Ellenzéki játszmák: Karácsony zászlaja alatt egyesülne az MSZP, az LMP és a Párbeszéd – Válasz Online
 

Ellenzéki játszmák: Karácsony zászlaja alatt egyesülne az MSZP, az LMP és a Párbeszéd

Bódis András
| 2021.06.30. | Nagytotál

Összeírtunk minden jelöltet és több ellenzéki politikussal is beszéltünk. Ezek alapján négy „megmondásunk” van az előválasztásról: 1. Karácsony Gergely 99 nevű mozgalmának egyik célja, hogy egyesüljön az MSZP, az LMP és a Párbeszéd. 2. A Jobbik szinte minden körzetben szövetséget kötött egy vagy több alakulattal – a DK viszont egyelőre kevésbé tud és akar közösködni. 3. A jelöltek visszaléptetése mögött nemigen van ész- és elvszerűség: a pártok többnyire csak „bizniszelnek” a logóikkal. 4. Az elmúlt hónapokban kötött háttéralkuk miatt a körzetek többségében a képviselői előválasztásnak nincs tétje: 106-ból 30-32 helyen lehet érdemi verseny.

hirdetes

Sokan azt hitték, az előválasztás legfontosabb fejleménye, hogy Gyurcsány Ferenc megette a Jobbikot, illetve Jakab Péter a DK-t. Ám miként az alábbiakból kiderül, az ellenzéki pártok – mai tudásunk szerint – közel harmincféle felállásban indulnak neki a hivatalosan csak július 26-án kezdődő bejelentkezési szakasznak; mindenki mindenkivel cseréli a logóját, hogy egy-egy „biztos befutó” helyen javítsa a pozícióit.

Korábban általános döbbenetet váltott ki például, hogy a Jobbik a főváros XI. kerületében minden skrupulus nélkül beállt Gy. Németh Erzsébet mögé; nos, mára az LMP is a gyurcsányista jelölt hívévé vált, miközben az újbudai önkormányzat egyetlen Lehetmás-képviselője „normál hétköznapokon” a DK-s polgármesteri vezetés kvázi belső ellenzékeként működik. Ugyancsak kerekedtek a szemek, amikor a XII. kerületben DK–LMP közös aspiráns lett Komáromi Zoltán háziorvos, a Jobbik pedig úgy döntött, a momentumos Hajnal Miklós szekerét tolja, noha a Pálinkás József-féle Új Világ Néppárt olyan jelöltet kínált fel a hegyvidékieknek Visi Piroska személyében, aki után – értékrendi alapon – akár kapkodhatnának is Jakab Péterék. Szintén nem a szív és az ész diadalaként írható le, hogy miközben Szolnokon 2018-ban a jobbikos jelölt megszorongatta a fideszes mandátumszerzőt, az egykori radikális párt most nagyvonalúan besorolt a DK támogatottja mögé, pedig adta volna magát a Momentum-színekben induló, országos ismertségű Kármán Irén is.

Márki-Zay Péter kormányfőjelölt-jelölt meg is állapította a minap, hogy a pártok „próbálnak kisiklani az előválasztás alól egy csomó helyen és a nyílt demokratikus küzdelem helyett füstös szobákban előre lezsírozni az eredményt”. E folyamat drámai tetőpontjaként Karácsony Gergely a különös múltú szocialista Tóth Csaba tenyerébe csapott bele Hadházy Ákosé helyett, ám beszélgetőpartnereink állítják: szinte minden választókerületben lehet keresni a csomót a kákán. Szerintük viszont nem az egyes ügyek a fontosak, hanem a „mélyben zajló nagy folyamatok”. Például az, hogy ha 2022-ben valamilyen csoda folytán győz az ellenzék, biztosan nem hatpárti koalíció fog alakulni.

Karácsony Gergely 99 mozgalma ugyanis részint arra szolgál, hogy testet és tömeget adjon az MSZP, az LMP és a Párbeszéd gyors egybeolvadásának, és ez legyen a majdani „vezérhajó”.

Mindehhez persze a többieknek is lesz néhány szava. Jakab Péter és a Jobbik inkább a maga kulcsszerepében bízik – és ennek érdekében „lopakodó integrációt” folytat. A párt a 106 egyéni körzetből csak hatban indul majd önállóan az előválasztáson; de ez is csak pillanatfelvétel, bőven lehet, hogy végül mindenütt szövetségbe forr valakivel vagy valakikkel. Ez idő tájt a DK-nak 32 magán-, egyelőre senki más által nem támogatott jelöltje akad, a Momentumnak pedig 26, ezek tehát a legkevésbé kapós pártok (miközben az MSZP–Párbeszéd 19, az LMP kilenc választókerületben önállóskodik).  

Forrásaink nem győzik hangsúlyozni: illúzió azt gondolni, hogy tömegével állnának sorba semmilyen nagypolitikai múlttal nem rendelkező, ám az adott választókerületekben jól ismert, elsöprő lendületű és makulátlan civilek – Márki-Zay Péter saját jelöltjeinek többsége sem „választásszűz”. A hódmezővásárhelyi polgármester névsorának első helyezettje, Almási-Kecskés Gusztáv például a Fideszből indult, majd a Liberálisokon keresztül érkezett meg a Mindenki Magyarországa Mozgalomba (MMM). Ellenzéki interjúalanyaink szerint még jól is jöhet, hogy minden párt képes bármelyik másikkal hajmeresztő helyi szövetségeket kötni, hiszen „ha egyszer az életben kormányra kerülünk, már olajozott alkufolyamatok mentén köthetünk koalíciót”.

Adódik a kérdés: van-e legalább matematikai esélye győzni 2022-ben a háttéralkukon és előválasztáson edződő ellenzéknek? Matematikai esélye talán van.

Hiszen 2018-ban a Fidesz-jelöltek a 106 körzetből „csak” 47-ben értek el 50 százalék feletti eredményt az akkor még megosztott ellenoldallal szemben – és ma még nem tudhatjuk, a kormánypárt akkori, 47,4 százalékos országos listás támogatottsága (a határon túli szavazatok nélkül) jövőre lefelé vagy fölfelé módosul-e. Az alábbi összeállításban csak az 53 százalék feletti 2018-as Fidesz-győzelmeket tekintjük a kormánypárt szempontjából „tutinak” – 27 ilyen körzetet számoltunk –, mert az 50 és 53 százalék közötti kategóriában már akad az ellenzék szempontjából megcsíphetőnek tűnő hely. Éppen ilyen a Márki-Zay-féle hódmezővásárhelyi, illetve a hatvani, nagykátai, marcali, siófoki, szekszárdi választókerület; ezek jó részében máris tömbösödni látszanak a pártok az esélyes indulók mögött.   

Ha valaki alaposan átbogarássza az alábbi jelöltlistát, láthatja, hogy ez a tömbösödés másutt is „beállt”, azaz mindösszesen majd’ ötven helyen támogat négy, öt vagy hat párt egy-egy aspiránst. Ez a szám az ellenzék szempontjából bevehetetlen 27 zónán felül értendő, vagyis elég lenne 30-32 körzetben képviselői előválasztást rendezni – az országos miniszterelnökjelölti csata mellett. Másutt nincs érdemi tétje a megmérettetésnek.

×××

Múlt és jelen a 106 egyéni választókerületben

Ahol a Fidesz-jelölt 53 százalék fölötti eredményt ért el 2018-ban (27 egyéni választókerület)

Bács-Kiskun megye 1. (Kecskemét); jelenlegi képviselő: Salacz László (Fidesz – KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Lejer Zoltán (Jobbik, LMP, MMM, MSZP–Párbeszéd), Szőkéné Kopping Rita (DK, Momentum)

Bács-Kiskun megye 3. (Kalocsa); jelenlegi képviselő: Font Sándor (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Magóné Tóth Gyöngyi (DK, Momentum, MMM), Kudron Nándor (Jobbik), Angeli Gabriella (MSZP–Párbeszéd), Király Róbert (Új Világ Néppárt)

Bács-Kiskun megye 4. (Kiskunfélegyháza); jelenlegi képviselő: Lezsák Sándor (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelölt: Kis-Szeniczey Kálmán (LMP, Jobbik, MSZP–Párbeszéd)

Bács-Kiskun megye 5. (Kiskunhalas); jelenlegi képviselő: Bányai Gábor (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Horváth Roland Károly (DK), Papp Dénes (Momentum)

Bács-Kiskun megye 6. (Baja); jelenlegi képviselő: Zsigó Róbert (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Preininger Rozália (Jobbik, LMP, MMM), László Károly (DK), Kiss László (Momentum), Vass Antal (Új Világ Néppárt)

Baranya megye 3. (Mohács); jelenlegi képviselő: Hargitai János (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Schwarcz-Kiefer Patrik (Jobbik, LMP, MMM, MSZP–Párbeszéd), Páger Ferenc (DK), Frey Benjámin (Momentum, DK)

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 7. (Mezőkövesd); jelenlegi képviselő: Tállai András (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Kormos Anna (MSZP–Párbeszéd), Sermer Ádám (DK), Szépvölgyi Gergő (Momentum)

Fejér megye 2. (Székesfehérvár); jelenlegi képviselő: Törő Gábor (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Fazakas Attila (Jobbik, DK, LMP), But Sándor (Új Világ Néppárt)

Fejér megye 5. (Sárbogárd); jelenlegi képviselő: Varga Gábor (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Kertész Éva (DK, MSZP–Párbeszéd), Gottlóz Tibor (MMM)

Győr-Moson-Sopron megye 2. (Győr); jelenlegi képviselő: Kara Ákos (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Gasztonyi László (DK, LMP), Juhász István (MSZP–Párbeszéd)

Győr-Moson-Sopron megye 3. (Csorna); jelenlegi képviselő: Gyopáros Alpár (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Kovácsné Varga Ildikó (MSZP–Párbeszéd, DK), Orbán Krisztián (Momentum) 

Győr-Moson-Sopron megye 4. (Sopron); jelenlegi képviselő: Barcza Attila (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Brenner Koloman (Jobbik, Momentum, LMP, MMM), Simon Zoltán (DK), Jakál Adrienn (Párbeszéd–MSZP)

Győr-Moson-Sopron megye 5. (Mosonmagyaróvár); jelenlegi képviselő: Nagy István (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Magyar Zoltán (Jobbik, LMP, MSZP–Párbeszéd), Ábrahám Tivadar (DK), Szabó Miklós (MMM), Balázs Endre (Momentum)

Hajdú-Bihar megye 3. (Debrecen); jelenlegi képviselő: Tasó László (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Salamon Gergő (Jobbik, LMP), Kosztin Mihály (Momentum, MMM), Szórádi Sándor (Párbeszéd–MSZP), Csák László (Új Világ Néppárt)

Hajdú-Bihar megye 4. (Berettyóújfalu); jelenlegi képviselő: Vitányi István (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Szántai László (Momentum, Jobbik), Szabó Patrik (DK), Bihary Judit (MSZP–Párbeszéd)

Jász-Nagykun-Szolnok megye 3. (Karcag); jelenlegi képviselő: F. Kovács Sándor (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Lukács László György (Jobbik, MSZP–Párbeszéd, LMP, MMM), Kozma Dániel (Momentum)

Nógrád megye 2. (Balassagyarmat); jelenlegi képviselő: Balla Mihály (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelölt: Gyenes Szilárd (MMM)

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 3. (Kisvárda); jelenlegi képviselő: Seszták Miklós (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Tóth Viktor (Jobbik, LMP), Bulitka András (DK), Sárosy Zoltán (MSZP–Párbeszéd)

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4. (Vásárosnamény); jelenlegi képviselő: Tilki Attila (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelölt: Sápi Mónika (MMM)

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5. (Mátészalka); jelenlegi képviselő: Kovács Sándor (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelölt: Földi István (Jobbik, LMP, Momentum, MMM), Papp Ildikó (MSZP–Párbeszéd)

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 6. (Nyírbátor); jelenlegi képviselő: Simon Miklós (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Czirják Alexandra (DK), Pradlik Milán (Momentum), Tóth Viktor (MSZP–Párbeszéd)

Tolna megye 2. (Dombóvár); jelenlegi képviselő: Potápi Árpád János (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Szabó Loránd (DK), Száraz Zoltán (Momentum, Jobbik, Párbeszéd–MSZP)

Tolna megye 3. (Paks); jelenlegi képviselő: Süli János (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Tóth Attila Szilveszter (DK), Bencze János (Jobbik, MSZP–Párbeszéd, LMP)

Vas megye 2. (Sárvár); jelenlegi képviselő: Ágh Péter (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Szilágyi Tamás (DK), Bányai-Németh Gábor (Momentum), Hencz Kornél (MSZP–Párbeszéd), Molnár Miklós (Új Világ Néppárt)

Vas megye 3. (Körmend); jelenlegi képviselő: V. Németh Zsolt (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Ipkovich György (MSZP–Párbeszéd), Pleva Dániel (Momentum, DK), Bana Tibor (MMM), Horváth József Áron (Új Világ Néppárt)

Veszprém megye 4. (Pápa); jelenlegi képviselő: Kovács Zoltán (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Süle Zsolt (Jobbik, LMP), Benedek Szilveszter (DK), Grőber Attila (MSZP–Párbeszéd), Jádi István (Momentum)

Zala megye 2. (Keszthely); jelenlegi képviselő: Manninger Jenő (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Czuth Zoltán László (MSZP–Párbeszéd, DK), Elekes István (Momentum, Jobbik), Molnár Tibor (Új Világ Néppárt, MMM)

Ahol a Fidesz-jelölt 50 és 53 százalék közötti eredményt ért el 2018-ban (20 egyéni választókerület)

Bács-Kiskun megye 2. (Kecskemét); jelenlegi képviselő: Zombor Gábor (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Bodrozsán Alexandra (Momentum, DK, MMM), Király József (MSZP–Párbeszéd, Jobbik, LMP)

Békés megye 2. (Békés); jelenlegi képviselő: Dankó Béla (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Kondé Gábor (DK), Miskéri László (MSZP–Párbeszéd), Baranyi Béla (Új Világ Néppárt)

Békés megye 3. (Gyula); jelenlegi képviselő: Kovács József (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Mikóné Hirth Beáta (Momentum, Jobbik, MMM), Bereczki János (LMP), Pomuczné Nagy Ildikó (Új Világ Néppárt)

Csongrád-Csanád megye 4. (Hódmezővásárhely); jelenlegi képviselő: Lázár János (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Márki-Zay Péter (MMM, Jobbik, Momentum), Mucsi Tamás (DK)

Fejér megye 3. (Bicske); jelenlegi képviselő: Tessely Zoltán (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Balázs Péter (DK, Jobbik, LMP, MSZP–Párbeszéd), ifj. Bogdán János (MMM)

Hajdú-Bihar megye 5. (Hajdúszoboszló); jelenlegi képviselő: Bodó Sándor (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Bangóné Borbély Ildikó (MSZP–Párbeszéd, DK), Kiss László (Momentum, Jobbik, MMM), Somogyi Ferenc (Új Világ Néppárt)

Heves megye 3. (Hatvan); jelenlegi képviselő: Szabó Zsolt (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Korózs Lajos (MSZP–Párbeszéd, DK), Lőcsei Lajos (Momentum), Varga Ferenc (Új Világ Néppárt)

Jász-Nagykun-Szolnok megye 2. (Jászberény); jelenlegi képviselő: Pócs János (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Gedei József (DK, Momentum), Kertész Ottó (MSZP–Párbeszéd, LMP) 

Komárom-Esztergom megye 3. (Komárom); jelenlegi képviselő: Czunyiné Bertalan Judit (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelölt: Szanyi Gábor (Jobbik, DK, LMP)

Pest megye 4. (Vác); jelenlegi képviselő: Rétvári Bence (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Inotay Gergely (Jobbik, LMP, MSZP–Párbeszéd, MMM), Juhász Béla (Momentum, DK, Új Világ Néppárt), Gyurcsik Ádám (független)

Pest megye 9. (Nagykáta); jelenlegi képviselő: Czerván György (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Schmuck Erzsébet (LMP, DK, Jobbik, MSZP–Párbeszéd, MMM), Ujhelyi Sándor (független)

Pest megye 10. (Monor); jelenlegi képviselő: Pogácsás Tibor (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Gér Mihály (Párbeszéd–MSZP, Jobbik, Momentum, LMP), Magdics Máté (DK)

Pest megye 11. (Dabas); jelenlegi képviselő: Pánczél Károly (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Andrejka Zombor (Momentum, MSZP–Párbeszéd), Jánosi-Lesi Ágota (DK)

Pest megye 12. (Cegléd); jelenlegi képviselő: Földi László (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Zágráb Nándor (Jobbik, LMP, Momentum, MMM), Kökény Gábor (DK), László Ferenc (MSZP–Párbeszéd)

Somogy megye 2. (Barcs); jelenlegi képviselő: Szászfalvi László (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Ander Balázs (Jobbik, Momentum, LMP, MMM), Remes Gábor (DK, MSZP–Párbeszéd)

Somogy megye 3. (Marcali); jelenlegi képviselő: Móring József Attila (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelölt: Steinmetz Ádám (Jobbik, MSZP–Párbeszéd, LMP, MMM)

Somogy megye 4. (Siófok); jelenlegi képviselő: Witzmann Mihály (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik, Párbeszéd–MSZP, LMP), Kovács Miklós (DK) 

Tolna megye 1. (Szekszárd); jelenlegi képviselő: Horváth István (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Harangozó Tamás (MSZP–Párbeszéd, Momentum, LMP), Takács László (DK), Bozsolik Róbert (Jobbik, MMM)

Veszprém megye 2. (Balatonfüred); jelenlegi képviselő: Kontrát Károly (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Szecsődi Andrea (Momentum, Jobbik, MMM)

Zala megye 1. (Zalaegerszeg); jelenlegi képviselő: Vigh László (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Plesz Dóra (Momentum, Párbeszéd–MSZP), Benke Richárd (Jobbik), Csidei Irén (DK), Paksy Zoltán (LMP)

Ahol a Fidesz-jelölt 45 és 50 százalék közötti eredményt ért el 2018-ban (21 egyéni választókerület)

Baranya megye 4. (Szigetvár); jelenlegi képviselő: Nagy Csaba (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Szarkándi Lajosné (DK), Koltai Péter (MSZP–Párbeszéd), Alpár György (MMM, Jobbik), P. Horváth Tamás (Új Világ Néppárt)

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3. (Ózd); jelenlegi képviselő: Riz Gábor (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Farkas Péter Barnabás (Jobbik, DK, Momentum, LMP), Kiss Sándor (MSZP–Párbeszéd), Szendrei Endre (független)

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 5. (Sátoraljaújhely); jelenlegi képviselő: Hörcsik Richárd (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelölt: Erdei Sándor Zsolt (Jobbik, DK, LMP, MMM)

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. (Tiszaújváros); jelenlegi képviselő: Koncz Zsófia (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Biró László (Jobbik), Jézsó Gábor (MSZP–Párbeszéd), Pelek Dávid (Momentum), Tóth Ádám (független)

Csongrád-Csanád megye 3. (Szentes); jelenlegi képviselő: Farkas Sándor (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Szűcs Ildikó (Jobbik, LMP), Borsik Viktor (Momentum, MSZP–Párbeszéd), Mészáros Gábor (MMM, Új Világ Néppárt)

Fejér megye 1. (Székesfehérvár); jelenlegi képviselő: Vargha Tamás (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Ráczné Földi Judit (DK, Jobbik), Márton Roland (MSZP–Párbeszéd, LMP), Barlabás András (Momentum)

Győr-Moson-Sopron megye 1. (Győr); jelenlegi képviselő: Simon Róbert Balázs (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Jancsó Zita (DK, Jobbik), Pollreisz Balázs (MSZP–Párbeszéd), Jenei Ferenc (LMP), Rehó Tibor (Momentum), Urbán Tibor (MMM)

Hajdú-Bihar megye 1. (Debrecen); jelenlegi képviselő: Kósa Lajos (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Pálinkás József (Új Világ Néppárt), Fábián István (Párbeszéd–MSZP), Varga Zoltán (DK), Szabó Bence (Momentum)

Hajdú-Bihar megye 2. (Debrecen); jelenlegi képviselő: Pósán László (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Mándi László (Momentum, Jobbik), Vaszkó Imre (DK), Jármi Péter (LMP), Bánfalvi Győző (Új Világ Néppárt)

Hajdú-Bihar megye 6. (Hajdúböszörmény); jelenlegi képviselő: Tiba István (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Hegedüs Péter (Jobbik, MSZP–Párbeszéd, Momentum, LMP, MMM), Tóth József (DK), Nagy Péter (Új Világ Néppárt), Tömöri Zsolt Sándor (független)

Heves megye 1. (Eger); jelenlegi képviselő: Nyitrai Zsolt (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Berecz Mátyás (DK, Jobbik, LMP), Jánosi Zoltán (Momentum, MSZP–Párbeszéd)

Heves megye 2. (Gyöngyös); jelenlegi képviselő: Horváth László (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Dudás Róbert (Jobbik, LMP, Momentum, MMM), Balogh Bálint (DK, MSZP–Párbeszéd)

Komárom-Esztergom megye 2. (Esztergom); jelenlegi képviselő: Völner Pál (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelölt: Nunkovics Tibor (Jobbik, DK, LMP, MMM)

Nógrád megye 1. (Salgótarján); jelenlegi képviselő: Becsó Károly (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Dömsödi Gábor (Új Világ Néppárt), Horváth Ferenc (Momentum, MSZP–Párbeszéd), Godó Beatrix (DK, Jobbik)

Pest megye 3. (Szentendre); jelenlegi képviselő: Hadházy Sándor (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Pál Gábor (Jobbik, DK, LMP), Buzinkay György (Momentum, Párbeszéd–MSZP), Kóder György (MMM), Stelli-Kis Sándor (Új Világ Néppárt)

Pest megye 6. (Gödöllő); jelenlegi képviselő: Vécsey László (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Hohn Krisztina (LMP, MSZP–Párbeszéd, Jobbik, MMM), Varga Zoltán (Momentum), Simon Erika (Új Világ Néppárt)

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2. (Nyíregyháza); jelenlegi képviselő: Vinnai Győző (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Gyüre Csaba (Jobbik), Aranyos Gábor (MSZP–Párbeszéd, DK, Momentum, LMP), Kiss Krisztián (Új Világ Néppárt, MMM)

Vas megye 1. (Szombathely); jelenlegi képviselő: Hende Csaba (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Ungár Péter (LMP, Jobbik, MSZP–Párbeszéd), Czeglédy Csaba (DK), Kocka Tibor (Új Világ Néppárt)

Veszprém megye 1. (Veszprém); jelenlegi képviselő: Ovádi Péter (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Csonka Balázs (DK, LMP), Mesterházy Attila (MSZP–Párbeszéd)

Veszprém megye 3. (Tapolca); jelenlegi képviselő: Fenyvesi Zoltán (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelölt: Rig Lajos (Jobbik, DK, LMP, MMM)

Zala megye 3. (Nagykanizsa); jelenlegi képviselő: Cseresnyés Péter (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Horváth Jácint (DK, MSZP–Párbeszéd), Berta Krisztián (Jobbik, LMP, Momentum)

Ahol a Fidesz-jelölt 45 százalék alatti eredményt ért el, de győzött 2018-ban (23 egyéni választókerület)

Budapest 2. (Budapest XI. kerület); jelenlegi képviselő: Simicskó István (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Orosz Anna (Momentum, Párbeszéd–MSZP, MMM), Gy. Németh Erzsébet (DK, Jobbik, LMP)

Budapest 3. (Budapest XII. kerület); jelenlegi képviselő: Gulyás Gergely (Fidesz–KDNP); a Fidesz–KDNP 2022-ben Fürjes Balázst indítja; ellenzéki előválasztási jelöltek: Hajnal Miklós (Momentum, Jobbik), Komáromi Zoltán (DK, LMP), Visi Piroska (Új Világ Néppárt)

Budapest 4. (Budapest II. kerület); jelenlegi képviselő: Varga Mihály (Fidesz–KDNP); a Fidesz–KDNP 2022-ben Gór Csabát indítja; ellenzéki előválasztási jelöltek: Tordai Bence (Párbeszéd–MSZP, Momentum, LMP), Kálmán Olga (DK, Jobbik), Szalai László (független)

Budapest 6. (Budapest VIII. kerület); jelenlegi képviselő: Kocsis Máté (Fidesz–KDNP); a Fidesz–KDNP 2022-ben Sára Botondot indítja; ellenzéki előválasztási jelöltek: Demeter Márta (LMP, Jobbik), Csordás Anett (Momentum, MMM), Jámbor András (független, Párbeszéd–MSZP), Manhalter Dániel (DK)

Budapest 13. (Budapest XVI. kerület); jelenlegi képviselő: Szatmáry Kristóf (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Vajda Zoltán (MMM, MSZP–Párbeszéd), Nemes Gábor (DK, Jobbik), Hollai Gábor (Momentum), Palotás János (Új Világ Néppárt)

Budapest 14. (Budapest XVII. kerület); jelenlegi képviselő: Dunai Mónika (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Szilágyi György (Jobbik, DK, Momentum, LMP, MMM), Lukoczki Károly (MSZP–Párbeszéd)

Baranya megye 2. (Pécs); jelenlegi képviselő: Hoppál Péter (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Keresztes László Lóránt (LMP, MSZP–Párbeszéd), Szakács László (DK, Jobbik, Momentum), Simon Gábor Imre (MMM) 

Békés megye 1. (Békéscsaba); jelenlegi képviselő: Herczeg Tamás (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Stummer János (Jobbik, DK, Momentum, LMP, MMM), Miklós Attila (MSZP–Párbeszéd)

Békés megye 4. (Orosháza); jelenlegi képviselő: Simonka György (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Szabó Ervin (Jobbik, DK, LMP, MMM), Szelényi Zoltán (MSZP–Párbeszéd), Sebők Éva (Momentum)

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1. (Miskolc); jelenlegi képviselő: Csöbör Katalin (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Szilágyi Szabolcs (Jobbik, DK, LMP, Momentum, MMM), Simon Gábor (MSZP–Párbeszéd)

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2. (Miskolc); jelenlegi képviselő: Hubay György (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Varga László (MSZP–Párbeszéd, Momentum, LMP), Hegedűs Andrea (DK, Jobbik)

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 4. (Kazincbarcika); jelenlegi képviselő: Demeter Zoltán (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Üveges Gábor (Jobbik, DK, LMP, MMM), Hornyák Evelin (Momentum, MSZP–Párbeszéd)

Csongrád-Csanád megye 2. (Szeged); jelenlegi képviselő: B. Nagy László (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Tóth Péter (Jobbik, DK, LMP), Mihálik Edvin (Momentum, MSZP–Párbeszéd), Tóth Szabolcs (MMM)

Jász-Nagykun-Szolnok megye 1. (Szolnok); jelenlegi képviselő: Kállai Mária (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Sziráki Pál (DK, Jobbik), Kármán Irén (Momentum, MSZP–Párbeszéd), Tóth Áron (LMP)

Jász-Nagykun-Szolnok megye 4. (Törökszentmiklós); jelenlegi képviselő: Boldog István (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelölt: Csányi Tamás (Jobbik, DK, LMP, Momentum, MMM)

Komárom-Esztergom megye 1. (Tatabánya); jelenlegi képviselő: Bencsik János (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Konczer Erik (DK, Jobbik), Gurmai Zita (MSZP–Párbeszéd, LMP), Popovics Judit (Új Világ Néppárt, MMM)

Pest megye 1. (Érd); jelenlegi képviselő: Aradszki András (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Bősz Anett (DK, Jobbik, MMM), Ollero Marco (Momentum, MSZP–Párbeszéd), Tetlák Örs (LMP)

Pest megye 2. (Budakeszi); jelenlegi képviselő: Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Szél Bernadett (Momentum, Jobbik, MSZP–Párbeszéd, MMM), Hegyesi Beáta (DK)

Pest megye 5. (Dunakeszi); jelenlegi képviselő: Tuzson Bence (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Dorosz Dávid (Párbeszéd–MSZP, Jobbik, Momentum, LMP), Tonzor Péter (DK), Fekete László (Új Világ Néppárt)

Pest megye 7. (Vecsés); jelenlegi képviselő: Szűcs Lajos (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Fricsovszky-Tóth Péter (Jobbik, DK, LMP, MMM), Farag Alexandra (Momentum, Párbeszéd–MSZP)

Pest megye 8. (Szigetszentmiklós); jelenlegi képviselő: Bóna Zoltán (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Nagy János (Jobbik, MSZP–Párbeszéd, LMP, MMM), Jószai Teodóra (DK, Momentum)

Somogy megye 1. (Kaposvár); jelenlegi képviselő: Gelencsér Attila (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Varga István (DK, MSZP–Párbeszéd), Bereczki Dávid (Momentum), Szabóné Szendefy Mária (LMP), Horváth Ákos (Jobbik, MMM)

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1. (Nyíregyháza); jelenlegi képviselő: Szabó Tünde (Fidesz–KDNP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Lengyel Máté (Jobbik, DK, LMP), Csipkés József (Momentum), Mike András (MSZP–Párbeszéd)

Ahol ellenzéki jelölt győzött 2018-ban (15 egyéni választókerület)

Budapest 1. (Budapest V. kerület); jelenlegi képviselő: Csárdi Antal (LMP); a Fidesz–KDNP 2022-ben Böröcz Lászlót indítja; ellenzéki előválasztási jelöltek: Csárdi Antal (LMP, MSZP–Párbeszéd, Jobbik, DK), Gelencsér Ferenc (Momentum, MMM)

Budapest 5. (Budapest VII. kerület); jelenlegi képviselő: Oláh Lajos (DK); a Fidesz–KDNP 2022-ben Bajkai Istvánt indítja; ellenzéki előválasztási jelöltek: Oláh Lajos (DK, MSZP–Párbeszéd), Beleznay Zsuzsanna (Jobbik, LMP), Tompos Márton (Momentum), Almási-Kecskés Gusztáv (MMM)

Budapest 7. (Budapest XIII. kerület); jelenlegi képviselő: Hiszékeny Dezső (MSZP); a Fidesz–KDNP 2022-ben valószínűleg Harrach Tamást indítja; ellenzéki előválasztási jelöltek: Hiszékeny Dezső (MSZP–Párbeszéd, LMP, MMM), Keszthelyi Dorottya (DK), Naszádos Zsófia (Momentum)

Budapest 8. (Budapest XIV. kerület); jelenlegi képviselő: Tóth Csaba (MSZP); a Fidesz–KDNP 2022-ben Borbély Ádámot indítja; ellenzéki előválasztási jelöltek: Tóth Csaba (MSZP–Párbeszéd, DK, Jobbik), Hadházy Ákos (Momentum, MMM)

Budapest 9. (Budapest X. kerület); jelenlegi képviselő: Burány Sándor (Párbeszéd); a Fidesz–KDNP 2022-ben Pap Sándort indítja; ellenzéki előválasztási jelöltek: Burány Sándor (Párbeszéd–MSZP, LMP), Arató Gergely (DK, Jobbik), Paróczai Anikó (Momentum)

Budapest 10. (Budapest III. kerület); jelenlegi képviselő: Szabó Tímea (Párbeszéd); a Fidesz–KDNP 2022-ben Bús Balázst indítja; ellenzéki előválasztási jelölt: Szabó Tímea (Párbeszéd–MSZP, DK, Jobbik, Momentum, LMP, MMM)

Budapest 11. (Budapest IV. kerület); jelenlegi képviselő: Varju László (DK); a Fidesz–KDNP 2022-ben Wintermantel Zsoltot indítja; ellenzéki előválasztási jelölt: Varju László (DK, MSZP–Párbeszéd, Jobbik, Momentum, LMP, MMM)

Budapest 12. (Budapest XV. kerület); jelenlegi képviselő: Hajdu László (DK); ellenzéki előválasztási jelöltek: Barkóczi Balázs (DK, MSZP–Párbeszéd, Jobbik, LMP), Palocsai Béla (Momentum)

Budapest 15. (Budapest XVIII. kerület); jelenlegi képviselő: Kunhalmi Ágnes (MSZP); a Fidesz–KDNP 2022-ben valószínűleg Lévai István Zoltánt indítja; ellenzéki előválasztási jelöltek: Kunhalmi Ágnes (MSZP–Párbeszéd, Jobbik, LMP, MMM), Ferencz István (DK)

Budapest 16. (Budapest XX. kerület); jelenlegi képviselő: Hiller István (MSZP); a Fidesz–KDNP 2022-ben valószínűleg Földesi Gyulát indítja; ellenzéki előválasztási jelöltek: Hiller István (MSZP–Párbeszéd, DK, Jobbik, LMP, Momentum), Vidákovics László (Új Világ Néppárt)

Budapest 17. (Budapest XXI. kerület); jelenlegi képviselő: Szabó Szabolcs (független); a Fidesz–KDNP 2022-ben valószínűleg Németh Szilárdot indítja; ellenzéki előválasztási jelöltek: Szabó Szabolcs (Momentum, Jobbik, MMM), Komjáthy Imre (MSZP–Párbeszéd, DK)

Budapest 18. (Budapest XXII. kerület); jelenlegi képviselő: Molnár Gyula (MSZP); a Fidesz–KDNP 2022-ben valószínűleg Németh Zsoltot indítja; ellenzéki előválasztási jelöltek: Molnár Gyula (DK), Tóth Endre (Momentum, Jobbik, MMM)

Baranya megye 1. (Pécs); jelenlegi képviselő: Mellár Tamás (Párbeszéd); ellenzéki előválasztási jelöltek: Mellár Tamás (MSZP–Párbeszéd, Jobbik, LMP, MMM), Nemes Balázs (Momentum, DK), Szőke Tibor (Új Világ Néppárt)

Csongrád-Csanád megye 1. (Szeged); jelenlegi képviselő: Szabó Sándor (MSZP); ellenzéki előválasztási jelöltek: Szabó Sándor (MSZP–Párbeszéd, LMP, Momentum, MMM), Binszki József (DK, Jobbik)

Fejér megye 4. (székhely: Dunaújváros); jelenlegi képviselő: Kálló Gergely (Jobbik); ellenzéki előválasztási jelöltek: Kálló Gergely (Jobbik, DK, MSZP–Párbeszéd, LMP, MMM), Kovács Janka (Momentum)


Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink támogatása nélkül. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

#ellenzék#előválasztás#Magyarország