Csalfa, vak remény – akadályok Orbán Viktor áhított Washington–Róma–Budapest-tengelye előtt

·2022.08.15

Olasz jobboldali kormánytól és Donald Trump visszatérésétől várja a visegrádi szövetségeseit is elveszítő Orbán Viktor, hogy újra bővüljön külpolitikai mozgástere. Mindkettőre van esély, de nagy kérdés, hogy a vágyvezérelt gondolkodás mennyire fordítható le a valóságra: az olasz miniszterelnöki székre esélyes Giorgia Meloni nemrég még a Fidesszel írt alá EU-ellenes kiáltványt, ma már viszont az integráció mellett tesz hitet. Ráadásul politikája ellentétes a magyar nemzetpolitikai érdekekkel, mert a szlovák és román nacionalistákhoz hasonló eszközökkel harcol a dél-tiroli német kisebbség ellen. Donald Trumpot viszont egy elsőre banálisnak tűnő iratkezelési ügyben vizsgálja az FBI, ami akár politikai visszatérését is megakadályozhatja.

A politika ködfüggönye néha fontos dolgokat takar el. Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői beszéde elsősorban a fajok keveredéséről szóló fejtegetése miatt keltett felhördülést világszerte, ezért elsikkadtak a beszéd azon részei, amelyekből érthetővé vált, milyen külpolitikai változásokra építene a kormányfő az elkövetkező években. A kontextus ugyanis borongós: az Európai Unióval elmérgesedett a viszony, Magyarország egyetlen tagállamként még mindig nem tudott megállapodni a koronavírus-helyreállítási alap kifizetéseiről. (Igaz, Orbán Viktor beszéde szerint a magyar kormány és a Bizottság elmegy a falig, ott majd „megállnak és megölelik egymást”, és végül lesz megállapodás.) A kormány külpolitikai kilátásait tovább rontja, hogy a visegrádi együttműködés lényegében halott, ezt maga a miniszterelnök ismerte el a tusványosi beszédben.

Az ok az ukrajnai háború, amelyről gyökeresen eltérően gondolkodik a magyar–lengyel bajtársi szövetség két tagja.

A szlovákok és a csehek pedig – az Orbán Viktor-i értelmezés szerint – „jó pontokat igyekeznek szerezni Brüsszelben”, s ezzel „égő istállóba kötik be a lovaikat”.

A miniszterelnök tusványosi szavaiból az derült ki, hogy nagy reményeket fűz az Egyesült Államokban a republikánusok visszatéréséhez a novemberi félidős kongresszusi választásokon, illetve a két év múlva esedékes elnökválasztáson: „új megállapodást kell kötni az Egyesült Államokkal is, a republikánusokkal könnyebb lehet, mint a mostani demokratákkal. (…) 2024-ben van Amerikában elnökválasztás, és akkor jön el szerintem először igazán komolyan a béke lehetősége, és utána jön a 2024 és 2026 közötti két év.” Orbán Viktor aztán az Amerikai Konzervatív Unió (CPAC) dallasi konferenciáján augusztus 5-én mondott beszédével is nyomatékosította, hogy a republikánusokra tesz az amerikai politikai lottóban. Donald Trumppal való találkozójával pedig egyértelműsítette, kit szeretne látni befutónak a republikánus elnökjelöltek majdani versenyében.

Orbán Viktor miniszterelnök nyitóbeszéde után az Amerikai Konzervatív Unió nyári konferenciáján (CPAC) Dallasban 2022. augusztus 4-én (fotó: NurPhoto/Zach D Roberts)

Az elkövetkező időszak orbáni külpolitikájának a transzatlanti mellett van egy európai pillére is: a kormányfő fordulatot vár a  szeptember 25-i előrehozott olasz parlamenti választásoktól. A tusványosi beszédben utalt a válság miatt megbukott római kormányra, s most az elmúlt évek következetes építkezésének gyümölcseit szeretné leszedni. Nagy esély van rá ugyanis, hogy a választás után Giorgia Meloni lesz az új miniszterelnök, akivel Orbán Viktor az elmúlt években gondosan építgette a kapcsolatát. (Pártja, az Olasz Testvérek a felmérések átlaga szerint 24 százalékot szerezne a balközép Demokrata Párt 23 százalékával szemben.)

Várhatóan tehát a Meloni, Matteo Salvini és Silvio Berlusconi pártjai által alkotott jobboldali koalíciónak stabil többsége lesz a római parlamentben. (A magyar miniszterelnököt régi kapcsolat fűzi a két utóbbi politikushoz is.) Olaszország régóta központi helyet foglal el a miniszterelnök gondolkodásában, mint az egyetlen nagy EU-tagállam, ahol egyáltalán a hatalom közelébe juthatnak a „lázadók internacionáléjának” tagjai – azaz az orbáni értelmezés szerint olyan erők, amelyek szemben állnak a jelenlegi európai fősodorral. Nem véletlen, hogy a miniszterelnök mindent megtett egy, az Európai Néppárttól jobbra álló pártszövetség létrehozásáért, amely azonban részben éppen azon bukott meg, hogy az olasz jobboldal vezető szerepéért küzdő Salvini és Meloni nem óhajtott egymással szövetkezni.

Amikor 2019-ben Orbán Viktor Budapesten találkozott a vele szemben kritikus Bernard-Henri Lévy francia filozófussal, meglepő nyíltsággal beszélt arról, hogy az olaszokra faltörő kosként számít a nagy európai küzdelmekben. „Hazám, mint minden kis ország, törékeny és fenyegetett. Szeretném, ha a csatában más venné át a stafétát. (…) Az európaiak szankcionálhatnak egy kis országot, mint amilyen Magyarország, de soha nem mernék megtenni ezt a hatvanmilliós Olaszországgal” – mondta akkor beszélgetőtársának.

A miniszterelnök tehát arra számít, hogy az Egyesült Államokban a kétlépcsős (kongresszusi és elnökválasztási) republikánus hatalomátvétel, illetve a római fordulat alapvetően változtatná meg a magyar politika pozícióit. Mielőtt azonban rátérnénk, érdemes-e ilyen nagy reményeket fűzni más országok belpolitikai fordulataihoz, érdemes áttekinteni, mennyire váltak be a nagy külpolitikai fordulatokhoz fűzött korábbi remények. Az egyik legemlékezetesebb jóslatot 2016 végén tette Orbán Viktor, amikor úgy vélte: 2017 a „lázadás éve” lesz.

„A középosztály és a nemzetek lázadásáé, amit körbefon a politikai korrektség, az elszigetelés és a megbélyegzés elleni szellemi lázadás.” A miniszterelnök már akkor is Olaszországban és az Egyesült Államokban reménykedett. (Salvini sikeresen kampányolt a baloldali Matteo Renzi miniszterelnök ellen az általa kezdeményezett népszavazáson, ami utóbbi politikus lemondásához vezetett, Donald Trump pedig minden várakozás ellenére elnök lett.)

Emellett bizakodva tekintett a német, a holland és a francia választásokra – ezekben az országokban azonban lázadás éve érdeklődés hiányában elmaradt, aztán Trumpnak sem jutott második ciklus.  

Hasonló nagyívű jóslat született a 2019-es európai parlamenti választások előtt. A miniszterelnök 2018 nyarán Tusnádfürdőn beszélt arról, hogy „folytatódott Európa jobbratolódása”, és az európai parlamenti voksolás után „jönnek a ’90-esek a ’68-asok helyett. Az antikommunista, keresztény elkötelezettségű, nemzeti érzelmű nemzedék következik most az európai politikában.”

A magyar belpolitikában igen, azon kívül azonban tökéletesen értelmezhetetlen kilencvenes nemzedék hatalomátvétele azonban olyannyira elmaradt, hogy annak legfőbb reprezentánsa, a Fidesz európai néppárti tagságát előbb 2019 elején felfüggesztették, majd 2021 tavaszán távozott a jobbközép pártszövetségből. Azóta sem sikerült új politikai otthont találni az állítólag langyibangyi Európai Néppárt helyett.

Az kétségtelen, hogy az olasz politika legfontosabb témái most nagyban hasonlítanak a magyaréra. Többszázezren látták például azt a videót, amelyen egy cukrász kétségbeesve mutatja, hogy idén júliusi áramszámlája 5100 euró volt, a tavaly júliusi 1300-zal szemben – miközben idén 200 kilowattórával kevesebbet fogyasztott.

A derék fagylaltos érzéseit a legtöbb olasz osztja: egy minapi felmérés mutatja, hogy a választók 65 százaléka szerint a politikának a magas energiaárakkal kellene leginkább foglalkoznia. Második helyen az infláció (55 százalék), harmadik helyen a szárazság és a klímaváltozás kérdése áll (45 százalék).

Ennek ellenére a magyar politika szempontjából fontos hadszíntéren az olasz jobboldal már a csata előtt visszavonulót fújt. A jobboldali pártok közös kormányprogram-tervezetben hitet tesznek az európai integráció, illetve az orosz invázió ellen küzdő Ukrajna támogatása mellett. (Utóbbi azért fontos, mert mind Salvini, mind Meloni oroszbarát volt korábban.) Az EU-párti nyilatkozat jelentőségét nehéz túlbecsülni, hiszen egy évvel ezelőtt még Salvini Ligája és az Olasz Testvérek a Fidesszel, Marine Le Pennel, a spanyol Vox-szal, illetve más európai jobboldali radikális pártokkal közös kiáltványt jegyzett, amely szerint az EU „az európai szuperállamot akaró erők eszköze lett”. (Ez akkor is igaz, ha a mostani program „az Európai Unió reformjáról” is beszél.) Nagy kérdés például, hogy Róma vállalna-e konfliktust Berlinnel és Párizzsal a Magyarországnak járó és még nem folyósított helyreállítási pénzek elutalása érdekében.

A pálfordulás oka, hogy Meloniék szeretnék megnyugtatni a hatalomra kerülésük miatt ideges befektetőket, illetve az európai partnereket.

Amennyiben ugyanis maradt volna az EU-szkeptikus álláspont az Európai Unió és az eurózóna harmadik legnagyobb tagállamának vezetésére készülő pártoknál, a bizonytalanság jelentősen megnövelné az olasz államháztartás finanszírozásának költségeit. Azaz egy új, mégoly jobboldali olasz kormány sem fog elefántként forgolódni a brüsszeli porcelánboltban.  

A magyar politika szempontjából további problémát okozhat, hogy a két stratégiai kérdésben teljesen más irányt képvisel az olasz jobboldal. A hatalom sáncain kívül ezek a különbségek keveset számítanak, kormányon azonban más a helyzet. Az egyik a menedékkérők szétosztása: mivel Olaszország a tengeren Európába érkező migránsok egyik legfontosabb célpontja, Róma hagyományosan a kvótapolitika nagy támogatója volt. Olasz szempontból ez logikus is, hiszen szeretnék, ha a többi uniós ország könnyítene terheiken és minél több menedékkérőt venne át tőlük. Noha a kérdés most nincs annyira napirenden, mint a 2015-ös válság idején, a helyzet súlyosbodásával (amire a globális gazdasági válság miatt van esély) ismét előkerülhet a kvóta kérdése.

A magyar szempontból másik kulcskérdésben viszont egészen biztosan nem számíthatunk semmi jóra, amennyiben a bajtársak hatalomra kerülnek.

A telivér olasz nacionalista Giorgia Meloni ugyanis az őshonos európai kisebbségek autonómiájának elszánt ellenfele.

Szlovák szélsőségesnek is becsületére váló kirohanást produkált például, amikor felmerült, hogy a dél-tiroli németeknek Ausztria osztrák állampolgárságot adna, s így kettős állampolgárok lehetnének. „El a kezekkel Olaszországtól! Az Olasz Testvérek barikádokat emelne Trentino Aldige-ben, a parlamentben és mindenhol, hogy megakadályozza ezt a sértést” – heveskedett 2017-ben. (A terv aztán le is került a napirendről.)

Máskor Ausztriába küldte azokat a dél-tiroliakat, akiknek nem tetszik az olasz politika. Támogatói pedig sportot űznek a kisebbségi nyelvű feliratok elleni hadjáratból, rendszeresen letakarják vagy lefújják a német kiírásokat Dél-Tirolban, ami a román nacionalisták kedvenc sportja Erdélyben. Meloni népszerűtlenségét a német kisebbség körében jól jelzi, hogy Sven Knoll, a dél-tiroli párt egyik vezetője szerint a Mussolini örökségét vállaló formációkban szocializálódótt Meloni „báránybőrbe bújt fasiszta nőstényfarkas”.

Dél-tiroli német nyelvű feliratot takar le egy Meloni-támogató (forrás: Süd-Tiroler Freiheit)

A másik nagy reménység, az Egyesült Államok esetében nem ilyen ügyek jelentik a fő problémát. Egyrészt kérdéses, Donald Trump egyáltalán elindulhat-e majd a választáson, s hogy a vele gondosan építgetett kapcsolat termőre fordulhat-e. Nemrégen ugyanis bírói felhatalmazással az FBI házkutatást tartott Trump floridai rezidenciáján, mert elnöksége után vélhetően magánál tartott szigorúan titkos minősítésű iratokat, amihez nem volt joga.

Az első látásra jelentéktelen iratkezelési ügy valójában az amerikai politika egyik legfontosabb kérdéséről szól. Az Egyesült Államokat megrázó Watergate-botrány óta minden amerikai elnök köteles átadni a nemzeti levéltárnak a hivatali ideje alatt általa írt vagy hozzá címzett dokumentumokat. Mindet. Miután Trump távozott hivatalából, a levéltár jelezte az igazságügy-minisztériumnak, hogy nem kapott meg mindent. A hatóság többször kérte vissza az iratokat, miután azonban Trump nem adta át őket, jött a házkutatás és a dokumentumok lefoglalása.

Könnyen lehet, hogy ez az ügy lesz a banánhéj, amelyen elcsúszik az eddig minden botrányt túlélt profi kommunikátor. Hiába igen jelentős a népszerűsége a republikánus választók körében, hiába kiált ő maga is demokrata összeesküvést (kétségtelen, hogy politikai riválisai mindent megtesznek lejáratásáért), egy bírósági eljárás számára igen kényelmetlen végeredménnyel is végződhet: bűnössége kimondása esetén eltilthatják a hivatalviseléstől, s nem indulhat a választásokon.

Ez persze még a jövő zenéje, azonban Donald Trump esetleges újabb mandátuma  sem hozza el automatikusan a Budapest–Washington-tengelyt. Noha 2016-os elnökké választása után a budapesti amerikai nagykövetség kritikái kétségkívül elhalkultak, a várt áttörés az amerikai–magyar kapcsolatokban elmaradt. Ezt jól jelzi: habár Orbán Viktor egyetlen európai vezetőként 2016-os tusnádfürdői beszédében Donald Trump mellett állt ki, ennek ellenére minden visegrádi ország vezetőjével találkozott személyesen az elnök Washingtonban, mire 2019 májusában fogadta a magyar miniszterelnököt.

Tanulság: az ideológiai, vágyvezérelt gondolkodást a valóság általában felülírja.


Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump találkozója a korábbi amerikai elnök bedminsteri birtokán 2022. augusztus 2-án (fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Ez a cikk nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

hirdetés

Kategória: Nagytotál