Nyugaton az Orbán-féle radikális is melegbarát – ez áll a magyar kormányfő kettős beszédének hátterében – Válasz Online
 

Nyugaton az Orbán-féle radikális is melegbarát – ez áll a magyar kormányfő kettős beszédének hátterében

Ablonczy Bálint
Ablonczy Bálint
| 2021.07.08. | Nagytotál

Soha akkora hullámokat nem vetett még külföldön magyar jogszabály, mint az eltérített pedofiltörvény – és az ezzel kapcsolatos kormányzati kommunikáció sem vált ennyire ketté. Vajon Orbán Viktor miniszterelnök azért beszél külföldön a „budapesti utcaképhez hozzátartozó” szivárványos zászlóról és a homoszexuálisok védelméről, hogy ezzel a reménybeli nyugati szövetségeseknek, a melegbarát radikálisoknak tegyen gesztusokat? A napokban ugyanis a Fidesszel együtt 16 jobboldali párt közösen jegyzett egy kiáltványt, amelyet sokan egy majdani európai szövetség alapjának tartanak. Egy a zászló, de még nem egy a tábor: a magyar kormányfővel jó viszont ápoló LMBTQ-védő holland politikus, Geert Wilders lapunknak elárulja, miért nem írta alá a nyilatkozatot.

hirdetes

„Az uniós tagállamok állam- és kormányfőinek legutóbbi tanácskozásán kardinális témákról volt szó, de egyik sem volt annyira fontos, mint a vitatott magyar törvényről szóló eszmecsere, mivel ez a kérdés az európai identitást érinti” – Ursula von der Leyen szinte sztratoszférikus magasságba emelt egy Magyarországról indult konfliktust. Az Európai Bizottság elnöke tegnap az Európai Parlamentben beszélt így, mielőtt a képviselők megvitatták volna a pedofil bűnözőkkel szembeni fellépést és a „homoszexualitás népszerűsítését” összemosó magyar jogszabály-módosításokat.

A kormányzat részéről belpolitikai számításból (figyelemelterelés, ellenzék megosztása) robbantott politikai bomba egész Európában nagyot szólt.

Ezt még az is tapasztalhatta, akit nem hoz lázba a közélet, csak mondjuk kíváncsi volt a magyar válogatott Európa-bajnoki meccsére Németország ellen.

A stadionban elhelyezett szivárványos zászlók, a magyar Himnusz alatt a pályára szintén a homoszexuális közösség jelképének számító lobogóval pályára rohanó szurkoló láttán mindenki számára világossá válhatott: itt és most nem a szokásos, politikusi nyilatkozatokkal és szürkeszőnyeges brüsszeli irodákban körmöfont jogászi érvekkel vívott „Brüsszel”–Magyarország meccs zajlik. A von der Leyen által említett állam- és kormányfők tanácskozásán Orbán Viktor magyar kormányfőt bíráló többi uniós miniszterelnök, illetve a nem csituló érzelmi vihar is jelzi a vita hevességét. A bírálók részéről persze az őszinte felháborodás hangjai közé politikai számítás szólamai is vegyülnek: a lényeget alighanem Michael Clauss, Németország Európai Unióhoz akkreditált nagykövete foglalta össze legjobban. Az uniós kérdésekre szakosodott brüsszeli angol nyelvű lap, a Politico hírlevele szerint a német csúcsdiplomata szerint a mostani magyar törvénymódosítás utolsó csepp volt a pohárban. Az uniós partnerek jelentős részét a folyamatos konfliktusok (legutóbb a közös uniós fellépést Hongkong ügyében megakadályozó magyar vétó) hergelték fel Budapest ellen, s ebből következett az alighanem a magyar kormányt is meglepő indulatcunami.

Szivárványzászlóval rohan be a pályára egy német szurkoló, miközben a magyar válogatott a Himnuszt énekli az EURO2020 Németország–Magyarország csoportmeccsén a müncheni Allianz Arenában 2021. június 23-án. (Fotó: AFP/POOL/Matthias Hangst)

A mostani eset rendkívüliségét az is mutatja, hogy talán még soha nem vált ennyire ketté a kormányzati kommunikáció.

Miközben idehaza az állami sajtó tele van a fenekedő szivárványos lobbiról szóló történetekkel, külföldön a miniszterelnök gyakran kifejezetten melegbarát irányt visz.

Rendszerint azt hangsúlyozza, hogy a cél a gyermekek hatékonyabb védelme, homoszexuális polgártársainknak pedig ő a legnagyobb védelmezője.

A dpa német hírügynökségnek a müncheni magyar–német meccs előtt például azt nyilatkozta: „A magyar állam nemcsak garantálja, hanem aktívan védelmezi is a homoszexuálisok jogait”, „a szivárványszín Budapesten is magától értetődő módon hozzátartozik az utcaképhez”, „egy heteroszexuális férfinak meg kell védenie a homoszexuálisokat a kirekesztéstől, a támadásoktól és a megkülönböztetéstől”. (A nyilatkozat máig nem szerepel a miniszterelnök hivatalos oldalán.)

Mivel múlt héten a Fidesz 15, köztük nyugat-európai konzervatív és radikális párttal Európa jövőjéről szóló nyilatkozatot írt alá és tudhatóan nagy energiákat mozgósított egy új európai pártcsalád, a „lázadók internacionáléja” összehozására, felvetődik a kérdés: vajon a miniszterelnök nem lehetséges nyugati szövetségeseinek akar kedvezni a jóval lejjebb tekert külföldi kommunikációval? Mint látni fogjuk ugyanis, ma már a fennálló rendszert jobbról kritizáló nyugati pártok politikájának is része a homoszexuális közösség védelme. Figyelemreméltó jel, hogy a lengyel Jarosław Kaczyński PiS-elnök által kezdeményezett deklaráció hangsúlyozottan szól a transzatlanti kapcsolat fontosságáról, a föderális Európa elutasításáról, a keresztény értékek és a család fontosságáról – de utóbbi meghatározását gondosan kerüli.

Igaz, a múlt héten megjelent szöveg arról sem tesz említést, amit sokan beleláttak: nem bontja ki egy új, az Európai Néppártól jobbra álló – az Európai Konzervatívok, az Identitás és Demokrácia (ID), illetve a jelenleg frakciónélküli Fidesz alkotta – pártcsalád zászlaját. A többek között Matteo Salvini olasz Legája, a francia Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése (RN), a spanyol Vox, az osztrák FPÖ és a belga–flamand Vlaams Belang által szignált dokumentum kapcsán még arról is megoszlanak a vélemények, hogy következik-e belőle bármi. Nicolas Bay, az RN EP-delegációvezetőjének megfogalmazása szerint a kiáltvány célja, hogy „az elkövetkező hónapokban megszülessen” egy szélesebb csoport. (Amennyiben az Európai Parlamentben a konzervatív- és az ID-frakció, illetve a Fidesz összefogna, a Néppárt és a szocialisták után a harmadik legnagyobb csoport születne meg, jelentős anyagi erőforrásokkal és parlamenti pozíciókkal.)

A francia értelmezéstől teljesen eltér a lengyel: a konzervatívok európai frakcióját vezető PiS-es Ryszard Legutko szerint „nincs szándék” egy új csoport létrehozására az Európai Parlamentben. Ráadásul a kiáltványt nem is írta alá minden, a konzervatívok és az ID frakciójában helyet foglaló párt. Az AfD-vel nem szerepelhet egy platformon a német jobboldali radikalizmussal kapcsolatban érthetően örökké gyanakvó lengyel PiS, de a néppárti kilépés ellenére a CDU-val beszélőviszonyt fenntartani igyekvő Fidesz számára is kényelmetlen lenne a német barna barátság. Ha csak a hazai diadaljelentésekből tájékozódunk, azt hihetnénk, hogy – immár sokadjára – küszöbön áll az európai politikai viszonyokat alapjaiban átrendező csodálatos forradalom és minden „nemzeti erő” egy szövetségbe tömörül.

Ehhez képest nemcsak, hogy nincs pontos menetrend az összefogásra, az autópályán még szembeforgalom is zajlik: a Néppárt európai parlamenti frakciója tegnap vett fel soraiba két olasz legás képviselőt, akik ugyan maradnak Salvini pártjában, de terméketlennek érezték az ID-frakciótagságot és inkább átzsilipeltek az ezerszer elátkozott langyi-bangyi jobbközép társasághoz.

A Kaczyński-kiáltvány aláírói közül hiányzik még a cseh ODS, a horvát Parasztpárt, a szlovák Szabadság és Szolidaritás szignója, de nyugati pártok is kimaradtak az összeborulásból: például a Svéd Demokraták vagy a holland Geert Wilders PVV-je. Utóbbi annál is furcsább, mert Wilders magyar felesége révén jól ismeri a honi viszonyokat és rendszeresen fotózkodik olyan magyar hírességekkel, mint Orbán Viktor miniszterelnök vagy Bunyós Pityu mulatósénekes. Miért nem írták alá a deklarációt? – kérdezzük Gert Wilderstől. „Egyetlen okunk van rá: mi a Nexit, azaz Hollandia Európai Unióból való kilépésének pártján állunk, azaz nem akarjuk az EU-t megreformálni. Emellett a aláíró pártokkal olyan szorosan dolgozunk együtt most és a jövőben, amilyen szorosan csak lehet!” – válaszolja a holland politikus.

Wilders egy Twitter-bejegyzésében „hasznos idiótának” nevezte Mark Rutte holland miniszterelnököt és bocsánatot kért, amiért a politikus a szivárványos botrány miatt azt mondta, Magyarországnak távoznia kellene az Európai Unióból. Hozzátette azt is, hogy Rutte felelős a „tömeges muszlim bevándorlásért, amely LMBTQ emberek elleni erőszakhoz vezet”.

Geert Wilders kijelentése kulcsfontosságú a nyugat-európai status quo-t jobbról támadó pártok megértéséhez. Ugyan a PVV homoszexuálisokkal kapcsolatos attitűdje közel áll a holland társadalmi konszenzushoz, ám ez mégsem jelent áthidalhatatlan akadályt közép-kelet-európai pártokkal – így a Fidesszel – fenntartott viszonyában. Közös alap ugyanis a muszlim migráció elutasítása.

Ma már ugyanis nemcsak Hollandiában, de a legtöbb nyugati országban is a társadalmi többség a liberális felfogás mellett áll.

Például míg Németországban 2006-ban a megkérdezettek 52 százaléka támogatta az azonos neműek házasságát, 2015-ben már 66, s 2017-ben – az intézmény bevezetésekor – már 75 százalék. Ilyen kontextusban érthető meg, hogy a radikális AfD egyik társelnöke, Alice Weidel nyíltan vállalja leszbikusságát, s a pártnak van homoszexuális szárnya is. 

A flamand Vlaams Blok 1998-ban még az azonos neműek élettársi kapcsolata, 2003-ban pedig házassága ellen voksolt. Azóta viszont a párt is alkalmazkodni volt kénytelen a megváltozott körülményekhez, s elfogadja ezeket az intézményeket – de a PVV-hez, az AfD-hez  és a Svéd Demokratákhoz hasonlóan inkább azt a veszélyt hangsúlyozza, amit a radikalizálódó bevándorlók jelenthetnek a homoszexuálisokra.

A legérdekesebb ebből a szempontból a francia Nemzeti Tömörülés, amelynek éppúgy Le Pennek hívják az elnökét, mint a kilencvenes években. Itt azonban véget is ér a Jean-Marie és lánya, Marine közötti hasonlóság – már ami az azonos nemű párkapcsolatokhoz való viszonyulást illeti. Az idősebb Le Pen még „biológiai aberrációnak” nevezte a homoszexualitást, míg lánya alelnökké választtatta a másságát vállaló Florian Phillipot-t (ő politikai nézetkülönbségek miatt 2017-ben kilépett a pártból), és az idén júniusi regionális választáson listavezetővé tett egy homoszexuális politikust.

Ez a nyitás persze komoly konfliktusokkal járt. A párt jelentős része nehezményezte, hogy Marine Le Pen nem vett részt az azonos neműek házassága ellen 2016-ban a katolikus középosztály által szervezett, jelentős tömegeket megmozgató tüntetéseken.

A szivárványos nyitás ugyanakkor eredményeket is hozott, egy 2015-ös felmérés szerint az akkori regionális választásokon az azonos nemű házasságokban élők az országos átlag fölött, 32 százalékban szavaztak Le Pen pártjára.

A felmérések arról számoltak be, hogy ezekben a körökben az RN-voks motivációja a bevándorló közösségek homofóbiájától való félelem. Hasonlóan érvel a nemrég Budapesten Orbán Viktornál járt Santiago Abascal, aki ellenzi az azonos neműek házasságát (a regisztrált élettársi kapcsolatot nem), s a homoszexuálisokra fenyegető legnagyobb veszélyként beszél a muszlim radikálisoktól.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke (b) fogadja a spanyol jobboldali VOX párt vezetőjét, Santiago Abascalt a Karmelita kolostorban 2021. május 27-én. (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Ha a Kaczyński-kiáltványt aláíró vagy azzal szimpatizáló politikai erők közül társadalompolitikai szempontból a flamandokat, a franciákat és a hollandokat tekintjük liberálisabbnak, a skála másik végén jellemzően közép- és kelet-európai pártokat találunk – a lengyel PiS, a Fidesz, a bolgár Nemzeti Mozgalom. De idetartozik a Közép-Európa felé gravitáló osztrák FPÖ, illetve a társadalmi kérdésekben a nyugat- és észak-európai elvbarátoknál konzervatívabb, Matteo Salvini-féle Lega.

E rövid áttekintésből is kitűnik, hogy Orbán Viktor aligha reménybeli nyugati szövetségeseire tekintettel fogalmaz óvatosan külföldön a nagy port felkavart magyar törvénymódosítással kapcsolatban. A francia Nemzeti Tömörüléstől a holland PVV-n át a spanyol Voxig ugyanis a migráció meg az uniós politikák ügyében a Fidesszel van éppen elég közös pont van ahhoz, hogy a homoszexualitáshoz való viszonyulás ne akadályozza meg az esetleges majdani összeborulást. A sokszínűség tehát nemcsak  Európai Unió, hanem az azt megváltoztatni akarók egyik legfontosabb jellemvonása is.


Nyitókép: Geertwilders.nl

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink támogatása nélkül. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

#Európa#Geert Wilders#LMBTQ#Magyarország#Orbán Viktor