„Ezzel a logikával a legjobb az egypártrendszer” – Török Gábor előválasztásról, ellenzékről és az Orbán utáni időkről
Török Gábor szerint nagy dolog, hogy az ellenzék, ha rettentő lassan is, de csak képes volt felfogni saját érdekét, s ha a következő hónapokban is ilyen meglepő fegyelmezettségről tesznek tanúbizonyságot, Tarlós István verhető ősszel. De jó lenne-e az Budapestnek? Aztán: az újra kétosztatúvá váló magyar politikában hova álljanak a mérsékelt nemzeti szabadelvűek, konzervatívok? Miért volt rossz jelölt Kálmán Olga? Miért van vége mindenképpen az MSZP-nek? Elemzőinterjú.
– Mit szól az eredményhez?
– De gyorsak! Még nem is tudom a pontosat, csak azt, hogy Karácsony Gergely nyert.
– 33 ezer szavazattal. Kálmán Olga 25 ezret, Kerpel-Fronius Gábor 9 ezret kapott, azaz a szavazatok kevesebb mint felével nyert Karácsony. Ez nem gyengíti a legitimitását?
– Pont annyira gyengíti, mint az egyéni mandátumok esetében a parlamenti választásokon. Ott is relatív többséggel lehet nyerni.
– Az ellenzék kárhoztatta is e tényt eleget…
– Jogos felvetés, hogy alkothattak volna olyan rendszert, amelyben a második fordulóba két jelölt jut. De azt hiszem, ez túl nagy elvárás lett volna a mai magyar ellenzékkel szemben.
– Most megértő velük vagy ironikus?
– Mindkettőre van ok. Ami a jelenlegi helyzetet illeti,
a hír mégiscsak az, hogy végre leesett nekik, miről szól a nyolc éve elfogadott választási rendszer. Felfogták az együttműködési kényszert és képesek is voltak eszerint cselekedni.
Ez mindenképp új. Párthovatartozástól függetlenül minden ellenzéki boldog lehet, pártjaikról ugyanis kiderült, hogy nem feltétlenül vannak beoltva a tanulás ellen, s ha lassan is, de képesek helyes következtetéseket levonni. Az ellenzéki szavazók egyébként előbb kapcsoltak, mint a pártjaik. Sokkal korábban kezdtek közös jelöltekben gondolkodni. Hét-nyolc év spéttel a politikusaik is eljutottak ide. Az időtényező miatt tehát indokolt az irónia. De ezt leszámítva elmondható: az előválasztáson mégiscsak jelentős dolog történt.
– Nem az történt, hogy általa Tarlós István megnyerte az őszi választást? Előre megmondta, hogy Karácsonyt szeretné ellenfélnek. A vágya teljesült.
– Tarlósnál kevés dörzsöltebb politikus van. A várható erőviszonyok alapján mondott valamit, amit 24 óra elteltével is tud hasznosítani. Megnevezte azt, aki a legesélyesebb volt, s azzal, hogy a neki „legkedvesebb” jelöltként írta le, rossz fényt is vetett rá. Profi. Ettől még messze nem igaz, hogy Karácsony a legkönnyebb ellenfél.
– Ki lett volna az?
– Puzsér Róbert.
– Ő nem indult az előválasztáson.
– Persze, de mögötte lett volna a legkevésbé felsorakoztatható az ellenzéki szavazók tábora. A legesélyesebb kihívó az, aki mögé a DK, a Momentum és az MSZP szavazói a legkönnyebben odaállíthatók. Ez pedig Karácsony Gergely. Ennél szélesebb összefogásra Budapesten nincs is szükség a Fidesz legyőzéséhez – amint azt az EP-választás is megmutatta.
– Hogy létezik, hogy az akkori ellenzéki sorrend – DK, Momentum, MSZP – ennyire megfordult csupán néhány hét alatt? MSZP, DK, Momentumra.
– Ez a második nagy tanulság: a munka jelentőségéről szól. Az EP-választáson is azokat jutalmazta az ellenzéki tábor, akik mérhető teljesítményt tettek a kampányba, s most megint. Az elmúlt két hétben Karácsony kampányolt a legjobban, ő mutatta leginkább kompetens politikus képét. Amikor Kálmán Olga bejelentkezett, mindenki azt hitte, megveri az elmúlt fél év harcaiban megfáradt Karácsonyt…
– Tényleg jó ötletnek tűnt az EP-választás budapesti ellenzéki győztesétől, hogy saját jelöltet állít, ráadásul ismertet.
– Az indítása valóban jó ötlet volt. Kálmán Olga nem volt jó. Bebizonyosodott, hogy a politika mégiscsak szakma, amit versenyhelyzetben egy edzett és felkészült politikus jobban művel, mint az, aki a hatáskeltéshez ért, de a közlekedéspolitikához cseppet sem. Kálmán Olga finoman szólva sem mutatta a hozzáértő politikus képét, Karácsonyt meg vitalizálta a versenyhelyzet. Ezt értékelhették az ellenzéki szavazók.
– Ha ezt, akkor az MSZP nem feltétlenül menekül ki borzalmas helyzetéből Karácsony győzelmével.
– Nem bizony.
Karácsony győzelméhez nekik vajmi kevés közük van, még ha most nyilván próbálnak is rákéredzkedni a győzelmi csoportképre. Karácsonyt senki nem gondolja szocialista politikusnak.
Még ha ősszel megverné Tarlós Istvánt, az sem mentené meg az MSZP-t. Karácsonynak finoman fogalmazva is kevéssé fontosak a pártkötődések; senki sem fog csodálkozni, ha a DK-val vagy a Momentummal is szorosabbra fűzi a szálakat alkalomadtán. Az elmúlt évek választásai ráadásul megmutatták, hogy az ellenzéki szavazók sem kötődnek már pártokhoz. Ez a tömeg hömpölyög a Jobbiktól a DK-ig terjedő széles sávban, s ahol erőt, teljesítményt érez, a Fidesz leváltásának reményét, oda szavaz. Nyilván vannak elkötelezett DK-sok, de amikor majdnem hetvenezer ember elmegy voksolni, ahogy az elmúlt héten, ott a többség nem ilyen, hanem egyszerűen a Fidesz vereségére áhítozó ellenzéki. Ők most Karácsony Gergelyt látták jobbnak – okkal.
– Okkal? Akár a referencia nélküli patkányirtó cég megszavazására, akár a zuglói Fidesz-MSZP parkolómutyi meg nem vétózására gondolunk, azt hihetnénk, hogy a Fidesz leváltásában érdekeltek biztosan nem szavaznak rá. Aztán mégis.
– Ez a múlt. Most az elmúlt egy-két hét teljesítménye számított, Karácsony pedig rákapcsolt. Muszáj is volt neki. Iszonyatos kockázatot vállalt. Ha most veszített volna, vége lett volna politikusi karrierjének.
– Mit kockáztatott a másik két jelölt?
– Messze nem ennyit. Kerpel-Fronius és a Momentum is elérte, amit várhatott. Megismertethették egy eddig ismeretlen politikusukat. Kálmán Olga izgalmasabb kérdés. Sokak által hitelesnek tartott újságíró volt, most pedig átlépte a Rubicont – nem lesz egyszerű visszatérnie az újságíráshoz ezek után. Ha politikus lesz, akkor nem annyira rossz belépő ez az eredmény.
– Kerpel-Fronius eredménye elég gyenge. Megbukott a momentumos tétele a Fidesz-árvákról, akik valójában – ahogy Karácsony állította – nem is léteznek?
– Léteznek azért, csakhogy közülük nagyon kevesen érezték magukénak ezt az ellenzéki előválasztást. De nem lehettek annyira ostobák a momentumosok sem, hogy azt higgyék, egy korábban teljesen ismeretlen jelölttel esélyük van. Ma a Momentumba még sok mindent bele lehet látni; én az egykori SZDSZ-t és az egykori Fideszt is felfedezni vélem bennük. A sokat emlegetett mérsékelt jobboldal viszont, amelyet egyébként én is nagyon rokonszenves iránynak tartok, politikai szempontból elhanyagolható, tömegként nem létezik.
Az elmúlt három évtized azt mutatta meg, hogy a magyar politika a bal-jobb kétosztatúságban képes működni. Az MDF is ezt próbálta megbontani. El is tűnt. A Jobbik kudarca is ennek köszönhető részben, habár náluk a fő hiba az volt, hogy nem álltak meg középen, hanem megpróbáltak átnyúlni a Spinoza Házig, ahol semmi keresnivalójuk nem volt.
Magyarországon jobboldallal szemben csak balról lehet ringbe szállni, s noha az MSZP tíz évvel ezelőtti bukása azt a képzetet kelthette, hogy ennek vége, valójában a mai vitáink is ebben a bal-jobb kettősségben fogalmazódnak meg – amennyiben a modern, progresszív, nyugatos jelenti a baloldalt és a konzervatív, nemzeti a jobboldalt. Ezt sajnos középről nem lehet meghaladni. A politikai nyilvánosságban jelentős súlya van ugyan a mérsékelt, centrista jobboldali gondolkodóknak, a választópolgárok között azonban ez törpe minoritás. Tényleg sajnálatos egyébként.
– Ennek ellenére Puzsér is a „centrummal” házal. El is fog indulni ősszel, ha minden igaz. Ha kap 3 ellenzéki százalékot, összehozhatja Tarlósnak az újabb ciklust?
– Az indul, aki akar, de ennek az előválasztásnak igenis van jelentősége. A Fidesz legyőzhető a fővárosban. Mégpedig éppen ennek a három pártnak a szövetsége elég hozzá. Ha a következő hónapokban is ilyen meglepő fegyelmezettségről tesznek tanúbizonyságot, a meccs ősszel Karácsony és Tarlós közt lesz csak értelmezhető. Puzsér közepe a „szélsőközép”. Középpárti politikát ilyen karakterek, ilyen regiszterben ritkán adnak elő. Az imént láttuk be, hogy a mérsékelt közép erők is törpe minoritást képviselnek itthon. Hát még a szélsőközép! Még akkor is meglehet tehát Karácsonynak a főpolgármesteri szék, ha Puzsér elvisz 3 százalékot. Ráadásul a Jobbik szavazóit viheti el, akik viszont másképpen Tarlósra szavaznának. Mindenesetre olyan kevesen maradtak mára a fővárosban jobbikosok, hogy nem szükségesek az ellenzéki összefogásba a sikerhez. Az őszi választás tehát nyitott, cseppet sincs lefutva.
– Jó az a budapestieknek, ha esetleg Karácsony nyer? A kormány aligha engedne sikeres ellenzékit a poszton, azonnal elvágná a forrásoktól a várost, s Tarlós tényleg sokkal jobb eséllyel szerez pénzt.
– Ezzel a logikával a legjobb az egypártrendszer, hiszen ott semmilyen érdekellentét nem alakulhat ki a kormányzat és a helyi hatalom között. Akinek az a legfontosabb célja, hogy nyugalom legyen a különböző hatalmi szintek között, nyilvánvalóan Tarlós Istvánra kell, hogy szavazzon. Azok az ellenzékiek azonban, akik a Fidesz bukására vágynak, 2022 szempontjából nézik ezt a történetet. Minden elnyert polgármesteri pozíció azt adja, amiből a legkevesebb van most: reményt.
– Csalfa és vak ez a remény, nem?
– Eddig az volt, de ne feledjük: a Fidesz építkezésének egyik legfontosabb első lépése is a 2006-os önkormányzati választásokon aratott diadal volt. Pénz, paripa, fegyver. Erről beszélgetünk. A kétezres években ellenzéki politikai kutatóintézetet vezető ismerősöm mesélte, hogy a 2006-os Fidesz-győzelem másnapján 43 önkormányzattól lett megbízásuk, azaz tudtak működni, közvéleményt kutatni.
– Több volt még a forrás és a hatáskör az önkormányzatoknál akkoriban.
– Még ha kevesebb is az önkormányzatok mozgástere ma, az ellenzék brutális erőforrás-hátrányát azért mérsékelné minden ilyen győzelem. Legalább lélegeztetőgépre kapcsolhatná magát az ellenzék. Egy főpolgármester pedig mindenképpen szereplővé válik. Mindenhonnan nem lehet azért kiretusálni. Nem mindegy például, a Puskás Ferenc Stadion őszi megnyitóján Tarlós István vagy Karácsony Gergely áll-e Orbán Viktor mellett. Van tehát jelentősége a választásnak, ahogy annak is, hány megyei jogú várost képes elhódítani az ellenzék.
– A Jobbik inkább azokra koncentráljon és hagyja Budapestet, vagy egyszerűen húzza le a rolót országosan is?
– Nem látom a Jobbik politikájának folytatási lehetőségét. A DK és a Momentum erősödése elnyomta balra az ellenzéket. Nem lehet változtatni a jobb-bal képleten, a Gyurcsány-hasonmásversenybe meg éppen nekik nincs értelme beszállniuk.
– Gyurcsány az előválasztási eredménnyel sebet kapott, vagy jelentéktelen közjáték ez, és a kétosztatú magyar politika eredményeképpen megint Gyurcsány–Orbán párharc lesz itt?
– Azért az ellenzék sokkal tagoltabb annál, hogy újra kettejük párharcára egyszerűsödjön a képlet, de tény, hogy Gyurcsány 2009-ben bukott politikusként távozott a miniszterelnöki székből, tíz évvel később pedig az ellenzék vezető ereje. Nincs a DK nélkül ellenzéki politika, DK pedig nincs Gyurcsány Ferenc nélkül. Hosszú az árnyéka.
– A nemzeti szabadelvű, mérsékelt jobbosoknak tehát maradnak a… Kik is?
– Ennek a politikai gondolatnak most nincs lehetősége arra, hogy önállóan mutassa meg magát.
– Szellemi erőforrásban pedig erős azért ez a kör.
– Amely körnek a nagy része meghozta már a döntését, hogy Orbán vagy nem Orbán, s ez alapján politizál, ez viszi közel különféle pártokhoz. Pedig ha ez a kör képes megmaradni saját politikai céljai mellett és nem valamely párthoz sodródni a kormányváltás érdekében, lehet jövője.
– Az LMP pont ezzel próbálkozott. Saját értékek képviselete, nem csapódva a régi ballibhez. Az eredmény ismert.
– Annak oka viszont nem a saját értékek képviselete volt, hanem az, hogy az LMP össze-vissza, következetlenül politizált az elmúlt egy évben. Azt nem próbálta még ki senki, milyen az, amikor valaki nem másokhoz méri a politikai helyzetét. Képviselek valamit, aminek lehet, hogy ma még öt százaléka sincs, de akkor is – ez hiányzik a magyar politikából.
– A „felelős értelmiségiek” körében felvetődött a pártalapítás gondolata. Ez lenne akkor a helyes? Egy elvhű, ám alig támogatott centrista, jobbközép formáció?
– A politika nem más, mint értékrendek hosszú távú képviselete. Nem százméteres futás. Lehet, hogy a választók egy adott pillanatban értékelik majd a következetességet, még ha ma ez nem is látszik. De nem egységesek az említett értelmiségiek sem, meghatározó jobboldali figuráik kerültek közel például a Momentumhoz. Csakhogy aki mindig máshol, ráadásul nem a saját térfelén keresi az erőt, az odacsapódik, aztán feloldódik. Az MDF is feloldódott, a Jobbik is odament a Spinozába, de az SZDSZ halála is ez volt.
– A Momentum tehát nem megoldás ennek a körnek?
– Mint mondtam, nyitott még, hogy ők pontosan mit is képviselnek, de a mostani eredmény után alighanem levonják a következtetést a Momentum vezetésében is: a jobbra is nyitó stratégia nem működik, nem Kerpel-Froniusokkal kell kísérletezni. Azaz jó eséllyel határozottan a baloldalon határozzák majd meg magukat, és ott lesznek ők a liberális párt. Hosszú távon márpedig egyértelmű, hogy a nemzeti szabadelvű, mérsékelt konzervatív tábornak nem a baloldalon van a helye. Az ideje ennek a tábornak csak az Orbán utáni időkben jöhet el, akkor, amikor a jobboldal is olyan sokszínű lesz, amilyen ma a bal. Mert olyan lesz. Akkor lehet majd ennek a mérsékelt konzervatív gondolatnak meghatározó szerepe, ám csak úgy, ha lesz, aki hitelesen képviseli, és nem oldódik fel ebben vagy abban a baloldali erőközpontban. Akkor sem, ha számára a kilátások rövid- és középtávon sem kecsegtetnek politikai sikerrel. A politika tényleg nem sprint. Az mindig hosszútávfutás.
Nyitókép: Vörös Szabolcs
