politika – Válasz Online
 

Egy nemzeti közösségnek természetes világnézeti megosztottsága mellett is képesnek kell lennie gondolni valamit közös jövőjéről és közös céljairól. Magyarországon ez a képesség mára elveszett, de visszanyerhető – írja Filippov Gábor. A Válasz Online ezzel az írással zárja a Lányi András által indított közéleti vitasorozatot.

Bővebben >>>

Miután David Pressman maga osztott meg fotókat a szédervacsorájáról, Gyöngyösi Márton szerint sem kérdés, hogy ennek üzenetértéke van. Mi a mesterterv a Jobbik emelése mögött? Megkérdeztük az érintettet. Interjú.

Bővebben >>>

„Az igazságnak nyelvet adni – erős, hatalmas nyelvet. A hazaszerető értelmiség feladata ez lehetne a következő évtizedre. Különben továbbra is csak a megértetlen értékek, vágyak és ábrándok kultúráját tudjuk felmutatni a nemzetnek” – véli Béndek Ábris. A Párizsi Politikai Tanulmányok Intézetének hallgatója Lányi András lapunkban megjelent, a lehetséges ellenzéki programról született írására reagál. Vélemény.

Bővebben >>>

„A NER hosszú évtizedében élve az ellenzékiségről vitázni – akármilyen előjellel – olyan, mint egy halott felett állva az egészséges bélműködés rejtelmeiről eszmét cserélni. Már csak Gyurcsány Ferenc időtlenül romantikus ölelése maradt nekünk” – írja Ficsor Benedek. A Magyar Hang szerkesztőjének válasza a lapunkban megjelent vitaindítóra.

Bővebben >>>

A magyar nemzet önfelszámoló: területileg, életminőségben, létszámban, életkedvben. Éppen ezért még a NER destruktivitása sem veszélyezteti a rendszer sikerét. Válaszok a Válaszon – első rész.

Bővebben >>>

„A szavazók nagyjából 15 százaléka szívesen csatlakozna szinte bármilyen új kezdeményezéshez, amely túlmutat posztkommunista jelenünk szánalmas alternatíváján” – írja Lányi András. Vitaindító.

Bővebben >>>

A lapunk által leleplezett offshore-os DK-s parlamentbe juttatása már sok volt a Momentumnak – a párt mindent elkövet, hogy Ráczné Földi Judit ne vehesse át a mandátumát. Kerpel-Fronius Gábor elnökségi tag viszont egyúttal főpolgármester-helyettes is, azaz hivatalból kénytelen együtt dolgozni DK-sokkal. A Válasz Online éppen ezért őt kérdezte Gyurcsányékról meg az ellenzéki „zsákban futás” értelméről. Interjú.

Bővebben >>>

„A barna keresztény nem jó? Én az vagyok. A kevert fajúzás felbőszített. Aminek egyébként köze van ahhoz, hogy úgy döntöttem, a DK-ban folytatom.” Vívós interjú.

Bővebben >>>

Azért nincs jövőképünk, mert mi voltunk a jövő. A tizenkilencedik század jövője – írja lapunknak küldött, 2023 elé írt esszéjében Lányi András. Lapunk az év utolsó munkahetén vissza- és a jövőbe tekintő, elemző írásokat közöl – a filozófus cikkével kezdve a sort.

Bővebben >>>

Nincsen európai hőseposz, tehát nincsen európai politika. Csak európai intézmények, bizottsági elnökök és képviselők vannak, az Európai Unió politikája bürokratikus, unalmas, átélhetetlen. Béndek Ábris reakciója a Momentum EP-képviselőjének lapunkban megjelent írására.

Bővebben >>>

Noha a sajtó épp azzal van tele, hogy Donáth Anna leteremtette Gyurcsány Ferencet, a Momentum előző elnöke jóval fontosabb témát boncolgató és nagyobb lélegzetű írást küldött lapunknak, amely szintén nem nélkülözi a DK-val való konfrontációt.

Bővebben >>>

A hiúság is szerepet játszik abban, hogy ismét kormánytag lett, miután korábban nyíltan kritizálta a Fideszt, de becsületbeli ügynek is érzi szerepvállalását. Szerinte nem számít, minisztertársa, Lázár János hogyan kokainista gazemberezi brüsszeli tárgyalópartnereit. Interjú.

Bővebben >>>

„A gazdaságban se a nemzeti bezárkózást hirdető orbáni alapokon akarjon építkezni. Mert építeni úgy mást nem – legfeljebb légvárat lehet” – üzeni Lendvai Ildikó Donáth Annának. A szocialisták egykori elnöke jelentkezett, hogy reagálna a Momentum EP-képviselőjének lapunkban megjelent vitacikkére, a Válasz Online azonban véleménycikk helyett inkább interjút kért tőle. Így szóba kerülhetett a Kádár-rendszer, a gyurcsányi évek és az ellenzék mai helyzete is.

Bővebben >>>

A Momentum volt elnöke túllépve a mai kocsmán a hazánk előtt álló kihívásokat veszi számba és kínál azokra válaszokat. Ellenzéki oldalról: színvonalasan. Írását vitaindító szándékkal tesszük közzé.

Bővebben >>>

A független parlamenti képviselő szerint ha Brüsszel felül a kormány kamuígéreteinek és kontroll nélkül küld pénzt, senki soha nem lesz képes legyőzni a NER-t. Hadházy a Válasz Online-nak elmondja: már saját LMP-pártelnöki időszakában is üzent Rogán Antal, mit adjanak be, amit a Fidesz megszavazna. Miután elhajtotta, az ilyen javaslatot beadták a szocialisták. Interjú.

Bővebben >>>