Orbán csak Macronnak drukkolhat

·2022.04.22

Még Orbán Viktornak is az az érdeke, hogy Emmanuel Macron nyerje a vasárnapi francia elnökválasztást – erre a meglepő következtetésre jutott Georg Paul Hefty. Németországban élő rendszeres vendégszerzőnk vitatja tehát a Válasz Online nemrégiben megfogalmazott megállapítását, amely szerint lottóötös lenne a magyar kormány számára – az Orbán-közeli MKB Bank kölcsönéből kampányoló – Marine Le Pen győzelme. Az értelmes vita őszinte híveiként örömmel közöljük az alábbi sorokat.

Vasárnap este új időszámítás kezdődik Orbán Viktor számára – akár Emmanuel Macron, akár Marine Le Pen győz Franciaországban. Ez eddig kézenfekvőnek tűnik, de az már nem magától értetődő, ami ebből a magyar miniszterelnök és a Fidesz-pártelnök számára következik. Nem csak következhet, hanem aminek erős törvényszerűséggel következnie kell.

Orbán a 2014-és tusnádfürdői beszédével az Európai Unión belül egy új áramlat élére lépett, melyről azt gondolta, hogy középtávon ez lesz az addigi liberális főáramlat helyén az új, hamar terjeszkedő és végül nyerő áramlat: az illiberalizmus. Mivel akármilyen vezető, pláne kormányzó politikus sem belpolitikailag, sem külpolitikailag nem tehet olyan szellemi irányvonalra, melynek indokoltságáról és végső sikeréről nincs meggyőződve, arra kell következtetni, hogy a magyar élpolitikus azzal számolt: az EU-tagállamainak legalább a felében még a saját kormányzási idejében hasonlelkű pártvezetők kerülnek majd hatalomra. Ezek aztán móresre tanítják majd a maradék liberális, keresztényliberális, szociálliberális vagy ökoliberális csoportokat, pártokat, országokat.

Orbánnak e feltevése, reménye nem jött be – és nem is fog már belátható időn belül. Hosszú évekre nem az egyedülállóságukat hangoztató, hanem az összefogást szorgalmazó erők fogják alkotni az Európai Unió vezetését – nélkülözhetetlen ellenállóképességét pedig növelni.

Orbán annak idején említett illiberális mintaországai ma már csak a kényuralom elrettentő példányaiként említhetők. Az EU-n belüli régi illiberális harcostársai pedig vagy kibuktak már a politikából (mint az osztrák Heinz-Christian Strache), vagy ha sikeresek, akkor túltesznek a kis Magyarország kormányfőjén: Olaszország – Matteo Salvinitől függetlenül – hatszor, Franciaország – Marine Le Pentől függetlenül – hétszer nagyobb ország, tényező. Egy országon és kormányszövetségeken belül előfordulhat, hogy a farok csóválja a kutyát, de nemzetközileg ez inkább kivételszámba megy (lásd Észak-Korea esetét a trumpi Egyesült Államokkal). Összegezve: a Fidesz-elnök európai és transzatlanti számításai nem jöhettek be, nem jöttek be, és nem fognak bejönni.

Mi következik mindebből? Az, hogy Orbán vasárnap csak Macronnak drukkolhat, ha a saját érdekeit nézi. Az az október, melykor nagy felhajtással fogadta Le Pent, olyan messze van már, mint azok az állítások, hogy Oroszország nem akarja megtámadni Ukrajnát. Azóta olyan fordulat (német szóval: Zeitenwende) állt be, amely az 1989-es fordulatnál is súlyosabbnak bizonyulhat.

Ma semmilyen magyar vagy akár fideszes érdek nem fűződhet Le Pen győzelméhez.

Amit a magyarországi  kormánypártok felvettettek az ellenzék és Márki-Zay Péter ellen, hogy ugyanis ilyen veszélyes időkben tapasztalan kormányújoncok kockázatot jelentenek, az teljes mértékben áll Le Penre és párttársaira. Az sem látható már, miben lehetne Le Pen elnökként a magyar kormánypártok segítségére. 2019-ben Tusnádfürdőn Orbán még azt hangoztatta, hogy „az illiberalizmus értelme a keresztény szabadság“, de Putyin Kirill pártriárkával most bemutatta, milyen a kereszténység valódi helyzete egy illiberális államban. A Le Pen-féle Rassemblement National ráadásul sem hagyományos, sem haladó szellemben nem keresztény, de még csak nem is konzervatív a szó magyar, polgári értelmében.

Még a két ország úgynevezett nacionalizmusa sem hasonlít egymásra. Orbán Magyarországa harcban áll Brüsszellel, Le Pen Brüsszelt a saját elképzelései alá akarja szerint akarja átgyúrni. Orbán hiába reménykedne, hogy Le Pen őt ismerné el a mozgalom bölcs úttörőjének, aktív korelnökének. Egy francia államfő mindig a Nagy Nemzet megszemélyesítése tudatával lép fel. Mihelyt Le Pen az atomfegyver felletti uralmat a kezében tartaná, nem egyeztetgetne Orbánnal: elvárná, hogy a kis magyar barát egyeztessen vele. Aztán mi lesz, ha Le Pen a befolyása növelésére és a követői egyesítésére össze akarná a fonni a magyar Fideszt a német AfD-vel? Mit szólnának hozzá a német autógyárosok, pláne a fegyvergyárosok?

Ha Le Pen nyerne, öt keserves év állna Orbán előtt. Magyarországnak nem volna számottevő barátja az unióban, hanem főleg haragosa, miközben az állítólagos elvtársai kiszámíthatatlanabbak volnának Brüsszelnél. Le Pen biztos nem volna hálás kollegina – legfeljebb sértődékeny vetélytársnő.

Nem lenne üdítő Orbán számára, amikor egyszerre szemben találja magát Brüsszellel, Berlinnel és Párizzsal – mégpedig három különböző elvárás szerint. Orbán személyesen, de Magyarország is teljesen elszigetelődne Nyugaton.

Ha viszont a magyar kormányfő Macronnak drukkol és az elnök nyer is vasárnap, pontosan látható, mi vár Orbánra: Canossa-járás. Ennek első elvárt lépése lesz, hogy vissza kell hoznia a rajongóit onnét, ahová (félre)vezette őket nevezetes Brüsszel–Moszkva-hasonlatával. Legújabb kétharmados győzelme mutatja: ezt a fordulatot is végre tudná hajtani anélkül, hogy választói bizalma meginogna – nincs olyan ellenzéki párt vagy pártszövetség, amely ebben a ciklusban több biztonságot adhatna a magyaroknak, mint a Fidesz. Ha Orbán a fordulatot idén vagy a jövő évben végrehajtja, attól kezdve ő, kormánya és az ország is megint biztos úton haladhat. Akármilyen badar álérvek is terjednek a magyar közösségi médiában és közbeszédben az orosz támadással és az ukrán háborúval kapcsolatban, abban biztosak lehetnek mind a közvetlen szomszédok, mind a távolabbi szövetségesek, hogy Magyarország a helyét az Európai Unióban és a NATO-ban képzeli el. Senki sem kíváncsi arra a világra, amelyben Orbán Viktornak még egyszer fel kell lépnie Budapesten, a Hősök terén azzal a követeléssel: „Ruszkik, haza!“ Ezt a helyzetet meg lehet előzni az EU és a NATO segítségével, amihez persze minden tagállam egyetértése és együttműködése nélkülözhetetlen.


Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Emmanuel Macron francia köztársasági elnököt a Karmelita kolostorban 2021. december 13-án (fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Ez a cikk nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

hirdetés

Kategória: vélemény