„Minden megváltozott, mindennek vége lett” – háborús karácsonyi napló Kijevből

Vörös Szabolcs
| 2023.01.09. | riport

Visszatértünk Ukrajnába. Karácsonyozni. Most, hiszen az ortodox világ 13 nappal később ünnepli Krisztus születését, mint a nyugati keresztények. Elmentünk hát megnézni, hogyan és mit lehet ünnepelni egy háborúban. Légiriadókkal borzolt főváros, vigília a bucsai sötétségben egykori tömegsírok mellett, majd történelmi karácsonyi szentmise Kijev egykori orosz főkatedrálisában és sírnivaló fények elesett hősök friss hantjainál. Meg a népi humor. Riport.

Meghajlottak a kányafa ágai.

Anyám, kihez imádkoztunk?

Hány gyerekedet viszi még el

Az, ami nem a te háborúd?

(Okean Elzi)

SZERDA–CSÜTÖRTÖK

Felettébb bizarr, mert a tábla általában kátyúzást jelöl. Az „orosz háborús pusztítás helyreállítására” utaló jelzést viszont még Ukrajnában sem találták fel. Buszom így a zsitomiri országúton a kis háromszögek közt szlalomozik. Elfektetett villanyoszlopok, megcsonkolt felüljárók, golyó lyuggatta buszmegállók, erdőszéli aknamező-felirat, kilőtt-kiégett kocsit fényképező kíváncsiskodók. Van igyekezet, de tennivaló is a Kijevbe nyugatról torkolló közlekedési folyosón. A folyosó szó szerint értendő, a város legbelseje anélkül elérhető a 140 kilométerre fekvő Zsitomirból, hogy indexelni kéne. Február 24-én megindulva talán itt jutottak legelőrébb az oroszok: a főútra északról csatlakoztak rá, s csak a Suljavszka metrómegálló környékén sikerült őket megállítani. Ezt a szakaszt már a háború előtt is Győzelem sugárútnak hívták. Nézem az akkori képeket, és mintha egy másik univerzumban készültek volna. Pedig alig egyévesek.

Kijev és környéke a február-márciusi horror és a megszállók veresége után relatív nyugalomra talált. Fél évre. A kercsi híd október eleji felrobbantása óta visszatért a háború.

Iráni Sahíd drónok meg orosz rakéták csapódnak be, az áramellátás akadozik, a légiriadók mindennaposak. De hogy a népi humor mennyire eleven: csigalassúsága és kehesen berregő hangja miatt a Sahídot a helyi szleng mopednek nevezi.

A kercsi híd felrobbantása fordulópont – és ürügy

Venném a jegyet. Intenek, hogy nem kell. Légiriadó van. Újratelepítem a Trivoha alkalmazást, már riaszt is. A metró ilyenkor alternatív menetrendre vált, csak a föld alatti állomások közt jár. A Dnyeper bal partján, ahol a felszínen fut, ilyenkor újra kell gondolni az aznapi terveket. Ijedtséget nem tapasztalni, a helyiek hozzászoktak a dologhoz. Az állomások lépcsőin ülve egykedvűen pörgetik a telefonjaikat, várva az app jelzését, hogy elmúlt a veszély. Az egykedvűség teljesen érthető emberi reakció, mert a riasztások többsége nem jelent közvetlen veszélyt. Ez az, ami igazán idegőrlő benne: elég, ha a szintén ellenséges Belaruszban felszáll pár gép gyakorlatozni, és már mehetünk is az óvóhelyre. Igazán durva dolgok viszont szilveszter óta nem voltak – akkor legalább négyen haltak meg az orosz támadásokban. Azóta nyugalom van, e riport elkészültéig (idén) még áramszünet sem volt, van internet meg melegvíz. Másképp priorizálunk ilyenkor, az idő pedig megnyúlik:

már-már hihető, hogy nincs veszély, csak mert egyhetes a csend. Ilyesmi pedig nemigen történt október óta.

A Függetlenség tere, a Majdan, elég jó indikátor. Mindig látszik rajta, ha változás van Ukrajnában. Ha egyszer vége lesz ennek az egésznek, biztosan alakítanak még rajta, egyelőre az obeliszk előtti virágágyásokban lobog több ezer ukrán – és néhány belarusz, amerikai, sőt svéd – zászló. Azok emlékére, akik ukránként és külföldiként Ukrajnáért haltak meg ebben a háborúban. Amit itt „teljes léptékű inváziónak” neveznek, utalva arra, hogy invázió már eddig is volt. Kilencedik éve tart. A második világháború másfélszerese, és ki tudja, hol a vége.

Jó indikátor

A Szofijszka téren álló karácsonyfa felé mennék, de a szomszédos Mihajlivszkán nagyobb a csődület. Ide, a messziről kéklő Szent Mihály-székesegyház elé pakoltak ki néhány kilőtt orosz harcjárművet és rakétakomponenst. Amilyen egyszerű, olyan erős installáció. Nem csoda, hogy folyamatos szelfitéma. A járműveken már az elégtétel szavai: Herszonért, Mariupolért, Irpinyért. Bent a székesegyházban már áll a jászol, az ikonosztázon pedig fenyőág- és karácsonyfadísz-fonat. A gyertyatartókat pucoló nénik most végre sűrűbben végezhetik amúgy is jelentőségteljesen végrehajtott feladatukat. Pár méterre a kilőtt harckocsik roncsaitól.

Kontraszt a Szofijszkán is van, de nem ekkora. A város karácsonyfája háborús körülmények közt is kék-sárgán világít – egy berregő generátorról. Alighanem ez most a világ legszentebb dízelmotorja. A fehér galambokkal telerakott fa előtt mosolygó kijeviek, mögötte óriásmolinón a felirat: „Mariupol – Hősi tetted megmenti Ukrajnát!”

Sötétedés után egy étteremben ér a hír: Vlagyimir Putyin tűzszünetet hirdetett az ukrajnai frontvonalon az ortodox karácsonyi hétvégére. Közben vidám harmonikaszó. A kettő közt felesleges keresni a kapcsolatot – krími tatárok működtetik a helyet.

Kiállított orosz roncsok a Szent Mihály-székesegyház előtt

PÉNTEK

Csak gyorséttermi ebédre van időm. A végéhez közeledek, amikor papírzacskókat osztanak. Pakolni kell a maradékot. Szirénazaj, „trivoha-trivoha!” (riadó!) kiáltások. A Majdan előtt futó Hrescsatik úton akut veszély híján bámészkodunk. Aztán követjük a protokollt: a legközelebbi óvóhelyre megyünk, az meg a metró. Sokadjára sem tudok elégszer rácsodálkozni a mélységére, de most végre értelmet nyert a hivatalból paranoid tervezők igyekezete.

Vízkereszt van, Putyin ezzel az ajándékkal kedveskedik Kijev népének.

Egyszersmind kiábrándítja Novák Katalint, aki a január 5-i orosz elnöki bejelentést a „béke felé tett lépésnek” remélte. Az együgyű magyar Ukrajna-kommunikációba simuló tweet az ukrán sajtóban is megütközést kelt. Mi tagadás, nehéz értelmezni a magyar köztársasági elnök gondolatait, amikor az orrunk előtt százak rostokolnak a föld alatt Putyin miatt. A provokáció kivitelezése is elegáns volt: nem több mint fél órával a január 6-án délben érvénybe léptetett tűzszünet után történt. Pár órával később kiderül, azért rendeltek riadót, mert két orosz harci gép – egy MiG vadász és egy Berijev légtérellenőrző – szállt fel Belarusz macsuliscsi és baranavicsi légibázisáról.

A Hrescsatik metrómegálló mint légóhelyiség

Áprilisban golyóálló mellényt húzni álltunk meg ennél a Szvjatosinszkij kerületi benzinkútnál. Most csak egy kávéra. Pedig az irány ugyanaz: Kijev legtöbbet szenvedett elővárosa, Bucsa. Az itteni orosz kegyetlenkedés az egész háború szimbóluma lett, külön EU-s szankciós csomagot ihletett. Nemrég a New York Times félórás videós oknyomozásában név szerint azonosította a civilek elleni tömeggyilkosságok lehetséges elkövetőit. Útközben átmegyünk Irpinyen. Az első napokban felrobbantott hídból köztéri emlékhely lesz, s alighanem az öthetes megszállásban szétlőtt autókból álló járműtemetőt sem számolják fel. Hiába festettek napraforgót néhány ajtóra, most is ugyanolyan megrázó látvány. Az autórádióból a munkácsi rockikon, Szvjatoszlav Vakarcsuk zenekarának riportunk mottójául választott dala szól: „Hány gyerekedet viszi még el az, ami nem a te háborúd?” Erre a Kijev mellettiek tavasszal megkapták a választ.

Sosem jártam még olyan betemetett tömegsírnál, amelyiknek a feltárását is láttam. Most ez is megtörténik a bucsai Szent András-templom kertjében. Nem véletlen, hogy itt töltöm a karácsonyi vigíliát. Áprilisi riportunk egyik megszólalója, Andrij Halavin atya jelezte, hogy mehetek. Az ünnepi sürgölődés közben beszédesebb, mint akkor volt. Ami persze nem nehéz. De az arcán valahogy mégis a szomorúság dominál. Érthető:

„A tavalyi karácsony? Az egy más élet volt. Azóta minden megváltozott, mindennek vége lett. Pár napja Európában jártam. Furcsa volt békésen szálló repülőt látni. Az emberek pedig, még ha akadnak is problémáik, boldogok voltak. Egy éve nekünk is ilyen életünk volt. Most könnyek vannak, megtört lelkek, lerombolt házak.”

A hírhedt Vokzalna utcán, ahol az ukránok rajtaütöttek a Kijev felé tartó orosz harckocsioszlopon, már épültek új házak, de a pusztítás nyomai mindenütt feltűnnek. A városszéli barkácsáruház magába roskadt torzóként éktelenkedik. A temetőben friss virágcsokrok és ukrán zászlók mindenfelé. Hogy hagyhatta ezt az Isten? – bukik ki nem túl eredeti kérdésem Andrij atyához. Mintha számított volna rá: „Istent hibáztatni a legegyszerűbb. De nem az Isten öl, rabol és erőszakol, hanem az ember. Szeretnénk persze, ha közbeavatkozna, de mindez az ember szabad akaratából történik. Abból, amit Istentől kapott. Csodálatos ajándék, mert az emberre hagyta, milyen életet választ magának. Van megbocsátás, a gyilkosainknak is. Egy feltétellel: ha megbánják a bűneiket. Fordítva nem megy. Márpedig megbánást orosz részről nem látunk. Ukránok halnak meg, az emberek pedig először igazságot akarnak.”

Világítás nincs, hamar sötétedik. A templom alagsorában tartott karácsonyi vigília is átélhetőbb kissé. Nincsenek sokan. Nyugdíjasok és néhány kisgyerekes anyuka. A gyülekezet gyertyák, a templomi kórus egyetlen olvasólámpa fényénél. Az előéneklő néni és az atya néha egymás hangjába gabalyodik, mégis szép szertartás.

Andrij Halavin atya a bucsai templomban, vigília előtt
Karácsonyeste a bucsaiaknál

De mit lehet mondani Krisztus születésének ünnepén egy olyan traumatizált helyen, mint Bucsa? Andrij atya bátorít: „Sokan elhagyták az országot.

Karácsonykor azokat ünnepeljük, akik itt maradtak. Ők a mi jutalmaink. Most derül ki igazán, hogy az ünnep ereje nem a hagyományokban meg az ételekben van.

Akik maradtak, a család fronton harcoló férfijait várják haza. Olykor programozókat, tanárokat. Nem ők akarták ezt a háborút, de most a hazájukat kell védeni, és azt, ahogyan korábban éltek. A családjaiknak a türelemről szoktam beszélni meg az ahhoz kellő egységről. Sokan rögtön akarják a győzelmet, de az nem így történik. »Nincs annál nagyobb szeretet, mintha valaki életét adja barátaiért« – írja János evangéliuma. Ez a hazánkra is igaz.”

SZOMBAT

A lassan ezeréves Lavra egész különleges hely Kijevben. Harangtornya messziről látszik a város Dnyeper fölé magasodó dombjain, építészete lenyűgöző. Hosszú történelme karácsonykor újabb fordulatot vett, itt csúcsosodott ki a háborúval társadalmiasodó orosz–ukrán egyházszakadás. 2022 végéig az egész Lavra a Moszkvai Patriarchátus fennhatóságát elismerő ukrán ortodox egyház kezelésében állt, ám amíg az Alsó-Lavra ténylegesen a tulajdonukban van, a Felső-Lavrát – a barlangkolostor-rendszer magasabban fekvő szárnyát, rajta főtemplomukkal, a Nagyboldogasszony-katedrálissal – az ukrán kultuszminisztériumtól bérelték, ingyen. Ez járt most le, a minisztérium pedig nem javasolta a bérlethosszabbítást. A moszkovita papok tagadják, hogy az oroszok előretolt helyőrsége lennének, többük ellen azonban nyomoz az SZBU, Petro Porosenko korábbi államelnök pártja pedig nemrég azzal a javaslattal állt elő, hogy en bloc tiltsák be a Moszkvához kötődő egyházat Ukrajnában. Némi állami segítséggel így esett hát, hogy a 2018 végén – épp Porosenko elnökségének utolsó hónapjaiban – létrejött független ukrán ortodox egyház, amelyet nem sokkal később a konstantinápolyi ökumenikus pátriárka is elismert, karácsonyi misét tarthatott a Lavrában. Története során először. Noha a viszály még nem ült el,

azt, hogy a szombat a mostanság szokásosnál is történelmibb nap volt Ukrajnában, mindenki érezte.

A csordulásig telt Nagyboldogasszony-katedrálisban Epifanyij, Kijev és egész Ukrajna metropolitája is: „Nemzetként békésen szeretnénk élni, jó megértésben a szomszédainkkal. Az ellenség azonban alattomosan és hitványul megszegte a békét, lerohanta a földünket, a vérünket ontja, halált oszt és le akarja rombolni az államiságunkat és az ukrán önazonosságunkat. (…) Az erkölcsi győzelem már a miénk, mert minden jószándékú ember elítéli a terrort, a népirtást és számos háborús bűnt, amit a gonosz orosz birodalom a földünkön elkövetett” – mondta a főpap többszáz hívő, az egymás sarkát taposó világsajtó és Ruszlan Sztefancsuk, az ukrán parlament elnöke előtt.

Történelmi nap
„Az erkölcsi győzelem már a miénk”

A mise, a szentbeszéd politikai elemeit leszámítva, emelkedett alkalom volt, a kórus úgy szólt, mintha valami athoszi elvonuláson lennénk, a szertartás végén fellépő ivano-frankivszki kórus, az Emisz hegedűvel és cimbalommal kísért énekei pedig sokakat fakasztottak könnyre. Persze olyan dalszöveggel nem volt nehéz, hogy: „Adj Istenünk erőt, hogy békében éljünk!”

A Liszove temető a Dnyeper bal partján fekszik. Vagy 15 kilométerre a központtól, de még bőven a városhatáron belül – innen is sok sikert Kijev elfoglalásához! –, s mint a neve is jelöli: erdős területen. A Lavra-mise után kietlen utakon baktatok a bejárat felé. Csíp a levegő a mínuszkilencben. Liszove tizenkettő-egytucat lenne az érdektelen helyen tíz-húsz éve nyitott új temetők közül, ha nem ez lenne a háborúban elesett fővárosiak központi nyughelye.

A 79-es parcella lényegében végeláthatatlan zászló- és koszorúerdő. Tíz hónap alatt telt meg húsz-, harminc-, negyvenéves katonák sírjaival.

Biztosan meg lehet mondani, kik azok, akik február 24-e előtt haltak meg, akkor még csak a Donbaszban: nekik már sírkövük is van. Nemrég elesett bajtársaiknak alparcella is kell már, ott még csak néhány friss hant domborul. A földben megfagyott keréknyomok. Nemrég járhatott itt a halottaskocsi, s hamarosan jön is vissza, mert néhány új sírhelyt már előre kimértek.

A néhány gyászoló pontként tűnik fel a kék-sárga rengetegben. A lemenő nap sírnivalóan szép fényeket fest a rájuk. Szó szerint azt. Egy fiatal lány 43 éves rokonát siratja. Méterekről jelez, hogy meg se próbáljam lefotózni. Egy másik család – nagymama, anyuka, gyerekek – ebédet is hozott, amit hősi halottjuk sírjánál költenek el.

Hirtelen pap tűnik fel. Úgy tűnik, akármikor jön ide, van kit vigasztalnia. Most is végigjárja a gyászolókat, egy-egy imát mond velük. Rutinszerűnek tűnhet, de nem az. Dolga végeztével az egyik sír elé guggol, arcát a kezébe temeti. A végtelenségig még ő sem bírja. S amikor úgy tűnik, nincs tovább, megszólal a temetőkápolna harangja. Meg a varjak.

2023 karácsonyának délutánja Kijevben. A nap is lemegy Liszove fái mögött.

Marad a fagy.

*

Kép: Vörös Szabolcs

Ez a riport nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon! Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

#Bucsa#egyház#háború#karácsony#Kijev#Oroszország#Ukrajna