Mészáros Lőrinc – Válasz Online
 

A Válasz Online ügyészségi forrásai dokumentumokkal igazolták, hogy a Varga Mihály-féle új jegybanki vezetés 2025 nyarán majdnem kicsavart 200 milliárd forintnyi vagyonelemet a Matolcsy-kör kezéből. Ezzel az elúsztatott (ellopott?) alapítványi pénz tetemes része vissza is került volna a közkasszába. A szupertitkos akcióban partnernek bizonyult a korábban Matolcsy-strómanként elkönyvelt Száraz István – de hiába. A megkötött szerződést egy másik kulcsszereplő az utolsó utáni pillanatban érvénytelenítette. Matolcsy Ádám – Varga helyett – inkább Mészáros Lőrincet választotta.

Bővebben >>>

Politikailag érthető és elfogadható a Tisza-kormány vagyonadó-terve, de nem az általa nyert 200 milliárd forint körüli pluszbevétel menti meg a költségvetést, ahhoz az állami újraelosztáshoz kellene érdemben hozzányúlni – hangzik el a Válasz Podcast legújabb adásában, melynek vendége Antall György, az Apelso vagyonkezelő igazgatósági tagja és Radnai Károly, az Andersen Adótanácsadó vezérigazgatója. Adásunk megjelenésekor még tart az adóterv társadalmi vitája, ezért meghívott szakértőink végső javaslatokkal élnek. Mitől lesz több pénze az államnak? Létezik-e igazságos adórendszer? Mit tegyen a kormány, hogy egy új közteher ne legyen „lassan ölő méreg”?

Bővebben >>>

Orbán Viktor veje és felcsúti barátja számára most vált világossá, hogy nemigen tudnak kitérni a Tisza által beígért elszámoltatás elől, ezért védekező pozíciót vettek fel. Lapunknak nyilatkozott a Tiborcz-megbízottként hírbe hozott Erős János, mondván: „nem vagyok strómanja senkinek”. És elismerte, hogy két éve levelet írt Putyin orosz elnöknek, amely mai témánk felől nézve sem lényegtelen…

Bővebben >>>

Szólítsátok fel Mészáros Lőrincet, hogy tetesse szépen vissza az ügyvédjével a Válasz.hu-t a helyére, hogy legalább az archívum hozzáférhető legyen! Ha nem akar vesződni a visszakapcsolással, át is vesszük a domaint szívesen.

Bővebben >>>

Mára szinte minden olyan csoportszintű pénzügyi beszámoló elérhetővé vált, amely alapján meg lehet vonni a leglopásgyanúsabb szektor, vagyis az építőipar NER-mérlegét. A Válasz Online számításai szerint az öt nagy udvari kivitelező (Mészáros, Szíjj, Garancsi, Balázs, Paár) 2025 végéig mintegy 10 500 milliárd forintot bevételezett, a társaságaiknál képződött profittömeg pedig 1340 milliárdra rúgott. Összehasonlító elemzéssel igazoljuk, hogy a giganyereség háromnegyedére nincs racionális és tisztességes magyarázat.

Bővebben >>>

Az elmúlt években a Balaton körüli közvagyon és közhasználat módszeres kiszorítása zajlott, mondják a szakértők. 15 ezer parti ingatlant húztak fel, miközben nagyjából 330 milliárd forintot szórtak el úgy, hogy az nem oldotta meg a helyiek lakhatási gondjait, viszont tovább drágította és zártabbá tette a Balatont. Vasas Gábor, a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója és Tarró Andrea civil aktivista szerint a tó vize ma még fürdésre alkalmas, de a part, a nádasok, a vízszintszabályozás és az ingatlanlogika már a Balaton ellenállóképességét veszélyezteti. A szakértők szerint nincs idő finomhangolásra: azonnali, drasztikus változás kell a szabályozásban és a szemléletben is, mert nem a tónak kellene tovább alkalmazkodnia a beruházói érdekekhez, hanem végre nekünk kellene alkalmazkodnunk a Balatonhoz.

Bővebben >>>

A Tisza által beígért igazságtétel egyik legfontosabb kérdése, hogy vissza lehet-e jogszerűen venni a NER központi bankját, a jórészt állami tőkéből épített MBH-t – és ezzel Mészáros Lőrinc „fél vagyonát”. A Válasz Online tucatnyi pénzintézeti, tőkepiaci szakemberrel és jogásszal beszélte át a forgatókönyveket. Arra jutottunk, hogy: igen. De ehhez Varga Mihály aktív közreműködésére is szükség lehet.

Bővebben >>>

A NER-zsákokat százmilliárdokkal feltöltő pénzintézet egyik vezetője hitelt érdemlően igazolta lapunknak, hogy a menedzserek anno írásban elfogadták: jogszabályváltozás esetén akár át is adják az érintett magántőkealapok irányítási jogait. Amennyiben a Magyar-kormány él a lehetőséggel, az állam – átmenetileg – luxusszállodák, tőzsdei cégek és gigantikus földterületek aktív (társ)tulajdonosává válhat.

Bővebben >>>

Az állam legrejtélyesebb befektetéseit összefogó Nemzeti Tőkeholding lapunknak küldött adatai és saját kutatásaink alapján bizton állítjuk: a kormányzat közel 1100 milliárd forintos injekciót adott titkos magántőkealapoknak. E privát kasszák száma három év alatt lényegében megduplázódott: jelenleg 206 magántőkealap működik idehaza – tetemes részük a NER-felvilág kezelésében. Úgy, hogy egyébként az Alaptörvény határozottan tiltja a tulajdonosrejtegető szervezetek közpénzhez juttatását.

Bővebben >>>

A Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy oknyomozó riportban jogszerűen állítottuk, hogy a „Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó MBH Bank hónapokig nyitva hagyott egy biztonsági rést, amelyen keresztül bűnözők emberek százait foszthatták ki ugyanazzal a módszerrel”.

Bővebben >>>

Itt zajlott a szemünk előtt, de észre sem vettük. Eddig. Mészáros Lőrinc szinte „aprópénzért” lett a legnagyobb hazai fiókhálózattal rendelkező MBH Bank ura. A magyar állam viszont jócskán tett érte. A frissen észlelt tény az, hogy az új nagybankba beterelt Takarék-csoport tőkéjének tetemes része a közkasszából származott. Ennek megfelelően az MBH 55 százaléka az adófizetőket illetné – ehhez képest az állam már csak nyomokban van jelen a pénzintézetben, miközben Mészáros közel 70 százalékos részesedésnél jár.

Bővebben >>>

A Válasz Online három éve jelezte, hogy Matolcsy Ádám, valamint a Mészáros-bank állhat a SkyGreen Buildings nevű óriási ingatlanvállalat mögött (amely volt MNB-épületeket, a budai Duna-part Infoparkjának felét és a Váci úti irodafolyosó két objektumát rejti). A jegybankelnök fia pert indított lapunk ellen, melyet jogerősen elbukott – ma pedig a Telex tett pontot az ügy végére.

Bővebben >>>

A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó MBH Bank a kibercsalások áldozatává vált ügyfelei egy részének a kár 70 százalékának megtérítését ígéri „méltányossági alapon”, cserébe titoktartást vár el 100 százalékos kártérítési kötelezettséggel. Nem ismeri el a felelősségét abban, hogy hónapokig biztonsági rést hagyott, nem tartja be a Magyar Nemzeti Bank ajánlásait. A Válasz Online három hete hat ügyfél történetét mutatta be, most megnéztük, mi történt azóta a károsultakkal.

Bővebben >>>

Friss pénzügyi beszámolók alapján igazoljuk, hogy a miniszterelnök veje mára a három leggazdagabb magyar közé tartozhat. A neki tulajdonított 188 milliárd forint triplája lehet a vagyona. A hozzá kötődő alapkezelőkkel ugyanis az eddigi összesítések nem számoltak, de az új beszámolók alapján most ezt megtettük.

Bővebben >>>

Bódis András kollégánk hosszú évek óta követi és mutatja Matolcsy Ádám és köre közpénz jellegét elveszített közpénzekből való meggazdagodását. A Heti Válasz friss adásában arról beszélgetünk, merre tart az ügy, megúszhatják-e a felelősségre-vonást az érintettek, és mit lehet várni egy esetleges kormányváltástól. Bódis Andrást Ablonczy Bálint és Magyari Péter kérdezi.

Bővebben >>>

Az MNB-botrány kirobbanása óta azon dilemmázik a NER-elit, hogy mi legyen a második legnagyobb magyar pénzintézet sorsa. Az állam megszabadulna a Mészáros Lőrinc dominálta MBH Bankban lévő 20 százalékától, de a bűnügyben érintett Matolcsy-körnek is van itt 23 százaléka. Érdeklődtünk a Mészáros Csoportnál, szakítanak-e Matolcsyékkal. „Ezekre a kérdésekre nem lehet válaszolni” – közölték informálisan.

Bővebben >>>

Hamarosan átlépi a hárommilliós nézettséget a Direkt36 A dinasztia – így született az Orbán család gazdasági birodalma című filmje, mely már most is a magyar nyelvű Youtube legsikeresebb közéleti tartalma. Hogyan változtak a korrupciós módszerek az elmúlt 30 évben? Miért éppen a Fidesz mércéi szerint ordító bűn a magántőkealapos, baráti hiteles világ? A film szerkesztőjével, Pethő Andrással és a benne közreműködő kollégánkkal, Bódis Andrással beszéljük át A dinasztia legfontosabb kérdéseit.

Bővebben >>>

Akad még egy alapkezelő, amely személyi állományát tekintve a kormányfő és Mészáros Lőrinc lojalitási zónájába sorolható, mégis minden adata titkos – csak annyit tudunk biztosan, hogy ezen a talapzaton nyugszik a Fidesz számára kulcsfontosságú Mahir-csoport és például a Valton biztonsági cég.

Bővebben >>>

Immár van irdatlan méretű szerbiai irodakomplexum, óriási boszniai cementgyár és mészkőbánya, tenger alatti adatkábel-beruházásban érdekelt albán telekommunikációs gigász is a Tiborcz–Mészáros–Jászai-körnél. Ám szó sincs arról, hogy a NER főalakjai igazi külpiaci versenyben akarnák bizonytani vállalkozói rátermettségüket. Ezekhez az üzletekhez is ugyanúgy magyar állami tőkét és hiteleket használnak – százmilliárd forintos nagyságrendben –, mint a hazaiakhoz.

Bővebben >>>

Ez valóságos, nem felfelé torzított kétharmad: a 37 patinás és érdemi teljesítményt nyújtó nyilvánosan működő részvénytársaságból 25-be már betette a lábát a hatalom. Miért jó ez a NER-nek? Presztízsokokból, illetve talán azért, mert egy tőzsdei céget nem lehet csak úgy elszámoltatni – hiszen akkor az „ártatlan kisbefektetők” is sérülnének.

Bővebben >>>