Közpénzből teszik tönkre az ezeréves székesegyházat Veszprémben

·2022.06.24

A veszprémi Szent Mihály-székesegyház díszes falait fehérre festik, eltávolítják a neogótikus oltárt és az értékes üvegablakokat. A műemlék templom lecsupaszítására az érsekség állami támogatást szerzett, miközben a kiszivárgott tervek ellen kétezer aláírás gyűlt össze. Pünkösdvasárnap a csíksomlyói búcsún a misét celebráló veszprémi érseknek látnia kellett, hogy a hívek saját székesegyháza üvegablakainak képével tiltakoznak a tervei ellen. Azóta az egyházmegye papsága hűségnyilatkozatban állt ki Udvardy György érsek mellett az őt ért „nemtelen támadások” miatt. De miért távolítják el az egyházi épületekből sorra azokat az elemeket, amelyeket máshol milliárdokért restaurálnak? Miért egy érsek akarata dönt el mindent? Miért titkolják még az építészek nevét is, akiket pedig közpénzből fizetnek?

1944 novemberében a nyilasok őrizetbe vették Mindszenty József veszprémi püspököt és 25 papját. A püspöki öltözetet viselő főpap nem volt hajlandó beülni a rendőrautóba, papjaival együtt gyalog vonult a rendőrség felé. Szó szerint vonultak: a püspök áldást osztott, az emberek az utcára tolultak és térdre borultak, amikor elhaladt mellettük. 

Mindszenty csak 1945 nyarán térhetett vissza Veszprémbe, és azután sem maradt sokáig, mert XII. Pius pápa 1945. augusztus 16-án esztergomi érsekké nevezte ki. Veszprém számára azonban mindig veszprémi maradt. A város egyik főútja is a nevét viseli. 

Így lett történetünk egyik főszereplője az az oltár, amit a helyiek Mindszenty-oltárnak neveznek, pedig igaza van Udvardy György érseknek: a neogótikus műtárgy már közel fél évszázada állt a helyén, amikor Mindszenty a városba érkezett, és azóta is ott van, jónéhány más főpap is misézett mellette. Idén február előtt valóban nem nevezte senki Mindszenty-oltárnak. Igaz, eddig nem is jutott senkinek eszébe eltávolítani. Most igen.

Februárban a veszprémiek egy televíziós interjú közben felvillanó látványképen pillantották meg először székesegyházuk jövendő látványtervét: ekkor derült ki, hogy eltűnik a gazdagon díszített neoromán és neogótikus templombelső, nem lesznek falfestmények, nem maradhatnak a színes üvegablakok és az oltár sem lesz ott többé. 

Ha Mindszenty bíborost boldoggá avatják, az egyik mellékhajóban helyeznek el egy ereklyetartót a számára.

Veszprém jövőre Európa kulturális fővárosa lesz, és ebből az alkalomból a kormány számos beruházást támogat, 39 milliárd forintot ad a Vár felújítására is. A város szépségét a különleges természeti környezetnek köszönheti: hatalmas dolomitfennsíkra épült, amelybe mély völgyeket vájt a folyó. A Vár a középkorban még bevehetetlen erődítmény volt, azután jött az ágyúk kora és a szomszédos Jeruzsálem-hegyről simán szétlőtték az erődöt. A Vár katonai jelentősége elveszett, a világi hivatalok kiköltöztek innen, a püspökség (1993-tól érsekség) meg egyre terjeszkedett: templomokkal, palotákkal, kápolnákkal, iskolákkal, könyvtárakkal, egyházi gyűjteményekkel, levéltárral, papi otthonnal, rejtett teraszokkal, függőkertekkel épült be a szűk hegytető. Így ez ma már egyházi negyed, és minden kövének története van. A honfoglalás előtti korban épült Szent György-kápolnában tette fogadalmi esküjét Szent Imre herceg; a székesegyházat első királynénk alapította, a koronázási paláston ezért tartja Gizella királyné a veszprémi vár szimbólumát a kezében. Veszprém a királynék városa, a veszprémi püspök koronázta ugyanis – igaz, nem itt – a magyar királynékat.

Történetünk főszereplőjét, Udvardy Györgyöt 2019-ben nevezték ki érsekké. A 62 esztendős főpap a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökhelyettese, a négy magyar érsek egyike. Előtte 22 évig Márfi Gyula volt itt szolgálatban: a közvetlen modorú, kedélyes nyugalmazott püspök máig rendkívül népszerű a városban. Udvardyról sokan úgy gondolják, a veszprémi érsekséggel még nem érte el karrierje csúcsát, de helyben inkább távolságtartó, arisztokratikus emberként jellemzik. Működését azzal kezdte, hogy számos papot áthelyezett addigi szolgálati helyéről. Megtehette, jogosítványai közé tartozik, ám ezzel akaratlanul is azokat az éveket idézte fel, amikor a püspöki székhelyet azzal igyekeztek megtörni, hogy a papságot ide-oda helyezgették. Hetven éve történt, de itt tényleg minden kőhöz történetek kötődnek. 

Az immáron ezerévesnél is régebbi Vár egyes részeire valóban ráfér a renoválás, és ehhez a kormány nagyvonalú támogatást adott. Eleinte tehát mindenki örült, hogy a vizesedő székesegyházban „új burkolatok, új fűtés- és villamosrendszer, hang- és világítástechnika, felfrissített belső tér várja majd a betérőket” – ahogy Loósz Róbert érseki biztos a megyei lapban megjelent hirdetésben fogalmazott. Azután meglátták a székesegyház látványtervét: csupasz, díszeitől teljesen megfosztott belső tér.

Előtte-utána? A gazdag neogótikus belső teljesen áldozatul esne a felújításnak (forrás: Facebook/Szent Mihály Védegylet)

A templom „színeváltozását” megpillantva a hívek egy része azonnal keresni kezdte az érsekséget. Ám az egyház szerint ezt nem kellő tisztelettel tették, sértődés sértődést követett, egyre mélyebb sebek keletkeztek. A helyi katolikusok Szent Mihály Védegylet néven civil szervezetet alapítottak, sorra megkeresték a város építészeti szakértőit, művészettörténészeit, de elzárkózás volt a válasz. Május végén jeles építészek részvételével konferenciát rendeztek, amire az érsekség nem küldött előadót, nem mutatta be a terveit, a felszólalókat pedig nem fogadja el hiteles forrásként. 

Miközben az érsek azt mondja, „nincs itt semmi titok”, nem ismerhetőek meg a felújítást megalapozó tanulmányok, az engedélyek, de még az sem tudható, ki az építész. Előbbieknél a szerzői jogra hivatkoznak, és hogy csak később lesz mód bizonyos részek publikálására, az utóbbiaknál pedig arra, hogy 25, referenciával rendelkező tervező közül választottak ki tízet. Melyik tízet? Nem tudható. Németh Katalin műemlékvédelmi szakember szerint úgy titkolják ezt, mintha fokozottan védett katonai objektumot hoznának létre, nem pedig egy kiemelt műemléket, az ország egyik legrégebbi és leghíresebb templomát állítanának helyre. (Értesülésük szerint Czigány Tamás győri építész irodája a megbízottak között van.) 

S van itt még egy ellentmondás. A kormány a százmilliárdokat költ arra, hogy hasonló korú és értékű építészeti alkotásokat helyreállítson, vagy akár a semmiből visszaépítsen, például a Budai Várban. Veszprém viszont a valaha volt legnagyobb egyházi célú támogatását a historizáló templombelső megsemmisítésére fordítja. 

A magyarázatot a Pannonhalma-effektusban találhatjuk meg, amelynek hatására a magyar katolikus egyházban is divattrend lett a díszes történelmi belső terek lecsupaszítása, ami Nyugat-Európában, főként Németországban már évtizedek óta jellemző. Pannonhalmán a bencés szerzetesi közösség a nyolcvanas évektől szerette volna megújítani az apátság belső tereit. A feladatra John Pawson építészt kérték fel, aki a kortárs fehér modernizmus ismert alakja, főként francia ciszterci épületek hatására hozza létre műveit. Az építészt a pannonhalmiak csehországi és németországi tervei alapján választották ki. 

John Pawsonnál a falak mintázat nélkül hófehéren (vagy kőszínben) ragyognak, a szentély üres, csak fény tölti meg. A hatás modern, egyszerű, letisztult. Olyan templomtereket hoz létre, amelyek sosem léteztek, hiszen a román és a gótikus székesegyházak falai is festettek voltak, a szentélyekben pedig oltárok és más építészeti elemek, bútorok álltak. A középkori székesegyházak ablakai káprázatos színekben pompáztak, nem a kifelé tekintést, hanem a befelé fordulást segítették. A fehér minimalizmus tehát a történelmi hagyományokkal szakító, modern templomokat hoz létre, fantasztikus alkotásokat, de máshol jellemzően zöldmezős beruházásként, vagy olyan épületekben, amelyek súlyosan megsérültek a történelem folyamán.

A mintaként szolgáló francia apátságok kövekig csupaszított, raktárként, magtárként használt elhagyott ciszterci kolostorok voltak. Ott nem kellett semmit kivenni, lefedni, lekenni, mint nálunk: az épületek az évszázados megpróbáltatások alatt váltak díszítetlenné. A magyar templomok nagy többsége ezzel szemben megőrizte 18-19. századi belső tereit és berendezését, és egészen a közelmúltig fel sem merült ezek eltávolítása. Az elmúlt évtizedben viszont a műemlékvédelem meggyengítése miatt szinte bármelyik hazai templom áldozatul eshet a Pannonhalma után divattá vált kibelezésnek, még a legismertebbek és a legszebbek is. Ehhez bőven elég egy érsek mindent felülíró akarata.

Németh Katalin, a pannonhalmi átépítés műemlékvédelmi felügyelője szerint az ottani apátság története más, mint Veszprémé, mert évtizedes vita során történt meg az átalakítás. Hol a szerzetesek engedtek, hol a műemlékvédelmisek, az együttgondolkodásnak köszönhetően az eredeti tervekhez képest sok elem megőrződött. 

Veszprémben nincs párbeszéd, nincs megismerhető teológiai program a változtatások mögött. A héten először lépett a nyilvánosság elé kérdésekre is válaszolva az érsek és Vörös Tamás főépítész. Érvelésük lényege, hogy szakmai okai vannak az átalakításnak, ezért nem lehet vitát nyitni arról, hogy a veszprémi Szent Mihály-székesegyháznak ornamentális és figurális falfestményei, színes üvegablakai legyenek, mint az elmúlt évszázadokban mindig, vagy a modern üresség és a fehér fény élménye töltse meg a tereket. Akkor sem, ha a királynék koronázópüspökének temploma nemzeti jelentőségű műemlék. 

Fontos tisztázni, hogy miközben ezeréves székesegyházról beszélünk, a veszprémi templom nagy része alig idősebb százévesnél. 1907 és 1910 között a barokk templom teljes tetőzetét, tornyait, de még a falak egy részét is visszabontották, és az ősi alapokon egy neoromán és neogótikus elemekből álló bazilikát hoztak létre. A megbízó Hornig Károly püspök útmutatása alapján eltűntek a barokk mennyezetfreskók, a falakat újrafestették.

A veszprémi Szentháromság-szobor, mögötte a Szent Mihály-székesegyház 1937-ben (fotó: Fortepan/Haui Balázs)

Ha pedig Hornig püspök mondhatta, hogy a barokk értéktelen, és ő neoromán és -gótikus szentélyű székesegyházat szeretne, miért ne cselekedhetne hasonlóan Udvardy érsek is Hornig épületével? 

Valójában Hornig nem elpusztítani akarta a barokk székesegyházat, hanem megmenteni, de nem lehetett. Már az 1818-as földrengés idején végigrepedt a barokk freskókkal díszített mennyezet, majd egyre komolyabb statikai gondok keletkeztek, a székesegyháznak kifelé dőltek a falai. A barokk templom a kor technológiai lehetőségei között menthetetlen volt, pedig mindent megpróbáltak. Hornig Károly Apponyi miniszternek nem véletlenül írta, hogy „az összeomlástól talán csak a szerencse óvta meg” a templomot. 

A püspök tehát nem tartotta értéktelennek a barokk stílust. Ádám Iván kanonok révén dokumentáltatta a barokk épületet, és az egész bontási folyamatot végigfotóztatta. A kanonok a Veszprémi Hírlapban cikkek sorozatában mesélte el, mikor mi és miért történik.

Persze a visszabontás után már nem barokk templomot építettek újra, hanem a kor szellemének megfelelően az elképzelt középkori székesegyházat „állították vissza”. A püspök Aigner Sándor fővárosi építészt bízta meg, aki részt vett a budai Mátyás-templom felújítási műveleteiben, és ő tervezte az Üllői úton található Örökimádás templomát is. 

A püspök részletesen kidolgozott teológiai program alapján építtette át a veszprémi templomot. A figurális alkotások Szirmai Antal kezét dicsérik. Ugyanarról a Szirmairól van szó, aki Lotz Károly segédjeként az Operaház freskóinak elkészítésében is részt vett. A kormány annak az épületnek és a festett díszítéseinek felújítására 55 milliárd forintot költött, olyan értékesnek találta azokat. 

Itt meg fehér festéssel takarják el az összes Szirmait: egy későbbi felújítás még felszínre hozhatja a freskókat, de a mi életünkben már biztosan láthatatlanok lesznek.

Az aggodalom építészkörökben akkorára nőtt, hogy az ICOMOS (Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa) Nemzeti Bizottságának elnöke is levelet írt az érseknek. Kiderült, hogy a 70-es években történt rekonstrukció az „1910-es festést szinte teljesen eltüntette, így annak lehetősége nem áll fenn, hogy a századfordulós falfestés restaurálásra kerüljön”. A csütörtöki háttérbeszélgetésen pedig néhány falkutatási részlettel mutatták be, hogy a jelenleg látható felület alatt van egy másik, kopottas festékréteg, és a mintákat nem mindig ugyanoda pingálták, ahova 1910-ben festették őket. 

A minimalista falfestés tervét az magyarázza tehát, hogy közel ötven évvel ezelőtt tönkrevágták a díszítőfestést, a főépítész szerint „amatőr módon átfestették”. Ám ezt eddig senki sem vette észre. Pedig 2010-ben még emlékkonferenciát is tartottak Veszprémben az 1910-es rekonstrukció százéves évfordulóján, kötetet is kiadtak róla. Minden betűjét végigbogarásztuk, de egyetlen hozzászóló sem jelezte akkor: tisztelt ünneplő közönség, mi most tulajdonképpen egy negyven évvel ezelőtt tönkretett székesegyházat ünneplünk. 

Prokopp Mária, az ELTE Széchenyi-díjas művészettörténész professor emeritája lapunknak azt mondta: a felújítás nem csúfította el a templomot, a rekonstrukció során tiszteletben tartották a korábbi teológiai programot. A Szent Mihály Védegylet konferenciáján részletesen is elemezte, hogy a székesegyház a jelenlegi formájában milyen gazdagon épít az ókeresztény elemekre. 

Az érsekség viszont úgy látja, „minden olyan rendezvény, amely a jelenlegi kutatások és összefüggések elemzése nélkül kerül megrendezésre, téves, felveti a közvélemény félrevezetésének lehetőségét (esetleges hangulatkeltést is)”. Csakhogy a hiteles tanulmányokat nem adják ki a szerzői jogokra hivatkozva. Kérdeztük tehát Prokopp Máriát, mire alapozza a véleményét. Azt mondta: a művészettörténész legfőbb eszközére. A szemére. 

Az 1970-es években történt felújításon valóban nem mindig ragyognak át Szirmai gyönyörű színei, és a háttérbeszélgetésen bemutatott fotókon laikusként is láthattuk, hogy a drapériák árnyékolása nem tökéletes. Ám ma teljesen megsemmisült épületeket is fel tudnak építeni, sőt még olyanokat is, amelyek soha nem is készültek el. Egy esetlegesen balul sikerült felújítás nem lehet oka a freskók eltakarásának, hiszen pénz van rá a kormány döntésének köszönhetően. Ha lenne szándék a falfestmények megőrzésére, aligha sértődne meg bárki azon, ha csak 2026-ban ragyogna az eredeti színekben az Istenarcú bárány Szirmai központi képén. 

A székesegyház ékességei, az üvegablakok is kikerülnek a templomból. A bazilika egyik különlegességét az jelenti, hogy nincs oltárképe, ezt a funkciót a szentélyt lezáró színes üvegablakok látják el. Hornig püspök 1907-ben neves fővárosi mestert bízott meg a feladattal Waltherr Gida (ez a Gedeon névváltozata) személyében, de az alkotások nagy része elpusztult egy világháborús bombatámadás következtében. A püspökség pedig több mint egy évtizedig várt, hogy pótolni tudja az üvegablakokat.

Az utolsó fotó: egy 2022. február 4-én megjelent fényképen látszik, hogy a székesegyházban elkezdték a munkálatokat, a festett falak akkor még érintetlenek voltak (fotó: MTI/Vasvári Tamás)

A megrendelő és a művész is különleges alak. 1949-ben a pápa a püspöki székbe az ország egyik legismertebb, legkiválóbb prédikátorát emelte, az addigi domonkos tartományfőnököt, Badalik Bertalant. Ma azt mondanánk róla, hogy korának sztárpapja volt, karizmatikus szónok, rádiós prédikátor, a korszak nagy eseményein ő beszélt, például a Szentjobb hazahozatalánál is ő szónokolt. A kommunista hatalom a legveszélyesebb püspöknek tartotta, mert szembe mert szállni az egyházellenes diktatúrával, nem támogatta az állam és az egyház között kötött szerződést, akkor is kihirdette a pápa körlevelét, amikor azt már egyetlen püspöktársa sem tette meg. 

Először 1951-ben vették őrizetbe. Unokahúga, Badalik Jácinta nővér emlékirataiból tudjuk, hogy gyakran zaklatta a politikai rendőrség: éjszaka házkutatást tartottak nála, az ÁVH-sok leköpdösték. 1957-ben internálták, és a kommunista rezsim soha többé, még holtában sem engedte visszatérni Veszprémbe. (Csak 1991-ben temethették a veszprémi kriptába.) Borsod megyében, a váci püspökkel együtt egy papi szociális otthonban tartották fogva. A mostani üvegablakoknak ő volt a megrendelője.

A művész pedig a 20. század egyik legeredetibb alkotója, Árkayné Sztehlo Lili. Az evangélikus embermentő Sztehlo Gábor unokatestvére házassága révén került be az Árkay építészdinasztiába, legnagyobb hatású műve a budai városmajori templom. Bizzer István művészettörténész Sztehlót unikális művészként jellemzi: amíg a 19. század ablakai szinte naturalisztikusak, festményszerűek, addig Sztehlo visszatért az ősi gyökerekhez. Nem realisztikus üvegképeket, hanem érzéseket, érzelmeket festett. „Az üvegnek ragyognia kell a megfelelő színben, ha fény hatol rajta keresztül, mert az üvegmozaikot tervező művész maga nem fest, legfeljebb csak árnyékol” – nyilatkozta az 1959-ben elhunyt Sztehlo Lili.

Hogy mit csinál Sztehlo az üvegművészettel, azt érdemes a budai városmajori, pasaréti vagy a győri gyárvárosi, esetleg a mohácsi templomon vagy az ottani városházán megnézni. Veszprémben a székesegyházban valószínűleg nem láthatjuk többé. 

Pedig sorra nyerte el a világkiállítások nagydíjait; Párizstól Milánón át Brüsszelig díjazták aranyérmekkel művészetét. A veszprémi székesegyház nem az első, avantgárdnak is nevezhető korszakához kötődött, itt visszafogottabban alkot, hiszen egy már meglévő neogótikus templomot kell díszítenie. Bizzer szerint kései korszakának főműve született itt. Az ablakokon is átragyognak a párizsi, római tanulmányútjain látott, középkori katedrálisokra jellemző színek, de itt a történetmesélés is hangsúlyt kap. 

A Karády-frizurás Sztehlo Lili és a megrendelő, Badalik püspök elképzelhetetlen körülmények között teremtette újjá az ablakokat. Miközben a színes üvegdarabkákból összeillesztett képek készültek, Badalik „a bajszos püspökökkel” küzdött, még a püspöki pecsétet sem ő kezelte, bezáratták a papi szemináriumát, bebörtönözték a szeminaristákat, hogy nyomást helyezzenek a kemény gerincű püspökre. Még 1955-ben is az üvegablakok ikonográfiai programjával foglalkozott, nem is tudjuk pontosan, mikor kerültek helyükre az utolsó darabok. Jellemző, hogy a főképen Sztehlo Lili Szent Mihály főangyala egy katona szigorával néz a sátánképű sárkányra, és kardját fenyegetően felemelve készen áll a gonosz elpusztítására. 

Badalik sorsa beteljesedett, a kommunista hatalom megvonta működési engedélyét, internálták, de végig püspök maradt, tisztelete jeléül a pápa sem életében, sem halála után tíz évig nem szenteltetett helyére mást: a veszprémi főpapi szék 1975-ig üresen állt. 

Ám Sztehlo meghekkelte a rendszert: Badalik száműzetése idején is végig ott volt Veszprémben, a művész ugyanis az oldalhajó üvegablakán Szent Gellért alakjában őt festette meg. A már-már fényképszerű alkotás nem vall Sztehlo Lilire, de ennek a képnek más volt a funkciója, mint a többinek. Most az eddig a mellékhajóban látható üvegablak is kikerül a bazilikából: a felújítás eltörli a történelemnek ezt a fontos rétegét, a kommunista elnyomás elleni küzdelem kézzelfogható bizonyítékait.

Az érsekség az ICOMOS Nemzeti Bizottságának aggódó levelére adott válasza szerint ezt azzal indokolják, hogy „a háború után készített üvegablakok nagyon eltérő minőségűek”. A csütörtöki háttérbeszélgetésen Vörös Tamás főépítész egymás mellé tette Waltherr és Sztehlo képeit, valamint egy kétezres években készült alkotást, és úgy ítélte meg, az eredeti képek illenek a legjobban a székesegyház architektúrájához. Vagyis, ha újra lesznek figurális ablakok, azok valószínűleg Waltherr Gida-újragondolások lesznek. Ám hogy mi alapján mintáznák meg, nem tudni, mert az eredeti tervek máig nem kerültek elő. 

Sztehlo Lili ablakainak tehát menniük kell. A főépítész szerint restaurálásra szorulnak, amennyiben belátható időn belül nem emelik ki őket, elkerülhetetlen lesz a fém és az üvegelemek romlása. Közel hetven év után ez nem meglepő. Takács István, az érsekség általános helynöke azonban úgy fogalmazott: „Nagy megbecsüléssel” kezelik őket, hogy „a későbbiekben kiállításra vagy áthelyezésre kerüljenek”. Világos beszéd ez, bonyolultan előadva.

Udvardy György veszprémi érsek a Veszprém-Balaton 2023 – Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében megújuló veszprémi vár felújításának részleteiről tartott sajtótájékoztatón 2022. február 4-én (fotó: MTI/Vasvári Tamás)

A neogótikus főoltár eltávolításánál még műszaki okokra sem hivatkoznak. A látványterven üres a szentély, egy érseki trón látszik benne, más képeken egy végletekig minimál asztal. A templom korábbi belső díszítéseiből egyedül a padokról tudjuk, hogy felújítás után visszakerülnek a helyükre. A veszprémi székesegyház historizáló belső tere tehát megsemmisül, és egy sosemvolt állapot jön létre: kortárs fehér minimalizmus, de a középkort idéző alapformákkal, hiszen az épület maga, a boltozatok, pillérek, alapformák megmarad olyannak, ahogy a 20. század elején megépítették, csak éppen az egykorú díszítések és berendezés nélkül. Mintha mondjuk a háborúban kiégett volna.

Egy templom végül is micsoda: kő, üveg, habarcs, falfesték? A jelennek vagy a múltnak szól? Létezik egyfajta lelki eklézsia: a hívek közössége is beletartozik vagy a templom csak a főpapé? A veszprémi történet azért is izzott fel, mert a helyi katolikusok közül sokan úgy érezték, ők is a templomhoz tartoznak, részt szeretnének venni a döntési folyamatban. Az érsekség másként gondolkodik erről, a védegylet – időnként valóban tiszteletlen hangon megfogalmazott – kritikáját az érsek, sőt az egyház elleni fellépésként értelmezik. A püspökség papjai ezért tettek hűségnyilatkozatot érsekük mellett, és említenek „nemtelen támadást”. Az érsek pedig csütörtökön feltette az összeesküvés-elméletek rajongóinak kedvenc kérdését: cui prodest? Kinek az érdeke a tiltakozás, ki pénzeli a tiltakozókat?

A műemlékvédelem nem lép közbe, az érsekség tájékoztatása szerint minden engedéllyel rendelkeznek a fehér minimalista templombelső létrehozásához. Az új tervek valóban jól mutatnak majd a világ nagy építészeti lapjaiban: látványos a fehér ablakokon beáradó fény, a világos, egyszínű falak, a szentély helyébe tett érseki trón. Nem vitatható, hogy az épület lecsupaszítva is gyönyörű.

Ha Udvardy érsek pusztán csak visszaállítaná a régi épületek fényét, és semmi újat nem hozna létre, maradna neki dicsőség akkor is, hiszen a nevéhez kötődne a Vár teljes felújítása és újraformálása. A terveknek a székesegyházon kívül is vannak vitatható elemei, de számos szép részlete is. Soha senkinek nem jutott még eszébe, hogy a különálló épületek elszigetelt zöld teraszait, függőkertjeit, parkjait összekössék, és megnyissák a nagyközönség előtt. Most viszont a Vár egy káprázatos panorámájú sétánnyal lesz gazdagabb, egy „zöld kerengővel”, amelyen élmény lesz végigsétálni. 

A veszprémi kövek nemcsak internált főpapokról, világsikert arató művészekről mesélnek, hanem arról is, hogy nem Udvardy György az első főpap, akinek kritizálják a terveit, és látják úgy a hívei, hogy nem kellő érzékenységgel nyúl a történelmi helyekhez. Az érseki palota építtetője, Koller Ignác püspök részben már el is bontotta az egyedülálló Gizella-kápolnát, de hívei tiltakozása hatására végül meggondolta magát, visszaépíttette és felújíttatta. Pedig az egy másik korszak volt: a 18. század, annak feudális egyházi szervezetével.


Nyitókép: Veszprémi Érsekség

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

Kategória: sztori