Tóka Gábor: Három orvosság a bebetonozott, korrupt képviselők ragálya ellen
Ha megkezdjük a bebetonozott képviselők három monopóliumának felszámolását, akkor nincs szükség a képviselők újraválaszthatóságának kártékony mellékhatásokkal járó, de a lényeget tekintve borítékolhatóan eredménytelen korlátozására az új alkotmányban – írja Tóka Gábor. A politológus azzal egyetért, hogy az alkalmatlanságuk ellenére is eltávolíthatatlan, korrupt képviselők távol tartása a hatalomtól helyes cél, azt azonban szerinte másfajta orvosságok alkalmazásával lehet elérni. Vélemény.
Az Orbán-rendszer kellemetlen tapasztalatai után hatványozottan indokolt lett azon elgondolkodni, miként akadályozható meg, hogy a hivatásukra alkalmatlan képviselőket folyamatosan újraválasszák a szavazók. Akkor is, ha ezzel látható kárt tesznek az országban. Erre törekszik a 17. alaptörvény-módosítás, amely korlátozza az országgyűlési képviselők újraválaszthatóságát arra hivatkozva, hogy a tizenkét évet meghaladó parlamenti jelenlét veszélyesen eltávolítja a politikust a választók értékrendjétől és nézőpontjától.
Az elmúlt hetekben minden értelmes érvet felsoroltak már az alkotmánymódosítás mellett és ellen is. Annyi biztos, hogy a törekvést a bebetonozott politikai selejt kikukázására a Tisza táborában sokan és mély meggyőződéssel támogatják. A közvélemény-kutatások, a saját véleményemre kapott olvasói megjegyzések és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes nyilatkozata is ezt erősítették meg.
A választott eszköz kritikája helyett most inkább néhány további lehetőségre szeretném felhívni a figyelmet, amelyek hatékonyan szolgálhatnák a fenti, szerintem is teljesen jogos célkitűzést, akár az immár elfogadott alkotmánymódosítással együtt is.
Könnyen belátható: három fő oka van annak, hogy a hivatalban levő képviselők a tényleges teljesítményükkel nem igazolható előnyt élveznek potenciális kihívóikkal szemben a választásainkon.
Ha átgondoljuk ezeket, rögtön adódik néhány ötlet, hogy miként gyomlálhatnánk ki a bajt gyökerestül. Aki valódi eredményt szeretne látni, az nyilván ezeket is ugyanolyan lelkesen fogja majd támogatni, mint a 17. alkotmánymódosítás 2. cikkét.
A probléma gyökere: a monopolhelyzet
A buja gaz földalatti gyökérzetének első eleme egy politikai monopólium: amíg csak az általa legjobbnak tartott párttal szembefordulva voksolhat a polgár egy-egy alkalmatlan jelölt ellen, addig érthetően nehezen szánja rá magát erre. Nem azért választjuk meg Caligula lovát is, mert nem látjuk, hogy gondolkodás nélkül követi a gazdája parancsait, hanem mert az ő csapatának parancsait helyeseljük, és nem a rivális ló tulajdonosáét.
A második egy információs monopólium: a hivatalban levő képviselő bennfentes információkra hivatkozva a kihívói által cáfolhatatlan módon tudja marhaságokkal telebeszélni a szavazók fejét. Persze a többi jelölt is mondhat marhaságokat, de nem kapnak akkora hátszelet azok terjesztéséhez és elhitetéséhez, mint a választott hivatal pillanatnyi betöltője.
A harmadik pedig a korrupciós monopólium: annak szeretnének baksist fizetni különböző cégek és intézmények, aki éppen hatalmon van. A politikai korrupció önmagában is nagy baj lenne, de számunkra most az belőle a fontos, ami egyébként csak a hab a tortán. Tehát az, hogy a korrupt képviselő plusz kampánypénzei miatt versenyelőnybe kerül a következő választáson. Mert nincs helyben senki, aki a kellő motiváció mellett az összes szükséges eszközzel is rendelkezik ahhoz, hogy a bűnös tetteket feltárja és leleplezze.
Nézzük most meg e problémák megoldását egy kicsit részletesebben. Tóth László cikke némelyiket már említette, de csak futólag, és egy tágabb választási reformágenda részeként, míg én itt a közvetlenül a közérdeket sértően bebetonozott választott képviselők problémájára fókuszálok. (Nem térek ki például arra, hogy milyen fontos lesz a jelenlegi rendszerben valóban inkább csak az amúgy is túlzott miniszterelnöki hatalmat erősítő konstruktív bizalmatlansági indítvány megőrzésére majd akkor, ha egyszer a jelenleginél és a 2010 előttinél is lényegesen arányosabb választási rendszer lesz országgyűlési választásainkon.)
Első orvosság: vehesse végre figyelembe a szavazó a személyes tulajdonságokat is, ne csak a párthovatartozást. Nem csak nyílt listák meg előválasztások, hanem az is kell ehhez, hogy legyen több, egymással is versengő képviselője minden választókerületnek.
Jelenleg a listás országgyűlési és önkormányzati képviselők simán megengedhetik maguknak, hogy az ország, illetve a település egyetlen részén se udvaroljanak a szavazóknak, hanem minden erejükkel a pártjukon belüli pozíciójuk megerősítésén dolgozzanak. Amikor a következő választás jön, látható verseny nélkül is befutó helyre kerülnek a listán, hiszen (állítólag) nélkülözhetetlen tapasztalatokkal és hozzáértéssel rendelkeznek.
Na de miért jó az, ha tizenkét évig élhetnek ezzel az előnnyel, és csak utána nem (akkor viszont akkor is kiszórják őket, ha senkinek nincs panasza a munkájukra)?
Inkább meg kellene engedni, hogy a listákon induló képviselők személyéről is szavazzanak a választók. Ne csak a lista egészét jelölhessék be, hogy ők arra akarnak szavazni. A listán szereplő nevek közül is jelölhessék meg, hogy kit választanak!
A szavazatszámlálók pedig ne csak azt állapítsák meg, hogy ennek a listának mondjuk négy mandátum jár a szavazatszáma alapján, hanem azt is, hogy melyik négy jelölt kapta a legnagyobb támogatottságot a párt szavazói között.
Alig van már olyan európai demokrácia, ahol ne kapnák meg ezt a lehetőséget a pártlistákra szavazók. A legutóbbi európai parlamenti választásokon a 27 tagállam közül 21-ben nem csak pártot választhattak a polgárok, hanem kedvenc pártjuk jelöltjei között is válogathattak – talán érdemes lenne nekünk sem a továbbra is zárt listás rendszert használó kisebbséget erősítenünk ebben. Méghozzá nem csak az európai, hanem az országgyűlési és helyi választásokon is.
Az egyéni kerületi képviselőkkel is csak a baj van. Ott a fő probléma az, hogy a hivatalban levő képviselő állami, illetve önkormányzati erőforrásokat tud felhasználni önnön népszerűsítésére. Az egyéni kerületi képviselő pl. a parlamenti költségtérítését kihasználva, esetleg a budapesti teendőit is elhanyagolva, négy éven át minden héten felszánthatja választókerületét, hogy az összes szalagavatón, keresztelőn és búcsún lejattoljon a megjelentekkel, közben persze mindenféle ellenőrizhetetlen és teljesen egyoldalú információkat terjesztve a választókerületében arról, hogy ő micsoda nagy védelmezője-támogatója azon szavazói csoport érdekeinek, akikhez éppen beszél.
A logikus megoldás nem az, ha csak tizenkét évig teheti ezt az illető, viszont az utolsó négy képviselői évében már bátran fókuszálhat kizárólag a zsebei megtömésére, mert úgyse kockáztatja már ezzel az újraválasztását, lévén az amúgy sem megengedett.
Inkább érdemes elgondolkodni azon, hogy ne egyetlen képviselője legyen egy választókerületnek. Akár szűnjenek is meg az országos, illetve önkormányzati választásokon a települési szintű kompenzációs listák, de legyen minden választókerület mondjuk négyszer akkora, mint eddig. Az országgyűlési választókerületeink így se lesznek nagyobbak, mint egy-egy amerikai egyéni választókerület a szövetségi törvényhozásban. És legyen nyolc egymással is versengő megválasztott képviselője egy-egy kerületnek, minden pártnak annyi, amennyi az összes jelöltjére esett szavazatok száma indokol, miközben a párt mandátumait a legtöbb személyes szavazatot szerző jelöltek kapják meg. (Ha megszűnnek a korábbi listás mandátumok, akkor a négyszer akkora választókerületek nyolc-nyolc képviselővel nagyjából akkora parlamentet eredményeznének, mint a mostani.)
Így minden a környéken érdemi támogatottsággal rendelkező pártnak lenne a választókerületben olyan képviselője, akihez a helyi ügyekkel fordulhatnak az abban a pártban megbízó polgárok.
Nyolc képviselő között már csak-csak találna minden polgár egy érdekei vagy települése mellett derekasan kiálló képviselőt. Az egymással versengő pártok helyi politikusai pedig alkalomadtán leránthatják a leplet egymásról, ha érdemi munka helyett parasztvakítással próbálnak szavazatokat szerezni. És akkor legközelebb az Ordas Farkasok Párt második legnépszerűbb embere egyrészt kiüti az ő korábban legnépszerűbb, de addigra már diszkreditálódott képviselőjüket, az ordasok addigi második mandátumát meg a Kisnyuszik helyben legnépszerűbb embere szerzi majd meg, mert a botrány miatt az Ordas Farkasok teljes szavazatszáma is lecsökken.
Második orvosság: a közszolgálati média nem csak az országos szinten szorul drasztikus reformra
A polgármester-választásokon a legnehezebb a bebetonozott selejtet kiszórni. Ott látszik legjobban, hogy a közvetlen választási szabályokon túlmenő és több összetevőből álló reformokban kell gondolkodni ahhoz, hogy a hivatalban levő képviselők ne váljanak megfelelő érdemek hiányában is kirobbanthatatlanná a választásokon. Ma egy polgármester öt éven át úgy tetszeleghet mindenféle fórumokon és az összes helyi médiában a helybéliek elszánt képviselőjeként, védelmezőjeként és jótevőjeként, hogy nincs, aki vitába tudna szállni vele.
Sokat segítene, ha a jelenleg szinte mindenütt monopolizált helyi médiát az állami költségvetés segítségével plurálissá, politikailag és egzisztenciálisan függetlenné tennénk az önkormányzatoktól.
Ezek a megdöbbentő példányszámban kinyomtatott és terjesztett lapok, pici kábeltévék és ultraamatőr weboldalak most is közpénzből működnek. Egy jól átgondolt összevonás csak olcsóbbá, hatékonyabbá, pártatlanabbá és színvonalasabbá tenné a helyi sajtót (pl. a hirdetésszervezéssel, terjesztéssel és megannyi IT-problémával nem kéne minden települési hírharangnak magányosan küszködnie, és nem kellene mindegyiknek főállású stábot toboroznia amatőrökből, mert egy-egy szerkesztőség több kisebb település helyi médiáját is ki tudná szolgálni). Természetesen kellene demokratikus kontroll is az ilyen helyi (pl. járási szintű) közszolgálati média felett, és ennek meg a pártatlanság elérésének, sőt az olvasókért való versengésre késztetésnek is meglennének a maga bonyodalmai. De az egyetlen polgármesteri hivataltól függő szerkesztőségeknél csakis valami jobb sülhet ki egy átfogó reformból. Ha a kormány nem szórhat közpénzen terjesztett propagandát a postaládánkba a jövőben, akkor az önkormányzat miért tehesse ezt meg?
Harmadik orvosság: az önkormányzati korrupció ne erősítse a hivatalban levők újraválasztási esélyeit
Az sem ártana, ha a polgármesterek és a helyi önkormányzati képviselők világából száműznénk az ilyen-olyan gazdasági vállalkozásokkal való korrupt összefonódásokat, amelyek eddig behozhatatlan anyagi előnybe hozták a hivatalban levő tisztviselőket. Ha a helyi média és korrupció amúgy is megoldandó ügyeiben sikerül előre lépni, akkor a helyi közélet is felpezsdül, és mindjárt több érdekes képviselő- és polgármester-aspiráns lesz, aki két választás között tesz arról, hogy legyen, aki ránéz a hivatalban ülők körmére.
Végszó: mire vágyakozzunk és mire ne?
Röviden: akár lesz időbeli korlátja a képviselők és polgármesterek újraválaszthatóságnak a várt új alkotmányban, akár nem, a valódi problémák megoldásához a választott tisztviselőink politikai és információs monopóliumainak, valamint korrupciójának a megtörésén át vezet az út. Nem állítanám azt, hogy ez fontosabb kérdés, mint a pártfinanszírozás reformja vagy az arányos képviselet bevezetése. Az is biztos, hogy a fenti három probléma megoldása sokkal nehezebb és időigényesebb, mint egy párszavas alkotmánymódosítás elfogadása. Ám aki tényleg szeretne megszabadulni az élethossziglan bebetonozott, az állampolgárok világlátásától eltávolodó politikusoktól, annak nincs oka arra, hogy ne támogasson efféle javaslatokat legalább annyira, mint az újraválaszthatóság fűnyíróelven történő korlátozását.
Arról viszont ne is álmodozzunk, hogy minden ellenszenves képviselőt eltüntethetünk a politikából!
Ők ugyanis elsősorban azért vannak ott, mert vannak és mindig lesznek is a mienkétől eltérő politikát támogató honfitársaink, és nekik is jár politikai képviselet. Jó eséllyel az ő képviselőik sose lesznek különösebben rokonszenvesek a számunkra. Hiszen a rájuk szavazó szomszédunkat és volt iskolatársainkat is csak addig szeretjük, amíg nem kezdenek el politizálni a jelenlétünkben. Őket meg csak nem zárhatjuk ki kedvenceik újraválasztásának állampolgári jogából. De ha megkezdjük a bebetonozott képviselők három monopóliumának felszámolását, akkor nem lesz szükség a képviselők újraválaszthatóságának kártékony mellékhatásokkal járó, de a lényeget tekintve borítékolhatóan eredménytelen korlátozására az új alkotmányban.
Nyitókép: Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője a Fidesz és a KDNP közös frakcióülése után tartott sajtótájékoztatón az Országházban 2026. július 13-án (fotó: MTI/Hegedüs Róbert)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
