Intézmény volt a magyarországi külföldi újságírók között, most mégis egy Fidesz-közelinek mondott intézmény tanára lett. Melyik magyar médiumnál helyezné el jó szívvel a diákjait? Kritizálhatja-e az új főnöke által főszerkesztett hetilapot? Nagyinterjú.
Bővebben >>>Napjaink hangos nacionalizmusa immár nem más, mint politikai termék – állítja rendszeres szerzőnk. Ezért a nacionalizmusért Youtube-videókban és Twitter-üzenetekben vívnak, a „hadicél” pedig leginkább a nyugdíjas korú választók lelke.
Bővebben >>>A NATO-kötelezettségek miatt a honvédelmi beszerzések nem olyanok, mint egy útépítési tender, de azért, ahol lehet, itt is megjelennek a kormánykörök. A lapunknak nyilatkozó korábbi vezérkari főnök szerint azonban nem ez a legnagyobb aggály.
Bővebben >>>Épp a nagy lélegeztetőbiznisz napján beszállt a vállalkozásba két ügyvéd. Egyikük nem akárki: Veréb Balázs csillaga az MSZP-érában ragyogott fel, aztán a Fidesz jövetelével elszámoltatási célszeméllyé vált. Üzleti nagykoalíció a köbön – a koronavírus árnyékéban.
Bővebben >>>Milyen következtetéseket vont le abból, hogy nekitámadt a Magyar Nemzet, milyen ma tudósítónak lenni Magyarországon, és mi történt a magyar médiával – meg Magyarországgal – az elmúlt 10 évben?
Bővebben >>>Helyzetbe került egy csoport a magyar közéletben, amely a tudományos ismeretek hiányát agresszivitással pótolja, ténykedésének eredménye pedig közvetve tekintélyes kutatóműhelyek szétverése lehet – mondja a Válasz Online-nak Hermann Róbert történész.
Bővebben >>>Létezik-e független sajtó? Erdélyi szocializációja motiválja-e a lépéseit? Hogyan képzeli el a magyar könnyűzene jövőjét? Tud-e nemet mondani Orbán Viktornak? Csúfos lesz-e a saját bukása, és milyen kritikákat kap a saját táborán belül? A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója minderre válaszol. Akik kérdezik: Stumpf András és Vörös Szabolcs.
Bővebben >>>Egyetérthetünk ugyan azzal, hogy a foci művészet vagy kultúra, de nemzetközi szinten ehhez akkor is több kell, mint elhatározás. Elemzés.
Bővebben >>>Ha egyoldalúak is, megfontolandó gondolatok sorakoznak Löffler Tibor írásában. Ezért döntött a Válasz Online annak közlése mellett.
Bővebben >>>A lehető legtöbb kényes témát szóba hoztuk a márciusban beiktatott és múlt pénteken Budapestre, Orbán Viktorhoz látogató szlovák miniszterelnöknek.
Bővebben >>>Orbán Viktor múlt heti, Belaruszban tett látogatását értékeljük Rácz András történésszel, a posztszovjet térség szakértőjével.
Bővebben >>>Nehéz megmondani, van-e még visszaút a Fidesznek az Európai Néppártba – állítja a magyar kormánypártok korábbi EP-képviselője.
Bővebben >>>Ha nem is név szerint, házigazdaként mindenképp megszólíttatott Farkasházy Tivadar abban a cikkben, amelyet Ungár Pétertől közölt a Válasz Online az első szabadon választott parlament megalakulásának 30. évfordulóján, múlt szombaton. Az LMP-s politikus szerint ugyanis a kilencvenes évek szárszói találkozói határozták meg elmúlt évtizedeinket, s akaratunk ellenére is Szárszó kormányzott. Az érintett, a találkozókat saját […]
Bővebben >>>A Kelet jó, a Nyugat rossz. Illetve most még rosszabb. Ha valaki a magyar miniszterelnök és a külügyminiszter elmúlt hetekben tett nyilatkozatait vizsgálja, már-már indulna is Üzbegisztán vagy Azerbajdzsán felé. De mit tett az Európai Unió, hogy megint ennyire haragszunk rá?
Bővebben >>>Az egykor a Magyar Narancsba író vadliberális ifjú Horn Gábornak adott tanácsokat a Gyurcsány-korszakban, ma meg nemhogy Orbán-támogató, de könnyen lehet, hogy ő az éceszgébere az immár nemzetközi szintre nőtt Tusk–Orbán-csörtének. Miért változott meg ennyire Petri Lukács Ádám?
Bővebben >>>