„Fideszes képviselő tanácsadója voltam” – Kendernay János LMP-elnök a Válasznak – Válasz Online
 

„Fideszes képviselő tanácsadója voltam” – Kendernay János LMP-elnök a Válasznak

Stumpf András
| 2019.07.10. | Interjú

Felesége még néhány hónapja is Schöpflin György fideszes EP-képviselő tanácsadója volt, de ő is büszkélkedhet hasonlóval: a szintén fideszes Gál Kinga brüsszeli munkáját segítette korábban. Kendernay János szerint a BKV szuper Budapesten, a momentumosok minapi akcióját viszont, amellyel megpróbálták megakadályozni fideszesek európai pozíciókba jutását, nem helyesli. Az LMP új elnöke – pontosabban: társ nélküli társelnöke –meglepetésünkre elfogadná az uniós biztosi jelölést az Orbán-kormánytól, de azt sem tartja kizártnak, hogy megpróbálja visszacsábítani Szél Bernadettet a pártba. S hogy mi lehet a hasonlóság közte és Keresztelő János között? Interjúnkból ez is kiderül.

hirdetes

– Soha korábban nem fordult elő, hogy LMP-társelnök a sajtóosztályhoz irányított volna minket időpontért. Ezzel akarja elérni, hogy komoly pártnak látsszon a süllyedő hajó?

Szó sincs róla. Csupán nem akartam az időt rabolni. Tudtam, hogy sokfelé elígérkeztem, és a sajtóosztálynál volt a naptár. Nem volt ennek üzenetértéke, ez nálunk a bevett gyakorlat.

– A másik lehetőség, amely eszünkbe jutott, hogy tart a társelnököket önöknél rendre kinyíró etikai bizottságtól, ezért ragaszkodik a hivatalos úthoz.

Ez sem nyert. Egyébként: van nálunk etikai bizottság?

– Na látja! Már az sincs! Hívta már Retkes Attilát tanácsokért?

Nem tudom, kicsoda ő.

– Az SZDSZ utolsó elnöke volt, aki tehát tapasztalatból tudja, hogyan kell bezárni a boltot, lekapcsolni a villanyt…

Akkor azt hiszem, nem fogok vele megismerkedni, hiszen nem lesz szükségem a tudására, a tanácsaira.

– Ambiciózus, pedig önről sem nagyon tudni, kicsoda.

Két lábon járó ember vagyok…

– Kivéve, amikor négy keréken, kabrióban szelfizik

Az elég érdekes történet volt. A világ egyik legkisebb kocsijában, egy Fiat 500-asban ülve készítettem magamról egy fotót. Jó, lehet, hogy nem a legjobb zöld önarckép, de van egy betegségem és nagyon sok bőrönddel voltam aznap, amit nem tudtam volna cipelni a BKV-n, ráadásul nem valami benzinzabáló Cadillacről volt szó.

– Gerincbaja van?

Ízületi. Komoly autoimmun betegségem van közel tíz éve. Ülhetnék akár tolószékben is.

– Akkor inkább tényleg üljön kabrióban. Egyébként elektromos az a Fiat?

Nem.

– Másik autója van?

Van egy a feleségemnek is.

– Az sem elektromos?

Nem, de az sem nagy.

– És így akarja ön újra zöld irányba vinni az LMP-t?

A nagyobb dízeleket eladtam, tudatos váltás volt a kicsi és a benzines. Az elektromos kocsikról pedig a zöld közösség véleménye is megoszlik. Rövid távon környezetbarátnak tűnik, hosszabb távon viszont egyáltalán nem elhanyagolható az ökolábnyoma egy ilyen autónak.

– Most ráütötte a zöld pecsétet a benzinpufogtatásra? Köszönjük!

Nem erről van szó. Egyébként is, inkább biciklizzenek. Én is sokat ülök rajta, a betegségem ellenére is, és sokat is gyalogolok. Meg hát a BKV. Az Budapesten szuper.

– Szuper a BKV?

Szuper, de persze azért lehetne jobb, például, ha nem lenne minden nyáron felújítás a 4-es 6-os vonalán.

Két lábon járó ember vagyok

– Már azt hittük, most megbosszulja, hogy Karácsony Gergely annak idején szétszakította az LMP-t, és dicsérni kezdi Tarlóst.

Összefutottam Tarlós Istvánnal a minap a Hír Tv stúdiójában, de nem beszéltünk a BKV-ról. Én elsősorban zöld főpolgármestert szeretnék a város élén. 2024-ben, remélem, látni is fogom. Még nem tartunk itt, de az irány nem rossz. Az LMP által korábban támogatott jelölt szép zöld programot kínált a városnak…

– Olyan szépet, hogy ki is faroltak mögüle.

Azt mondtuk, az előválasztás győztesét támogatjuk, Puzsér Róbert pedig nem indult el az előválasztáson. Az LMP tartja a szavát, tehát Karácsony Gergelyt támogatjuk mi is.

– Az igaz, hogy önnek Brüsszelben van egy villája?

Villám?

– Az.

Nem. Nincs.

– Háza Brüsszelben?

Az sincs.

– Brüsszel környékén háza?

Brüsszel környékén bérelek egy házat.

– Mekkorát?

Nem nagyot.

– Szokta tudni az ember, hány négyzetméteren lakik.

Van benne két-három hálószoba, meg nappali, normális ház.

– Száz négyzetméter?

Annál nyilván nagyobb. Nem mértem meg.

– Miből tud ilyet fizetni?

28 éven át voltam diplomata, ebből húsz évet Brüsszelben éltem – az elmúlt tízet teljes egészében. És: a feleségem is dolgozik.

– Nem is akármit! A fideszes Schöpflin György tanácsadója volt még néhány hónapja is! Ez nem gond magyar ellenzékiként?

Magam is fideszes képviselő tanácsadója voltam.

– Ne!

De. Érdekes módon mindig a Fidesz-kormányok alatt jutottam szakmailag elismertebb helyzetbe. 1999-ben hazajöttem az első brüsszeli kiküldetésből, akkor lettem főosztályvezető a külügyben. 33 évesen. Akkoriban ilyen fiatalokat nem neveztek még ki főosztályvezetőnek. Ma már 25 éveseket is kineveznek, mindenféle szakmai tapasztalat nélkül. Akkor más volt a helyzet, a szakmai pályám jól alakult, megbecsülték a munkámat.

– Hát nem úgy van, hogy még a szocialisták állították diplomáciai pályára?

Nem. 1994-ben fiatal diplomata voltam, Jeszenszky Géza volt az, aki Oslóba készült küldeni. Aztán a szocialisták nyertek, és két héttel az indulás előtt visszavonták. Terhes feleség, minden bedobozolva… Európai ügyekkel foglalkoztam és éppen volt egy szabad hely Brüsszelben, így kerültem végül is oda, Kovács László külügyminisztersége idején.

– Kovács tudhatta, hogy ön ifjú szocialista volt nem sokkal korábban?

Aligha. De tényleg az voltam nagyon fiatalon. Ott ismertem meg Schiffer Andrást. Akin keresztül az LMP-be kerültem aztán.

– Schiffer hívta föl?

Én őt. A szakadást követően. Éreztem, hogy szükség van a pártban friss erőre, támogatásra.

– Egyébként melyik fideszes tanácsadója volt Brüsszelben?

Gál Kingáé.

– Amikor Schiffert felhívta segítőleg, akkor is?

Nem. 2010-ig. Azután, hogy 2007-ben a szocialisták elől kimenekültem újra Brüsszelbe. Külpolitikai és kisebbségi ügyekben adtam tanácsot Gál Kingának.

– Rendben, akkor még nem volt LMP-s. A neje viszont úgy volt Schöpflin tanácsadója, hogy ön már elnökségi tag volt a pártban. Senki nem jelezte, hogy ez így azért – pikáns?

Feminista politikus vagyok. A feleségem döntései a sajátjai, tiszteletben tartom azokat. Egyébként talán 12 évet dolgoztak ők együtt. A mi kettőnk kapcsolata meg rövidebb, ha már a családom is érdekli. Schöpflin György tiszteletre méltó politikus, aki mindig Magyarországhoz volt hűséges. Egyetlen rossz szót sem tudok vagy akarok rá mondani.

– Rá mi sem, az mindenesetre meglepő, hogy az LMP új elnöke disznófejeket rakna a határra, hogy távol tartsa a muszlimokat.

Tőlem ilyet biztosan nem fognak hallani. Az valóban vállalhatatlan mondata volt, nekem sem tetszett. Mondtam is neki akkor.

Feminista politikus vagyok

– Ez össze is cseng azzal az értesülésünkkel, hogy ön az LMP Országos Politikai Tanácsában annak idején migránssimogatós állásponton volt.

Nem voltam. Az első Fidesz-kormány idején biztonságpolitikával foglalkoztam. Amikor Schengenre készültünk. Az akkori Fidesz-kormány nehezen tudta megemészteni, hogy kemény határ húzódik majd a határon túli magyarok és köztünk. Egy évembe került, amíg megértettem az akkori döntéshozókkal, hogy mindenkinek érdeke a biztonság, a jól védett határ.

– Pedig személyes érintettsége is van, ugye?

Nem, nem vagyok határon túli, de én is olvastam ezt magamról egy cikkben. Nem tudom, honnan vették. Ha vannak is erdélyi felmenőim, már az 1700-as években eljöttek. Budapesten születtem. Visszatérve a migrációs témára: mindig a biztonsági szempontokat hangsúlyoztam határkérdésekben. Az igaz, hogy ott voltam a Charie Hebdo-tüntetésen és megdöbbentett, amit a magyar kormányfő arra reagált, hogy elkezdett terroristázni, tömeges bevándorlást emlegetni.

– Ha egyszer muszlim szélsőségesek öltek ott, miért ne tette volna?

Persze, tömeges migráció esetén megjelennek ezek is, de egy kvázi temetési szertartáson az ember egyszerűen nem mond ilyeneket.

– Schiffer András is megmondta akkorában, hogy nyomkövetőt kell tenni a migránsokra.

Azt nem szavaztam meg. Tragédia volt az az ötlet. Szakmailag és politikailag is átgondolatlan.

– Mégiscsak migránssimogató!

Nem, de egyszerre kell a biztonságot és az emberséget képviselni.

– Szép lenne, de az a politikus dolga, hogy ha a kettő nem megy, döntsön, melyik a fontosabb.

Nem feltétlenül. Ha valaki fuldoklik, ki kell húzni a vízből, nem pedig kérdezgetni, hogy került a vízbe.

– Ha a tengerben fuldoklik és kimentette, utána Európába hozná vagy vissza Afrikába, mint az európai zöldek által éljenzett raszta lányok?

A legközelebbi partra. Főszabályként. Ha ez Európa, és aztán kiderül, hogy nem jogosult itt lenni, ki lehet toloncolni. Persze ha a legközelebbi parton emberevők élnek, akkor lehet, hogy oda mégsem viszem. Vannak egyezmények erre, ez megoldható. Ahogy elkerülhető lett volna a 2015-ös helyzet is a magyar határon. Az annak volt a következménye, hogy a 2000-es években jól felépített határrendszert a Gyurcsány-kormány lebontotta, megszüntette a határőrséget, a határőri terepjárókba beültek a falusi kistelepülési rendőrfőnököcskék… Csakhogy aztán jött a Fidesz és öt éven át nem tett semmit ez ellen. Pedig megtehette volna, hogy újjászervezi a határvédelmet.

– Meddig is volt diplomata?

Tavaly nyárig. Amikor az LMP elnökségébe beválasztottak, akkor léptem ki. Mit szólna egy külügyminiszter, ha ott lenne a stábjában egy ellenzéki politikus? Nonszensz lenne. Ezt a civil pályát nem lehet a politika mellett folytatni.

– Ha más nem is maradt nagyon az LMP-ben, némi közpénz igen. Mivel diplomata állását otthagyta, kellett fizetés, ezért most a pártelnökség?

Nem ezért. Az LMP-ben nincs pénz, adósságunk van a kampány után. Ez tehát nem biznisz kérdése. Ez hitvallás kérdése.

– Mégis, saját szempontjából nem lett volna jobb mégis a német zöldek befutó helyét elfogadni?

Mekkora show lett volna, nem?

Az LMP-ben nincs pénz, adósságunk van

– Vagy másképp: hazaárulás.

Mondja ezt nekem, aki családi szálon is kötődöm a németekhez? Aki német diplomával rendelkezem, aki ott tanultam?

– Olyan politikusnak mondom, aki egy magyar párt elnökségi tagjaként tartotta jó ötletnek, hogy egy másik ország pártjának színeiben fusson neki az európai választásnak.

Mondja ezt egy embernek, aki Európát bejárta, beélte és otthonának tekinti? Annak mondja, akinek több százezer honfitársa Angliában és Németországban él? Annak örülnék egyébként is, ha az EP-listák a jövőben európai szinten állnának össze.

– A momentumosok megpróbálták kifúrni a fideszeseket a parlamenti pozíciókból. Ha bejutott volna bármilyen listán, így tett volna, mert nem számít a nemzeti szint?

Nem. Ezt nem tartom helyesnek, de nem a nemzeti kötődés miatt. Ezek a parlamenti pozíciók a választói felhatalmazás leképezései. Nem tartalmi kérdés, nem a Fidesz politikájáról szól, hanem csupán szükséges alázat a választók felé, ha megszavazzák a jelölteket. Én tehát Dobrev Klárát is megszavaztam volna parlamenti alelnöknek, ahogy Járóka Líviát is. A választókat nem jó semmibe venni, épp ezért egyébként bármelyik listavezető jobb lett volna bizottsági elnöknek, mint von der Leyen. A Tanács így sajnos visszatért a régi módszerekhez, elvonultak a szalonba és megegyeztek. Még az EP vezetésében is megállapodtak, ami nonszensz. Európát inkább demokratizálni kellene.

– Lesz zöld biztos ön szerint?

Reményeim szerint lesz. Lehetséges, hiszen a hollandok például nem a kormánypártból választanak biztost.

– Ön például elvállalná az uniós biztosságot, ha felkérné az Orbán-kormány?

Hogy zöld ügyeket képviselhessek? Akkor hogyne. Szép feladat, nagy kihívás lenne.

– Végül egyébként miért nem jött össze az a befutó hely a német zöldek listáján?

Elindultam a jelölt-jelöltségért, készültem rá, de végül nem vittem végig. A szívem hazahúzott.

– Jó német kapcsolataiból anyagilag is profitál majd az LMP? Ez közrejátszott elnökké választásában?

Nem, az viszont tény, hogy a német zöldek pályája, amely a kormányzóképességig vezetett, példaértékű a számunkra is.

– Innen tényleg úgy fest, inkább a megszűnés felé menetelnek, nem a kormányképesség irányába.

Az a prizma akkor töri a fényt. Remek zöld programunk van, a média felfigyelt rá, a választópolgárok is felfigyeltek rá…

– 2,18 százaléknyi választópolgár figyelt fel rá májusban…

Nem csak róluk beszélek. Arról is, hogy a kampány utolsó heteiben a DK hirtelen kizöldült, a Momentum is kizöldült, az MSZP a zöld Jávor Bencével próbált kampányolni, s a Fidesz is egyre többet foglalkozik a zöld kérdésekkel. Ehhez mind közünk van. De nem csak a politika, a civil társadalom is megmozdult: lassan fél éve már, hogy Magyarországon is minden héten a Kossuth téren tüntetnek a fiatalok. Azért, hogy a politika vegye végre komolyan a klímaváltozást.

– A Fidesz most vétózta meg a 2050-es uniós klímacélt.

A médiájuk foglalkozik a témával sokat, de tény, hogy egyszerre számolnak be a klímaváltozás okozta katasztrófákról és írják le, hogy a klímaváltozás sorosista összeesküvés. A Fidesz a vétónál egyezséget kötött. Súlyos, rossz döntés volt, de a lengyelekkel bartereztek. Nem kellene ilyen üzletek miatt feláldozni a jövőnket, csak remélni lehet, hogy ők is felismerik végre, hogy a klímavédelem fontosabb, mint a német autógyárak profitja.

Dobrev Klárát is megszavaztam volna

– Önöknek meg, akik az ön megválasztásakor feltalálták a társ nélküli társelnök intézményét, fontos lenne egy női vezető. Nem gondolt arra, hogy visszaimádkozza Szél Bernadettet?

Ezen gondolkodom még.

– Beszélt már vele?

Szoktunk beszélni. Gratulált a megválasztásomhoz.

– Szóval nem kizárt, hogy megpróbálja megkörnyékezni.

Nem kizárt, de ezt nem a sajtón keresztül fogom megtenni.

– Elköltöttek rá százmilliót tavaly, jó az ismertsége, még nincs pártja és lenne elnökségi tagjuk a parlamentben, ami most nincs…

A harmadik kétharmaddal szemben a parlamentben ülni biztosan nehéz, de felemelő érzés, ám fontosabb, hogy utat találjunk a választókhoz, hogy újjáépítsük a kapcsolatot mindazokkal, akik az elmúlt tíz évben részesei voltak az LMP történetének.

– Schiffer Andrással?

Ismert és ismeretlenebb volt LMP-sekkel. Olyanokkal, akik nem sértették meg egymást annyira, hogy ez lehetetlen legyen.

– Schiffer nagyon sértett?

András egyszemélyes intézmény a rendszerkritikus politikai térben. Nehéz elmenni mellette. Tisztelem, becsülöm, de nem a régi nevek a legfontosabbak. A megbékélés a fontos a régiek esetében, a fiataloknak pedig a bevonzása. Magamat ugyanis átmeneti embernek tekintem. Nem én leszek Magyarország első zöld királya vagy miniszterelnöke. Én az leszek, aki számára kikövezi az utat.

– Keresztelő János szerepében Kendernay János?

Végül is, nem hangzik rosszul.

 

Fotók: Vörös Szabolcs

Ez az interjú olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

#ellenzék#Kendernay János#LMP