Ellenzéki előválasztás? És vidéken azt mégis ki fogja lebonyolítani?

·2021.04.07

Alig egy évvel az országgyűlési választások előtt az ellenzék vegyes halmazállapotú képződmény, ám a gyakran taglalt ideológiai szempontoknál is fontosabb kérdés, hogy mennyire lesz képes beborítani a magyar vidék azon részeit, melyek 2022 szempontjából döntő jelentőségűek lehetnek. Vendégszerzőnk négy választás alapján vizsgálta meg az ellenzéki pártok vidéki helyzetét az egyetlen hiteles adat, a szavazóköri delegáltak száma alapján. Meglepő eredménnyel: az MSZP például még létezik (legalábbis két éve még biztosan létezett és komoly tényező volt), az összkép azonban több mint lesújtó az ellenzék számára.

A hazai ellenzéki szereplők szervezetileg nincsenek ideális állapotban – és akkor nagyon finoman fogalmaztunk. Ez mindenesetre többé-kevésbé köztudott. Szakértők sora figyelmeztetett korábban, hogy a hazai társadalom állampolgári (politikai) részvétlensége még térségi összehasonlításban is kimagasló. Tölgyessy Péter szerint legfőképpen ez okolható a harmadik magyar köztársaság kezdeti legitimizációs válságáért is, de még érzékletesebben fogalmazta meg Schiffer András 2017-ben az akkori Magyar Nemzet hasábjain. „Az állampolgári részvétlenség az ezredfordulóra (…) válságba sodorta a magyar politikai rendszert. A pártok kiürültek, elveszítették képességüket, hogy tényleges társadalmi érdekeket aggregáljanak, magyarul rendeltetésszerűen működjenek.” Csakhogy a magyar társadalom általános állapotából levezetni az ellenzéki pártok esetleges szervezeti gyengeségeit félrevezető lenne a NER 11. évében. Nem is ennek taglalása céljából született ez az írás.

Számos nemzetközi tanulmány bizonyította, hogy a pártok választási sikerének egyik alapfeltétele a jól kiépült szervezet vagy országos lefedettséggel rendelkező tagság és aktivistahálózat. Magyarországon az elmúlt 15-20 év tapasztalatai is arra engednek következtetni, hogy azok a pártok tudnak sikeresek lenni (legalábbis állva maradni a harcmezőn), amelyek komoly munkát fektettek a pártszervezeti háló megszövésébe. Természetesen részletes adatokat az egyes pártok tagságának, alapszervezeteinek lokációjára vonatkozólag szinte lehetetlen szerezni, ezért ennek tetten érése céljából a szavazóköri szavazatszámláló biztosok azon tagjainak adatait használtam fel, akiket pártok delegáltak a választások napján. Feltételezve, hogy ezek a pártdelegáltak minimum szimpatizánsai, de adott esetben akár tagjai, aktivistái is az adott szervezetnek, így az ő helyi jelenlétük, az általuk képviselt párt helyi jelenlétét is reprezentálhatja.

A vizsgálatba, a legutóbbi két országgyűlési (2014, 2018) valamint szintén két európai parlamenti (2014, 2019) voksolás adatait használtam fel, amelyet a Nemzeti Választási Iroda bocsátott rendelkezésmre, szavazóköri szinten.

A választási eljárásról szóló törvény (2013. XXXVI. 28 – 29. §) értelmében, a választások alkalmával a szavazatszámláló bizottságokba (szavazókörökbe) az adott választókerületben jelöltet állító vagy országos listával rendelkező pártok is delegálhatnak 2-2 szavazatszámláló biztost, továbbá a függetlenként induló egyéni jelöltek számára is nyitva van ez a lehetőség. A pártok számára fontos a szavazóköri jelenlét, a szavazatszámlálás folyamatának felügyelete. Erre még a választások során, annak tisztaságát felügyelő nemzetközi szervezetek (EBESZ, Velencei Bizottság) is kitérnek a választási eseményekről szóló beszámolójukban. Hazánkban nagyjából 10 ezer szavazókörben bonyolítják le a választásokat. Ez a szám az országgyűlési választások alkalmával párszáz szavazókörrel több, az EP-voksolások alkalmával kevesebb.

Annak megszervezése, hogy a választás napján a közel 10 ezer szavazókör mindegyikébe legalább egy, de ideálisabb esetben (gondolva a mozgóurnáztatásra is) két delegáltat el tudjon juttatni egy párt, elképesztően nehéz feladat, melyet csak komoly szervezeti háttérrel rendelkező politikai erő képes akárcsak részlegesen is megoldani.

Megvizsgáltam tehát, hogy 2014-ig visszamenőleg (országgyűlési; 2014, 2018, EP: 2014, 2019), mely pártok voltak jelen a szavazókörökben és lehet-e ezekből bármire következtetést levonni a pártok helyi infrastruktúrájára vonatkozólag.

„Csak a Fidesz!”

A vizsgált négy választás alkalmával a Fidesz-KDNP kimagasló hatékonysággal tudta „benépesíteni” a magyarországi szavazóköröket. Ha úgy tetszik, ennek a képzeletbeli pártok közötti versenynek (is) a kormánypártok az abszolút győztesei. A leggyengébb országos adatot a 2018-as országgyűlési választás alkalmával produkálta a párt, ekkor „csupán” a szavazókörök 95 százalékában volt jelen. Kissé meglepő, hogy olyan szavazókörök jegyzőkönyveiben sem találni kormánypárti delegáltat ekkor, mint például egy kivételével az összes mohácsi (ellenben a DK delegáltjai jelen voltak) vagy Nyíregyháza több tucat szavazóköre, ahol viszont az NVI adatai alapján az ellenzéknek sem volt képviselője. A többi vizsgált választás alkalmával az országos „lefedettségük” rendre 98-99 százalék körül mozgott. Településtípusonkénti bontásban vizsgálva szinte alig látunk eltérést (1.tábla), azonban szembeötlő, hogy a településhierarchia legalacsonyabb fokain már az amúgy elképesztő hatékonysággal működő pártszervezetnek is voltak relatív logisztikai nehézségei (500 fő alatti kategóriában 2018-ban: 76 százalék). A kormánypártok teljesítményét azonban még csak megközelíteni sem tudta egyetlen ellenzéki szervezet sem. Ellenzéki térfélen a leghatékonyabban delegáló párt vagy pártszövetség kiléte lényegében választásról választásra változott.

1. tábla: pártdelegáltak a szavazóköri szavazatszámláló bizottságokban, az adott településkategória összes szavazókörének százalékában (adatok forrása: NVI, saját szerkesztés)

Baloldal – magaslati levegőn

A 2014-es Összefogás az országgyűlési választások alkalmával, a szavazókörök 85 százalékban jelen volt ugyan, azonban 2018-ra a leghatékonyabb ellenzéki szervezet szerepét egyértelműen átvette a Jobbik (70 százalék). A baloldali pártok esetében különösen meghatározó volt a településméret. Saját országos átlagukhoz képest sokkal alacsonyabb hatékonysággal tudták képviseltetni magukat az 5 ezer főnél kisebb népességű településeken. A baloldali tömbön belüli differenciáltság a 2014-es EP-választás vizsgálatával tapintható ki igazán, ugyanis itt már külön listán indultak. Szembeötlő, hogy az 5 ezer főnél kisebb lakosságú településeken a szocialisták rendelkeztek nagyobb arányban szavazóköri delegáltakkal, míg ugyanitt a DK és az Együtt-PM emberei szinte alig voltak jelen. A 2018-as választásokra ez a kép döntően nem módosult, az MSZP kétszer annyi szavazókörben volt jelen, mint a DK, amelynek még továbbra is jelentős akadályt jelentett a községi jogállású településeken történő reprezentáció (8 százalék), ezzel szemben a fővárosi szavazókörök már több mint 40 százalékban fel tudott vonultatni delegáltat.

A 2019-es EP választás eredménye alapvetően átrendezte az ellenzéki térfél politikai erőviszonyait, azonban ez a pártdelegáltak számában nem volt tetten érhető. Habár a DK érezhetően előrébb tudott lépni az alacsonyabb népességű települések szavazóköreiben, a delegálást illetően is. Érdemes azt is kiemelni, hogy a Demokratikus Koalíció volt az egyetlen ellenzéki parlamenti párt, amely abszolút számban több delegáltat tudott eljuttatni a legutóbbi EP választás alkalmával az urnák mellé, mint az azt megelőző 2018-as országgyűlési választáson. Ehhez persze kellett a Jobbik példátlan mértékű szervezeti visszaesése is 2019-re. Mindazonáltal fontos kiemelni, hogy a szavazóköri delegálásokat illetően

a Magyar Szocialista Párt az egyetlen olyan szereplője a magyar politikai színtérnek, amely a Fidesz mellett (habár kisebb mértékben és településmérettől függően differenciáltan) állandóságot és szervezeti stabilitást tudott felmutatni választásról választásra (közel 50 százalékos delegálás országosan mind a négy választáson).

A Magyar Szocialista Párt még mindig a hazai baloldal legszerteágazóbb szervezeti hálójával rendelkező pártja. Az MSZP delegáltjai nagyjából állandó számban, a hazai szavazókörök csaknem felében képviselik pártjukat. A szocialisták viszonylagos szervezeti fejlettsége már a 2014-es választásokat megelőzően is beszédtéma volt a hazai politikai nyilvánosságban, habár ekkor már olyan nem pártos, de alapvetően a hazai progresszív vagy baloldali ideológiákat nyíltan felvállaló civil mozgalmak is szárba szökkentek, mint a Milla vagy a Szolidaritás. A későbbi választási együttműködés megindoklásának egyik legszemléletesebb példája az alábbiak szerint volt olvasható a Magyar Narancs hasábjain 2013-ban: „Az MSZP megkerülhetetlen tényező. Olyan szervezeti háttérrel rendelkezik, amilyen a baloldalon még közelítőleg sincs senkinek, és amely életfontosságú egy olyan ajtótól ajtóig zajló kampányban, mint amilyenre most számítani lehet.”

2. tábla: pártdelegáltak a szavazóköri szavazatszámláló bizottságokban, az adott településkategória összes szavazókörének százalékában (adatok forrása: NVI, saját szerkesztés)

A baloldalon tehát könnyen lehet, hogy Gyurcsány Ferenc diktál és szállítja a politikai innovációkat, a software-t, de a fenti adatok alapján ezt még mindig MSZP-s hardware-re programozzák és ez még akkor is igaz lehet, ha a DK láthatóan komoly energiákat fektetett a szervezetfejlesztésbe.

Jobbik – a közepes méretű vidéki települések kontrollja

A Jobbik a legutóbbi EP voksolást leszámítva, rendkívül jelentős „watchdog” szerepet tölthetett be a szavazókörökben. Az ellenzék szempontjából a jobbikos alapszervezetek azért is lehettek fontosak, mert – a baloldali pártokkal ellentétben – a településhierarchián lefelé lépkedve nem jellemezte őket az azzal arányos alulreprezentáltság. A Jobbik jelölési potenciálja jellemzően a közepes méretű településeken volt a legerősebb (5-20 ezer fős települések esetében magasan 80 százalék feletti szavazóköri jelenlét 2018-ban, de az 500 főnél alacsonyabb lélekszámú aprófalvas szavazókörök több mint negyedében is jelen volt a párt). Ugyanakkor a 2019-es EP-választásoknak már rendkívül kedvezőtlen szervezeti feltételek mellett voltak kénytelen nekifutni (Vona Gábor visszavonulása, milliárdos ÁSZ-büntetés, a Mi Hazánk kiválása stb.), ami a delegálási potenciáljukra is erősen rányomta a bélyegét. A Jobbik 2019-ben mindössze a szavazókörök alig több mint negyedében tudott megjelenni, azonban ezt nem magyarázza a Mi Hazánk létrejötte, amely a szavazókörök mindössze 5 százalékban bukkant fel.

A Jobbik esetlegesen folytatódó szervezeti mélyrepülése azért lenne végzetes az ellenzék egésze szempontjából, mert a kistelepüléseken található szavazókörök jelentős hányadában ők voltak az egyetlen kormányváltást akaró szereplő.

Amennyiben beigazolódik az ígéret, amely szerint mind a 106 OEVK-ban előválasztással dönthetnek a szavazók az összellenzéki induló kilétéről, nehezen képzelhető el, hogy ezt a logisztikai feladatot pártok bevonása nélkül lesz képes megoldani mondjuk az aHang nevű civil kezdeményezés.

… és a többiek

A kedvező belpolitikai légkör (NOlimpia kampány és a 2019-es EP választások sikere) akár felhajtóerőként hathatott volna hazánk legújabb politikai szereplőjére, a Momentum Mozgalomra is, azonban a párt szinte alig tudott vizsgálatra érdemes számú delegáltat felvonultatni a 2019-es EP-választások alkalmával (országosan mindössze 313 szavazókörben). Beszédes, hogy delegáltjaiknak csaknem felét Budapesten mozgósították és mindössze 20 községi jogállású település szavazókörében voltak jelen. Ha a szavazatszámláló biztosok adatain keresztül próbáljuk megérteni a párt szervezeti fejlettségét, a Momentum kapcsán arra kell, hogy következtessünk: még nagyon a pártinfrastruktúra kiépítésének az elején járnak. Valamelyest meglepő, hogy még a legutóbbi EP-választáson debütáló Mi Hazánk is több szavazókörben (515) volt jelen megfigyelőkkel, mint a Momentum.

Ha ellenzék – kormány a kérdés

A nagyobb városokból a kisebb települések irányába haladva tehát egyre tűnnek el az ellenzéki delegáltak a szavazóköri jegyzőkönyvekből, amiből következtetni lehet a pártok helyi jelenlétének itteni teljes hiányára is. Az abszolút rekordot a legutóbbi EP-választások alkalmával érte el a Fidesz, ekkor több, mint a szavazókörök negyedében csak nekik voltak delegáltjaik (2. táblázat), amihez kellett a Jobbik drasztikus visszaesése is. Ha azt látjuk, hogy a hazai ellenzék pártjai, a magyar vidék összefüggő területein nem képesek még négyévente sem reprezentálni magukat a szavazókörök igen jelentős részében (1. és 2. térkép), következtethetünk az ottani pártsejtek szervezeti fejletlenségére vagy szimplán nemlétére is. A Nyugat-Dunántúli régió választókerületei eklatáns példái ennek, a „nem ellenzéknek való vidék” képzeletbeli címét pedig nyugodtan megítélhetjük Vas megye 2-es és 3-as OEVK-inak, ahol több mint a szavazókörök felében (!) kizárólag a kormánypárt delegáltjai foglaltak helyet (a helyi választási bizottság tagjain kívül természetesen), 2014-ben és 2018-ban egyaránt. Az, hogy a Jobbik varázsa a Dunát átlépve jelentősen csökken, köztudomású volt és még a relatív belső gazdasági-társadalmi perifériának számító tapolcai körzetben aratott 2015-ös időközi siker sem tudta ezt feledtetni. Szintén nem nagy nóvum, hogy az átlag vasi vagy zalai vidék választópolgárát kevésbé szólítják meg a balliberális pártok üzenetei, azonban a számokból visszatükröződő szervezeti hátrány, főleg pedig annak mértéke meglepő kell, hogy legyen.

1. térkép: a kizárólag Fidesz-KDNP pártdelegáltjai által felügyelt szavazókörök aránya az OEVK összes szavazókörén belül a 2014-es országgyűlési választások alkalmával (forrás: NVI, saját szerkesztés).
2. térkép: a kizárólag Fidesz-KDNP pártdelegáltjai által felügyelt szavazókörök aránya az OEVK összes szavazókörén belül a 2018-es országgyűlési választások alkalmával (forrás: NVI, saját szerkesztés).

A Fidesz-KDNP 2006 őszétől tartó példátlan választási sikersorozatának számos összetevője ismert, illetve állandó közéleti vita tárgyát is képezi. A 2002-es választási kudarc olyan energiákat szabadított fel, amely a polgári körök mozgalma és a gyakorlatilag abszolút mértékben a pártelnök kezébe adott teljhatalmú pártirányítási jogosítványokon keresztül hallatlanul hatékonyan működő politikai-szervezeti gépezet felépítését eredményezte. A Fidesz tehát jól ismerte fel és használta ki a 2002 utáni társadalmi felhajtó erőket és tudatos szervezetépítésbe kezdett (társszervezetek bevonásával; pl. Magosz, egyházak stb.), ami sok szempontból mintaadó. A tudatos közösségépítés technikái terén (választók személyes elérésére koncentráló szervezeti háló megépítése) szintén mértékadónak mondható́ a magyar politikai életben az, amit a Fidesz 2003-tól kezdődően végigcsinált, ahogyan arra kiváló pontossággal mutatott rá Balázs Zoltán és Hajdú András már 2017-ben.

Felvetődik a kérdés, hogy 2022-ben mennyire fog számítani a személyes jelenlét, a kopogtatós kampánytechnika alkalmazása. Előre nehéz megjósolni, különösen az elmúlt egy év ismeretében.

3. táblázat: a Fidesz-KDNP pártlistás eredményei, településtípus szerinti bontásban, valamint azokban a szavazókörökben, ahol csak a kormánypártnak voltak szavazatszámláló delegáltjai (forrás: NVI, saját szerkesztés)

A jelenleg hatályos választási eljárásról szóló törvény értelmében egy szavazókörre mintegy hatszáz, legfeljebb ezerötszáz, a központi névjegyzékben szereplő választópolgár juthat, de minden településen kell lennie szavazókörnek. Ha kizárólag azokból a szavazokörökből állna Magyarország, ahol csak a Fidesznek voltak biztosai, a párt országosan 8-9 százalékponttal jobban szerepelt volna (3. tábla). Ha ezekből az adatokból az ellenzék szereplői azt a következtetést vonják le csupán, hogy a Fidesz a „szabadság” ezen kis szavazóköreiben manipulálhatta a voksokat, tévúton járnak. Az érvénytelen szavazatok aránya például nemhogy nem több ezekben a szavazókörökben, de sok esetben még kevesebb is az országos átlagnál. A szavazóköri delegáltak megléte vagy nemléte azt szemlélteti, hogy a társadalom mely szegletébe, az ország mely térségeibe tud szervezetileg behatolni egy párt, tehát egy adott politikai üzenet (erről kiváló alapossággal írt Bátorfy Attila az Átlátszón a 2018-as választások után pár nappal). Azok a civil szervezetek (Számoljunk együtt, aHang), amelyek amúgy becsülendő módon próbálkoznak átvállalni a pártok szavazóköri kötelességeit, nem remélhetik, hogy akár közel 100 százalékos ellenzéki szavazóköri jelenlét azon az egyetlen napon csökkentheti a kormány vidéki hegemóniáját. Aki ebben bízik, az sem a helyzetet, sem a vidéki társadalmat nem érti.


Nyitókép: résztvevők támogató aláírást adnak a Demokratikus Koalíció aktivistáinak a baloldali pártok főpolgármester-jelölti előválasztásán a budapesti Széll Kálmán téren felállított szavazósátor mellett 2019. január 31-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink támogatása nélkül. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: Induló