A Válasz Online interjúsorozatot indít Magyarok a világpiacon címmel. Heti Válasz-korunkban a lap Magyarok a piacon rovatában olyan vállalkozókat szólaltattunk meg, akik hazai környezetben produkáltak figyelemreméltó eredményeket – és nem a politika, hanem a kitartásuk, ötleteik, találmányaik repítették őket felfelé. Most azokat a magyar cégalapítókat, tulajdonosokat, csúcsmenedzsereket igyekszünk felmutatni, akik külföldi vizekre is kieveztek. Olyanokat, […]
Bővebben >>>Hiába vették be március 22-én Bagúzt, az Iszlám Állam kezén lévő utolsó szíriai várost is a terrorszervezet elleni hadjárat motorjaként harcolva, úgy tűnik, a polgárháború nagy vesztesei épp a kurdok. Adnan Rashed mufti mégis optimista népe jövőjét illetően. A kurd szabadságharcos és politikus az iraki Erbilben, otthonában fogadta haditudósító vendégszerzőnket. Jászberényi Sándor interjúja. Az öreg kommunista övéből […]
Bővebben >>>A legismertebb francia katolikus–konzervatív gondolkodó, aki egyszerre támogatja Emmanuel Macron politikáját, „szívből utálja” Marine Le Pent, de elítéli az Orbán Viktort vég nélkül bíráló nyugati cikkeket is. Chantal Delsol azt mondja, történelmi ostobaság volt gyarmatosítani Észak-Afrikát, és figyelmeztet az újrapogányosodás veszélyeire. Tág horizontú nagyinterjúnk. Rendszeresen jár Magyarországra Chantal Delsol, az egyik legismertebb francia gondolkodó, aki két […]
Bővebben >>>Orbán Viktor Európában tabukat döntött meg, Magyarországon viszont meg sem nyitott komoly vitákat Lasse Skytt szerint. A fiatal dán újságíró néhány éve megelégelte a Magyarországról szóló felületes riportokat, ezért ideköltözött, hogy a saját szemével lássa a politikát. Interjúzott Schmidt Máriával és Gyurcsány Ferenccel is, tapasztalataiból pedig könyvet írt, melyről először a Válasznak számolt be. Orbán […]
Bővebben >>>Ha Károlyi nem írja alá a lemondó nyilatkozatát, a kommunisták akkor is átvették volna a hatalmat 100 évvel ezelőtt – mondják a Válasz Online-nak nyilatkozó fiatal történészek. A Tanácsköztársaság létrejöttében a nyugati felelősség is felvethető, a „honvédő” háborúkat újra kell értékelnünk, a vörösterror pedig valóban példátlan brutalitás volt, de a ma tudott 590-es áldozati szám […]
Bővebben >>>Toroczkai László állandó kormánytévés szerepeltetése komfortérzet-csökkentő, G. Fodor Gábor viktorjugendezése nem ízléses, Döbrentei Kornél állami kitüntetése pedig nagyon kellemetlen Köves Slomó szerint. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a Válasznak arról is beszél, Manfred Weber hogyan szedte elő a „zsidókártyát”, és hogy mit kérnek számon a 168 Órán. – Csatlakozna a Viktorjugendhez? – […]
Bővebben >>>Nem volt „MUK”, senki sem kezdte újra a forradalmat 1957 márciusában, az ország néma maradt. Krahulcsán Zsolt, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) tudományos kutatója meghökkentő adatokkal bizonyítja, hogyan vált a MUK a kádári propaganda és a megtorló gépezet részévé. Tény: sokkal több hivatalos MUK-os plakát, röpirat maradt fent, mint amennyit a forradalmárok használtak. De […]
Bővebben >>>A magyar sajtóban elsőként a Válasz olvashatta át a napokban megjelenő Magyar politikai enciklopédiát. A közel hétszáz szócikkből álló eszmetörténeti kötet egyik ajánlását az illiberalizmust megfogalmazó Orbán Viktor írta, miközben a szerkesztőbizottság előszavában demonstratívan hitet tesz a liberális (parlamenti) demokrácia mellett. Páros nagyinterjú Pásztor Péter műfordítóval, az új konzervatív alapvetés főszerkesztőjével és a szerkesztőbizottsági tag […]
Bővebben >>>Elképesztő videóban mutatta be a 444 nemrég, hogyan megy a mutyizás a parkolópénzekkel a kerületekben, s ha hiszik, ha nem: Tarlós Istvánnak sem tetszik a rendszer. A főpolgármester a Válasznak elárulja: a miniszterelnökkel kötött tavalyi megállapodásának eredetileg 16 pontja volt – ebből 15 teljesült, de a parkolás rendbetételét Orbán Viktor „nem tudta teljesíteni”. Az ugyanis […]
Bővebben >>>Mindketten nemzetközi hírű magyar kutatók, ám most szembekerültek egymással: a Kaliforniában élő és tanító Grüner György fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső tagja Palkovics László innovációs miniszter tanácsadójaként ült le vitázni a Válasz kérésére Szathmáry Eörs evolúcióbiológus akadémikussal, aki tavaly nyáron épp az MTA kormányzati vegzálása miatt lépett ki a jobbos tudósokat tömörítő Professzorok […]
Bővebben >>>Szégyenteljes „szocialista-náci koalícióról” értekezett évértékelőjében Orbán Viktor, ezt bizonyítandó pedig a kormánymédia újra előtúrta a Jobbik frakcióvezetőjének zsidókat listázni vágyó 2012-es parlamenti felszólalását. Gyöngyösi Márton most a Válasz kérésére visszaugrik az időben, hogy beszámoljon botrányos mondatainak keletkezéséről. Meg arról, hogy a tanácsköztársaság az ő szemüvegükön át „zsidó vircsaft”-e, van-e joga Izraelnek, hogy megvédje magát, és […]
Bővebben >>>Senki sem tudja, milyen a szabadság – nyugtatja magát a Válasz kérdésére a brexit egyik fő, de mindenképpen a leghangosabb értelmi szerzője. Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) volt elnöke, Nigel Farage maga sem tudja, milyen lesz az országa a 43 nap múlva esedékes kilépés után, úgyhogy – biztos, ami biztos – inkább folytatná európai […]
Bővebben >>>Határon túli magyar kisebbségek és sztálinista struktúrák kutatója, aki korábban a Fidesz-holdudvarral is jó viszonyt ápolt, most azonban – tíz év után – épp miattuk hagyja ott a Magyar Tudományos Akadémiát. Stefano Bottoni először a Válasznak beszél döntése okairól: szerinte a kormány az innovációs EU-forrásokra akarja rátenni a kezét, másrészt ideológiai okokból is támadja az […]
Bővebben >>>Keviczki István karácsony előtt félszáz Isten háta mögötti erdélyi településre vitt ajándékcsomagot önkéntestársaival az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány nevében. Nem tipikus kép, amikor egy büntetőbíró a hóban, talicskán tolja a csomagokat autóval megközelíthetetlen falvakban… Igaz, Keviczki karácsonyra már nem volt bíró: december 15-én drámai üzenetben jelentette be lemondását a Fővárosi Törvényszéken betöltött posztjáról. Ami azt […]
Bővebben >>>Még a kezdet kezdetén, Borisz Jelcin lemondásakor kezdett Vlagyimir Putyinról szóló kampány- majd imázsfilm forgatásába. Hamar kiábrándult az orosz elnökből, és – ahogy mondja: gyónásképp – a kimaradt jelentekkel újragondolva tavaly jelent meg legújabb dokumentumfilmje. Vitalij Manszkij Putyin szemtanúi című alkotását – „a világ legkritikusabb propagandafilmjét” – az idei Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon ismerhette meg […]
Bővebben >>>