A magyar kortárs irodalom 80 százalékának kikukázásáról szóló, elhíresült minapi mondatai után Demeter Szilárd a Válasz Online hasábjain határolódik el önmagától. Lapunknak küldött írásában a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője egyúttal kifejti, mit tekint feladatának és mit nem – már ami a kortárs magyar irodalmat illeti. Spoiler: a támogatások odaítélését nem tekinti annak.
Bővebben >>>Egyszerre sokan mennek szavazni, kiemelkedően szerepel a kormánypárti jelölt, sok a rontott szavazat: ezek a Fidesz csodakörzetei. Négy éve az aprófalvakban és a szegregátumokban volt kiemelkedő a mozgósítás a Választási földrajz elemzése szerint.
Bővebben >>>„A döntéshozók lényegében kivették a sztrájkot, mint nyomásgyakorlási eszközt a pedagógusok kezéből. Utolsó lehetőségként maradt a polgári engedetlenség. Pontosabban van még egy. A legutolsó…”
Bővebben >>>A civil pénzek szétosztásának gyakorlata még a NER-ben is hivatali hatalommal való visszaélésnek, befolyással üzérkedésnek számít. Megmutatjuk, miért.
Bővebben >>>Hiába lehet elvárás a szent engedelmesség, több száz egyházi iskolai tanár is részt vesz a pedagógusok tiltakozó akciójában. Pedig a közvélemény úgy tudja, ott magasabbak a bérek, jobbak a körülmények. Ez azonban mítosz.
Bővebben >>>A háborúban a miniszterelnök nem állhat teljes szívvel a Nyugat mellé, mert rendszerének ideológiai alapja semmisülne meg, ha kiderülne: a liberalizmus erősebb az illiberalizmusnál.
Bővebben >>>Magyarország érdeke az euró bevezetése, az önálló magyar monetáris politika mérlege ugyanis rendkívül szerény, válságok idején pedig a forint nem véd, hanem azonnal zuhanni kezd, így komoly sérülékenység forrása – írja Győrffy Dóra. A politológus-közgazdász MTA-doktor sorai aktuálisabbak nem is lehetnének: 380 forint fölött jár az euró…
Bővebben >>>„Ha Orbán Viktort utálják (márpedig most sokan utálják), akkor az előbb-utóbb konkrét politikai cselekvésben is testet ölthet. Ha a magyar miniszterelnök folyamatosan »szúró, viszkető érzést« okoz az EU vezetői többségének, akkor elfogyhat körülötte a levegő” – véli Kósa András.
Bővebben >>>Orbán Viktor ezt már nem úszhatja meg azzal, ha színleg csatlakozik a Putyin-ellenes szankciókhoz, miközben orosz hitelből, orosz beruházói, diplomáciai és hírszerzési érdekeket szolgál tovább a NATO és az Európai Unió kebelében. Ezt a nyugati politikusok ezentúl nem nézik el neki.
Bővebben >>>Moszkva nyílt háborút folytat a szomszédunk ellen. Ki vállalja a felelősséget azért, hogy Magyarországot az agresszor Putyin bábjának nézik? Szerkesztőségünk véleménye.
Bővebben >>>A Választási földrajz elemzői a Válasz Online megbízásából készült írásukban feltérképezik, hol bizonytalan a választások kimenetele, tehát hol érdemes figyelni a névjegyzékekben bekövetkező változásokat. Már ha egyáltalán vannak billegő körzetek Magyarországon… Gigantikus méretű elemzés következik.
Bővebben >>>Az unió valóban nem segített a nemzeti kisebbségek helyzetén, ez azonban nem az EU ideájából fakadó hiba, hanem a Nemzetek Európája-koncepció következménye, a nemzetállamok hajthatatlanságának és paranoiájának eredménye – fogalmaz az MCC-s Demkó Attilának írt válaszában Szent-Iványi István.
Bővebben >>>Az uniós támogatások korrupt kormányokkal szembeni védelme a kulcs az Európai Unió Bíróságának múlt heti határozatához – mondja Vadász Viktor, aki évekig a magyar bírói függetlenségért folyó küzdelem egyik élharcosa volt az Országos Bírói Tanács szóvivőjeként. Aztán váratlanul bírói tisztjéről is lemondott és Németországba költözött, hogy idén januártól az Európai Jogi Akadémia igazgatóhelyetteséként folytassa pályáját.
Bővebben >>>Lapunknak egykori és jelenlegi döntéshozók magyarázzák el, miért kellett keletre nyitni, vagy hogy mit csinál másképp Szijjártó Péter, mint elődei. S olyasmi is felszínre bukott, amire nem számítottunk…
Bővebben >>>A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas énekes-dalszerzőt, népzenekutatót és építészmérnököt, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítóját, Sebő Ferencet 75. születésnapja alkalmából kerestük meg. És ha már nála voltunk, az idén 50 éves táncház indulását is felidéztettük vele.
Bővebben >>>