Eredetileg is csak néhány reprezentatív belső tér volt a Királyi Palota hauszmanni állapotra visszaépülő északi pavilonjában. Az épületszárny ezért nem is lehet más, mint a rekonstruált régi és a jelenkori használatú enteriőrök keveréke, ami elsősorban a palotaegyüttes bejárataként szolgál majd. Még ennél a néhány enteriőrnél is szinte nyomozni kellett, hogy eredetileg hogy néztek ki. A Királyi Palota rekonstrukciójáról szóló cikkünk második részében belépünk a főkapun – egyelőre csak gondolatban.

A Budai Várban látszólag túlbontás történt, de ha megismerjük az északi pavilonnak nevezett épületrész múltját, akkor érthetővé válik, hogy az eredeti állapotot ennél kisebb beavatkozással nem lehet helyreállítani. Ebben a cikkben azt mutatjuk meg, hogyan alakult ki a bonyolult történelmű épületrész, amely a Királyi Palota talán legsúlyosabban károsodott eleme lett a Kádár-kori újjáépítés során. Az eredeti palotából itt valóban csak egyetlen fal maradt, és a helyére akkor valami egész mást építettek. A jövővel, vagyis azzal, hogy a tervek szerint mi kerülne vissza a lebontott épületszárny helyére, egy következő cikkben foglalkozunk majd.

A Nyugati Meki a rendszerváltás korszakának ikonikus helye volt, egy egész nemzedék számára jelentette a Nyugatot a 20. század végén. A mostani felújítás végleg eltüntette az akkori posztmodern átalakítás nyomait. Hűvös, kissé személytelen belső tér jött létre, ami a McDonald’s új globális imidzséhez illeszkedik, de az egykori pályaudvari étterem térélményét is jobban visszaadja.

A történelmi jelentőségű Radetzky-laktanya kálváriája közel két évtizeden át foglalkoztatta a médiát és a közvéleményt. Ideiglenes és végleges védelem, bontás, pereskedés, tulajdonoscsere, a műemléki védelem törlése, kiemelt beruházás, ismét bontás: címszavakban így foglalható össze a folyamat. Amelynek végén a múlt – egy homlokzat kivételével – eltűnt, hogy helyet adjon a kortárs építészetnek. Ami a kötöttségek ellenére meglehetősen érdekes lett. Nem így kellene várost fejleszteni, de a tervező 3h építésziroda mentette, ami itt menthető volt.

Földdel tették egyenlővé a Szentendrei-sziget egyik legrégebbi épületét: a barokk korból származó, falaiban talán még római köveket is őrző Horányi révcsárdában ugyan már több mint hetven éve nem evett senki gulyáslevest, de a pusztuló épület értékével minden szereplő tisztában volt. Megoldást azonban senki nem látott, így a tulajdonos végül kitette a pontot a közel háromszáz éves történet végére. Így veszítjük el azokat a helyeket, amelyek a lokális identitás horgonyai lehetnének.

Különleges élményben lehet része annak, aki most látogat el Tihanyba: betekinthet a 11. századi altemplom éppen zajló felújításába, amelynek eredményeként a magyar történelem egyik legfontosabb emlékhelye születik újjá. Tihanyban a héten záró kiállításon annak az éveken át tartó tudományos kutatásnak az eredményeit is bemutatták, amely rengeteg új információt tárt fel az államalapítás korának bencés monostorairól, és amelyben sikerült minden kétséget kizáróan azonosítani I. András király és fia csontjait.

Még a korábbi izraeli ingatlanfejlesztő is szelídebb terveket készített, mint amit végül a „nemzeti nagytőke” hathatós kormányzati segítséggel megvalósított. A védett épületek bontása Budapest főjegyzőjének birtokunkba került levele alapján jogsértő lehetett. A NER legkártékonyabb budapesti kiemelt projektjeit bemutató sorozatunk újabb része.

Több mint fél évszázadig rejtette alumíniumburkolat a Corvin Áruház neoreneszánsz homlokzatát, amit egykor itáliai palotákhoz hasonlítottak. Néhány hónapja már üzletek is működnek a részben megújult épületben, de a belső további titkokat rejt. A felújítás kezdetén a szakértők is azt hitték, hogy az egykori pompás tereket nyomtalanul elpusztította az igénytelen szocialista átalakítás, de kiderült, hogy néhány izgalmas részlet mégiscsak megmaradt. Megmutatjuk, hogy mi rejtőzik az építési paravánok mögött, és az első mozgólépcső rejtélyének is utánajártunk.

Két fiatal építész, Major Zoltán és Müllner Péter olyan gondossággal állították helyre a cserépváraljai modern templomot, ahogy eddig szinte csak középkori műemlékeket volt szokás. A Média Építészeti Díjának idei nyertese megmutatja, hogy az 1960-as évek modernje ma már ugyanúgy történeti építészetnek számít, mint a régebbi koroké, és hogy a magyar vidéken rengeteg hasonló, kevesek által értékelt csoda rejtőzik.

A Szépművészeti rekonstrukciója tizenöt éve egy részben hasonló indíttatású tervvel indult, és végül egész más lett belőle – szerencsére. Zsuppán András véleménycikke.

Több mint húsz évig volt Budapest szégyenfoltja a Balettintézetként is ismert, gazdagon díszített volt MÁV-bérpalota az Operaházzal szemben. Az 1990-es években botrányos körülmények közt privatizált épületet egy időben Orbán Viktor miniszterelnök vissza akarta államosítani, de végül a katari tulajdonos alakította luxusszállodává. A házat megtépázta a történelem, de az érzékeny, visszafogott felújításnak köszönhetően most újra átélhető, milyen eredeti, izgalmas épület Lechner Ödön korai, francia reneszánsz jellegű főműve.

Megújult a Budai Vár egy részlete, a Csikós-udvar északnyugati sarkán álló, Karakas budai pasáról elnevezett torony. Csak egy torony, de benne van az egész vári probléma: olyan sok alakváltozást élt meg az elmúlt másfél évszázadban, hogy a történetén keresztül megérthető, a Budai Várban szinte semmi nem az, aminek látszik. Minden egyes elem összetett elvi és gyakorlati problémák elé állítja azokat, akik az épületegyüttes újabb, nagyszabású átalakulásáról döntenek. Tökéletes megoldás ezúttal nem született.

A tavasszal elkészült belső helyreállítás sokkal jobban sikerült az építészeti rekonstrukciónál: a toronyban újjászületett az egykori várúrnői lakosztály, és elkészült a kivételes művészettörténeti értékű Kinizsi-síremlék helyreállítása is. A kiállítás megmutatja az ellentmondásos figurákat, akik Vázsonyt izgalmassá teszik: a kíméletlen törtető, de valódi hős Kinizsit és a férjgyilkossá lett várúrnőt, Magyar Benignát. A várak rekonstrukciójának pont ez lenne az értelme, hogy ne panoptikumok, hanem valódi múzeumok szülessenek.

A Rác fürdő ügye az elmúlt két évtizedben folyamatosan témát adott a gazdasági lapoknak. A Demszky- és a Tarlós-korszakból megörökölt, elátkozott fürdőfejlesztés helyzete sokáig reménytelennek tűnhetett, de a tulajdonviszonyok másfél éve végre rendeződtek, és a negyedik budapesti törökfürdő hosszú kerülő után ismét köztulajdonba került. Bejártuk a bezárt fürdőt, ahol kiderült: rengeteg munkával egyáltalán nem lehetetlen a jövő évre tervezett újranyitás.

Toronydaruk erdeje jelzi, hogy gőzerővel zajlik a Budai Vár több, rég eltűnt épületének visszaépítése. Van köztük több egykori minisztérium, hivatali épület és magánpalota is. Amiben közösek, hogy a második világháború után mindegyiket azért bontották le, mert úgy látták, hogy túlméretezettségük miatt nem illenek a Várba: elnyomják a régebbi polgárházakat, kis palotákat, és konkurálnak magával a Királyi Palotával is. Most, hogy betonvázuk lassan az eredeti magasságban tornyosul, újra átélhetővé válik, miért tartották ezeket a 20. században a Vár megrontóinak. Bónusz: a monstrumokhoz ragaszkodnak ugyan, de csak addig, amíg nem a miniszterelnök hivatala elé kellene építeni. Onnantól már nem olyan fontos a sokat hivatkozott hitelesség sem.