„Porlik, mint a szikla”? Nagy a tét magyar szempontból a romániai népszámláláson

Holnapután lezárul a romániai népszámlálás első, önkitöltéses fázisa: erdélyi szervezetek nagy erővel mozgósították a magyarokat, hogy minél többen rögzítsék adataikat az interneten. Úgy tűnik, a kampány sikeres volt, mert a magyarlakta megyékben átlagon felül volt az aktivitás. Ez azért fontos, mert Romániában a törvény bizonyos kisebbségi jogok helyi érvényesülését 20 százalékos számarányhoz köti.

Elolvasom

Ha oltást akarsz, hazudj! – magyar vakcinaturistát kísértünk el Romániába

A harmadik oltás engedélyezése ellenére várhatóan továbbra is százak utaznak majd Romániába, hogy ott oltassák magukat – a legnagyobb titokban. Az oltott magyar állampolgároknak ugyanis hazudniuk kell a román oltásért – miközben Magyarországnak is több millió fel nem használt vakcinája van. A Válasz Online végigkísért egy ilyen titkolózós küldetést.

Elolvasom

Túl magyar lenne Erdély? – sorban utasítják el az egyházi vagyon visszaadását Romániában

Miután keleti szomszédunk bekerült az annyira vágyott euroatlanti szalonba, lelassította, sőt visszafordította a magyar felekezetek kommunizmus idején elkobzott vagyonának visszaadását. Ezúttal a Batthyány Ignác katolikus püspök által alapított gyulafehérvári könyvtár visszaszolgáltatását. utasította el a bíróság. Háttér.

Elolvasom