„Csak egyszer lehet elrontani” – exkluzív fotóriport ukrán ejtőernyős kiképzésről
Harcászati jelentősége jelenleg nincs, annyira fejlett a dróntechnika és a légvédelem, pszichológiailag viszont továbbra is fontos az ukrán hadseregben az ejtőernyős képesség. Az elitkatonáknak számító deszantosokat időről időre hátravonják a frontról, hogy gyakorlóugrásokkal tartsák szinten éberségüket. A magyar sajtóból elsőként lapunk munkatársa láthatott ilyen kiképzést – földről és levegőből. Képriport Ukrajnából.
„Felmehettek majd a gépre is” – hangzott az ígéret jó pár nappal az érkezés előtt. Türelmetlenül vártuk hát a napot. Talán még a kora hajnalt is, amikor útnak kellett indulni, hogy napfelkelte körül a megadott helyen legyünk. Valahol Közép-Ukrajnában. A főút melletti benzinkútnál összetéveszthetetlen katonai pickup és utasai: az Ukrán Légiroham Erők (DSV) 199. kiképzőközpontjának katonái.
A DSV az ukrán hadseregben is külön haderőnemet képez. 2016-ban váltak szét a szárazföldi erőktől. Orosz megfelelőjük a hírhedt VDV, a kék-fehér csíkos atlétát, a telnyaskát viselő deszantosok. Az orosz–ukrán háború 2022-es, nagyléptékű eszkalációjáig Ukrajna jellemzően ezeket a katonáit küldte békemissziókba is, hiszen állandó harckészültségben álltak.
A közvélekedés szerint a DSV-nél szolgálnak az ország elit katonái.
2022 óta, mint sok más hiedelem, ez is varázstalanodott valamelyest, de kétségtelen: a DSV dandárjait – főként a 25-ösöket, a 79-eseket, a 80-asokat és a 95-ösöket – a legforróbb pontokon vetik be ötödik éve.
Közép-Ukrajnába azért mentünk, hogy hosszas előkészület után láthassuk azt, amit magyar újságíró még nem: ejtőernyős kiképzést. Nem mindennapi dolog ez a 199-es kiképzőknél sem, hiszen náluk sem csak ebből áll az élet: a központ szárazföldi vagy katona-egészségügyi tréningeket is tart. A harceljárás annyit változott már, hogy a DSV-dandárok eredeti rendeltetési célja sem az, mint 2022 előtt volt; mára lényegében a többi szárazföldi alakulathoz hasonló frontfeladatokat látnak el.
Ejtőernyősöket jellemzően azért tartanak, hogy az ellenség hátába, a front mögé dobják le őket. 2022. február 24-én az első mozzanatok egyike is légideszant akció volt a Kijev melletti Hosztomelben, az Antonov repterénél: az orosz VDV ezt elfoglalva tervezett légihidat képezni. Ha övék a reptér, könnyebben mozgathattak volna komolyabb haditechnikát is a főváros közelébe. Nem sikerült. A DSV-egységeknek köszönhetően sem. Az ukrán rakéta-sorozatvetők annyira szétlőtték a futópályát, hogy a már levegőben lévő orosz szállítógépek visszafordultak, nem próbálkoztak leszállással. Az oroszok ugyan néhány hétig megszállták a repteret, de arra sosem sikerült alkalmassá tenniük, hogy légi úton tudjanak ide további erőket szállítani. Kijev alóli elvonulásuk után Hosztomel visszakerült ukrán kézre. A háború elején Ukrajna is hajtott végre ejtőernyős műveleteket, csakhogy
mióta a front áthatolhatatlan drónfallá vált és a légvédelem is sokkal szofisztikáltabb lett, a deszantugrások gyakorlatilag megszűntek a fronton. Már a célterület közelébe repülni is öngyilkosság, nemhogy csapatokat dobni az ellenség hátába.
Miért tartanak akkor ejtőernyős kiképzést még mindig? A kincstári válasz az, hogy mivel Ukrajna a NATO-tagságra törekszik, a NATO-országok pedig tartanak fenn ejtőernyős képességet, így nekik is kötelességük ez. A életszerűbb magyarázat inkább az, hogy a tréning segít frissen tartani azokat a katonákat, akik a mai napig különleges műveletekben vesznek részt. Nagyobb rizikó, magasabb stressz-szint, gyorsabb döntésképesség – ezeket tesztelik az ejtőernyős ugrásokkal. Ha valaki felrepül 3000 méter magasba egy 60-as évek végén rendszerbe állított helikopterrel, majd abból kiugrik, időben kinyitja az ernyőjét, és rendben földet ér, azt kevesebb meglepetés érheti éles feladat-végrehajtás közben. Pláne, ha a kiképzők mottója cseng a fülükbe: „Csak egyszer lehet elrontani.”
Minket viszont majdnem ért egy jókora meglepetés: az ígérettel ellentétben végül több órás alkudozásba telt, míg a helikopter személyzete úgy döntött, nemcsak a földről, hanem a levegőből is dokumentálhatjuk az ugrásokat. Így is történt.
*
Előkészületek
Hajnal hasad a Légiroham Erők 199. kiképzőközpontjában Közép-Ukrajnában. A központ hatalmas, a leszállóhely, ahová a deszantosok a helikoptert várják, egy szántóföld az egyik szegletében. A kiképzők emlékeztetik a katonákat a legfontosabbakra. Valahányszor újra ugranak kihagyás után, egynapos elméleti oktatáson kell részt venniük.
Ejtőernyő-hajtogatás ugrás előtt. Ezen a kiképzésen nem a körkupolás katonai ernyővel ugranak, hanem légcellás sporternyővel. Könnyebben irányítható, pontosabb vele célba érés, igaz, a katonai 150 méterével ellentétben, ezt minimum 400 méter magasságban kell kinyitni. A cél az, hogy a katona bármelyik eszközzel képes legyen végrehajtani a feladatot.
A csapat felsorakozott, már csak a helikopterre várnak. A hangja jópár száz méterrel a felbukkanása előtt kivehető a hajnali csendben. A Mi-8-as (a Mi-17-es továbbfejlesztett típusváltozattal együtt) a mai napig az egyik legtöbbet használt szovjet haditechnika. Több mint 50 ország haderejében állnak szolgálatban, a Magyar Honvédség is csak idén júniusban vonta ki őket a rendszerből. Ukrajnában nemcsak a légierőnél használják őket, hanem a szárazföldi erőknél is. A DSV-kiképzésekre is az utóbbiak küldik a gépet. Mindig más személyzetűt, így az ejtőernyősök ilyenkor találkoznak velük először.
Eligazítás a helikopter farokrészénél, a nyitható tehertérajtó előtt. Felvarrója alapján a középen álló katona a többezer Nagy-Britanniában kiképzett ukrán egyike.
Gépre!
A Mi-8-as pilótafülkéje. A gép irányításához hárman kellenek: pilóta, másodpilóta, fedélzeti technikus.
Ejtőernyősök gépre szállás előtt. A fedélzeten ilyenkor, nyitott tehertérajtóval 16 ugró szállítható biztonságosan. A szerencsénket, hogy a Mi-8-ason üljünk, annak is köszönhettük, hogy nem mindig volt meg a maximális létszám, így a potyahelyeken elfértünk.
Emelkedőben, valahol Közép-Ukrajna fölött: folyó, erdők, meg a Mi-8-as függesztési pontjai. A szemben ülő ejtőernyős magasságmérője közben jelez: 2000 méter felett járunk. A DSV-katonák előbb 1500, majd 3000 méterről ugrottak. A helikopter szolgálati csúcsmagassága 5000 méter, hatótávolsága majd’ 500 kilométer, csúcssebessége 250 km/h.
Erőgyűjtés és összpontosítás ugrás előtt.
Szabadesés
Utolsó pillantások a pilótafülkére.
Gépelhagyás 3000 méterről.
Üres a raktér, süllyedés a leszállóhelyre. A csontig hatoló szeles hideg nagyjából 1000 méter alatt vált langyos fuvallatba.
A földet érés pillanatai. A kiképzők ilyenkor azt figyelik, ki hogyan viselkedik a helikopteren, majd a levegőben; időben nyitják-e az ernyőt – ha nem, akkor egy automatika 3 másodpercen belül kinyitja –; és fontos az is, hogy a deszantos a megadott célterületre érkezzen, azt pedig saját lábon kell elhagyni, a saját ernyőt elhúzva. Az instruktorok tapasztalata, hogy az újonc ugrók olykor megijednek a közeledő földtől, ami átmeneti bénultságot okozhat. A tréning célja, hogy az efféle malőr esélyét minimalizálják.
Pluszfeladat
Az ugrások után a katonák a kötélereszkedést (fast-roping) gyakorolják, ehhez szállnak vissza a gépre. Előzőleg hevedereket rögzítettek a két ajtóhoz; mindkettőnél egy-egy ereszkedést kell végrehajtani.
A feladat-végrehajtáshoz a helikopter statikus pozíciót tart a levegőben, nagyjából 20 méter magasban.
Jó tanácsok ereszkedés előtt.
Kabala nyuszi az ablakban. Ezúttal is megvédett mindenkit – a frontra hamarosan visszatérőket.
