„Az egyetemi közéleti szerepvállalás a karakán, szuverén személyiségeknek egyre kevésbé vonzó, és mind gyakrabban ifjúkorom KISZ-titkár zsánereivel találkozom” – írja lapunknak küldött cikkében Farkas Beáta közgazdász.
Bővebben >>>Az MSZP még létezik (legalábbis két éve még biztosan létezett és komoly tényező volt), az összkép azonban több mint lesújtó az ellenzék számára – derül ki vendégszerzőnk elemzéséből.
Bővebben >>>Egy felmérés szerint minden második román attól tart, hogy Magyarország el akarja venni Erdélyt. Mindez annyira abszurdnak tűnt, hogy megkerestük a kutatást végző cég vezetőjét, illetve egy erdélyi magyar és egy bukaresti szociológust: árnyalják a képet. Közben pedig még sehol nem publikált részletes adatokat is kaptunk.
Bővebben >>>Az összefogásához a Moszkvától rettegő lengyeleknek oroszok által pénzelt formációkkal, a Fidesznek pedig a határon túli magyarok ügyét támadó pártokkal kellene összebútoroznia. Elemzés a holnapi Orbán–Morawiecki–Salvini-csúcs előtt.
Bővebben >>>Huszonhét szerkesztőség – köztük a Válasz Online – közös, nyílt levélben kéri a döntéshozókat az egészségügyi cenzúra felszámolására.
Bővebben >>>Még a legdurvább szorításban sem szükségszerű az elvtelen kompromisszum – szól a kétszeres Mindszenty-évfordulóra készült nagyinterjúnk fő tanulsága. Magyarország utolsó hercegprímása március 29-én született, néhány hét múlva újratemetésének 30. évfordulójára emlékezik az ország, ezért a személye körüli legélesebb, egyúttal a legtöbb aktuális üzenetet hordozó vitát modelleztük páros beszélgetésben.
Bővebben >>>Magyarország egyik legelesettebb környékén próbál jövőképen adni a helyi fiataloknak Oláh Kálmán. Bokszolni tanítja őket. Az egykori válogatott ökölvívó szerint a sport sikerélményekhez segítheti tanítványait, ebből pedig amúgy nem sok jutna nekik. A kiúthoz azonban nem elég egy bokszedző. Riport.
Bővebben >>>Miközben elismeri az oltási program sikereit, kemény szavakkal bírálja hibáit, arra kérve az embereket, hogy ne a háziorvosokat vádolják a rendszer gyengeségei miatt. Kiosztja a sajtót is, amelynek egy része elhallgatta, másik része pedig szerinte eltorzította a mondandóját. Interjú Szijjártó Lászlóval, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnökével.
Bővebben >>>Márki-Zay Péter szerint egyáltalán nem áll olyan jól az ellenzék szénája, mint gondolják – többek között ez is kiderült a két ellenzéki miniszterelnök-jelölt a Válasz Online által szervezett vitáján. Fekete-Győr András szerint csak 700 politikai végrehajtót kellene kirúgni a közigazgatásból a nagy megtisztuláshoz.
Bővebben >>>Az egyik legmagasabb nemzetközi pozíciót betöltő magyar történész jelenleg Molnár Antal, a Magyar Tudományos Akadémiáról leválasztott Történettudományi Intézet igazgatója, akit Ferenc pápa a minap a Pápai Történettudományi Bizottság tagjává nevezett ki. Nagyinterjú.
Bővebben >>>Elkerülhető lett volna a hanyatlás? A valaha a világ élvonalába tartozó bauxitágazat számára alighanem igen. Aztán a vörösiszap-katasztrófa közbeszólt. Riport a magyar bányászat temetőjéből.
Bővebben >>>A Toldit szószedettel tanuló lányai példáját idézve történész vendégszerzőnk úgy véli, teljesen felesleges elvárni tőlük, hogy a megélt élmény eleven frissességével érezzék és értsék azt a világot, amiben ő még könnyedén elboldogult. Mégsincs vége a világnak: paradox módon a hagyomány körüli perpatvar nagyon is mélyen magyar hagyomány.
Bővebben >>>Magyarország soha nem lesz olyan, amilyennek Széchenyi, Wesselényi és Kossuth álmodta: a tehetség, a szorgalom, a műveltség, a kreativitás, a szellemi autonómia és a szabad közösségi önszerveződések polgári világa, vonja le szomorú következtetését Tevesz László. Történész vendégszerzőnk személyes hangú írásában megfér egymás mellett Széchenyi és a Tankcsapda, az evezés és a 80-as évek lakótelepi gyermekkora.
Bővebben >>>A legnagyobb nyertesek között akadnak ugyan nemes célok, néhány nagyot kaszáló (természetesen fideszes vezetésű) település fejlesztési terve pedig indokolható csupán a józan ész alapján is, ám összességében olyan intézmény képe rajzolódik ki, amelynek egyetlen célja a NER-bizalmasok, bennfentes tanácsadók sokmilliárdos dotálása.
Bővebben >>>A 2005 óta ellenzékből politizáló Mihail Kaszjanovot Putyinnal való munkakapcsolata mellett az ellenzék Alekszej Navalnij bebörtönzése utáni kilátásairól is kérdezzük. Meg arról, hogy néz ki Moszkvából a 2010 óta bimbózó magyar–orosz barátság, és liberálisként visszaadná-e Ukrajnának a Krímet.
Bővebben >>>