Megölt ellenségért ötezer, kimentett bajtársért félmillió – exkluzív riport az ukrajnai drónháborúból
Sebesülteket szállítanak, utánpótlást visznek a megközelíthetetlenné vált első vonalakba, ellenséges állásokat foglalnak el. Ukrajnában az FPV drónok forradalma után, legkésőbb 2024 vége óta tart a szárazföldi robotoké is. A Válasz Online riportere betekintett egy olyan alakulat munkanapjába, amely kizárólag ilyen eszközöket irányít. És fejleszt, elképesztő tempóban. Meglátogattunk egy orvosi stabilizációs pontot, ahová lánctalpas drónok szállítják a sebesülteket, majd a gyalogság utánpótlását biztosító éjjeli misszióra mentünk. Exkluzív riport a harkivi frontról.
„Go-go-go!” – kiáltja az ukrán katona. Az égalja még kéklik valamennyire, lassan vaksötét borul ránk. A hőképünket ez nem befolyásolja, sőt: sietünk, a pulzusunk magasabb. Éjjeli orosz dróncélpontok vagyunk. Illetve lennénk, ha nem lenne kifeszítve az út fölé a drónháló. Bár biztos védelmet ez sem ad. Inkább megnyugtatóbb a kiadós eső után megmaradt felhőzet. A katona fejlámpája pirosan világít. Elővigyázatosság: jobban rejt az ellenség elől, és nem vakít el, amikor az emberi szem a fehér fény és az éjjel sötétje közt váltogatja a fókuszt. Márpedig váltogatni kell: feladatvégrehajtás van. Az első vonalakban harcoló gyalogságnak küldenek utánpótlást. UGV-ken. Uncrewed Ground Vehicle – pilóta nélküli szárazföldi jármű. Vagy másfél éve jelentik a tovább- és túlélést.
⁕
Az ukrán front legalább három éve nem vonal. A drónok tömegessé válásával a klasszikus lövészárokrendszer helyett létrejött az a 15-20 kilométeres killzone, amelyen belül a puszta mozgás veszélyesebb, mint maga a pozíció tartása. Drámaian alakult át a harceljárás: nagy gyalogos (pláne gépesített) rohamok helyett néhány fős rajok próbálnak beszivárogni az első vonalakba ásott védők fedezékei közti hézagokba. Mostanra egy falu el- vagy visszafoglalása is nagy szó lett; a területi nyereség-veszteség pontos meghatározása a drónok által megfigyelt szürkezónában szinte lehetetlen. Hitvitává alakult például, hogy vajon a 2025. decemberi kupjanszki ukrán ellentámadás után vannak-e még oroszok a Harkiv megyei kisváros központjában. Vagy, hogy elesettnek tekinthető-e a Doneck megyei Kosztyantinyivka, a donbaszi erődvárosrendszer legkeletibb települése. Putyin orosz elnök szerint igen, az ukrán vezérkar szerint nem. Az igazság a kettő között lehet: a legmegbízhatóbb fronttérkép mindkettőt vitatott területnek jelöli – Kosztyantinyivkában alighanem van még pár utca, amit az ukránok tartanak. Láttuk már ezt Bahmut, Avgyijivka vagy Pokrovszk ostromakor.
Ukrajna fő problémája az élőerő. Nem tudnak elég embert mozgósítani.
A rendszert reformálni próbáló népszerű védelmi minisztert, Mihajlo Fedorovot épp múlt héten rúgta ki Zelenszkij elnök. Összenemzeti tüntetéshullám követte. Akár visszaveszik Fedorovot ennek hatására, akár nem, a mozgósítási rendszer sokáig tökéletlen marad még. „Mi 27 ezer embert tudunk mozgósítani havonta, az oroszok meg 40-50 ezret” – ezt maga Zelenszkij mondta lapunknak tavaly júniusban. Meglehet, a számok azóta módosultak, de az arányok aligha: Ukrajna másfél-kétszeres túlerő ellen kénytelen védekezni. Ezt ellensúlyozza a drónhadserege.
Ismerősök
A Hartyija Ukrajna Nemzeti Gárdájának 13. dandárja. A keleti nagyvárosban, Harkivban székel. A nagyléptékű orosz invázió kezdetén a katonáit is túlnyomórészt a környékről toborozta, mára azonban vegyesebb a kép: a dandár plakátjai Ukrajna-szerte feltűnnek az utak mellett, így – ha már kénytelenek háborúba menni – sokak számára ez az alakulat jelenti a legkisebb rosszat. 2024 nyarán már láttuk, hogyan dolgoznak a tüzéreik a Harkiv megye északi részébe ékelődött orosz megszállók ellen, majd – miután tüzéreket nézni már közvetlen életveszéllyé vált – egy gyalogsági kiképzésükre jutottunk el. Most pedig azt mutatták meg, mi mindent helyettesítenek a szárazföldi drónok (UGV-k).
Amíg beesteledik, a drónhadviselés határterületét is láthatjuk Harkiv mellett: egy frontközeli orvosi stabilizációs pontot. A délután közepén, pihenőidőben zavarunk, miután – gyógyszeres szekrénnyel és oxigénpalackokkal szemezve – kiszállunk egy mentőjük hátuljából. Riportunk szempontjából szerencsétlen körülmény, hogy épp nincs kit ápolni, de legbelül ezt még mi sem bánjuk igazán. A stábról lerí, hogy hosszú éjszakájuk volt: előző éjjel esett,
a vastag felhőzetben kevesebb drón van az égen, ilyenkor a legkevésbé rizikós az első vonalakban megsérülteket evakuálni:
múlt éjjel többeket sikerült kihozni, őket kellett ellátni. Mivel ezek a gyalogsági pozíciók a föld alatti orvosi pontunktól 15-20 kilométerre – a killzone túloldalán – vannak, az evakuáció az egyik legveszélyesebb művelet. Ezért kezdték UGV-kkel kiváltani. Hogy emberi erővel vagy robottal hozzák-e ki a sebesülteket, azt nem az orvosok döntik el, hanem a dandár műveleti központjában. A drónok irányítóit később látogatjuk meg, most az orvosokkal beszélgetünk.
Főhadnagy-doktornő
A rangidős tiszt Okszana doktornő-főhadnagy. Alacsony, vékony nő, de a karakteréből egyből érződik, hogy beosztottjai a szeme mozgásának is engedelmeskednek. Szinte suttogva beszél. Ki is bukik belőlünk a kérdés: káromkodik néha? „Mint orvosoknak megvan a saját külön kultúránk. Nincs szükségünk kiabálásra vagy káromkodásra, hiszen egymásnak vagyunk alárendelve. Hierarchikus a rendszerünk; követni kell a rendet, tudjuk, mi a dolgunk, mielőtt még fel kéne emelnünk a hangunkat. A legtöbb dolgot meg lehet oldani káromkodás nélkül – elvégre fel vagyunk fegyverezve” – válaszolja félmosollyal.
A stabpunkt egyszerre tizenkét sérültet tud kezelni. Ez ritka esemény, olyankor megvan a saját triázsuk, műtő ugyanis csak kettő van. Az egyik helyiségben megállapítják a sérülés súlyosságát: zöld, sárga, piros. Meg a fekete: az ő állapotukat – a haldoklást – nem pótolható egészségügyi veszteségnek nevezi a katonaorvos-zsargon. Miután színek szerint besorolták a sebesülteket, ennek megfelelő sorrendben kapnak ellátást. Noha Okszanáék akár amputálni is tudnak, a fő feladatuk a stabilizálás, mielőtt a sebesülteket a harkivi katonai kórházba szállítják. Minél súlyosabb a sérülés, annál jobban védett mentővel. A legtöbb katona repeszsérülés és légnyomás miatt kerül hozzájuk.
Az orvosok és a stáb többi tagja – nővérek, őrök – négynapos rotációban teljesítenek szolgálatot. A szemük előtt zajlik a háború elképesztő változása. 2022-ben még természetes volt, hogy a sérültekhez akár a pozíciók közvetlen közelébe is kimenjenek – ez ma már lehetetlen. És mivel időjárásfüggő, hogy lehet-e evakuálni a sebesülteket, Okszanáék gyakran napokkal később tudják csak ellátni őket. Az adaptáció persze nem újdonság számára, mert mielőtt egy éve csatlakozott a Hartyijához, egy Harkiv megyei, orosz határ melletti városka kórházában dolgozott. A helység ugyan – a megye északi és keleti felével ellentétben – nem került orosz megszállás alá 2022 februárja után, de a civileket és a katonákat már háborús sérülések miatt szállították hozzájuk. Erről pedig, 2012-ben diplomázva a harkivi orvosi egyetemen, nem sok szó esett a tananyagban.
„Megfordult a fejemben, hogy biztonságosabb helyen dolgozzak, de első kézből láttam a háború szörnyűségeit, és rajtunk kívül senki nem tudja ezeket kezelni. Itt maradok, amíg véget nem ér a háború,
utána pedig saját praxist indítok, a saját székemben ülve. Hogy hozzá lehet-e szokni ehhez? A csapat összetartása – beszélgetés, pihenés, nevetés – a fő segítség a józansághoz. Minden orvosnál előfordul, hogy azt érzi, tehetett volna többet, de fontos, hogy folyamatosan továbbképezzük magunkat, és a felmerülő új kérdésekre válaszokat találjunk. Erős a pszichológiai alakulat is a dandárnál, rendszeres a tesztelés, és közös sporteseményeink is vannak az összetartásunkra. Nemrég még rockkoncertet is szerveztek! De fontos az is, hogy rendszeresen tudjunk szabadságra menni” – mondja Okszana. Búcsúzóul megkérdezzük az ilyenkor szokásost: látja-e magát újra az unalmas hétköznapokban? A válasz egyetlen szó: „Szeretném!”
Ötezer/köcsög
Szürkületben érkezünk a Hartyija UGV-garázsába valahol Harkiv környékén. A helyiségben vagy egy tucat drón parkol. Lánctalpas, kerekes; kicsi, nagy, nehéz és könnyű. Egy dolog biztosan közös bennük: beszédes neveik vannak. Mivel erős török karaktert társítanak az egyikhez – nekünk magyaroknak legutóbb egy 357-es Magnumot sikerült – az említett jármű neve: Erdoğan. Más hasonlóság is látszik rajtuk: a wifi router, a Starlink-panel meg a rádióárbóc. Mind az irányítást szolgálja, különböző adottságú terepszakaszokon. Alapesetben mobilinternetes a vezérlés, de nyílt terepen – mivel az égbolt nagyját látnia kell – a Starlink is jó lehet, erdőben pedig a rádió. Az eszközöket az egyik szerelő, a burkolóból lett katona, Mityisz teszteli. Az esti feladat: utánpótlás-szállítás az egyik gyalogos pozícióba.
A garázsban csak logisztikai feladatokra és evakuálásra alkalmas drónok parkolnak, felfegyverzettek nem. (A Hartyijától utóbbi sem idegen: 2024 végén ők írtak történelmet azzal, hogy a Harkivtól északra fekvő Lipci falunál kizárólag felfegyverzett UGV-kel rohantak le egy orosz állást.) Feladatfüggő, hogy kerekes vagy lánctalpas drónt küldenek-e a terepre. A kerekes könnyebben és olcsóbban javítható – több aknára futással is képes visszatérni a bázisra –, míg a lánctalpas komolyabb terepakadályokat is képes leküzdeni, ugyanakkor sérülékenyebb. Ráadásul, mivel 600 kiló, csak páncélozott jármű tudja hátravontatni. Ezzel szemben a 400 kiló körüli kerekes járművek egymást is ki tudják menteni; mindegyiket vonóhoroggal- és szemmel szerelik fel. Mityiszhez és társaihoz a gyárból felépítmény nélkül érkeznek a járművek, a rácsszerkezetet és a futóművet oldalról védő tömör gumilapokat is ők szerelik és hegesztik a korpuszra.
A rendszer moduláris – a felépítmények csereszabatosak –, a drónok pedig nagyjából fél évig szolgálnak. Átlagáruk 9000 dollár,
bár az ukrán fejlesztésű Termit lánctalpas nehézdrón, amelyet a legtöbbször használnak evakuálásra, 27 ezer (8,5 millió forint). A háborút azonban még így is összehasonlíthatatlanul olcsóbbá teszik: még egy ukrán gyártású Kozak sebesültszállító jármű is majd’ 13 millió hrivnyát (290 ezer dollárt, azaz 92 millió forintot) kóstál: az árából 10-12 darab, drágább UGV is kijön.
Mielőtt a katonák terepre indulnak a drónokkal, Matvejt, a 23 éves szakaszparancsnokot kérdezzük: „A világ bármely pontjáról, ahol van internet, lehet irányítani a járműveinket. Eldughatom a pilótáimat akárhova Ukrajnába, végrehajtják a feladatot. Csak stabil internetkapcsolat kell. A teljes fegyvernem efelé halad: hogy ne a veszélyes harcálláspontból kelljen vezérelni a drónokat.”
Korábbi tapasztalataikból okulva, a UGV-kre wifi routert is telepítenek: ha valamelyik elakad, mert nincs jel, a másikat a közelébe manőverezik, hogy új hálózatot létesítsen neki – „mint a sakkfigurák, úgy követik ilyenkor egymást”. Különösen nyáron gyakori az ilyesmi, a lombkorona és az eső miatt. Télen inkább a hideg a baj, mert gyorsabban merül az akkumulátor – 50 helyett csak 30 kilométert tudnak megtenni, így közelebbről kell indítani őket –, a hó pedig belefagy a futóműbe, aztán kiolvadva tönkreteszi az elektronikát. Télen mégis jobb vezetni őket, mert gyakoribb a hóesés és a köd. Olyankor pedig nem repülnek az ellenséges drónok.
„Senki sem tanulta ezt, senki nem mérnök. De akárki bele tud tanulni, ha van benne motiváció és hajlandóság.
18 évesen, amikor csatlakoztam a sereghez, katona-egészségügyre képeztek ki, onnan kerültem a pilóta nélküli erőkhöz. Korábban el sem tudtam képzelni, hogy ilyeneket használnak élesben. Azt hittem, még csak kísérleti fázisban vannak. Azért jó ez a pozíció, mert tovább tudom képezni az embereimet, és nekik is jobb, mert itt ők is tudnak fejlődni elektronikában, IT-ben, mérnökösködésben. Ez a tudás pedig megkönnyítheti az elhelyezkedésüket a háború után. Mit tudsz azután csinálni, hogy a gyalogságnál lehúztál 5 évet, gépkarabéllyal a kezedben? Semmit. Legfeljebb kiképző lehetsz. Az embereim értik ezt, és maximális motivációval dolgoznak” – mondja Matvej.
Bevetésre indulunk. A garázsból pickuppal gördülünk ki. Két, utánfutóra pakolt UGV-t vontatunk a killzone-ban. Először az átrakodópontra. A katonák itt más járművek platóiról átpakolják az ellátmányt a két drón szállítóterébe: ételt, italt, üzemanyagot. A két kerekes drón együttes teherbírása 400 kiló; ez a misszió egy pozícióban három katona egyheti szükségleteit fedezi. Külön kértek édességet, akad az is. Meg szguscsjonka, a posztszovjet háztartások elengedhetetlen sűrített teje. Egy ukrán lap számára videózó operatőr kolléga ezen a ponton kénytelen rendezővé átalakulni: „Hlopci, ukrajinszkoju!” („Fiúk, ukránul!” – érthető, hogy stressz alatt nem az államnyelven beszélnek, ha nem az az anyanyelvük.)
Megkapjuk a zöld jelzést, drónmentes az ég, majd indulunk tovább a front felé. Néhány perc után a karaván leparkol, gyors ellenőrzés, rádiózás az irányítókkal, aztán: „Go-go-go!” A Matvej alárendeltjei által vezérelt drónok legördülnek a rámpán, pár másodperc alatt kiérnek a piros fény sugarából, és eltűnnek az éjszakába. Hogy nagyjából egy óra múlva megérkezzenek a pozícióba az élelemmel és a vízzel. Meg a sűrített tejjel.
Ezt csinálja nap nap után a Hartyija-drónalakulat. Múlt hónapban megdöntötték a saját rekordjukat: 147 bevetéssel 51 tonnányi ellátmányt fuvaroztak ki gyalogos bajtársaiknak. Jó befektetés. Főleg, mióta az ukrán pilóta nélküli erőket vezető Robert „Magyar” Brovgyi által bevezetett rendszer teljesen gamifikálta a drónhadviselést. Az elszámolást a szakaszparancsnok ismerteti: „1 pontot kapsz, ha megölsz egy pidort [jelentése: köcsög, e kontextusban orosz katonát jelöl – a szerk.], 2-3-at egy olyan utánpótlást-szállításért, mint amit most is végrehajtottunk, 70-100-at egy evakuált katonáért. Ezeket havonta összesítik, mi pedig rendre a dobogó közelében végzünk. A teljesítményért pluszpénz jár, amit a dandárközpont oszt el: pontonként 5 ezer hrivnya.”
35 ezer forint egy oroszért. Még a drón árát sem hozza vissza. Akkor már inkább az életmentés. Az többet ér.
