iszlám – Válasz Online
 

„Zöldfülű kis hülye buzi voltam még a médiában, sok mindennek nem éreztem a súlyát” – mondja Lakatos Márk, amikor azzal szembesítjük: a ma az elfogadás bajnokaként szereplő sztájliszt testszégyenítő műsorokkal indította médiapályafutását. Most másik pályán próbál szerencsét: a szépíróin. Első regényét, az egyébként rendkívül olvasmányos Mimit viszont mintha csak Dúró Dóra rendelte volna. Interjú.

Bővebben >>>

Ha el szeretnénk kerülni azt a szörnyű dilemmát, amelyben a kulturális önfeladás és a fékevesztett államhatalom között kell választanunk, sürgősen újra kell gondolnunk a nyugati társadalomszervezés politikai paradigmáját, a liberalizmust. Méghozzá konzervatív alapokon.

Bővebben >>>

Megszaporodtak a jeruzsálemi keresztény közösség elleni támadások, amióta olyan radikálisok is kormányra kerültek, akik Izraelt kizárólag a zsidók országaként képzelik el. Elképzelhető-e a Szentföld keresztény közösség nélkül?

Bővebben >>>

Miért nem ássa alá a Mahsza Amini halála miatt kirobbant tüntetéssorozat a teheráni rezsimet? Podcastunkban N. Rózsa Erzsébet egyetemi tanár válaszol.

Bővebben >>>

A Nyugat hitelessége annyira meggyengült, hogy ma már reálisan felmerül: vajon Amerika megvédené-e európai és ázsiai szövetségeseit egy orosz vagy kínai támadástól?

Bővebben >>>

Egy új francia jogszabály az országban élő muszlimok egy részének szeparálódását akarja visszaszorítani, de Európa jövője szempontjából fontos igazán.

Bővebben >>>

Alain Chouet, a francia hírszerzés (DGSE) veteránja exkluzív nagyinterjút adott a Válasz Online-nak.

Bővebben >>>

Arra több magyarázat van, hogy a török elnök miért most alakította mecsetté az 1500 éves templomot. Arra viszont csak egy, hogy a harcos keresztényvédő magyar kormánynak ez miért nem fáj.

Bővebben >>>

A francia konzervatív filozófusprofesszor, a „római modell” gondolat megalkotója kulturális és civilizációs kérdésekről beszélt vendégszerzőnknek, Pogrányi Lovas Miklósnak. Eszmetörténeti mélyfúrás és interjú.

Bővebben >>>

Káldos János szociológus másfél évtizede lett ateistából muszlimmá, egyben a Napi iszlám című oldal alapító-szerkesztője. Seres László publicista a Neokohn című, nemrég indult zsidó oldal főszerkesztője. Itt volt az ideje, hogy egy asztalhoz ültessük őket: magyar kormány, Izrael, iszlamista terror, fejkendők és rakéták – minden előkerült a nagy magyar muszlim–zsidó vitában. – A muszlim az […]

Bővebben >>>