Megalázni Oroszországot? – Az ukrajnai háború szétszakítja az Európai Uniót

·2022.06.07

Közép- és Kelet-Európában sokan felháborodással fogadták Emmanuel Macron hétvégi nyilatkozatát, amely szerint „nem szabad megalázni Oroszországot”. A francia elnök által indított polémia a Napnál világosabbá tette az EU kettészakadását: a Franciaország, Németország és Olaszország vezette „béketábor” akár területi engedmények árán is lezárná a konfliktust, míg a Lengyelország vezette közép- és észak-európai blokk szerint a kompromisszum felbátorítja Vlagyimir Putyint. Ebben a politikai környezetben harcolta ki Magyarország a hatodik uniós szankciós csomagban az orosz kőolajimport fenntartását, ám a Kirill pátriárkával kapcsolatos érthetetlen makacsság maradék potenciális szövetségeseinket is elidegenítette.

„Ha Putyin Párizst bombázná, Franciaország vajon átengedné Lyont és Marseille-t, csakhogy Oroszország ne érezze magát megalázva?” Ez csak egy azon indulatos közép-európai kommentárok közül, amelyek Emmanuel Macron hétvégi kijelentését fogadták. A francia elnök ugyanis egy szombati interjújában arról beszélt, „nem szabad megalázni Oroszországot”, hogy amikor a harcok véget érnek Ukrajnában, akkor „diplomáciai eszközökkel lehessen megtalálni a válságból kivezető utat”. Az internetes dühösködések persze nem világpolitikát formáló tényezők, de hasonló vértolulással reagált Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter, aki szerint „Oroszország önmagát alázza meg. Jobb lenne, ha mindannyian arra összpontosítanánk, hogyan tudjuk Oroszországot visszaszorítani. Ez hozza el a békét és menti meg az életeket.”

Bírálta Macront Kaja Kallas észt miniszterelnök is, a lengyel kormányfő pedig alighanem kitér a hitéből, hiszen már korábban is az egyik legélesebb bírálója volt Macron oroszpolitikájának. „Bűnözőkkel nem tárgyalni kell, hanem harcolni kell velük. Egyeztetne Sztálinnal, Hitlerrel és Pol Pottal is?” – epéskedett a diplomáciában szokatlanul élesen Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök még áprilisban.

Macron kijelentése nem elszólás és nem is véletlen: az Európai Uniót feszítő jelenleg legfontosabb konfliktusára irányítja a reflektorfényt. Az ukrajnai háború ügyében ugyanis egyre szélesebb a szakadék két országcsoport között. Fellazult az orosz támadást követő első hetek európai falanxa, amikor az EU példás egységben döntött az Oroszországgal szembeni pénzügyi, diplomáciai és technológiai szankciókról. Miközben eltérő mértékben ugyan, de mindannyian szállítanak fegyvert és felszerelést Ukrajnának, a három legnagyobb és legbefolyásosabb tagállam, Franciaország, Németország és Olaszország vezetésével „béketábor” alakult ki. (Ide sorolható többek között Ciprus, Görögország, Belgium, Ausztria és Magyarország is.) Legfontosabb céljuk a harcok mielőbbi lezárása és a Moszkvával való egyeztetések elkezdése, álláspontjuk szerint ugyanis egy atomhatalmat nem lehet katonailag legyőzni.

A nagy tagállamok nemcsak a háború elhúzódásával járó temérdek emberi szenvedéstől, hanem erősödő migrációs válságtól, a krízis miatt egekbe szökő energiaáraktól és az ukrán gabonaimportot nélkülözni kénytelen észak-afrikai országok megrendülésétől is tartanak.

Mario Draghi olasz miniszterelnök egyenesen olyan tervet terjesztett elő nemrégiben, amely ellenzői szerint Oroszországnak kedvezne, mert például a tűzszünetet nem kötné az orosz hadsereg által meghódított ukrán területek kiürítéséhez. Draghi logikája hasonlít a 2015-ös minszki egyezményekre, amikor a katonai szempontból vereséget szenvedett Ukrajna lényegében kénytelen volt lemondani a Donyeck, Luhanszk megyék megszállt részéről, illetve a Krímről.

A helyzet azonban ma gyökeresen különbözik az akkoritól. Noha a hadiszerencse folyamatosan változik, az ukránok jóval keményebb ellenállást fejtenek ki, mint 2014-15-ben. Zelenszkij ukrán elnök egyszerűen nem mehet bele ilyen kompromisszumba, mert saját népe ezt árulásként élné meg: a felmérések szerint az ukránok 80-90 százaléka úgy véli, megnyerik a háborút.

Ukrán katonák M777 ágyúval lövik az orosz erőket a kelet-ukrajnai Donyecki területen 2022. június 6-án (fotó: MTI/EPA)

A küzdelemben számítanak az Egyesült Államokra, Joe Biden május végén írta alá azt a Kongresszus által elfogadott segélycsomagot, amely negyvenmilliárd dollár értékben biztosít katonai és humanitárius segítséget Ukrajnának. Az amerikai elnök ebben a tekintetben tehát keményvonalas, de az európai béketábornak a tengerentúlon is vannak hívei. Henry Kissinger, a 99 éves egykori külügyminiszter a davosi csúcson azt mondta, Ukrajnának területi engedményeket kellene tenni.

Mondani sem kell, Volodomir Zelenszkij ukrán elnök dühösen visszautasította a javaslatot. Szerinte Kissinger úgy járna el, mint 1938-ban, amikor Franciaország és Anglia Münchenben asszisztált Adolf Hitlernek Csehszlovákia felosztásához.

Az ukrán elnök számíthat európai szövetségeseire, mert komoly ellentábora van a galambfrakciónak. Lengyelország vezetésével és a nem EU-tag Nagy-Britannia, illetve az Egyesült Államok aktív támogatásával a baltiak, a közép-európai tagállamok jelentős része és az északiak (Finnország, Svédország, Dánia) szerint minden kiegyezés Moszkvával csak bátorítást jelentene Vlagyimir Putyin számára, hogy némi szusszanás után újrakezdje agresszív politikáját. Ezen álláspont szerint a nagy nyugati tagállamok által emlegetett problémák (energiaválság, a globális élelmiszerellátási lánc megszakadás) Oroszország magatartása miatt álltak elő. Megszüntetésük – vagy legalábbis mérséklésük – csak akkor várható, ha Vlagyimir Putyin immár túl nagy anyagi, katonai, diplomáciai árat kénytelen fizetni túl kicsi politikai haszonért. A közép-európaiak szerint a történelem már megmutatta, hogy Moszkva megbékítése alapvetően hibás stratégia.

Ez történt 2014-2015 után, amikor – szól az érvélés – a nyugatiak egymás lábát taposva igyekeztek kiegyezni Moszkva fura urával, aki aztán az EU és a Nyugat gyengeségén felbátorodva idén február végén általános háborút indított Ukrajna ellen.

Artis Pabriks lett védelmi miniszter korábban tömören összefoglalta a közép- és észak-európai „héják” álláspontját: „Az Oroszországgal való kapcsolat hosszú története során megtanultuk, hogy nem bízhatunk Oroszország jóindulatában, és az Ukrajna elleni háború csak az előhangja a további imperialista terjeszkedésnek.”

Az EU-n belüli két tábor közötti nézetkülönbséget jól jelzi, hogy a három nagy tagállam egyik vezetője sem látogatott még el Kijevbe. Eközben a lengyel, a szlovén és a cseh miniszterelnök vonaton zötyögött el márciusban az akkor még szinte ostrom alatt álló ukrán fővárosba, ahol aztán tiszteletét tette az észt, a lett és a litván államelnök, illetve a finn miniszterelnök is. Andrzej Duda lengyel államfő pedig május végén első külföldi politikusként még az ukrán parlament ülésén is felszólalt. A politikus Ukrajna EU-tagsága mellett érvelt és – talán nem véletlenül – arról beszélt, hogy bármilyen, Oroszországnak tett területi engedmény csapást jelentene az egész nyugati világ számára.

Ezek persze részint szimbolikus különbségek, de Ukrajna megsegítése kapcsán még világosabb a két tábor különböző hozzáállása. Németország, Európa legnagyobb, 83 millió lakosú országa kevesebb katonai segítséget küldött, mint az egymilliós Észtország. Balti nyelvrokonaink számítások szerint GDP-jük 0,8 százalékát költötték eddig Ukrajna megsegítésére, májusban már 230 millió eurónál tartottak, míg Németország csak 200 millió eurónyi támogatással segített.

Hasonlóan elszánt a brit vezetés, amely éppen a hétvégén jelentette be: M270-es rakéta-sorozatvetőket küld Ukrajnába, az ország védelmi erőfeszítéseinek elősegítésére. Erre azt követően került sor, hogy az Egyesült Államok múlt héten hozta nyilvánosságra: csúcstechnológiát képviselő HIMARS rakétatüzérségi rendszereket küld Ukrajnába. Ezek csatadöntő fegyverek, nem véletlen, hogy Vlagyimir Putyin úgy nyilatkozott: ha „nagy hatótávolságú rakétavetők érkeznek Ukrajnába, Oroszország megfelelő ellenlépéseket fog tenni”, és azokat a célpontokat is tűz alá veszik, amiket eddig megkíméltek.

A Spiegel magazin izgalmas oknyomozásából kiderül: történelmi félelmek és racionális okok egyszerre állnak a német tartózkodás mögött, a berlini kormány ugyanis többször tett ígéretet komolyabb fegyverek szállítására, aztán mindig visszakozott. Egyrészt a német hírszerzés szerint augusztusra az orosz hadsereget a Donbaszban felőrölheti az ukrán ellenállás, azaz Berlin számára feleslegesnek tűnhet a segítség küldése. Csak tovább bőszítenék azt az Oroszországot, amellyel minél előbb normalizálni szeretnék a viszonyukat. (Az előrejelzéssel kapcsolatban óvatosságra int, hogy a háború elején a németek Ukrajna gyors összeomlásával számoltak.) Másrészt, ennek ellentmondva, a németek attól is tartanak, hogy az ukránok „elbízzák magukat”, amennyiben a harctéren sikereket aratnak és átcsaphatnak Oroszországba – ebben az esetben ismét német tankok taposnák az orosz földet, amely helyzetet Berlin mindenáron el akar kerülni. A Spiegel szerint ez az oka, hogy a német védelmi ipar nem kapott engedélyt tankok ukrajnai exportjára.

Nemcsak a nagypolitika, hanem a közvélemény is megosztott Európában.

Miközben Lengyelországban és a balti államokban nagy a támogatottsága Ukrajna minden eszközzel való megsegítésének, aközben a németek 70 százaléka támogatja Scholz kancellár óvatos politikáját. Negyvenhat százalékok pedig attól tart, hogy nehézfegyverek küldése növelné a háború Ukrajnán való túlterjeszkedésének veszélyét. Hasonlóan alakulnak a kutatások Olaszországban és Franciaországban.  

Ebben a megosztott környezetben értelmezhető tehát a hatodik szankciós csomaggal kapcsolatos magyar álláspont is. Az Ukrajnával kapcsolatos európai ellentétek mátrixában manőverezett Orbán Viktor miniszterelnök, amikor halasztást ért el Magyarország számára az orosz kőolajembargó ügyében. Hosszas alkudozások és a magyar vétó belengetése után EU megtiltotta a nyersolaj és egyes kőolajtermékek behozatalát Oroszországból. Átmeneti kivételt biztosított a csővezetéken érkező kőolaj esetében azoknak az uniós tagállamoknak (például Magyarországnak, Szlovákiának, Csehországnak és Bulgáriának), amelyek földrajzi helyzetük miatt nem rendelkeznek más lehetőségekkel. Még Orbán Viktor régi ellenfele, Mark Rutte holland miniszterelnök is elismerte, Magyarországnak volt igazsága az ügyben.

Xavier Bettel luxemburgi, Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök beszélget az Európai Tanács rendkívüli ülésén Brüsszelben 2022. május 30-án (fotó:AFP/Emmanuel Dunand)

Az olajembargó ügyében vitt konfliktusos álláspont hitelét azonban porrá zúzta, ahogy a politikai megállapodás után a magyar kormány ismételten behúzta a kéziféket.

A nehezen megszült politikai alku után az orosz vezetés háborúját támogató Kirill ortodox pátriárka szankciós listáról való lehúzása érdekében megint vétóval fenyegetett.

Ez taktikai és stratégiai hiba is volt. Egyrészt szembement az uniós vezetők hallgatólagos megállapodásával, amely szerint az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács ülései során nem alapvető nemzeti érdekként azonosított téma esetében utólag vétózni illetlenség. Orbán Viktor valóban beszélt arról, hogy a vallásszabadság miatt Magyarország számára fontos Kirill pátriárka, ám a tárgyalások folyamán partnereinek egyszer sem jelezte, az ortodox egyházfő vagyona olyan súlyú kérdés Magyarország számára, hogy emiatt kész megvétózni a kialkudott szankciós csomagot.

Kirillt végül levették a listáról, de jó eséllyel hosszú időre elidegenítettük magunktól a más ügyekben potenciális szövetséges közép-európai államokat, és a magyar húzás az ügyben megértésre hajlamos nyugati országokat is felháborította. A hangulatot jól jellemzi a litván EU-nagykövet tweetje, aki javasolta, hogy a hetedik szankciós csomagot „nevezzük el KGB-nek: Kirill, Gáz és Bankok”.

A Kirill-kérdéssel jó időre odalett a lengyel szövetség is, amelyet az áprilisi magyarországi választások után nagy lendülettel kezdett újjáépíteni Novák Katalin. A  frissen megválasztott államfő első külföldi útja Lengyelországba vezetett, és a magyar kormányzati szereplőktől eltérően erőteljes szavakkal ítélte el az orosz agressziót.

Az elkövetkező időszak legfontosabb kérdése tehát, hogy az Ukrajna kapcsán kialakult európai nézetkülönbség hogyan befolyásolja a magyar mozgásteret az EU-n belül. Az előjelek annyira kedvezők, amekkora esély a háború lezárására nyílik – Oroszország „megalázásával” vagy anélkül.


Nyitókép: háborúellenes tüntető a milánói dóm előtt 2022. február 26-án (fotó: AFP/Tiziana Fabi)

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

Kategória: Nagytotál