Az elmúlt évtized régészeti szenzációja volt az Urál hegység keleti oldalánál azonosított „magyargyanús” leletegyüttes, melynek segítségével végre fény derülhet keleten hagyott őseink titkára. A kutatást magyar részről vezető Türk Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Magyar Őstörténeti és Honfoglalás Kori Régészeti Tanszékének vezetője a Válasz Offline-nak interjúban beszámol az Ujelgi-sztori legfrissebb fejleményeiről.
Bővebben >>>Játszottunk egy kis igaz-hamist a veterán csúcsdiplomatával a kormány világháborúval riogató levelének állításairól, de szó esett Orbán Viktor zsarolhatóságáról is. És persze egy elképesztő diplomatakarrier állomásairól. Nagyinterjú.
Bővebben >>>Olekszandr Antonenko történetét munkatársunk háromórás interjú keretében rögzítette Csernyihivben. Újabb, a magyar sajtóban eddig el nem mesélt történet – néhol csak erős idegzetűeknek!
Bővebben >>>Ennek a kormánynak a Waterloo-ja az európai integráció lesz – mondja Martin József. A Pulitzer-emlékdíjas újságíró épp beszélgetésünk megjelenésének napján tölti be a nyolcvanat. Életútinterjú.
Bővebben >>>A földrajzi determinizmus új hullámának vezére, Tim Marshall brit sztárújságíró A földrajz jövője című könyvében Földünk határain túlra is kiterjeszti a geopolitika hatáskörét – illetve nem ő, hanem a nagyhatalmak, akik a békés kooperáció helyett újra űrversenybe kezdtek. Recenzió.
Bővebben >>>Pontosan milyen fegyverek mehetnek Ukrajnába? Nincs-e túl késő ehhez? Fordulhat-e a háború menete, és mennyi realitása van a világháborús veszélynek?
Bővebben >>>Liza és Denisz megdöbbentő történetét Kijev megyei átmeneti otthonukban rögzítettük. Exkluzív riport.
Bővebben >>>Az ukránok és az oroszok közös üzlete látja el az Osztrák–Magyar Monarchia egykori területét olajjal és földgázzal. Úgy tűnt, hogy ennek jövőre vége lehet, de a legutóbbi híresztelések alapján mehet tovább minden, csak kicsit át kell alakítani a konstrukciót. Elkeseredett háborút vív egymással több mint két éve Ukrajna és Oroszország, százezrek haltak már bele, milliók […]
Bővebben >>>Kósa Lajos hónapokig elodázta Gór-Sebestyén Júlia edzői működésének feltárását. A témában már nyomoz a BRFK gyermekvédelmi osztálya, ennek ellenére Kubatov Gábor az FTC oltalma alá vonta a volt Európa-bajnokot. Mindeközben pedig a magyar műkorcsolya-válogatott szinte teljesen eloroszosodott.
Bővebben >>>Visszatértünk a keletukrán frontra: Kupjanszkba, Bahmut mellé és Luhanszk megyébe. Megbizonyosodtunk a lőszerhiány súlyosságáról, és kis híján a saját bőrünkön tapasztaltuk az orosz siklóbombák pusztítását.
Bővebben >>>„Magyarország 1848-ban nem, pontosabban, csak a birodalom részeként volt rajta Európa térképén” – fogalmaz a Válasz Online-nak küldött cikkében Hermann Róbert történész, a VERITAS Történetkutató Intézet kutatócsoportjának vezetője. Mégsem volt hiábavaló a küzdelem: igaza lett Palmerston brit miniszterelnöknek, aki szerint ha Magyarországot „túlerővel teljesen szétzúzzák, ebben a csatában Ausztria saját jobb kezét zúzza széjjel.” A forradalom leverése után még tizennyolc évbe telt az osztrák politikusoknak, hogy felismerjék: Magyarország nélkül nem megy. Ismeretterjesztő esszé a forradalom kitörésének évfordulóján.
Bővebben >>>Szakadatlan szirénazaj, panelek közt futó lövészárok, rakétatemető, föld alatt tanuló gyerekek. A háborús díszletben pedig törekvés a normalitásra. Hős város, amelynek mától Oscar-díjas rendezője is van. Riport.
Bővebben >>>Felkérdezik-e katonatársai Magyarország Ukrajna-politikája miatt? Miért akadt el a tavaly nyári ellentámadás, amelyben a dandárja is részt vett? Milyen lesz az első békés nap? Exkluzív interjú Traski Viktorral Ungvárról.
Bővebben >>>A svédek csatlakozásával a Balti-tenger lényegében NATO-beltengerré változott, de az oroszokat jobban zavarhatja a finn belépés – mondja podcastunkban Siklósi Péter biztonságpolitikai szakértő, korábbi védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkár. Mennyi esély van a NATO–Oroszország háborúra? Mi az a „medvesárkány” és miért félelmetes? Ki tankol most az oroszoknál?
Bővebben >>>„Lehet úgy érvelni, hogy a nemzetközi szankciók nem érték el a céljukat, és nem hozták közelebb a békét, de ebből nem következik, hogy a fegyverszállítások és a szankciók beszüntetése elősegítené azt” – írja az orosz–ukrán háború évfordulójára a Válasz Online-nak küldött cikkében Hettyey András külpolitikai szakértő. Az Andrássy Gyula Egyetem docense a magyar háborús külpolitika […]
Bővebben >>>