örökségvédelem – Oldal 2 – Válasz Online
 

Nádasdladány harminc éve a magyar kastélyhasznosítás sikertörténete, de a legutóbbi, három évig tartó rekonstrukció minőségi ugrást hozott. Valódi kiállítás és élményt adó belső terek születtek, már nem csak a festői látványért érdemes odamenni, hanem azért is, hogy megértsük, hogyan próbálta a magyar arisztokrácia átmenteni magát és a hagyományait a korai kapitalizmus modernizálódó világába. Meg persze a romanikus szálért,

Bővebben >>>

Tavaly ősszel járta be a sajtót a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kis falucska, Méra református – de egyébként Árpád-kori – templomában előbukkant gótikus freskók híre. A feltárást vezető régészt, Paszternák Istvánt „hazai pályán” kereste fel A Szív, hogy megismerhessék a még publikálatlan falkutatás eredményeit és a szakember műemlékvédelmi missziójának mozgatórugóit. A jezsuita lap a cikket a Válasz […]

Bővebben >>>

Több értékes épület is áldozatul esik a Piliscsábáról a Palotanegyedbe költöző Pázmány campusfejlesztésének. Közülük az egyik azonban kiemelkedően fontos: az 1949-ben épült Pagoda a 20. századi magyar építészet ikonikus alkotása, egy stílus- és politikatörténeti fordulópont dokumentuma. Eredeti helyén nem maradhat, de a kis méretű építmény áthelyezése reális alternatíva. Megmentése különösen fontos lenne most, amikor sorra tűnnek el az elmúlt évszázad legjobb modern alkotásai.

Bővebben >>>

Nagy erőkkel bontják a nagymúltú Sacré-Coeur-zárda védett épületét az Ajtósi Dürer soron. A kultikus Dürer Kert egykori otthonából mindössze egy csonk marad meg, a területen két hatalmas irodaház és lakótömbök épülnek. A Garancsi-féle Market-csoport ingatlanfejlesztése örökre elzárja a Liget egyetlen bővítési lehetőségét, pedig korábban még a kormány is számolt azzal, hogy a teleknek kulturális funkciót adjanak – a magánérdek azonban erősebbnek bizonyult.

Bővebben >>>

Sándor Móric, a legendás Ördöglovas bajnai kastélya az egyik legszebb ház, ami Magyarországon valaha épült. Soha nem volt látogatható, és a 20. század második felében a teljes pusztulás szélére jutott, de mindig volt pár ember, aki egészen reménytelen helyzetben is tenni próbált a megmentéséért. Nekik köszönhető, hogy végül volt mit helyreállítani, és most megnyithatta a kapuit.

Bővebben >>>

A Táncsics utca 1. szám alatti egykori OMF székház a magyar műemlékvédelem nagy korszakának jelképe volt, erényeivel és hibáival együtt. Az intézmény megszüntetése után öt évvel az állam most eladta a sokat látott palotát, ahol egykori Carl Lutz svájci alkonzul dolgozott a budapesti zsidóság megmentésén, majd évtizedekig várak, templomok, régi házak rekonstrukcióját tervezték a legjobb hazai szakemberek. A 70-es évek kiemelkedően színvonalas belsőépítészeti alkotására minden bizonnyal kibelezés vár.

Bővebben >>>

A mogyoródi bencés apátság a korai magyar történelem kiemelten fontos, Szent László királyhoz köthető helyszíne, a védett régészeti lelőhelyre mégis négylakásos társasházat húztak fel rohamtempóban. Az önkormányzat tiltakozott, de teljesen eszköztelen, a helyiek a pincéiket féltik, a romok valószínűleg súlyosan károsodtak. A történelmi emlékhely évtizedekkel ezelőtt elindult tönkretételét ezek után már nagyon nehéz lenne visszafordítani.

Bővebben >>>

A Hauszmann-féle állapotokat itt csak részben lehetett helyreállítani, és ennek is nagy ára volt – az impozáns középkori erődrendszer eltakarása. Ami jó lenne, ha nem válna bevett gyakorlattá.

Bővebben >>>

Ha szeretnénk hűek maradni az emlékéhez, vegyük fel újra és gyújtsuk meg a fáklyát, vagy ragadjuk meg ismét Pallasz Athéné lándzsáját. Vendégszerzőnk, Papp István nekrológja Ráday Mihályról

Bővebben >>>

Királyok és császárok voltak a vendégei, de a legizgalmasabb látnivalója a két fürdőszoba meg az utólag befalazott lépcső a női és a férfi szárny között. A tatai kastély helyreállítása példát mutat, hogyan érdemes bánni a magyar arisztokrácia hányatott sorsú örökségével.

Bővebben >>>

Idén tavasszal véget ért Club Aliga harminc éve tartó Csipkerózsika-álma: az egykori pártüdülő épületeinek többségét elbontották. A terület tulajdonosa, az Appeninn Nyrt. egyelőre csak csepegteti az információmorzsákat arról, hogy a kormányzati támogatású nagy turisztikai fejlesztés hogyan alakítja át a különleges területet, de az értékes épületállomány megmaradt részének jövője elég bizonytalannak látszik, a strandot viszont szabadon tartanák.

Bővebben >>>

Minden jel arra utal, hogy Tata vezetése a végsőkig elszánt aziránt, hogy tönkretegyen egy európai szinten is páratlan értékét: hogy a város szíve egyetlen mesterien megkomponált, festői angolkert. Ebben az ügyben sokkal nagyobb a tét, mint hogy valahova felhúznak egy mégoly ronda épületet.

Bővebben >>>