„Jó, hogy nem a politikát választottam” – Katie Melua brexitről, Sztálinról és legnagyobb slágeréről

·2019.06.25

Ismerek ötszáz zenészt, aki ölne is – mondja a Válasz Online-nak Katie Melua. A világhírű énekesnő, aki öt év után tér vissza a VeszprémFestre, a zeneipar változásairól, grúziai gyerekkoráról és összeomlásáról is vall interjúnkban.

Kedves női hang csilingel a telefonba. Gyanúsan szép és ismerős. Egyből ő vette volna fel? Aligha. A nagy nemzetközi szupersztároknál úgy szokott lenni, hogy először egy menedzser veszi fel a kagylót, olykor többen is ellenőrzik a hívó felet, s csak ezután kapcsolják a főhőst. Így aztán szépen elmondom a hölgynek: Magyarországról telefonálok, mostanra van időpontom egy telefoninterjúra Katie Meluával. „Katie vagyok.” Néhány mondat után egyértelmű: a természetesség és a báj nem csak a színpadon jellemzi. Nyilván nem is adott volna el milliónyi lemezt, nem töltene meg koncerttermeket tizenöt éve egyfolytában, ha nem belőle fakadna, ha csak szerep lenne, amit a színpadon látunk. A Londonban élő 34 éves énekesnő márpedig a 2000-es években feltűnt három legérdekesebb női előadó egyike. Furcsa idők voltak azok: Norah Jones, Katie Melua és Amy Winehouse is bebizonyította akkor, hogy valódi dalokkal, akusztikus hangszereléssel, természetességgel és önazonossággal is hatalmas sikert lehet aratni – még a popvilágban is. Amy Winehouse azonban évek óta halott, Norah Jones pedig felemás sikerrel kísérletezett a fősodratú poppal, hogy aztán a visszatérése a gyökerekhez se legyen igazán átütő. Melua legnagyobb kereskedelmi sikerei is a 2000-es évek közepére esnek persze (a Nine Million Bicycles című slágert az is ismeri, aki azt hiszi, hogy nem), ám az eddig hétlemezes életműben nincs nagy minőségi törés, azt végig összetartja az énekesnő mindig érzelmes, ám sosem giccses hangja és személyisége. Nem nosztalgiaprodukció az övé: megújulása állandó és valóságos, csak éppen sosem erőltetett. A britek nagyon meg is becsülik: játszott már a Queennel és II. Erzsébet királynő ötvenéves koronázási partiján is, öt éve pedig a királynők városában is fellépett, Magyarországon – júliusban tehát már visszatér a VeszprémFestre. Az először a politikával és a történelemmel kacérkodó menekült kislányból húszéves korára nemzetközi sztár lett, akinek története majdnem olyan mesés, mint a hangja. Melua a bizonyíték: Grúzia nemcsak Sztálint, de valami igazán jót is adott a világnak.

×××

– Ön is a vasfüggöny rossz oldalán született, talán még rosszabbon is, mint mi itt Magyarországon. Van emléke a Szovjetunióhoz tartozó Grúziáról?

– Hogyne. A grúz polgárháború időszakában voltam kisgyerek, és arra például tisztán emlékszem, hogy kenyeret nem lehetett csak úgy kapni. Hatalmas sorokat kellett érte végigállni, kuponrendszer volt. Én magam talán nem álltam sorban, de arra emlékszem, hogy a nagyapámtól kaptam egy ilyen kenyérkupont. Tbilisziben laktam akkoriban, abban a háborús időszakban, a nagyszüleimnél.

– Arról a nagyapjáról van szó, akit a kommunisták fiatal korában Szibériába küldtek?

– Igen. Róla.

– Nyilván nem lehetnek akkor nagy kedvencei az elvtársak.

– Én magam nem emlékszem nagyon a kommunista időkre, hiszen 1984-ben születtem, a nagymamám viszont mesélt róla sokat. Nem csak arról, hogy a nagypapámat elvitték – hétköznapi dolgokról is. A farmerről, például. Hogy az micsoda kincs volt. Bármit megadtak volna egy nyugati farmernadrágért. Meg is adtak, ha volt mit. Aztán arról is mesélt, hogy be voltak zárva, hogy nem lehetett utazni sehova. Zárt határok, egy helyben egész életedben. Döbbenetes és taszító számomra ma is.

– Legutóbbi lemezéhez mégis visszament Grúziába, hogy az ottani női kórussal dolgozzon. Nosztalgia? Netán a helyi, népi zene izgalmasabb, mint a nemzetközi pop?

– A helyzet az, hogy a korábbi menedzsmentemmel hat lemezre szólt a szerződésem…

– Az önt felfedező Mike Batt-tel való együttműködéséről beszélünk, ugye?

– Igen. Nagy sikereket köszönhetek annak az időszaknak, de az In Winter volt a hetedik lemezem, s az első tehát azután, hogy az a hat lemezre szóló szerződésem lejárt. Ideje volt váltani. Éreztem már, hogy más módszerrel szeretnék dolgozni, hogy sokkal inkább fókuszálnék végre a zenére. Persze mindenki szeretne nagyon híres lenni és sok lemezt eladni…

Katie Melua – I Will be There – Live at The Queen’s Coronation Festival Gala

– Önnek mondjuk pont sikerült.

– Igen, és ez jó is, csakhogy egy idő után fontosabbá vált számomra, hogy az efféle üzleti sikerhez szükséges tevékenységeket, a promóciót és mindent, ami ezzel jár, felváltsa az, ami mégiscsak a legfontosabb. A zene. Ezért is készítettem más módszerrel már az In Wintert is. Azt szerettem volna, hogy legyen időm gyakorolni, énekelni, dalokat szerezni. Rengeteg kórusmuzsikát hallgattam a lemezhez, grúzt, oroszt, ukránt, románt is, és grúz kórussal énekelek rajta. Azért készítettem tehát, hogy a magam útját járjam.

– Szupersztárság helyett mára a művészet lett a cél?

– Pontosan. Nem is hittem, hogy ekkora sikere lesz a lemeznek. Remek kritikákat kapott, telt házas koncertek követték és szépen fogy azóta is.

– Gori, ahol a felvételeket készítette, Sztálin szülőhelye. A felmérések szerint jó szívvel gondolnak rá a helyiek még ma is. Tényleg nő a hazájában a Sztálin-nosztalgia?

– Nem ismerek egyetlen grúzt sem, aki ne ismerné el, hogy Sztálin sötét figurája a történelemnek. Az ugyanakkor igaz, hogy emellett van benne valami, amitől mégis meghatározó és nagy alakként tekintenek rá. Talán az erő. De nem csak az. Amikor a lemezt vettük fel, mesélték nekem, hogy tüntettek, amikor elmozdítottak a városban egy Sztálin-szobrot. Mert ennyire szeretik? Szó sincs erről. Senki nem szeretne a sztálinizmusban élni. Sokkal inkább a város turisztikai vonzerejéről szólt az a történet – amelyet nagyrészt az ad, hogy ott született a szovjet diktátor. A felháborodás tehát leginkább akkor alakul ki, ha úgy érzik, hogy elveszik tőlük azt, ami vonzerőt jelent a turisták felé, ami a megélhetését adja sokaknak a városban.

– Amikor nyolcévesen otthagyta a hazáját, szívsebész édesapja a forrongó Belfastban kapott állást. Még dalt is írt az akkori viszonyokról. A brexit hatására nem félő, hogy az IRA újra aktivizálódik, s megint az erőszak lesz az úr, ön meg írhat róla dalt újra?

– Nem hiszem, hogy írok mostanában politikai témájú dalt. Fiatalon egészen másképp álltam ehhez. Tizenévesen ott van az emberben a világmegváltás vágya. Az ember akkor azt hiszi, ő fog változtatni a nagy folyamatokon, hiszen mindent ért, mindent tud. Azt is, mi a helyes, mi a helytelen. Később aztán rájössz, hogy mennyi minden befolyásolja az embereket, hányféle szempont, amelyek egyébként érthetők is egy bizonyos szemszögből. Hagyományok, ragaszkodás, identitás… Ma már nem hiszem tehát, hogy dalban kellene foglalkoznom politikával.

Nem hiszem, hogy írok mostanában politikai témájú dalt. Fotó: dpa/Daniel Bockwoldt

– Pedig ifjúkorában még azt is tervezte, hogy politikus lesz. Mégis, hogyan oldaná meg mondjuk a brexit-problémát? Hátha önnek jobban megy, mit a hivatásos brit politikusoknak!

– Szó sincs róla! Ha nekem kellene megoldanom, én is nagy gondban lennék. Nagyon örülök, hogy ez nem tartozik a feladataim közé, hogy annak idején a zene beszippantott és nem a politikát választottam. Amiben biztos vagyok: nem szabad, hogy eltávolodjon egymástól az Egyesült Királyság és a kontinens. Én biztosan nem távolodom el Európától. Rengeteg barátom van a városaiban, s ameddig csak tehetem, menni fogok és játszom Európa-szerte.

– Veszprémben is másodjára jár most júliusban. Amikor öt éve először játszott a királynők városában, koncertje közben dicsérte a Balatont és azt mondta, úszik is benne egyet másnap. Tényleg megmártózott a tóban?

– Nem, sajnos nem.

– Akkor majd most?

– Most sem valószínű. Előző este Linzben játszom, úgyhogy július 13-én érkezem csak Veszprémbe. Most sem lesz sok időm az esti koncertig. Utána pedig, azt hiszem, rögtön indulunk vissza. Sokszor van ez így sajnos, hogy nincs idő megismerkedni a hellyel és a környékkel, ahol játszom, mert máris tovább kell állni.

– Ez a nagy pörgés vezetett 2010-es idegösszeomlásához, nem?

– Nem kizárólag, több dolog is közrejátszott abban, de igen, a hajszoltságnak nagy szerepe volt benne. 19 és 27 éves korom között elképesztő volt a tempó. Megállás nélkül lemezeket kellett készíteni, promotálni, koncertezni, heti négy napot repülőn töltöttem, nem volt megállás…

– Most van? Vigyáz magára?

– Persze, most már igen. Összesen nincs húsz koncert a nyáron, ez így teljesen tartható, élvezhető az én szempontomból is.

Queen & Katie Melua – Live at 46664

– A neten olvastunk egy friss pletykát, amely szerint babát vár. Ezért az óvatosabb tempó?

– Hol olvastak ilyet?

– Valami honlapon, magunk sem tudjuk, de friss volt a hír.

– Akkor az a portál jobban értesült még nálam is. Várjunk csak, most jut eszembe! Akárhányszor rámegyek valami zenére a Youtube-on, egyfolytában terhességi teszt-reklámokat dobál fel nekem! Lehet, hogy mégis ők tudják jól? A férjemmel hét éve vagyunk együtt, szeretnénk is majd gyerekeket, de nem tudok róla, hogy babát várnék.

– Elnézést a hamis pletyka emlegetéséért, térjünk is inkább vissza a zenére. Az átalakuló piac miatt mára a legtöbben sokat koncerteznek, hogy pótolják a lemezeladások csökkenése miatti kiesést. Ön meg, amint mondta, kevesebbet. Miért?

– Én inkább optimista vagyok a zeneipari átalakulások miatt: a streamingből például évről évre nagyobb bevételhez lehet jutni. A kevesebb koncert persze nem ezért van, hanem mert most nem kell olyan hatalmas csapatot fizetni, mint korábban.

– Merthogy csupán négy zenész áll ön mellett a színpadon?

– Nem, nem rájuk utaltam: a zenészek a koncertek után kapják a gázsit. A menedzsmentnek, a szervezőknek viszont állandó munkahelyük van, őket folyamatosan fizetni kell, egész évben. Korábban azért is volt az a nagy hajtás, azért is volt a rengeteg fellépés, hogy ezeket a költségeket kitermeljük. A lemezeknek sok-sok szájat kellett etetniük. Most tehát jóval kisebb csapattal dolgozom. A fellépéseket persze nem hagyom abba. Egyrészt azért nem, mert szeretek színpadon lenni, másrészt viszont szükséges is a jelenlét, hogy felhívja a figyelmet a dalokra, a lemezekre.

– Lesz idén új lemez?

– Jövőre. Dolgozom rajta, írom a dalokat, nagyon élvezem.

– Új dalai még titkosak, vagy azért eljátszik már közülük valamit Veszprémben?

– Úgy tervezem, hogy egyet azért megmutatok.

– Kíváncsian várjuk. Azért a Nine Million Bicycles-t is elénekli, ugye?

– Persze.

– Legnagyobb slágerét hányszor adta elő eddig?

– Hú. Megszámlálhatatlanul sokszor. Talán épp kilencmilliószor!

– Nem utálta még meg?

– Mondjuk úgy, újra megszerettem. Volt, hogy utáltam már, igen, de ez szerencsére megváltozott, talán leginkább a közönségnek köszönhetően. Épp csak felcsendül a dal intrója, a párok rögtön átölelik, megcsókolják egymást – a színpadról is jócskán érezni az ilyenkor hirtelen fellobbanó szeretetet. Lenyűgöző, hogy ez a dal képes kiváltani ilyen hatást. Szóval szívesen eléneklem Veszprémben is.

Katie Melua – ‘Nine Million Bicycles’ Live In Berlin

– A mesterséges intelligencia nem ijeszti meg? Mi van, ha néhány év múlva egyáltalán nem kell a zenéhez ember, ha algoritmusok írják majd a dalokat, akár helyben, a színpadon?

– Nehezen tudom elképzelni. Több tucat dalszerzőt, producert ismerek. Ha nekik bárki azt mondaná, mától nem készíthetnek zenét, az a valaki nem nagyon lenne biztonságban. Ismerek aztán legalább ötszáz zenészt, akik szintén képesek lennének ölni is, ha le kellene állniuk a zenéléssel.

– Az már egy hadsereg. De mi van, ha a közönségnek mindegy, főleg, hogy az algoritmus nem kér enni, tehát olcsóbban lehet képes dalt írni, zenét előállítani?

– Igen, ebben hosszútávon elvileg lehet valami, de a kínálat is teremti ám a keresletet. A kínálat pedig nagyon erős: rengeteg fiatalt inspirálnak a hallott zenék, ők is hangszert vesznek a kezükbe, ők is dalt írnak, a saját nemzedékük pedig kíváncsivá válik rájuk, azaz rajtuk keresztül önmagára is. Erre egy algoritmus aligha képes. Ráadásul ma nagyon olcsón lehet zenéhez jutni hallgatóként – pedig ma még emberek írják a dalokat. Én tehát nem nagyon aggódom a mesterséges intelligencia miatt, ami a zenét illeti. De bármit hoz is a jövő, az én stratégiám elég egyszerű: dalokat fogok írni, zenét fogok szerezni. Ha csak a szobámban lesz módom zenélni, én akkor is zenélni fogok.

 

Borítókép: dpa/Jens Kalaene

A Válasz Online jövője olvasóinkon múlik! Két hónap alatt 1500 támogatót gyűjtünk. Csatlakozzon hozzánk most!

Kategória: Interjú