Donáth Anna: Szemfényvesztés Európai Egyesült Államokról ábrándozni

·2022.09.28

„Milyen legyen Európa a következő évtized végére? Aki erre a kérdésre az Európai Egyesült Államokról vizionál, az csak a párbeszédet akarja elkerülni a valódi kihívásokról, és hagymázas illúziók mögé rejteni az EU jövőjét.” Noha a sajtó épp azzal van tele, hogy Donáth Anna leteremtette Gyurcsány Ferencet, a Momentum előző elnöke a Válasz Online-nak jóval fontosabb témát boncolgató és nagyobb lélegzetű írást küldött, amely amint a fenti idézetből is kitűnik – szintén nem nélkülözi a DK-val való konfrontációt. Donáth egyúttal Lendvai Ildikó lapunkban megjelent, őt célzó kritikájára is válaszol. Az európai parlamenti képviselő azt járja körül, hogyan lehet az EU újra nagyhatalom. Mi az, amiben közösen kell lépnünk, s melyek azok a területek, amelyeket semmiképpen sem szabad közös döntéshozatal alá rendelni? Vélemény.

Nemcsak az életminőségünk, de alapvető biztonságunk is azon múlik, miképpen oldjuk meg az előttünk álló évtized kihívásait. Erről írtam előző cikkemben. Bár e kihívások mindegyike súlyosan érinti Magyarország és a magyarok mindennapjait, sikerrel csak egy nagyhatalommá váló Európai Unió részeként birkózhatunk meg velük. Bízom benne, hogy írásomban Lendvai Ildikó Válasz Online-on megjelent interjújában megfogalmazott észrevételeire is válaszolok: egyrészt Magyarország jövőjét nem bezárkózó nemzetállamként képzelem el, hanem egy erős Európa szuverén tagjaként. Másrészt határozott állításom, hogy a 21. században a magyar emberek jólétének és biztonságának egyetlen záloga, ha Európát sikerül újra a nagyhatalmak közé emelnünk.

Az Európai Unió azonban jelenleg nem valódi nagyhatalom. Volt idő, utoljára a 90-es években, amikor gazdasági nagyhatalomként működött, de politikai és katonai ereje már akkor sem volt ahhoz mérhető. És hiába igyekszik nagyhatalomként láttatni magát a közvélemény előtt és a világpolitika színpadán, gazdasági, geopolitikai és kulturális súlya is egyre zsugorodik. 

Magyarként nem akarjuk Európa lassú hanyatlását ölbe tett kézzel nézni, sőt, az Unió tagjaként meg kell próbálnunk tenni ellene. Orbán Viktor is megkísérelte az elmúlt 12 évben, hogy változtasson az EU működésén. Céljai persze egészen mások voltak: populista szemfényvesztőként az Unió bomlasztásán és gyengítésén dolgozott.

Mivel jövőbe mutató ötletei nem voltak, a status quo folyamatos felrúgásával igyekezett a nemzetközi politika fontos szereplőjének tűnni. Állandó harcával azonban csak annyit sikerült elérnie, hogy Magyarország az EU perifériájára szorult, és most a gazdasági válság kellős közepén azoknál kell pénzügyi támogatásért kuncsorognia, akiket 12 éven át egyfolytában támadott.

Komolyan vehető tagállamként, valódi súllyal akkor vehetünk részt az Európai Unió megújításában, ha betartjuk e közösség alapvető játékszabályait. Erről szól a most folyó jogállamisági eljárás. E szabályok betartása nemcsak azért nemzeti érdekünk, hogy az uniós támogatások végre közcélokat szolgáljanak, s ne magánzsebek mélyén tűnjenek el, hanem azért is, hogy legyen jogalapunk  beleszólni a közösség működésébe. Ezért kell mihamarabb kiegyeznünk az EU-val, hadd induljanak újra a tavaly befagyasztott támogatások, és visszaülhessünk a döntéshozók asztalához.

Mert az igazi munka csak ezután következik. Ravi Batra közgazdász 1987-es bestsellerében súlyos gazdasági visszaesést jósolt az Egyesült Államoknak a 90-es évekre – aminek aztán épp az ellenkezője történt. Ha váratlan lépéseket teszünk, akár azokon a most egyértelműnek tűnő trendeken is alakíthatunk, amelyek az EU eljelentéktelenedését jósolják. Az Európai Uniónak tehát alapvető megújulásra van szüksége, ha játékban akar maradni a nagyhatalmak versenyében. Ezért a megújulásért pedig mi, magyarok is tehetünk, ha a határnyitással, illetve a páneurópai piknikkel a rendszerváltáskor megszerzett, és egészen a 2000-es évekig megőrzött diplomáciai súlyunkat és befolyásunkat visszaszerezzük az európai politikában. Világosan kell ugyanis látnunk, hogy nem áll hazánk érdekében az a többsebességes Európa, amelyben egyes tagállamok mélyebb integrációt valósítanának meg, másokat pedig kihagynának ebből. Aki kimarad, az lemarad: a perifériára szorul, súlytalanná válik, és elveszíti lehetőségét Európa jövőjének befolyásolására. 

Egyedül nem megy

A komoly fellépéshez szövetségesekre lesz szükségünk az EU-n belül. A németek és a franciák egyaránt saját elképzeléssel rendelkeznek arról, hogyan és merre kellene haladnia az Uniónak az elkövetkező évtizedekben. A 2010-es évek megmutatták, hogy bizony még egy olyan erős gazdasági és politikai hatalom is, mint Németország, képes súlyos hibákat elkövetni, ha nincs, aki komolyan vehető ellenvéleményt fogalmazna meg. Így történhetett, hogy a németek a zöld átállás végigvitele előtt leállították atomerőműveik többségét, és komoly felelősségük van abban is, hogy az EU orosz gáztól való függése nem csökkent érdemben a 2010-2020 közötti, lehetőségekkel teli évtizedben. Hasonlóképpen ellentmondásos volt a Merkel által kezdetben erőltetett egyoldalú bevándorlási politika, melyhez képest végül sokkal differenciáltabb, a geopolitikai körülményeket és a tagállamok egyedi nehézségeit jobban figyelembe vevő megoldás született. 

Mindeközben – ahogy ez utólag többször bebizonyosodott – a francia álláspont az Unió jövőjét érintő számos kérdésben előremutatóbb volt a németnél. A magyar érdek itt is egyértelmű: újra kell gondolnunk az elmúlt 18 év Németországtól való egyoldalú függőségét. A jó viszony Németországgal természetesen kulcsfontosságú, de nem igazodhatunk minden kérdésben a német állásponthoz. Sokkal kiegyensúlyozottabb politikára kell törekednünk a jövőben: a német és francia kapcsolatnak hasonló súlyúvá kell lennie hazánk külpolitikájában, mert diplomáciai mozgásterünk csak így növelhető.

Mindazonáltal nem csak Franciaországgal kell helyreállítanunk és szorosabbá tennünk a kapcsolatainkat. Orbán oroszbarát külpolitikája 2022-re a V4-ek szövetségének meggyengüléséhez, a sikeres együttműködés felbomlásához vezetett. Ezzel a magyar kormány teljesen egyedül maradt Európában, a populista szemfényvesztők szivárványkoalícióját többszöri próbálkozásra sem sikerült létrehozni. Az Európai Unióban egyébként is ritkák az állandó szövetségek. Az egyes tagállamok inkább aktuális ügyek érdekében működnek együtt. 

Ez nem azt jelenti, hogy Magyarországnak ne állna érdekében egy ilyen szövetség megszervezése, sőt. Az EU-hoz 2004 és 2013 között csatlakozott egykori szocialista államok számos hasonlóságot mutatnak kulturális, történelmi, gazdasági és politikai értelemben egyaránt. A piaci-kapitalista átmenet éveinek nehézségei, a gazdasági kihívások, a társadalmi örökség és sok esetben történelmi beidegződéseik és tapasztalataik is hasonlóak. Az Európai Unió működéséről szóló vitákban azonban ez idáig mégsem léptek fel közös platformon, közös állásponttal érdekeik érvényesítéséért. 

V4 helyett E8

A Visegrádi Négyek fontos szövetség volt a maga korában, ezért is fontos, hogy lassú kimúlása helyett megújítsuk és kibővítsük azt. Eljött az ideje egy új kelet-európai szövetség létrehozásának, amelynek Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország mellett tagja lehetne a huszadik századi közös történelmi terheket átélő Horvátország, Szlovénia, Románia és Bulgária is. Olyan informális platform lehetne ez, amelyen a hasonló nehézségekkel küzdő, hasonló gondolkodású és érdekeltségű tagállamok előzetesen megvitatott és egyeztetett, közös javaslatokkal lépnének fel az Európai Unió működésének megújításáért. Az EU keleti határán fekvő államok új szövetségüket E8 (Eastern 8) néven alakíthatnák meg.

Ez a 8 tagállam 100 millió uniós állampolgárt képvisel, a teljes EU-népesség közel egynegyedét. Kellő súly ez ahhoz, hogy az idáig meghatározó német és francia állásponttal egyenrangú, azokat közép-kelet-európai szemszögből kiegészítő irányt mutasson az EU fejlődéséhez.

Az ilyen széles szövetség nem példa nélkül való. 2014-ben a Krím félsziget orosz bekebelezésére válaszul román kezdeményezésre alakult biztonságpolitikai együttműködés Bukaresti Kilencek néven, amelyet Észtországtól Bulgáriáig kilenc volt szocialista ország alkotott. 

Az E8 ennél erősebb közös érdekérvényesítésre, az EU-ban meghatározó szövetséggé nőhetné ki magát. Miképpen az energiapolitikáról, úgy alkothatnánk egységes véleményt szövetségeseinkkel az EU gazdasági, külpolitikai, biztonsági vagy stratégiai kérdéseiről is. Nem arról van szó, hogy az E8-hoz tartozóknak át kell venniük az EU vezetését a németektől vagy a franciáktól. Sokkal inkább arról, hogy még egyszer ne ismétlődhessék meg a 2010-es évek egypólusú politikája, amelyben a németek által meghatározott iránynak nem volt alternatívája. 

Európai Egyesült Államok: félrevezető szemfényvesztés

Milyen legyen Európa a következő évtized végére? Aki erre a kérdésre az Európai Egyesült Államokról vizionál, az csak a párbeszédet akarja elkerülni a valódi kihívásokról, és hagymázas illúziók mögé rejteni az EU jövőjét. Európa sosem fog úgy működni, mint az Amerikai Egyesült Államok, ennek oka tagállamainak radikálisan eltérő múltja, a politikai és kulturális különbségek, valamint a sokszínű intézményi szerkezet és államszervezet. 

De miért is akarnánk az USA-hoz hasonlítani? Az USA kétségtelen gazdasági, politikai és katonai ereje mellett számtalan olyan problémával küzd, amely intézményi működéséből ered, és amely Európát nagyrészt elkerülte. A bűnözés, a fegyvertartásból eredő erőszakos események, az extrém társadalmi egyenlőtlenségek, az élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági problémák, az egészségügyi és oktatási rendszer igazságtalanságai mind olyan nyomorúságok, amelyeknek eredete vagy látszólagos megoldhatatlansága mögött az Amerikai Egyesült Államok mély működési problémái húzódnak. 

Lózungok helyett inkább arról beszéljünk, milyen Európát szeretnénk. Mit kell annak érdekében megváltoztatnunk, hogy egy-két évtized múlva ne a vesztesek, hanem a nyertesek oldalán legyünk mi, magyarok, a prosperáló nagyhatalommá lett Európai Unióban? 

Erősebb integráció vagy nemzetállamok lazább szövetsége? Az elmúlt évtizedben jellemzően így tették fel a kérdést. Szerintem hibásan.

Előre ugyanis úgy léphetünk, ha helyesen jelöljük ki azokat a területeket, ahol erős, egységes nagyhatalomként kívánunk működni, és azokat is, ahol sokszínű államszövetségként biztosítunk otthont Európa számtalan nemzetének. Ehhez kapcsolódóan két dolgot állítok.

Az egyik, hogy mindazon területen, ahol az európai állampolgárok alapvető biztonsága a tét, uniós szintű, központosított intézményekre, döntéshozatalra és fellépésre van szükség. Ehhez természetesen több esetben is az Alapító Szerződések módosítására lenne szükség, ami önmagában egy hosszas, bonyolult és számtalan politikai buktatót magában rejtő folyamat. De enélkül nem tudunk érdemben Európa jövőjéről gondolkodni. Másodszor pedig: az EU nem össznemzeti olvasztótégely, ezért el kell fogadnia, sőt erősítenie kell a nemzetállamok önállóságát kultúrájuk és életmódjuk alakításában. Ez a két, egymással párhuzamosan megvalósítandó feladat nemcsak Magyarország, de az EU minden tagállamának érdeke.

Biztonságos Európa: a közös fellépés elkerülhetetlen

Vannak nyilvánvaló és kevésbé nyilvánvaló területek, amelyek közvetlenül hatnak az európai állampolgárok biztonságára, a puszta létezéstől az emberhez méltó anyagi körülményekig. Ezekben van szükség uniós szintű központosított intézményekre, döntéshozatalra és fellépésre. Nekünk, magyaroknak, ezek azért is különösen fontos területek, mert ezekben rejlik leginkább a nagyhatalmi tagság előnye, konkrétan az, hogy nem csupán egy lakosságszámban és méretben kicsi ország vagyunk. 

1. Külpolitika és hadsereg

A szomszédban folyó háború arra figyelmeztet, hogy a 21. század változó geopolitikai valóságában csak akkor vehető komolyan egy nagyhatalom, ha képes katonai erővel megvédeni magát, és szükség esetén érvényesíteni érdekeit. A már most is uniós szinten működő közös külpolitika további megerősítésére van szükségünk, hogy ne lehessen diplomáciai és katonai eszközökkel megosztani és tagállamonként legyőzni minket. Ebből következően olyan közös európai hadsereg kell, amely technológiailag és méretében felveszi a versenyt a többi nagyhatalom haderejével. Nem söpörhetjük többé a szőnyeg alá a kérdést: hogyan viszonyul a közös EU-hadsereg a NATO szövetségi rendszeréhez. Ezt is meg kell oldanunk a következő évtizedben. Hiszen nekünk, magyaroknak, ez létkérdés itt az Unió határán.

2. Energiabiztonság

Legalább ennyire fontos az energiaellátás, ezt is közös EU-irányítás alá kell vonnunk. Előző írásomban amellett érveltem, hogy Magyarország törekedjék az energiafüggetlenség megteremtésére, amelyet nemzeti és uniós szintű intézkedésekkel egyszerre kell elősegítenünk. Kivált kulcskérdés ez számunkra, akik az orosz gáztól legjobban függő uniós tagállamok közé tartozunk. Egy nagyhatalom nem engedheti meg magának, hogy mások kénye-kedvének legyen kiszolgáltatva az energiája. De azt sem, hogy míg egyes tagállamai képesek lakosságukat és iparukat energiával ellátni, másokat magukra hagy erre való képtelenségükben. Az Európai Unió stabilitása és biztonsága bizonyos stratégiai iparágak fejlődésétől függ, valamint attól, képes-e minden lakójának az alapvető élethez szükséges energiát biztosítani. Ez az Unió jövőjét alapjaiban meghatározó kérdés, amely ezért igényli a közös uniós fellépést. Itt az ideje, hogy az EU-s szinten szabályozott energiatermelés, energiaelosztás és energiaár-szabályozás közös eszmélődésünk tárgyává legyen.

3. Zöldipar és zöld átállás

Ahogy az energetikával kapcsolatos stratégiai beruházásokat érdemes közös uniós szinten kezelni, ugyanígy törekednünk kell az erősebb integrációra Európa nagy álma, a zöld átállás kapcsán. Az EU a következő három évtizedben igazán a klímavédelem és a zéró kibocsátást lehetővé tevő zöld átállás gigaprojektje révén mutathat példát a világnak. Ehhez azonban olyan súlyos, teljes iparágakat érintő beavatkozásokra van szükség, mint például a zöldipari tevékenységek hazatelepítése az EU-ba. Hatalmas stratégiai hiba volt az elmúlt 20 évben e területen a termelést, majd a kutatásfejlesztést is átengedni Kínának. 

Ez vezetett ahhoz az abszurd helyzethez, hogy a zöld átállás élharcosaként fellépő EU-ba – így Magyarországra is – most kínai cégek helyezik át az elektromobilizációhoz szükséges termelési kapacitásuk egy részét. Mennyivel előrébb tartanánk, ha ezek európai tulajdonú vállalatok lennének, és az EU a kutatásfejlesztéstől a gyártásig ténylegesen gazdasági, nem csak politikai élharcosa lenne a zöld átállásnak. 

Ezen sürgősen csak EU-szintű közös fellépéssel változtathatunk. Mind a szükséges beruházások finanszírozását, mind az átállás koordinációját uniós szinten kell biztosítanunk, hogy ne tagállami részérdekek érvényesüljenek, hanem minden uniós állampolgár részesedjen a zöld átállás előnyeiből. Az extra költségek túlnyomó részét pedig a nagy szennyező cégek, a fosszilis ipar szereplői állják, s ezt ne a lakosság nyakába varrják. A zöld átállás uniós szintű koordinálására, megvalósítására most is vannak törekvések. E kezdeményezéseket kell a következő években intenzíven kiterjesztenünk, és a teljes programot uniós irányítás alá vonnunk.

4. Az anyagi biztonság európai minimuma

Az USA-ban az elmúlt évtizedben zajló folyamatokból látjuk, hogy egy nagyhatalom belső politikai stabilitását nagyban meghatározza, mennyire képes kiegyensúlyozott jólétet, minimális anyagi biztonságot teremteni állampolgárainak. Ha az egyenlőtlenségek nőnek, ha tömegesen kerülnek emberek kilátástalan és kiszolgáltatott helyzetbe, a demokrácia kerül veszélybe, s ez ismételten a szemfényvesztő populisták hatalomra kerülését és abban való megmaradását segíti. Nem véletlen az sem, hogy 2016-ban az USA-ból és Nagy Britanniából, a nyugati blokk két legnagyobb társadalmi egyenlőtlenségekkel küzdő államából indult el a populista áttörés Donald Trump megválasztásával és a brexit népszavazással. Nekünk, magyaroknak ki sem kell tennünk lábunkat hazulról, hogy lássuk, miképpen működik ez. 

Ha Európa a jövő stabil nagyhatalmává akar válni, ehhez meg kell teremtenie állampolgárai anyagi biztonságérzetét. Ez a biztonságérzet abból származik, ha bárki megtapasztalhatja az Unió határán belüli egyértelmű jólétet, s módja van ezt összevetni azzal a valósággal, amely a határokon túl várna reá. Másrészt, a határokon belül senki ne találkozzék égbekiáltó anyagi egyenlőtlenségekkel, amelyek bizonyítottan csapdába, a zsákutcás populizmusba vezetik a választókat. 

Az európai jólét lehetőségét ezért mind a 450 millió európai állampolgár számára elérhetővé kell tennünk. Minél hamarább meg kell határoznunk az alapjuttatások (nyugdíj, minimálbér, munkanélküli ellátás) európai szintű minimumát, gyorsítva a már elindult kezdeményezéseket. Az európai közös költségvetésből finanszírozott támogatások legnagyobb része beruházási, felzárkóztatási célokat szolgál. Ez azonban nem természeti törvény, hanem csupán egy évtizedekkel ezelőtt megalkotott rendszer. A gazdaságfejlesztést szolgáló EU-s támogatások természetesen hasznosak és szükségesek. De nem lehet szem elől téveszteni az európai állampolgárok jólétét közvetlenül segítő, a közös költségvetésből finanszírozott támogatásokat. 

Az anyagi biztonság európai minimuma kizárná azt, ami ma Magyarországon a legszegényebb rétegekkel történik, akiket a jelenlegi kormány intézkedései tudatosan a szegénységi küszöb környékén tartanak, politikai tőkét kovácsolva kiszolgáltatottságukból.

5. Alapszolgáltatások: az oktatás és  az egészségügy minimális finanszírozása

A cél világos: az EU mint nagyhatalom nem engedheti meg magának, hogy egyes állampolgárainak csak azért kell beérniük gyengébb szolgáltatásokkal és minimális eséllyel az előrejutáshoz, mert az Unió rossz oldalán születtek meg. Igaz bizony ez az állam biztosította két alapszolgáltatásra: az egészségügyre és az oktatásra is. Az EU megújítása során meg kell vizsgálnunk, miképpen tudja a közös költségvetés biztosítani minden EU-tagállam számára az oktatásra és az egészségügyre fordítandó költségek minimumát, legalább vásárlóerő-paritáson mérve. 

Az EU-nak mint nagyhatalomnak elemi érdeke, hogy minden gyermek és fiatal közel azonos lehetőséget kapjon a legmagasabb szintű készségek elsajátítására, akár Dániában, akár Bulgáriában született. Ugyanígy biztosítania kell minden állampolgára számára, hogy egészségben élhessen, s testi-lelki java ne attól függjön, Európa mely táján lakik. Ezért meg kell találnunk a módját, hogy a közös költségvetésből az ellátórendszerek működtetésére is jusson támogatás. Hangsúlyozom: az Uniónak nem e rendszerek operatív működésébe kell beleszólnia, hanem a finanszírozásukból kell részt vállalnia. 

Elemi érdeke Magyarországnak, hogy legfontosabb ellátórendszerei végre Európához méltó költségvetésből működjenek. És látva, hogy az elmúlt tizenkét év során mennyi értelmetlen beruházásra pazarolt el a kormány uniós ezermilliárdokat, nyugodt szívvel kijelenthetjük: Magyarország felemelkedését nem a több térkő, kilátó és kisvasút, hanem a gondolkodni és alkotni akaró diplomás magyarok hozzák majd el. „A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma” – ahogy Széchenyi közel 200 évvel ezelőtt mondotta. 

Ezáltal érhetjük el azt is, hogy az Unió állampolgáraiként mi, magyarok is valóban megérezzük: van értelme a nemzetállamon túl egy államszövetség részévé lenni, és ennek az erős nagyhatalomnak a határain belül élni. Cserébe pedig lemondunk a nem hatékony és a jólétet nem szolgáló nemzetállami hatáskörökről, elfogadva az uniós szintű koordináció jótékony hatását mindennapi életünkre.

Kultúra és életmód: nemzetállami szuverenitás szükséges

Ahogy a stratégiai gazdaságfejlesztés és a biztonság területén elkerülhetetlen, hogy az EU egységes nagyhatalomként lépjen fel, legalább ennyire fontos, hogy elfogadja és értékelje a nemzetállamok szuverenitását saját kultúrájuk és életmódjuk formálásában. 

Ettől izgalmas és egyedi Európában élni – szemben a közös nyelvvel és az egységes szövetségi állami keretekkel működő USA-val és a kollektivista egyenkultúrát erőltető Kínával. Európa soknemzetiségű, hagyományait, történelmét, szokásait, kultúráját tekintve rendkívül heterogén államszövetség, amely csak akkor maradhat működőképes, ha elfogadja ezt az adottságát. 

Minden olyan területen, amely nem érinti az európai állampolgárok alapvető biztonságát és jólétét, valamint nem alapfeltétele a nagyhatalommá váló EU stratégiai fejlődésének, magas szintű önállóságot kell biztosítani a nemzetállamok részére. Akkor is, ha ez nehézségekkel, többletmunkával, az eltérő szabályozások, szokások, adottságok miatti alkalmazkodással jár.

hirdetés

Jó példa erre az oktatás. Bár az oktatásra szánt források minimumát a közös EU-s költségvetésből finanszírozhatnánk, a tagállamok feletti szint nem szólhat bele az oktatás módszereibe, szervezésébe, intézményrendszerének szabályozásába. Az oktatási rendszer eredményességét illetően előírhat az EU minimumelvárásokat, de az adott nemzet helyi kulturális-társadalmi szokásrendszeréhez kapcsolódó módszertanába nem árthatja magát. Ez Magyarország alapvető érdeke. Nem működik ugyanaz a módszer egy budai gimnáziumban és egy borsodi település középiskolájában, hasonlóképpen nem érdemes egyik nemzet oktatási rendszerét szőröstül-bőröstül ráerőltetni a másikra. Európa sokszínű nemzeteinek leginkább tanulni érdemes egymástól. De nem kötelező szabályokat erőltetve, hanem önkéntesen, saját indíttatásból. 

Az emberek ugyanis jogosan tartanak az életvitelükbe és szokásaikba beleszólni akaró szervezetektől. Ez a fenntartás vezet oda, hogy az EU-t lassú, bürokratikus, álproblémákat gyártó intézménynek lássák. Ki a fene akar egy ilyen intézményhez tartozni? 

Az európai identitás megerősítéséhez ezért szükség van arra, hogy az EU állampolgárai erős, biztonságot nyújtó és értük dolgozó nagyhatalomként tekintsenek az Unióra. Mint egy stabil szigetre, amely e  zavaros korban is biztosítja az európai életminőséget, de engedi, hogy polgárai saját szokásaik és kultúrájuk szerint éljenek. 

Mindazokon a területeken tehát, amelyek az adott nemzetállam kultúráját, szokásait, életmódját érintik, a lehető legnagyobb szuverenitást kell biztosítania az EU-nak. Miképpen igaz ez egy nemzetállamon belül is a régiókra, a járásokra, a települési önkormányzatokra és a kisközösségekre. Van, aki számára apróságnak tűnik mindez a külpolitika, a hadsereg vagy az energiapolitika kérdésköréhez képest, pedig éppen ezek azok a valóságok, amelyek – feltételezve a biztonság és a stabilitás garantált voltát – meghatározzák az európai állampolgár életminőségét. Sok múlik azon, hogy ki-ki a saját nemzete és kultúrája szokásaihoz  igazodhat, a boltok vasárnapi nyitvatartásától kezdve az édesanya otthoni gyermeknevelését lehetővé tevő állami támogatásig, vagy éppen a könnyűdrogok legalizálásáig. 

Európai alapértékek: a vörös vonal a szuverenitásban

Van azonban egy határ, amelyen túl magát az EU részének tekintő egyetlen tagállam sem hivatkozhat helyi kulturális sajátosságaira, történelmi hagyományaira vagy az ott élők életmódjára a nemzetállami szabályok kialakításakor. Ez pedig az európai alapértékek területe. Nem korlátozható a sajtó szabadsága, mondván: „nálunk nincs igénye az embereknek a szabad sajtóra”, és nem kezelhetjük a fogyatékossággal élő honfitársainkat másodrangú állampolgárként arra hivatkozva, hogy „ők így már nem lehetnek hasznos tagjai a társadalomnak.”

Alapvető emberi jogok. Emberség. Szólásszabadság. Jogbiztonság. Igazságosság. Ezek a vívmányok tesznek bennünket európaivá. És mindegyik ugyanazon alapszik: a felvilágosodás szabadságeszményén. 

A nyugati világ elmúlt háromszáz évének sikerét, azt a jólétet és biztonságot, amelyet polgárainak az ezt megelőző állapotokhoz mérten nyújtani tud, elsősorban a szabadság eszméjének és ez eszme megvalósításának köszönhette. A szabad kereskedelem, a szabadon vállalkozó és gondolkodó polgárság, a tudomány szabad fejlődése, a művészetek és a vallás szabadsága, a szabad választások, a demokráciák biztosította szabadságjogok mind hozzájárultak a nyugati társadalmak ma megtapasztalható életminőségéhez. Ennek elérése és fenntartása minden magyar érdeke. De az európai életminőségtől elválaszthatatlanok az európai alapértékek. 

Európai identitás: a nagyhatalmi lét záloga

A liberális demokráciák azonban kétségtelenül válságba kerültek a 2000-es évektől. Ennek legfőbb  oka, hogy a világ működése egyre bonyolultabbá vált, és az intézményközpontú, technokrata államok és politikusok képtelenek voltak ezt a komplexitást választópolgáraik számára érthetővé tenni. Az emberek elidegenedtek a közélettől, a politikától és saját társadalmuk működési mechanizmusaitól. 

Az európai állampolgárok pedig elidegenedtek az EU-tól: hazájuk és otthonuk helyett pusztán bürokratikus intézménynek és finanszírozási lehetőségnek kezdték tekinteni. Legjobb esetben is csak praktikus előnyeit értékelve: az utazás, a munkavállalás és a vállalkozás szabadságának lehetőségét látva benne. Épeszű ember nem praktikus megfontolásokból kötődik hazájához, hanem mert szereti. Talán ez is hozzájárult ahhoz, amit Ivan Krasztev kelet-európai paradoxonnak nevezett: miközben Kelet-Európa népeinek elsöprő többsége Európa-párti, mégis rendszeresen euroszkeptikus kormányokat választanak maguknak.

Ha azt akarjuk, hogy az Unió polgárai kivegyék részüket abból a munkából, amely visszavezeti az EU-t a sikeres és erős nagyhatalmak közé, el kell érnünk, hogy nemzeti identitásuk mellett magukénak vallják a közös európai identitást is. Mellett és nem helyett, hiszen az európaiság a magyarságunkat erősíti. Egyszerre lehetünk büszke magyarok és büszke európaiak is. 

De mi az az európai identitás? Magyar vagyok, ez evidens, de mi tesz engem európaivá? Ennek megértéséhez komolyan kell vennünk: az elmúlt évtizedekben magától értetődő és természetes volt, hogy itt, a világ nyugati felén a szabadságjogok uralkodnak. Pedig ezért elődeinknek keményen meg kellett küzdeniük, és kísérletezniük kellett, hogy működőképes legyen a kiharcolt vívmány. Miközben mindenki természetesen bólint rá, hogy a szabadságjogokon alapuló intézmények biztosítják a kényelmet, a biztonságot és jólétet, magukat az intézményeket már nem értjük, nem szeretjük, és a működésük iránt sem érdeklődünk. 

De nemcsak a társadalmat működtető folyamatokat vesszük magától értetődőnek, miközben elidegenedtünk tőlük, hanem a szabadság értékét is elfelejtettük. Európai állampolgárokként eszünkbe sem jut, micsoda érték, hogy az Unióban nem cenzúrázzák a független újságokat, hogy nem razziáznak a másként gondolkodóknál, hogy nem zárják börtönbe az ellenzékieket, hogy nem építhetnek környezetszennyező gyárat a kertünk végébe, vagy hogy nem figyelhetik meg engedély nélkül a magánéletünket. Persze ez itt, Magyarországon, az elmúlt 12 évben már nem egészen így van. A szabadság fokozatos korlátozása, ha „kicsiben” is, de lépésről-lépésre valósul a mindennapjainkban, még ha sokan észre sem veszik, s mivel nem értékeltük eléggé meglétét, elvesztése sem tűnik olyan vészesnek.

Pedig a szabadság nem elvont eszme, hanem az a történés, amely alapvető feltétele a nyugati társadalmak felemelkedésének és az általuk biztosított magas életszínvonalnak. A szabadságjogokon nyugvó európai értékek legalább annyira hozzájárulnak az európai életminőséghez, mint a nemzeti és kulturális sajátosságok terén biztosított szuverenitás. Vlagyimir Putyin Európa keleti határán indított háborúja minden borzalmával együtt vízválasztó: látnunk kell, nem szükségszerű, hogy szabadság van, miképp az ivóvíz és a tiszta levegő sem természetes állapot többé, hanem az, amiért meg kell küzdenünk, és amit meg kell védenünk. Nem csak háborútól fenyegetve, hanem az egészen közönséges munkás hétköznapokban is. Napról-napra.

Az európai identitástudat akkor erősödik meg, ha az EU polgárai újra értékelni kezdik a szabadságjogokon alapuló vívmányokat. Sőt, ha büszkévé lesznek arra, hogy egy szabad és biztonságos sziget vagyunk e veszélyes kor geopolitikai zűrzavarában. Legyünk hát büszkék rá, hogy nálunk az európai értékek, az alapvető szabadságjogok adottak és megkérdőjelezhetetlenek. Ne csak tudjuk. Ne csak elfogadjuk. Ne csak örüljünk neki. Legyünk büszkék is rá. Büszkék arra, hogy európaiak vagyunk. 

Az európai alapértékek megkérdőjelezhetetlensége különböztet meg minket az Egyesült Államoktól, amelyet ugyan a szabadság hazájának mondanak, de erőszaktól és a demokrácia válságától szenved. És ez különböztet meg minket a gazdaságilag talán erősebb, de állampolgárainak harmadekkora jólétet sem biztosító Kínától, amely korlátozza polgárai szabadságát, megfigyeli a  magánszférájukat, bebörtönzi a másként gondolkodókat, megalázza kisebbségeit, és súlyosan szennyezi a környezetet. 

Ha magyarként a 2030-as években olyan Európai Unióban szeretnénk élni, amely biztonságot, jólétet, tiszta környezetet és szabad, minőségi életet biztosít, akkor innen kell kezdenünk. Magyarként büszkén vállalva európai alapértékeinket és identitásunkat. Ragaszkodjunk hozzá mindenáron.


Nyitókép: AFP/Michal Cizek

Ez a cikk nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

Kategória: vélemény