Róma konkrétan azt várja, hogy nemzetközileg jegyzett könyvvizsgáló cég világítsa át a zirci apátság pénzügyeit – a belső nyomozás idejére felfüggesztették, sőt Amerikába „száműzték” az eddigi elöljárót. Lapunk tucatnyi egyházi és civil szereplővel folytatott háttérbeszélgetést, hogy legyen válasz a „miértre” és „hogyan továbbra”.
Bővebben >>>„Egyházi vezetők és hétköznapi hívők egyaránt azt mondták: azt várják a pápa látogatásától, hogy erősítsen meg a hitünkben, és mutasson irányt. Hát, Ferenc pápa ezt most megtette, nem is akármilyen erővel” – írja a háromnapos budapesti pápalátogatásról lapunknak küldött értékelésében Szőnyi Szilárd.
Bővebben >>>A türjei prépostsági templom három évig tartó felújítás után idén nyár végén készült el. A zalai dombok közt rejtőző, impozáns téglabazilika a magyar középkor egyik legfontosabb, európai rangú emléke, mégis alig ismert. Valódi műemléki helyreállítása sem volt még eddig. Aki nem járt erre az elmúlt pár évben, meg fog lepődni: krémszínű vakolatköpeny fedi a vörös téglahomlokzatot, Türje fő jellegzetességét, a szürke, komor belső tér viszont kivilágosodott, és visszakapta évszázadok óta nem látható, korai barokk díszítőfestését. Már csak arra lenne szükség, hogy minél több látogató is idetaláljon.
Bővebben >>>Megnéztük, hogyan és mit lehet ünnepelni egy háborúban. Légiriadókkal borzolt főváros, vigília a bucsai sötétségben egykori tömegsírok mellett, majd történelmi karácsonyi szentmise Kijev egykori orosz főkatedrálisában és sírnivaló fények elesett hősök friss hantjainál. Meg a népi humor. Riport.
Bővebben >>>Kelet-Közép-Európában a vallás társadalmi és politikai faktor. A lengyel katolicizmus, a román ortodoxizmus, a magyar keresztényizmus vagy a cseh ateizmus akkor érthető meg igazán, ha a vallást a régió traumatikus emlékezetéhez, a történelmi gyászmunkához és az áldozat-narratívához viszonyítjuk. Máté-Tóth András valláskutató, teológus esszéje.
Bővebben >>>Az ellenzékre húzott iksszel a katolikusok a falusi templomok tömeges bezárására, az egyházi iskolákban gyerekenkénti 50-60 ezer forintos tandíj bevezetésére, az egyházi szociális intézményekben havi 250-300 ezres díj kivetésére voksolnak – ezt mondta Bese Gergő katolikus pap egy budai templomban tartott vasárnapi kampányrendezvényen.
Bővebben >>>Pázmándon a járványügyi vészhelyzetet kihasználva a képviselők feje felett próbálta a falu polgármestere és Soltész Miklós miniszterelnökségi államtitkár a katolikus püspökségnek átadni a műemlék iskolaépület tulajdonjogát. A történet onnan vesz érdekes fordulatot, hogy a püspök nemet mondott a tervre. Riport.
Bővebben >>>Benkó Attila hónapok óta az egyetlen civil, aki engedély nélkül beteheti a lábát a győri megyei kórházba, ahol nemcsak az Isten szavát, de sok családét is közvetítenie kell a kórtermekbe. Nagypénteki interjú a drogos asztalostanoncból, majd csőszerelő munkásból lett 38 éves katolikus pappal.
Bővebben >>>Még a legdurvább szorításban sem szükségszerű az elvtelen kompromisszum – szól a kétszeres Mindszenty-évfordulóra készült nagyinterjúnk fő tanulsága. Magyarország utolsó hercegprímása március 29-én született, néhány hét múlva újratemetésének 30. évfordulójára emlékezik az ország, ezért a személye körüli legélesebb, egyúttal a legtöbb aktuális üzenetet hordozó vitát modelleztük páros beszélgetésben.
Bővebben >>>Az állításokkal ellentétben korántsem a sajtó nyomására jutott el a magyar egyházvezetés arra a következtetésre, hogy az érintett papot ki kell rúgni. A bíboros hónapokkal azelőtt javasolta ezt, hogy nyilvános ügy kerekedett volna az esetből. A Vatikánnál is radikálisabban.
Bővebben >>>Találkoztunk az ország egyik legszókimondóbb lelkészével! A járvány alatt szerenád-istentiszteleteket tartó Thuránszky István szerint „ha megvonnák az állami támogatást, kiderülne az egyház valódi súlya és esetleg vonzó lenne a keresztény élet”. Riport Bérről.
Bővebben >>>Benedek pápa ábrázolása torz, de Ferenc sem az a liberális reformer, amilyennek a filmben mutatják – bizonyítja jezsuita vendégszerzőnk, aki rendbéli együvé tartozásuk ellenére sem a szintén jezsuita Ferenc pápa mellett teszi le a voksát
Bővebben >>>Augusztusi tényfeltáró cikkünkben megírtuk, hogy az általános bocsánatkérés terve napirenden van. Most megtörtént.
Bővebben >>>A 444 tegnap „elővette” lapunkat szerdai cikkünk miatt, sanda szándékokat tulajdonítva nekünk. Stumpf András viszonválasza – az ügy fordulatával együtt – itt olvasható.
Bővebben >>>A Válasz Online eddig sosem látott dokumentumok alapján rekonstruálja a nagy médiaport kavaró magyar egyházi pedofilügyet, s közben Erdélyben nyomára bukkanunk a molesztáló expapnak is. Kapaszkodjanak: gyerekek között.
Bővebben >>>