„A szentföldi keresztények végnapjai ezek” – Jeruzsálem ismét frontvonal a vallásháborúban
Megszaporodtak a maroknyi jeruzsálemi keresztény közösség elleni támadások, amióta radikális pártok is kormányra kerültek Izraelben. A katolikus pátriárka arra panaszkodik, hogy a támadók felbátorodása mögött politikai motívumok állnak: a kormányba korábban marginálisnak is számító szélsőséges ultraortodox pártok is bekerültek, amelyek Izraelt kizárólag a zsidók országaként képzelik el. Jézus-szobor összetörése, „Halál a keresztényekre!” graffitik, pap elleni fizikai erőszak – a keresztények létükben érzik fenyegetve magukat.
Vajon elképzelhető-e a Szentföld keresztény közösség nélkül? Ezt a kérdést teszik fel mostanában az Izraelben, s ezen belül is Jeruzsálemben élő különféle felekezetű és hátterű keresztények. Noha a vallási feszültségek nem idegenek a mindhárom monoteista vallás számára szent várostól, az elmúlt időszakban egyre több zaklatás éri az igencsak törékeny Jézus-hívő közösséget. Izrael kilencmilliós lakosságának alig két százaléka keresztény, a közel 900 ezres Jeruzsálemben pedig mindössze tizenötezren vannak – jelentős részük palesztin. Ők kénytelenek most elszenvedni a feszült izraeli belpolitikai helyzet mellékhatásait. Benjamin Netanjahu tavaly novemberben felállt új koalíciós kormányának a parlamenti többség érdekében kisebb radikális jobboldali pártok is tagjai. Ezek szavazói nehezen viselik el Izrael még meglévő vallási és etnikai sokszínűségét. (A zsidó többség mellett jelentős számban élnek muszlimok és drúzok is a Közel-Kelet egyetlen demokráciájában.) Noha, mint látni fogjuk, megszaporodtak az elsősorban jeruzsálemi keresztényeket érintő zaklatások és támadások, fontos az események helyén kezelése. Míg a térség muszlim államaiban meg az iszlamisták által uralt Gázai övezetben sokszor konkrét életveszélyt jelent kereszténynek lenni, Jeruzsálemben ilyen veszély szerencsére nem fenyeget. Mivel azonban igencsak törékeny közösségről van szó, érthető, hogy a megszaporodott incidensek mély aggodalommal töltik el a sok évtizedes emigráció által amúgy is megtizedelt keresztényeket.
A vészharangot nemrégiben Pierbattista Pizzaballa, a Vatikán által kinevezett jeruzsálemi latin pátriárka kongatta meg. „A támadások gyakorisága, az agresszió új jelenség. A támadók azt érzik, hogy védve vannak, hogy a kulturális és politikai atmoszféra védelmezi őket” – nyilatkozta az AP amerikai hírügynökségnek.
A kijelentés kontextusához tudni kell: az izraeli politikai helyzet különösen feszült, amióta a tavaly őszi választásokon győztes pártok az igazságszolgáltatást alapjaiban megváltoztató törvénytervezetet terjesztettek be a Kneszetbe. Múlt szombaton már tizenhatodik egymást követő héten vonultak utcára tüntetők százezrei, tiltakozva a tervezett igazságügyi reform ellen. (Annak ellenére, hogy a kormányfő március végén bejelentette, elhalasztják a tervezet megszavazását.) Míg Netanjahu hívei a bírói túlhatalom demokratikus ellenőrzéséről beszélnek, addig a kritikusok a független igazságszolgáltatás leigázásától és a demokrácia felszámolásától tartanak. (A reformcsomag legtöbb kritikát kiváltó eleme, hogy a parlament egyszerű többséggel hatályon kívül helyezhetné a legfelsőbb bíróság határozatait.)
Az elmúlt hónapokban olyan éles konfliktus alakult ki az izraeli társadalomban, hogy felelős politikusok a lehető legkomolyabban és a legnagyobb aggodalommal beszéltek a polgárháború lehetőségéről.
Pizzaballa pátriárka támadók felbátorodásáról szóló mondatai arra utalnak: a Netanjahu kormányában kulcspozíciókat kapott radikális politikusok szavazói sokszor a nemzetközi jog által illegálisnak tartott telepeken élnek és tiszta szívből utálnak mindenkit, akik nem olyanok, mint ők. Elsősorban persze az arabokat: Itamar Ben-Gvir jelenlegi nemzetbiztonsági minisztert, az Ocma Jehudit párt elnökét 2007-ben gyűlöletkeltésért ítélte el a bíróság, amiért „Ki az arab ellenséggel az országból!” és „Kahane rabbinak igaza volt, az arab parlamenti képviselők az ötödik hadoszlopot képviselik” feliratú táblákkal vett részt egy tüntetésen.
Meir Kahane szélsőjobboldali vallási vezető és politikus, a Zsidó Védelmi Liga alapítója volt, aki jogosnak tartotta az erőszakot a zsidóság ellenségeivel szemben, és kizárta volna az izraeli nemzsidókat állampolgári jogaik gyakorlásából. Egyik követője, Baruch Goldstein 1994-ben 29 muszlimot lőtt agyon a hebroni Ibrahim-mecsetben; a róla készült fénykép nemrég még ott lógott Ben-Gvir nappalijában.
Még nála is keményebb figura a szintén javarészt telepesek által támogatott Vallásos Cionista Párt elnöke, Becalel Szmotrics, aki maga is egy illegális telepen él. Aki tőle jobbra áll, az már leesik a térképről: 2007-ben terrorcselekmény előkészületének vádjával helyezték előzetes letartóztatásba, miután 700 liter gázolajjal kapcsolták le. A hatóságok azt gyanították, hogy az izraeli hadsereg gázai kivonulása miatti felháborodása után robbantást tervezett a legfontosabb izraeli autópályán. (Végül vádemelés nélkül elengedték.)
Békésebb politikai viszonyok között Szmotrics alighanem radikális jobboldali zuglapok szerzője és minitüntetések megafonos szónoka lett volna, azonban jelenleg ő Izrael pénzügyminisztere.
Mind Ben-Gvir, mind Szmotrics az izraeli társadalomban egyre befolyásosabb ultraortodox világ képviselője. Alighanem puskapor volt a jelük az oviban: nemcsak biztonsági kérdésekben számítanak héjának, az állam jövőjével kapcsolatban is meredek elképzeléseik vannak. Az örök béke korát például a bibliai Izrael teljes területének visszahódításától várják, amelybe beletartozik a jeruzsálemi Templom-hegy is. Számukra mellékkörülmény, ám a világ egymilliárd muszlim híve számára egyáltalán nem az, hogy ez az iszlám harmadik legszentebb helye, a hagyomány szerint innen szállt az égbe Mohamed próféta. A zsidó ultraortodoxok viszont úgy gondolják: az egykori templomuk helyére épített Sziklamecset csak betolakodó, hiába áll már ott vagy ezerhatszáz éve.
Az AP hírügynökség már idézett cikkében a jeruzsálemi anglikán katedrális lelkésze azt nyilatkozta: az izraeli radikálisok egyik legfőbb célja, hogy „judaizálják” Jeruzsálem óvárosát, ennek azonban a keresztény egyházak a legfőbb akadályai. A szent város legrégebbi negyedei Kelet-Jeruzsálemben találhatók, amelyet Izrael az 1967-es hatnapos háborúban foglalt el. Izraeli felfogás szerint Jeruzsálem az állam fővárosa, a nemzetközi közösség jelentős része szerint azonban annektált terület. Ezért volt szimbolikus jelentősége, amikor Donald Trump elnöksége idején az amerikai nagykövetséget Tel-Aviból áthelyezték Jeruzsálembe. (Szijjártó Péter magyar és Eli Kohen izraeli külügyminiszter nemrég megegyezett a magyar diplomáciai képviselet átkötözéséről is. Ha a terv megvalósul, hazánk lesz az első uniós tagállam, amely Jeruzsálemben nyitja meg legmagasabb szintű diplomáciai képviseletét.)
A feszült politikai légkör kárvallottjai Jeruzsálemben a keresztény felekezetek. Az év első három hónapjában már hét jelentős vandalizmust jegyeztek fel, míg tavaly egész évben hatot; ráadásul az érintettek nem is minden támadást jelentenek be a hatóságoknak. Februárban például a Via Dolorosán (amelyen a hagyomány szerint Krisztus végighaladt a keresztet cipelve a Golgotára) található Megkorbácsolás templomában tört össze egy Jézus-szobrot egy vallásos amerikai zsidó „Nincs helye bálványnak a szent városban!” felkiáltással. Pár nappal az esetet megelőzően pedig szélsőséges zsidó fiatalok támadtak járókelőkre a részben szintén keresztények által lakott örmény negyedben, az örmény patriarchátus székházát pedig „Halál a keresztényre!” graffitikkel csúfították el. Előfordult fizikai erőszak is. Márciusban az Olajfák hegye aljában található templomban fémrúddal támadt két izraeli egy katolikus papra, mielőtt letartóztatták őket.
A mind nyugtalanítóbb események hatására a szent helyek felügyelete kapcsán gyakran egymással is csatázó keresztény felekezetek egységbe tömörültek.
„Protecting Holy Land Christians” (Megvédeni a Szentföld keresztényeit) elnevezéssel tavaly a görög ortodoxok, az örmény katolikusok, a keleti egyházak, a római katolikus patriarchátus lobbiszervezetet hozott létre, amelynek célja a figyelemfelhívás és az önvédelem. „Ha a dolgok így mennek tovább, egy generáción belül nem lesznek keresztények Jeruzsálem óvárosában. Templomaink csak múzeumok lesznek” – osztotta meg borúlátó jóslatát a koalíció egyik kezdeményezője, Matheosz görög ortodox pap a francia Le Figaro napilappal.
Az érintettek úgy érzik, kótyagos radikálisok mellett néha az államapparátussal is küzdeniük kell. A keresztény felekezetek vezetői nem csupán arra panaszkodnak, hogy bejelentéseikkel a rendőrség sokszor nem törődik. Azt is panaszolják, hogy érzékenységeiket a hatóságok figyelmen kívül hagyják. Még az előző kormány idején tervbe vették például az Olajfák hegyének nemzeti parkká alakítását, amely együtt járt volna a kereszténység számára kiemelten fontos, több felekezet vallásos építményének is otthont adó terület érzékeny egyensúlyának megbomlásával. A Gecsemáné-kertnek is otthont adó terület átalakítását végül a tiltakozások hatására felfüggesztették. A mindenkori izraeli kormány pedig azt hangsúlyozza: megvédi a vallási kisebbségeket.
A felekezetek a fizikai megfélemlítés, illetve a különféle hatósági kezdeményezések mellett a keresztényeknek otthont adó jeruzsálemi óvárossal kapcsolatos ingatlanfejlesztéseket is kritizálják. Szerintük ugyanis ezek burkolt célja is az ő kiszorításuk. A Protecting Holy Land Christians beszámolója szerint egy erős pénzügyi háttérrel rendelkező szervezet, az Ateret Kohanim felvásárolja az óváros keresztény részein található házakat, lakásokat és zsidó családokat helyez el bennük; az elmúlt években ezres nagyságrendben. A szervezet vezetője, Daniel Lourie a Le Figarónak dühödten tagadta a hátsó szándékokat, de azt azért kijelentette: „Mindenkinek meg kell értenie, hogy ennek a földnek a zsidók az őslakosai és joguk van bárhol élni, különösen Jeruzsálem bármelyik negyedében.”
A keresztényekkel kapcsolatos álláspontok keményedése odáig vezetett, hogy az már izraeli kormánytöbbség nemzetközi politikai hátországát is kikezdte. Izrael világszinten legelszántabb támogatóinak számítanak (főleg az Egyesült Államokban) a különféle evangéliumi protestáns felekezetek, amelyek teológiai okokból támogatják a zsidó államot. Ennek ellenére Kneszet nemrégiben olyan törvénytervezetet tárgyalt, amely kétéves börtönnel büntette volna a vallásváltásra való felhívást. Márpedig ezek az evangéliumi protestáns felekezetek igen aktívan térítenek (azaz inkább: térítenének) Izraelben, ezért nagy felháborodást váltott ki köreikben az egyik kis vallásos párt képviselője által beterjesztett törvénytervezet. Végül Benjamin Netanjahu miniszterelnök személyes beavatkozása szükségeltetett a kezdeményezés visszavonásához.
A jelenlegi izraeli politikai helyzet ismeretében azonban nagyon valószínű, hogy nem ez volt az utolsó politikai aktus a keresztény felekezetek ellen. Márpedig ha a tendencia nem fordul meg, könnyen igaza lehet a görög ortodox papnak: akkor ezek a szentföldi keresztények végnapjai.
Nyitókép: ortodox keresztények a jeruzsálemi Szent Sír-templomban tartott húsvéti feltámadási misén 2023. április 15-én (fotó: AFP/Menahem Kahana)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
