Válasz Online
 

A Fortepan Tamási Miklós szemével – Zsuppán András beszéde a múlt század mindent elmondó képeiről


Orbán halállal fenyeget, Magyar jobb életet ígér – 20 éve nem látott helyzet állt elő


Egymillióért szülni? Ezért döntenek így nők ezrei


Több mint 400 fényképből álló válogatás jelent meg a Fortepanon az egyik legnagyobb magyar fizikus, Eötvös Loránd hagyatékából. A tudós kultúrpolitikusról eddig csak kevesen tudták, hogy a boldog békeidők korának egyik legjelentősebb amatőr fényképésze volt, aki térhatású sztereofényképeken örökítette meg rajongva szeretett alpesi hegyeit, a nagyvárossá fejlődő Budapestet és a környező falvakat. Még saját fizikai kísérleteit is. És mindenekelőtt egy olyan család mindennapjait, amely mindvégig az óriási hegycsúcsok bűvöletében élt.

Bővebben >>>

Novemberben lesz 200 éve, hogy Széchenyi István felajánlotta birtokai egy éves bevételét „a nemzetiség és nyelv erősítése, terjesztése és pallérozása szent céljára”, azaz egy Magyar Tudós Társaság megalapítására. A jubileumot a Magyar Nemzeti Múzeumban megrendezett kiállítással ünnepli az utóbbi időben támadások kereszttüzébe került jogutód. A tárlaton a kurátor vezetett végig bennünket.

Bővebben >>>

Nyolcvanéves korában elhunyt a szomszéd népek, nyelvek és kultúrák egyik legjelesebb szakértője, az irodalom- és művelődéstörténész Kiss Gy. Csaba, aki hatvan éven keresztül építette a lengyel–magyar kapcsolatokat. A nyolcvanas évek ellenzéki mozgalmainak részvevőjeként, az MDF egyik alapítójaként, elnökségi tagjaként fontos, ám kevésbé látványos szerepet játszott a demokratikus átmenetben is. Személyes hangvételű nekrológ következik. „Írom ezt […]

Bővebben >>>

Régi kép egy elsőáldozásról. Alig négy év múlva a fotón középen ülő Holló László tanár urat elviszi az ÁVH. Az első sorban térdelő kisfiú édesanyja – több száz másik mosonmagyaróvárit mozgósítva – szabadítja ki az ÁVH börtönéből. Történelmi nyomozás a titokzatos kártyapartner, a kommunizmus üldözöttjeit kimenekítő embercsempészek, hiányzó keresztlevelek nyomában. És egy nagy találkozás. 

Bővebben >>>

Semmi nem tántoríthatja el Lázár János építési és közlekedési minisztert az állami kastélyvagyon elherdálásától. A kormány oldalára felkerült, szűkszavú döntési adatlap szerint a miniszter személyesen határozott négy nagyértékű ingatlan elajándékozásáról.

Bővebben >>>

Hónapok óta lövi a Magyar Tudományos Akadémiát Lentner Csaba, átláthatóságot és minőséget kérve számon, miközben politikai elfogultsággal is vádolja a testületet. A közgazdász hadjárata rögtön azután indult, hogy elhasalt akadémiai doktori pályázatának első fázisában. A Válasz Online megszerezte a szükséges dokumentumokat, hogy rekonstruáljuk, mi történt pontosan. Exkluzív monstre háttér olyan sértődésekről, amelyeknek brutális következményei lehetnek a magyar tudományra nézve.

Bővebben >>>

Bercsák Nóra már beszélhet. Ő ugyanis kiszállt. Drámai képet fest a gyermekvédelem helyzetéről: a szegénységbe kódolt lecsúszásról, túltöltöttségről, kizsigerelt szociális munkásokról, jövőkép nélküli szociálpolitikáról és gyerekekről, akikről lemondott az állam. Interjú.

Bővebben >>>

A miniszterelnök vejéhez sorolt privát alapok nonstop üzletelnek az Orbán-kabinettel. Olcsón vásárolnak, emellett kölcsönt, tőkebefektetést és ingyenpénzt kapnak, néha pedig jó áron értékesítenek ezt-azt az államnak. Ami ez utóbbit illeti: eddig csak új portékákat – irodatömböket, naperőműveket – sóztak rá a kormányra, korábban privatizált régi javakat nemigen szolgáltattak vissza a köznek. Most ez is megtörtént: az Andrássy úti volt MÁV-palotát továbbították a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemnek – vette észre a Válasz Online. Ám szó sincs jótékonyságról: 3 milliárd forintot ezen is keresett a Tiborcz-kör.

Bővebben >>>

Félig meseszerű, kontextusában mégis jellegzetesen pesti noire a Bánatos férfiak kézikönyve, ez a kissé különc krimi. Amellett, hogy hordozza a klasszikus jegyeket, egyfelől a műfaj mélyrétegeibe kalandozik, másfelől lélektani dráma is, egy bánatos, középkorú magyar férfi elégiája. P. Szathmáry István első regénye remek nyári olvasmány.

Bővebben >>>

Az Egyesült Államok rengeteg erőforrása önmagában kevés volt az áttöréshez – az csakis emigráns európai, köztük kiemelten magyar tudósokkal sikerülhetett. Ők az élhetetlenné vált szülőföldjüket hagyták ott, és a szabadságuk védelméért dolgoztak új hazájukban. 80 éve robbantották fel az első kísérleti atombombát.

Bővebben >>>

A tragikus körülmények között elhunyt S. József drámája ismét a kárpátaljai magyarság sorsára irányította a honi közvélemény figyelmét. A háború köde sok mindent eltakar, ezért a Válasz Online szétszálazza az ukrajnai helyzetet. Valóban létezik az állam részéről asszimilációs szándék, elfogadtak a kisebbségek számára hátrányos oktatási- és nyelvtörvényeket, ám azokat jelenleg nem alkalmazzák teljeskörűen. Az uniós csatlakozási tárgyalások nyomása miatt Kijev tárgyalna a kisebbségi ügyről, de a magyar kormány elzárkózik. Nagykép.

Bővebben >>>

A kormány a választásokig történelmi léptékű ingatlaneladásra készül – éppen Tiborcz belpesti vadászterületén. Árulnak több minisztériumi főhadiszállást, a teljes NAV-tömböt és az államkincstári Lechner-épületet is. A kormányfő veje pont ezen a területen aktív, de érdemi kérdésekre a vagyonáról nem hajlandó válaszolni.

Bővebben >>>

A mérsékeltnek látszani akaró volt al-kaidás iszlamisták feladata herkulesi: véget vetni a vérengzésnek 14 év brutális polgárháború után, egyesíteni a számtalan fegyveres csoportot, és újjáépíteni a romokban heverő gazdaságot. Hol sikerül, hol nem. Exkluzív riport.

Bővebben >>>

A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó MBH Bank a kibercsalások áldozatává vált ügyfelei egy részének a kár 70 százalékának megtérítését ígéri „méltányossági alapon”, cserébe titoktartást vár el 100 százalékos kártérítési kötelezettséggel. Nem ismeri el a felelősségét abban, hogy hónapokig biztonsági rést hagyott, nem tartja be a Magyar Nemzeti Bank ajánlásait. A Válasz Online három hete hat ügyfél történetét mutatta be, most megnéztük, mi történt azóta a károsultakkal.

Bővebben >>>

Kedden, nyolcvankét éves korában elhunyt M. Kiss Sándor Széchenyi-díjas történész, aki a rendszerváltás utáni Magyarország újjáépítéséből a Miniszterelnöki Tanácsadó Testület kormányfőtanácsosaként vette ki a részét, miközben a Történeti Tényfeltáró Bizottság tagjaként a kommunista rendszerben elkövetett bűnök dokumentálásán is dolgozott. Sashegyi Zsófia személyes hangvételű emlékezése.

Bővebben >>>