előválasztás – Oldal 2 – Válasz Online
 

Összeírtunk minden jelöltet és több ellenzéki politikussal is beszéltünk. Ezek alapján négy „megmondásunk” van az előválasztásról: 1. Karácsony Gergely 99 nevű mozgalmának egyik célja, hogy egyesüljön az MSZP, az LMP és a Párbeszéd. 2. A Jobbik szinte minden körzetben szövetséget kötött egy vagy több alakulattal – a DK viszont egyelőre kevésbé tud és akar közösködni. 3. A jelöltek visszaléptetése mögött nemigen van ész- és elvszerűség: a pártok többnyire csak „bizniszelnek” a logóikkal. 4. Az elmúlt hónapokban kötött háttéralkuk miatt a körzetek többségében a képviselői előválasztásnak nincs tétje: 106-ból 30-32 helyen lehet érdemi verseny.

Bővebben >>>

Noha a pálya bőven a Fidesznek lejt, az ellenzék ezekben a napokban új fázisba lépő összenövése mutatja: 2010 után jövőre lesz először olyan választás hazánkban, ahol a valóság idomul a szabályokhoz, ahol a felek legalább ugyanabban a sportágban indulnak. A forgatókönyvet pedig nem Gyurcsány Ferenc írta – igaz, lényeges ponton sikerült belenyúlnia az előválasztási rendszerbe.

Bővebben >>>

„Bődületes baromság”, amit az ellenzék művel kormánykritika címén, tömegek érezhetik ugyanis valóban jobbnak a helyzetüket ma – mondja Mérő László. A matematikus egyszerű képlettel illusztrálja is, hogyan lehet csupán tíz százalékos keresetnövekedés akár 600 százalékos emelkedés az egyéni érzületben. A pszichológusként is ismert egyetemi tanár belátja ugyanakkor, hogy jobb megoldások is vannak az ellenzéki előválasztás fideszes meghekkelése ellen, mint amit a minap javasolt.

Bővebben >>>

Egy asztalhoz ültettük a hegyvidéki előválasztáson induló Visi Piroskát és Hajnal Miklóst, hogy megvitassák, melyikük lenne jobb kihívója a fideszes Fürjes Balázsnak. De jóval többet is megtudhattunk. Hajnaltól például azt, hogy nemzetpolitikai kérdésekben a Fidesz ellenzékének önkritikát kell gyakorolnia, Visitől pedig konkrét példát is hallhattunk arra, Orbán Viktor mennyire nem bízik az általa épített rendszerben. A végén mégis a fideszes jelölt lesz jövőre a nevető harmadik a Kétfarkú Kutya Pártnak köszönhetően?

Bővebben >>>

Az MSZP még létezik (legalábbis két éve még biztosan létezett és komoly tényező volt), az összkép azonban több mint lesújtó az ellenzék számára – derül ki vendégszerzőnk elemzéséből.

Bővebben >>>

Hogyan lett ilyen óriási súlya a demokrata oldalon egy kisebbségnek, amelynek országos aránya alig haladja meg a tíz százalékot? Továbbá: miért szavaznak az amerikai feketék mindig egy tömbben a demokratákra, amikor sok kérdésben nem is liberálisok? Mindenre válaszolunk.

Bővebben >>>