árának változása irányítja. Az USA úgy próbál egyensúlyozni, hogy egyet hátralép, amikor tartósan felfelé kúszik az ár, Irán pedig rálő egy kereskedelmi hajóra, ha emelni akarja a tétet, és még többet akar elérni a tárgyalásokon. Hogy ez meddig mehet rettenetes fegyveres eszkaláció és az egész régió lángba borulása nélkül, az nem világos, de jól látszik, hogy egyelőre mindkét oldalnak jobb a szoros lezárásával fenyegetőznie, mint egy globális energiaválságot kiprovokálnia.
Megszokta a világ?
A 20. század második felében a világgazdaság legnagyobb sokkjait az olajválságok, az energiaárak elszabadulása okozták. Elég volt egy konfliktus fenyegetése is, hogy az árak gyorsan emelkedjenek. A 2022-es európai óriási gázáremelkedés és annak súlyos gazdasági következményei is e trendbe illettek. A közvetlen kiváltó ok akkor az volt, hogy az orosz kormány bejelentette, egyelőre nem nyitja újra a karbantartásra hivatkozva leállított Északi Áramlatot (amit aztán hamarosan a gyanú szerint ukrán ügynökök felrobbantottak). Tehát egy bejelentés és a gázhiány elvi lehetősége is elég volt a történelmi léptékű dráguláshoz. A Biden-kormány pedig 2025-ig azért nem engedte az ukránoknak, hogy az orosz olajinfrastruktúrát támadják, mert féltek, hogy olyan olajárrobbanást okoznának vele, ami súlyos globális gazdasági válsághoz vezetett volna.
Ehhez képest 2026-ban egyszerre történik, hogy lövik az ukránok az orosz olajlétesítményeket; tartósan átjárhatatlan a világ energiakereskedelmének egyik legfontosabb útvonala; Irán a szaúdi, kuvaiti és emírségekbeli óriási mezők termelését fenyegeti,
és mégsincs brutális drágulás.
A kereskedők megszokták a válságokat, elhiszik, hogy hamarosan politikai megoldás születik, a termelők új mezőket állítanak munkába, és inkább akadnak lehetőségek az olaj pótlására más technológiákkal, mint korábban. A világ egyelőre nem szenvedi meg brutálisan az energetikai infrastruktúrák ellen viselt háborúkat. Közben az is világosan látszik, hogy a kortárs katonai konfliktusokban a civil lakosság elleni közvetlen támadás helyett az ellenség energetikai kihéztetése az egyik fő célja a hadviselőknek.
Nyitókép: járókelő sétál a Gazprom Nyefty ukrán dróntalálatot kapott moszkvai olajfinomítójánál 2026. június 18-án (fotó: AFP)
Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
