Báb helyett bábot? Ez lehetett volna a legveszélyesebb forgatókönyv Sulyok Tamás menesztése után. Baka András köztársasági elnöki jelölésével azonban egy jogállamot védő, megkérdőjelezhetetlen integritású személy kerül az elnöki székbe, aki egyszerre lehet szövetségese és hangsúlyos ellenpontja a miniszterelnöknek.
Bővebben >>>Tusványos erdélyi szervezője, az Erdélyi Magyar Szövetség stratégiai bizottságának elnöke szerint vagy ki kell nyitni a rendezvényt és visszavinni az eredeti, vitázós, az értékek különbözőségét elfogadó irányba, vagy be kell zárni az egészet. Exkluzív interjú a megtérő Putyinról magyarázó főfideszesről, békákról a Fidesz-üstben, valamint a félisteni Orbán Viktor erdélyi mítoszáról.
Bővebben >>>Korrupt rendszerének bukása után a büntetőügyek fenyegette politikus radikalizálódott, önmagát kormányra került riválisai politikai bosszújának áldozataként állította be, az önkritikát mellőzte, szétesett pártját pedig politikai influenszerekkel töltötte fel. Ismerős? Nos, nem Orbán Viktorról, hanem szlovák szövetségeséről, a 2020-as bukása után 2023-ban a hatalomba visszatért Robert Ficóról van szó. Tokár Géza szlovákiai magyar politológus lapunknak küldött írásában meglepő hasonlóságokat talált a két politikus pályája között. Noha a magyar helyzet több ponton különbözik a szlováktól, Robert Fico mozgása igen tanulságos.
Bővebben >>>Van-e még világpolitikai relevanciája Orbán Viktor tusványosi beszédének? Miért kaphatott vezetői állást a kínaiaktól Szijjártó Péter? Mi a jobb Ukrajnának: ha az elnök erős kézzel kormányoz, vagy ha enged az utca nyomásának? Lesz-e 1000 forintos benzinár az iráni háború miatt? Szerkesztőségi külpolitikai kibeszélőnk júliusi adása.
Bővebben >>>Belső jegyzetek, megőrzött post-itek és száz-, sőt ezermilliárdos ügyek: Vitézy Dávid szerint ezek maradtak a Lázár János vezette tárca után, több vizsgálat pedig büntetőeljárással végződhet. A közlekedési és beruházási miniszter saját Fidesz-kormánybeli múltjáról azt mondja: nem tartozott a bizalmi körhöz, ezért államtitkárként minden pénzköltéssel kapcsolatos feladatot elvontak tőle, és nem kényszerült olyan döntésbe, amelyet ma bánna. Beszélt a Lázárinfók feltételezett közpénzes hátteréről, a mohácsi hídra kifizetett 98 százalékos előlegről, az Mészáros–Szíjj-féle autópálya-koncesszióról, valamint arról is, mire elég a 3550 milliárdos Baross Gábor Terv. A Fidesz uniós pénzeket veszélyeztető alkotmánybírósági akciójára pedig azt mondta: már nem jut más szó eszébe, mint a hazaárulás. Azt pedig nem zárja ki, hogy egyszer még elindul a főpolgármesterségért.
Bővebben >>>Világrendszerváltás helyett bepolitikai iszapbirkózásól szólt Orbán Viktor szombati tusványosi monológja, amely lezárta a párton belül amúgy is igen csenevész önkritikát, és a jól megszokott módon harcot hirdetett. Csakhogy a Fidesz elnöke ugyanazt a programot ajánlja a polgároknak, amely a választáson 38 százalékot ért, s mára 19 százalékra tornázta le az ellenzéki párt népszerűségét. Zárt és logikus rendszert kínál övéinek Orbán Viktor, amely azonban a sáncon kívüliek számára inkább taszító. Magán viseli ugyanis a politikai hisztéria jegyeit, amelyeket a Fideszt egykor útjára indító jogász szakkolégium névadója, Bibó István több mint nyolcvan évvel ezelőtt leírt.
Bővebben >>>Cenzúrázott anyagok, „egyeztetésköteles” (azaz letiltott) témák és személyek, Szijjártó Péter sajtósa által írt hírügynökségi hírek – Gazda Árpád, a Magyar Távirati Iroda (MTI) egykori erdélyi tudósítója belülről élte át a legpatinásabb magyar médiaintézmény politikai lezüllesztését, mielőtt 2022-ben felállt. Érez felelősséget, amiért sok belső konfliktussal ugyan, de részt vett egy propagandagépezet működtetésében.
Bővebben >>>A Sulyok Tamás körüli alkotmányos válság után a Tisza minden korábbinál kedvezőbb politikai helyzetbe került. A lendületet azonban néhány nap alatt megtörte a Polgár Judit-jelölés körüli kommunikáció: a társadalmi egyeztetés ígérete, a villámgyors bejelentés, majd a visszalépés és Magyar Péter nyilvános önkritikája. A Válasz Podcastban Benyó Rita arról beszéget Stumpf Andrással és Ablonczy Bálinttal, hogy valóban ez volt-e Magyar Péter első komoly, saját maga által előidézett politikai hibája.
Bővebben >>>„E nyíltan totalitárius kísérlet utóvédje egy demokratikus rendszerben a legjobb akarattal sem töltheti be az ellenzék szerepét. Saját önmeghatározásuk szerint az ország jelenleg idegen uralom alatt áll. Tulajdonképpen illegalitásba kellene vonulniuk. Nem esne nehezükre, a legalitást eddig is elég rugalmasan kezelték”– írja Lányi András a Fideszről, amelynek képviselői a 17. Alaptörvény-módosítás után épp fekete ruhában temetik a magyar demokráciát, élükön a foci vb-re azért elutazó Orbán Viktorral. Esszé.
Bővebben >>>Elhiszi-e majd a társadalom, hogy egy volt miniszterelnök elleni eljárás nem bosszú, hanem a törvény előtti egyenlőség helyreállítása? A Válasz belpolitikai triójában Benyó Rita Magyari Péterrel és Stumpf Andrással az elszámoltatás jogállami határairól, az aranykonvoj-ügyről mint Orbán Viktor lehetséges banánhéjáról, valamint a Tisza-kormány első 50 napjának eredményeiről vitázott. Beszéltünk az EU-pénzekről, a 8 százalékos hiányról, a választójogi törvény átalakításáról és arról is, érdemes-e korlátozni a képviselői mandátumok hosszát.
Bővebben >>>EU-csúcs először Magyar Péterrel, újjáéledő Visegrád, Amerika iráni lebőgése meg a globális olajpiac Hormuz és az ukrán dróntámadások árnyékában. Milyen volt a hangulat Brüsszelben? Lesz-e Magyar–Fico-együttműködés? Mit számított el Donald Trump, amikor háborút indított? Veszélyben van-e a magyar olajellátás most, hogy már Moszkvában is finomítótetők robbannak le? Itt a júniusi külpolitikai Válasz Podcast!
Bővebben >>>Tizenhat év Fidesz-kormányzás után keresi a helyét a református egyház, amely még egyik püspöke, Balog Zoltán kegyelmi ügyben játszott szerepével is küzdeni kénytelen. Az idei esztendő végén ráadásul tisztújítás lesz a reformátusoknál, amelynek során az államhatalomhoz való viszony lesz az egyik központi elem. Erről most kálvinista körökben korábban nem látott vita zajlik, a kulcskérdés pedig így hangzik: „Milyen keresztyén szabadság az, aminek a garanciáját nem Istenben, hanem a kormányzatban látjuk?” Egyházpolitikai háttér.
Bővebben >>>Jön a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal és a Tisztítótűz-művelet. Vajon a közvagyont könnyebb visszaszerezni, vagy embereket rács mögé juttatni? Magyar Péter a 444-nek nyilatkozva megdöbbentőnek nevezte Bódis András cikkét, amely az MBH Bank „elrablásáról” és jogszerű visszaszerzéséről szólt. A Válasz Podcast új adásában kollégánkkal Benyó Rita arról beszélgetett, mire lehet alkalmas a most bejelentett hivatal. Vissza lehet-e venni a magántőkealapokba, kekvákba, bankokba és céghálókba kiszervezett ezermilliárdokat?
Bővebben >>>„A történelem válaszolt” – mondta Ferencz Orsolya arról, hogy Orbán Viktor nem kért bocsánatot azoktól, akik megbélyegzést, meghurcolást vagy ellenségként kezelést éltek meg az elmúlt években. A volt miniszteri biztos szerint ki kellett volna mondani, hogy a bicskei gyerekek ügyében „a gondosságunk nem volt megfelelő”, a hibákat nem vették komolyan, a jelzéseket nem vették észre, és ezért bocsánatot kell kérni. A Válasz Podcastban arról is beszélt: nem ért egyet Orbán Viktor kongresszusi tíz pontjával és a vereségre adott magyarázataival, mert szerinte nem külső erők vagy „napkitörés” miatt szavaztak tömegek a Fidesz ellen.
Bővebben >>>A párt holnapi kongresszusán alaposan átírják az alapszabályt, de az elnök várhatóan Orbán Viktor marad. A választások után tovább radikalizálódó volt miniszterelnök és a polgári középhez való visszatérés stratégiája közötti ellentmondás feloldhatatlannak látszik.
Bővebben >>>Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán látszólag vállalta a felelősséget a vereségért, majd újra megválasztatta magát pártelnöknek. Stumpf András és Magyari Péter szerint ez nem valódi szembenézés volt, hanem egy végletesen központosított párt önvédelmi kísérlete, amelyben Orbán továbbra is maga a Fidesz, a többiek pedig nem tudnak önálló politikai szereplőként viselkedni. A Válasz Podcastban Benyó Rita műsorvezetésével beszéltek még a Fidesz kommunikáció óvszerreklám-logikájáról, a Vitnyéd körüli migrációs vitáról, a közmédia átalakításáról és arról is, vajon a NER bukása után mennyire sikerül valóban jogállami, demokratikus rendszert építeni – vagy csak új szereplőkkel lakják be a régit.
Bővebben >>>Két hónappal a választás után Zárug Péter Farkas szerint még nem dőlt el, hogy valódi rendszerváltás kezdődött-e el, vagy az új hatalom egyelőre csak birtokba vette az Orbán Viktor által felépített államot. A politológus a Válasz Podcastban arról beszélt: Magyar Péterék kényszerűen az orbáni intézményrendszert használják, de alkotmányozás nélkül ez legfeljebb „toldozás-foldozás” marad. Zárug a Sulyok Tamás körüli konfliktust Magyar Péter ki nem kényszerített hibájának tartja, miközben a Fideszről még keményebben fogalmaz: szerinte a párt céghálóként működött, a vereség után sem nézett szembe a választóival, Orbán pedig azért nem tud méltósággal háttérbe vonulni, mert neki kell „leszerveznie a brigád levonulását”. A beszélgetésben szóba kerül a Pride, a migrációs paktum, az alkotmányozás kényszere, a Fidesz lojalitási láncának megbomlása és az is, visszatérhetnek-e a NER kiszolgálói az akadémiai világba.
Bővebben >>>A Szövetség szinte egyszerre veszítette el a vele természetellenesen összenőtt Fideszt és esett szét a romániai magyar érdekképviseletet is magában foglaló bukaresti koalíció. Az erdélyi magyar érdekképviseletben is úgy gondolják, hogy a Fidesznek vége, s ideje újragombolni a lajbit.
Bővebben >>>Érti, hogy Magyar Péter óvatosan beszél az orosz kapcsolatokról, és szerinte sem kell „a csizmát az asztalra tenni” Moszkvával szemben. Sz. Bíró Zoltán ugyanakkor nem tartja szerencsésnek, hogy az új miniszterelnök már most arról beszél: a háború után Európa ismét visszatérhet az orosz energiához. Az orosz nagykövet bekéretése viszont fontos jelzés volt Moszkvának arról, hogy Magyarország külpolitikájában fordulat kezdődött.
Bővebben >>>„Az önkormányzati megrendelésekből származó pénzek az illegális pártfinanszírozás egyik csatornáját jelenthették, amelyben szocialista és fideszes szereplők egyaránt érintettek lehettek” – mondja Kerényi György, aki hat évvel ezelőtt elsőként tárta fel a most hatósági akciók középpontjába került parkfenntartói cégháló működését. Miért volt érdeke a Fidesznek életben tartani a saját ellenzékét? Hogyan akadályozta a régi MSZP-elit Botka László kísérletét? Miért félő, hogy a harminc év alatt kiépült mély struktúrák egy politikai váltást is túlélhetnek? Vendégünk a Szabad Európa volt újságírója.
Bővebben >>>A kritika büntetése és a lojalitás túljutalmazása, az alsóbb szintekről érkező figyelmeztetések elnyomása, a vezetők elszigetelődése, korrekció nélkül hagyott rossz döntések, bűnbakképzés, irreális optimizmus, az ellenfél lebecsülése közben a saját képességek túlértékelése – főként ezek a tényezők vezettek nagy vereséghez Norman Dixon pszichológus szerint. Úgy hangzik, mint a Fidesz 2026-os bukásának elemzése? Pedig nem az: a brit teoretikus 1976-ban vetette papírra mindezt, nem is politikai, hanem katonai összefüggésben.
Bővebben >>>Magyar Péter a kampányban abból épített politikai erőt, hogy nem hagyta magát, visszaszólt, odament, kikérte magának. De működik-e ugyanez miniszterelnökként, kétharmados többséggel a háta mögött? Mit gondoljunk a Lex Orbánról és az elszámoltatás határairól? Hogyan hozhatók haza az EU-pénzek? Végnapjait éli a Fidesz?
Bővebben >>>Újságíróknak tartott bejárást Magyar Péter miniszterelnök a Karmelita épületében és két másik vári minisztériumban. Az első hétvégén kétezer ember nézheti meg, amit ma délelőtt a sajtó munkatársai: a hatalom hűlt helyét. A megnyitott Karmelita mindenekelőtt üres, pedig látszólag minden a helyén van, a festmények a falakon, a fonott kerti bútor a teraszon, Orbán vaságya a dolgozószobája melletti kis hálóban. Mégis, még ezekben a privát terekben járkálva sem értjük meg jobban az embert, aki tizenhat évig meghatározta Magyarország sorsát. A Karmelitát nem a bőszítő luxus jellemzi, hanem a zavarbaejtő személytelenség.
Bővebben >>>Milyen hibákat nem szabad elkövetni, ha valódi igazságtételt akarunk? Megállapítható-e Orbán Viktor felelőssége? Korábban ígéretet tettünk, hogy kiemelt figyelmet fordítunk majd a beígért igazságtételi folyamatra is – ennek az ígéretünknek teszünk eleget. Buktatók, csapdák és tuti tippek az igazságtételhez és a közvagyon visszaszerzéséhez!
Bővebben >>>Magyar Péter miniszterelnöki esküje nem egyszerű közjogi aktus volt, hanem bocsánatkérés, elszámoltatási ígéret, politikai színház és népünnepély egyszerre. A Válasz Podcastban Benyó Rita, Magyari Péter és Stumpf András arról beszéltek: a beszéd megpróbálta elválasztani a megbékélést a felelősségre vonástól. Szóba került az Országház újbóli megnyitása az újságírók előtt, a Mi Hazánk kivonulása, a Kossuth téri közösségi élmény, valamint az is, milyen kognitív disszonanciát jelez Orbán Viktor választás utáni Dopeman-interjúja. Magyari szerint a nap legfontosabb üzenete az lehetett: „a parlament, a hatalom, a közjog – ez a mienk, többet nem engedhetjük el”.
Bővebben >>>